Etessük a verebeket is!

Etetési időszakban sokan panaszkodnak arra, hogy "a verebek eleszik az eleséget az értékes madarak elől". Néhány évtizeddel ezelőtt annyi volt még belőlük, hogy széles körben alkalmaztak verébmentes odúkat és etetőket. Azonban kevesebb, mint egy emberöltő alatt sokat romlott a helyzet, Európa sok részén a verebeknek ma már ritkának számítanak.



Úgy tűnik, hogy a folyamat Magyarországot is elérte, a háziveréb-állomány az ezredforduló óta csökkenést mutat. Ez is jelzi, hogy ma már a verebekre is oda kell figyelni.

Cinkegolyó alternatívák

A faggyú és mag keverékéből álló cinkegolyó etetőanyag-gombócok a nagyobb városokban ma már gond nélkül beszerezhetők. Igen ám, de mit tehetünk akkor, ha nem elérhető vagy éppen kifogytunk ebből a nélkülözhetetlen eleségből?




Az állati zsiradék nemcsak magas energiatartalma, de állaga miatt is fontos téli madáreleség. Az olyan gyengébb csőrű, kistestű rovarevő fajoknak, mint az: ökörszem, vörösbegy vagy az áttelelő házi rozsdafarkú, barátposzáta, csilpcsalpfüzike - melyek nem tudják megtörni a magokat - a fagyban is képlékeny zsiradék (és az alma) a legfontosabb táplálék lehet. Ezért fontos, hogy a klasszikus nem sós vagy kifőzött szalonna pótlás mellett az egyéb szóba jöhető eleségféleségekről is szót ejtsünk.



Mint apró virág szirmai sorakoznak ...


... a cinege csőrnyomok egy farönkre, ...


... az etetőtálca alá szegelt szalonnabőrkén (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Kacsa- és libaháj, faggyú

A bőrös kacsa- és libaháj, a faggyú olcsó alternatív megoldás, melyből egy ökölnyi csomó néhány száz forintos áron akár egész télen kiszolgálja a madarak igényét. Ha néhány órán keresztül szobahőmérsékleten tartjuk vagy meleg vízbe tessük, kellően képlékennyé válik ahhoz, hogy némi napraforgóba és aprómag keverékbe forgatva még vonzóbbá tegyük a madarak számára.



A háj vagy faggyú jól kiegészítheti az etetők mag- és almakínálatát.


A szobakőmérsékleten gyurmaszerűen alakítható hájat műanyag terményhálóban

vagy valamilyen egyéb rácsos megoldással érdemes kihelyezni
.


A faggyú és a háj a harkályok (nagy fakopáncs) fontos téli tápláléka az etetőn

(Fotók: Orbán Zoltán).

 

A cinkegolyóhoz hasonlóan ennek az eleségnek is megvan az a logisztikai hátránya, hogy nem mindenhol kapható, nem található meg minden családi otthon hűtőszekrényében.

 

A vaj mindenhol elérhető

Vaj, margarin és Camembert típusú lágy sajtot a legkisebb falusi boltban is árusítanak, ezért bárhol, bármikor pótolhatja a nem mindenhol hozzáférhető cinkegolyót. A vaj kis tégláját etető vagy odú tetejére, ablakpárkányra, erkélykorlátra úgy rögzíthetjük legegyszerűbben, ha gyertyával vagy öngyújtóval megolvasztott alját néhány másodpercig erősen a felülethez nyomjuk. A "kötés" akkor lesz igazán erős, ha a műveletet fagyos hidegben végezzük.



Az etető közvetlen közelébe kirakott odúk (a képen fakúsz odú) tetejére ...


... vagy bármilyen vízszintes felületre odatapaszthatjuk, ...


... de vékony, hegyes végű ágcsonkra szúrva is felkínálhatjuk a madaraknak a vajat

(Fotók: Orbán Zoltán).

Önnek 1 perc, a madaraknak 1%-kal több esély!

Önnek 1 perc, a madaraknak 1%-kal több esély!






Kérjük, ne felejtse, hogy személyi jövedelemadója 1+1%-áról

az adóbevallás elkészítésekor minden adófizető

egyszerűen rendelkezhet
, így  Ön is

segítheti az MME madárvédelmi

munkáját!

 

 

KEDVES MADÁRBARÁT!



Tudta Ön, hogy ha felajánlja adója 1 %-át,


akkor 50 db cinkegolyóval, 40 kg napraforgómaggal,

15 műfészekkel, 7 db madáritatóval, 3 db madáretetővel,


vagy akár egy kisebb odúteleppel járul hozzá a madárvédelemhez?



Magyarországon adója 1%-áról az érintett

lakosság alig 50%-a rendelkezik!

 

2010-ben az MME természetvédelmi munkájának

támogatására közel 4 300-an ajánlották fel személyi

jövedelemadójuk 1%-át.

 

Tegyünk róla együtt, hogy idén ez a szám növekedhessen,

hogy több jusson a madarak védelmére!