Madarak és macskák

A közepes méretű és kistestű macskafélék tápláléklistáján előkelő helyet foglalnak el a madarak. Akrobatikus ugróképességüknek, rendkívüli érzékszerveiknek, reflexeiknek, és a visszahúzhatóság miatt folyton tűhegyes, a vastag tollazatot átütni képes karmaiknak köszönhetően nemcsak a földön táplálkozó, de a felrebbenő és alacsonyan repülő madarakat – akár a fejük felett elsuhanó fecskéket (!) –  is el tudják kapni.

A természetben nem könnyű megfigyelni a hazai macskafélék (balra és középen hiúz, jobbra vadmacska) akrobatikus, akár 2 méter magas madárvadász ugrásait. A felvételek a jászberényi állatkert látványetetési programján készültek, ahol az állatok magasra kötött műmadár zsákmányra vadászva tartják formában magukat (Fotók: Orbán Zoltán és Patkós Gábor).

Mindazonáltal a táplálékuknak csak néhány, maximum néhány tíz százalékát teszik ki a madarak, többnyire mezőgazdasági kártevő rágcsálókat fognak, amivel évszázadokon keresztül hozzájárultak a porták rágcsálómentesítéséhez, a köztigazdaként ezek által terjesztett járványok (például pestis) megelőzéséhez.

A házi macska nemcsak "egerészik" (vöröshátú erdeipocok), a kisrágcsálók

mellett egészen gerle nagyságig madarakra is vadászik

(Fotó: Orbán Zoltán).

Hálátlanul visszaéltünk a macskák bizalmával

A rágcsálóirtás dolgos évszázadait követően világszerte emberek millióinak okoznak nap mint nap örömet a lakásban rájuk váró, társállatként a kutyáknál kevesebb fizikai kontaktust és törődést (például napi többszöri sétáltatás) igénylő macskák. Ezért még inkább megérdemelnék, hogy okosan szeressük őket, megfelelően törődjünk velük. Ennek a felelősségteljes magatartásnak egyik központi eleme az lenne, hogy csak annyi utód jöjjön a világra, amennyi gondoskodó gazdához kerülhet. Ha nem így járunk el, a senkinek sem kellő kölykök az utcán születnek meg, ahol az oltatlanság miatt és féreghajtás hiányában betegségek tizedelik őket, vagy az autók kerekei alatt végzik.

A házi macska ma már kevésbé rágcsálóirtó biológiai fegyverként,

sokkal inkább társállatként tölt be fontos szerepet az életünkben

(Fotó: Orbán Zoltán).

Az elszabadult biológiai fegyver

Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a házi macska a szó szoros értelmében vett biológiai fegyver, amit az emberiség évezredek óta alkalmaz a rágcsálók féken tartásában. Ez a feladatkör nem igényelte az amúgy is magányos, kevésbé társaságkedvelő állatok teljes, a kutyákéhoz hasonló szintű megszelídítését, ezért a ma velünk élő macskákat életmódjuk és megőrzött vad viselkedési jellemzőik alkalmasabbá teszik az embertől független életben maradásra, mint a kutyákat. A házi macska inkább a békés és befogadó helyhez, míg a kutya az őt gondozó gazdához kötődik. Ez a független magatartás a kis testmérettel és a kistestű zsákmányállat igénnyel együtt a házi macskát gyakorlatilag a patkányokhoz vagy a parlagi galambokhoz hasonlóan sikeres emberkövető fajjá tette.

A méret a lényeg − a kisragadozó házi macska mindent: ízeltlábúakat,

hüllőket, madarakat és emlősöket (a képen pocok zsákmány lóg a

szájából) megfog, amit le tud gyűrni (Fotó: Orbán Zoltán).

A magas túlélési siker akkor válik kritikus tényezővé, ha a macskatartók nem ivartalanítják kedvenceiket, ugyanakkor mérték nélkül etetik őket és az utca macskáit, melyek kölykei a korlátlan táplálék-utánpótlásnak köszönhetően túlnyomórészt életben maradnak, és egy év elteltével már saját almot nevelnek. A helyzetet tovább rontják a munkahelyeken, lakótelepeken, horgásztanyákon élő gazdátlan, de a közösség által etetett, szintén ellenőrizetlenül, folyamatosan és sikeresen szaporodó macskák.

A túlszaporodó, alkalmazkodóképes házi macskák egész kontinenseken okozhatják fajok területi eltűnését, akár kihalását, és ilyen sajnálatos példáért nem kell Ausztráliáig menni. Az emlőskutatók Európa-szerte kongatják a vészharangot a mind ritkábbá váló vadmacskák miatt, melyek megfogyatkozásának okai között élen állnak a házi kedvenceink által terjesztett macskabetegségek, illetve a házi macskákkal történő hibridizáció.

Az ivartalanítatlan, korlátlanul etetett utcamacskák állománya egy kis területen

(például egy nagyobb pincerendszerben) akár több százasra is

növekedhet néhány év alatt (Fotó: Orbán Zoltán).

A nagyságrend a probléma

A házi macskák madár zsákmányolása természetes jelenség, amit az érintett madárfajok természetes körülmények között ellensúlyozni tudnak. A problémát éppen ezért nem maga a madárvadászat, hanem a korlátlanul szaporodó macskaállomány területegységre vetített természetellenesen nagy egyedsűrűsége okozza.

Ennek érzékeltetésére egy jellemző összehasonlító adat: a Magyarországon is őshonos vadmacskánál a kifejlett állatok mozgáskörzete 100-500 ha között van, és mivel a szaporodási időn kívül magányosan élő állatokról van szó, ezt többnyire azt is jelenti, hogy ekkora területen maximum néhány példány él és vadászik. Ezzel szemben a házi macskák hektáronkénti állománysűrűsége településeinken átlag 3-4 egyed, egyes részeken akár  ennek százszorosa (!) is lehet, ami összehasonlíthatatlanul nagyobb, a normálist messze meghaladó ragadozó terhelést jelent a madarak számára.

A kóbor kutya- és macskaprobléma különböző

A problémahalmaz nem elhanyagolható eleme, hogy az egyaránt jól ugró és mászó macskákat – a kutyákkal ellentétben – nem tartják vissza a kerítések, így amikor csak kedvük szottyan, portyázni indulhatnak a környéken, természetesen kiemelt figyelmet fordítva a területükön működő etetőkre, itatókra, madárbarát kertekre. Eközben zsákmányul ejtenek bármit, ami az útjukba kerül: a kisrágcsálók, a nagyobb ízeltlábúak mellett madarakat is - akár balkáni gerle méretig. A madarak közül a fészket tökéletlen röpképességgel elhagyó fiókák (ilyen az énekesmadár fajok fiókáinak jelentős része) vannak a legnagyobb veszélyben, ezért macskás környéken könnyen előfordulhat, hogy utcahossznyi területeken éveken keresztül egyetlen fióka sem tud felnövekedni.

A kutyák madárvédelmi kockázata elhanyagolható a házi macskákéhoz képest,

mert nem képesek zsákmányul ejteni a jól repülő, fürge énekesmadarakat,

és többségüket egy egyszerű kerítés is visszatartja a kóborlástól

(Fotó: Orbán Zoltán).

A hazai kutya- és macskakérdés kapcsán további nem elhanyagolható különbség, hogy míg a kutyákra vonatkozik az összeírási, veszettségoltási kötelezettség, ugyanez a házi macskákkal kapcsolatban – érthetetlen módon – nincs érvényben.

Jóllehet a gombafajt csak 1998-ban sikerült azonosítani, az elmúlt három évtizedben jónéhány kétéltűfaj kipusztult vagy a kipusztulás szélére sodródott már ennek a betegségnek a következményeként, és számos faj állománya csökken folyamatosan a gombafertőzés miatt. A kutatások azt mutatják, hogy nagy valószínűséggel Dél-Afrikából hurcolták szét ezt az idegenhonos kórokozót az ott élő karmosbéka fajokkal, amelyeket laboratóriumi kísérletekhez használtak abban az időben, és használnak ma is. Más kontinensek kétéltűfajait felkészületlenül érte a számukra addig ismeretlen betegség, ezért igen érzékenyen reagáltak rá. Főként Ausztrália keleti partján, valamint Közép- és Dél-Amerikában élő bennszülött fajokat tizedelte meg a járvány, de mára megjelent minden kontinensen, ahol a kétéltűek előfordulnak.

Európában a betegség 1997 óta tizedeli a kétéltűeket; Spanyolország magashegyi vidékein észleltek először tömeges állománypusztulást. Azóta a mi kontinensünkön is rohamos sebességgel terjedt tovább a gomba, elsősorban az emberi tevékenység következményeként. Hazánkban bizonyítottan 2004 óta van jelen a kórokozó. Eddig két kétéltűfajról (sárgahasú unka – Bombina variegata és gyepi béka – Rana temporaria) mutatták ki a középhegységi régiókban, hogy hordozza a gombát, de szerencsére a betegség tüneteit még egy egyeden sem észlelték, és ehhez a fertőzéshez kapcsolódó állománycsökkenést sem találtak a kutatók a kétéltű közösségeinkben. Amíg Nyugat-Európában élő kétéltűeken nagy pusztításokat végzett a kitridiomikózis, úgy tűnik, Közép- és Kelet-Európában egyelőre csak hordozó populációk vannak jelen.

Ennek ellenére fokozottan oda kell figyelnünk kétéltűinkre, és arra, hogy mi magunk ne váljunk a kórokozó terjesztőivé. Legfontosabb, hogy ha vizes élőhelyeken tevékenykedünk, bakancsunkat tisztítsuk le, és szárítsuk meg a talpát, mielőtt újabb vizes területre mennénk. Ugyanez érvényes a hálókra és egyéb terepfelszerelésekre, amelyek a vízzel érintkeznek. Ha nem muszáj, a szalamandrákat, gőtéket és békákat ne fogjuk meg, mert ezalatt a kórokozó a fertőzött egyedről a kezünkre kerülhet, amit így könnyen továbbadhatunk a még egészséges egyedeknek.

Ha kérdése merülne fel a kitridiomikózissal kapcsolatban, írjon nekünk, és mi megválaszoljuk azt.

Írta: Vörös Judit

Cél

• Öt rádiónyomkövetővel ellátott haragossikló követése a pesthidegkúti Vörös-kőváron, és általuk az életmódjukról, mozgáskörzetük nagyságáról információkat gyűjteni.
• Folytatni kívántuk a Duna menti élőhelyek felmérését, illetve további Buda környéki élőhelyeket igyekeztünk felkutatni.
• A haragossikló-védelmi program eredményeinek összesítése a Minisztérium által támogatott többrétű védelmi program előkészítéséhez.
• A projekt kommunikálásán keresztül a szakosztály működésének minél szélesebb körben történő megismertetése.

A projekt résztvevői

• 2016-ban a felmérésekben a 4 projektfelelős és további 41 önkéntes vett rész.
• A projekthez jelentős elvi és gyakorlati támogatást kaptunk a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságtól és a Duna-Dráva Nemzeti Parktól valamint a Jane Goodall Intézettől.

Élőhelyfelmérések és haragossikló-észlelések

2016-ban elsősorban a Duna menti populációk felmérését végeztük, de a Vörös-kőváron és más Buda környéki élőhelyeken is felmértünk. Összesen 40 esetben figyeltünk meg haragossiklót, illetve 17 esetben levedlett bőrt. A bőröket a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményében helyeztük el.

Három alkalommal végeztünk felmérést a Farkas-hegyen, ahol egy vedlésen kívül egy felnőtt példányt is észleltünk.

A Duna menti élőhelyek közül 2016-ban Pakson három, Dunakömlődön kettő, Dunaföldváron és Dunaújvárosban pedig egy-egy alkalommal észleltünk haragossiklót illetve levedlett bőrt. Dunaszekcsőn, a Bölcskéhez közeli gyepmaradványokon, valamint a Dunaföldvártól északra fekvő baracsi szakadóparton is végeztünk felmérést 2016-ban, de ezeken a helyeken nem figyeltünk meg haragossiklót. Egy alkalommal a Szársomlyón is végeztünk felmérést, ahol három példányt észleltünk.

A Sas-hegyen 3 bőrt találtunk, míg a Vöröskőváron 10 vedlés mellett összesen 30 esetben észleltünk haragossiklót (a rádió-jeladós egyedeken kívül). Ezt a kiváló eredményt nagyban segítette, hogy összesen 5 példányt rádiós jeladóval láttunk el, melyben a Fővárosi Állat- és Növénykert állatorvosai segítettek. A jelölés után minimum heti rendszerességgel követett állatok pozícióját összesen 45 alkalommal határoztuk meg, ami 141 pozíciót eredményezett eddig. Ezek közül összesen 36 alkalommal láttuk is a jelölt példányt.

Kapcsolódás az Országos Kétéltű-hüllő Térképezéshez

2011. március elején indul az Országos Kétéltű-hüllő Ponttérképezési Adatbázis. Az országos kitekintésű adatgyűjtés főpróbája lesz a Szakosztályunk által koordinált Budapest herpetofaunája térképezési program. Minden évben ki fogunk jelölni egy-egy jól körülhatárolható földrajzi körzetet, melyben koordinált kétéltű-hüllő térképezést fogunk levezényelni, első alkalommal a fővárosban. A gyűjtött adatokat közvetlenül egy most készülő adatbázisba lehet a későbbiekben feljuttatni, amelyet az egyéni adatgyűjtők is könnyen használhatnak majd.

Önkéntesek jelentkezése

Az adatgyűjtést részben egyéni önkéntesek, részben pedig a Szakosztály által szervezett adatgyűjtők fogják végezni. Utóbbiak egynapos szakosztályi kirándulások keretében fognak feltárni egy-egy előre meghatározott területet.

Jelentkezés

Kérjük, hogy aki jelentkezni kíván a programra, ezt jelezze a khvsz@mme.hu e-mail címen, vagy hívja Kovács Tibor programvezetőt (06-30-2757010).

Az NBmR keretében jelenleg 7 mintaterületen folyik a kétéltű- és hüllőfajok állományainak felmérése. A mintavételezésre kijelölt tájegységek minden esetben védett területen helyezkednek el, valamelyik nemzeti parkunk működési területén:

2001-től a

1. Őrség-Vendvidék: Szakonyfalu (Grajka-patak völgye), Szentgotthárd-Máriaújfalu (Hársas-tó), Szalafő (Pityerszer, Felsőszer) (Őrségi NPI),
2. Pilis-Visegrádi hegység: Pap-réti tavak (felső, középső, alsó), János-tó, Alsó Hosszúrét, Vadálló-kövek alsó út rézsű, Jeges-tavak (I., II., III.) (Duna-Ipoly NPI),
3. Ócsa: Vizes-erdő (XXVI. csatorna), Egresek I-V. láprétek, Kiskőrös-alja homokpuszta, (Duna-Ipoly NPI)
4. Gödöllői Dombvidék: Babat-völgy (Aranyos-patak, tórendszer), Sülysáp-halastavak, Szada-Ivacsok (Duna-Ipoly NPI),
5. Aggtelek-Jósvafő: Bacsó-nyak alatti tó, Aggteleki-tó, Vörös-tó, Ménes-patak völgye, Ménes-tó, Baradla-tető, Ördögszántás (Aggteleki NPI),

2005-től

6. kardoskúti Fehér-tó és környéke (Körös-Maros NPI),

2007-től

7. Zemplén: Tálya (Hidegkút), Háromhuta (Istvánkút, Szpalanyica-völgy) Boldogkőváralja (Tekeres-patak, Blaskó-kút), Regéc (Csemete-kerti-víztározó) (Aggteleki NPI).

2010-től

8. Magas-Bakony: Bakonybél, Vörös János-séd.

A munka az NBmR Kétéltűek és hüllők Protokolljában lefektetett elvek és módszerek alapján folyik. Az eredmények a területileg illetékes Nemzeti Park Igazgatósághoz kerülnek, illetve az adatok a TIR adatbázist bővítik. A Nemzeti Parkokkal működő adat-megosztásunk révén a projektek során felvett adatok az Országos Kétéltű-hüllő Térképezés adatbázisába is beillesztjük.

A pannongyíkról

A pannongyík (Ablepharus kitaibelii fitzingeri) Magyarország egyik legkevésbé ismert hüllője. Ceruzavékonyságú teste és fürge mozgása miatt még olyan helyeken is gyakran elsiklik fölötte a tekintetünk, ahol pedig szép számmal akad belőle. Elsősorban a dombvidéki és középhegységi alacsony füvű gyepeket népesíti be, de helyenként síkvidékeinken is előfordul.

Fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke 500.000 Ft. Ezt a kiemelkedő védelmi státuszt leginkább élőhelyeinek rohamos beépülése vagy degradációja indokolja. A Budai-hegységben élő állományt a város terjeszkedése, a dombvidékeken élőket pedig az egykor gondosan karbantartott, legeltetett, mára felhagyott száraz legelők gyomosodása, cserjésedése veszélyezteti.

Helyszínek

Szakosztályunk 2011-ban meghirdetett pannongyík-programjának sarokpontja olyan állományok felkeresése, amelyekről régen, estenként több mint 100 év távlatából származott utoljára adat. Elsődleges célpontjaink a Tapolcai-medencében található Szentgyörgyhegy, tőle nem messze a Somló-hegy, a Várpalota környéki száraz dombok, a Pilis-Visegrádi-hegység négy pontja, a Gödöllői-dombság déli nyúlványának legvége Pánd település határában és a Kiskunságban található Nyárlőrinci-erdő. Ez utóbbinak azért is van különös jelentősége, mert itt nem jellemző élőhelyen, alföldi homokbuckákon került elő a faj – még a XX. század első felében.

2016-ban új, potenciális élőhelyek felmérését végeztük a Gödöllői-dombság, a Vértes, a Gerecse és a Kiskunság területén. Az élőhelyeken nem találtunk új populációt, de a dombvidéki és középhegységi helyszínek pannongyík számára alkalmasnak tűnnek. Az alföldi helyszíneken a Kiskunsági Nemzeti Park által átadott, az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezés felületén megjelenő egyes adatpontokat ellenőriztük vissza. A két felkeresett helyszín pannongyík számára egyértelműen alkalmatlan, viszont ismert vagy potenciális elevenszülőgyík-élőhely. A feltöltött adatok mögött nagy valószínűséggel fajtévesztés áll. Az elevenszülő gyík megtalálható a Kolon-tónál is, ahonnan az Alföldről egyedüliként ismert bizonyító pannongyík példány előkerült, igaz télen, elpusztult állapotban és épület belsejében. Mégis, a környező élőhelyek alapján talán érdemes lenne az alföldi felmérést erre a területre összpontosítani. A Herptérkép felületére jó minőségű fotóval illusztrált új észlelést töltöttek fel a Zemplén hegységből, Füzértől a szlovák határ irányában (37 023 sz. adatpont), illetve a Börzsöny nyugati részéről (40 905 sz. adatpont, ez fotó nélküli), így a pannongyík ismert magyarországi előfordulási helyei ismét gyarapodtak.

Az érdi áttelepítés

Néhány éve tudjuk, hogy egy érdi belterületi telken jelen van a pannongyík. A teljesen körbeépített telken megőrződött a Tétényi-fennsík folytatását képező mészkőplató eredeti növényzete. A pannongyíkok jelenlétét többszöri terepbejárással sikerült igazolni, emellett zöld gyíkok és rézsikló is előkerült innen. Az izolált belterületi élőhely hosszú távú fennmaradása korábban sem volt biztosítható, idén azonban változott a tulajdonosa és vélhetőleg hamarosan beépítésre kerül. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósággal és az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőséggel együttműködve a lehető leggyorsabban engedélyért folyamodtunk, hogy a területen élő pannongyík-példányokat áttelepíthessük a közeli Tétényi-fennsíkra. Utóbbi helyen több civil szervezet, így az MME Budapesti Helyi Csoportja évek óta végez élőhely-rekonstrukciós tevékenységet, így a pannongyíkok számára megfelelő terület növekszik és a jövőben is növekedni fog. 2016-ban eddig egy áttelepítési akcióra került sor, ennek során egy juvenilis példányt sikerült befogni és a Tétényi-fennsíkra áthelyezni.

Részvétel

A pannongyík könnyen felismerhető gyíkfaj, így felmérésében szeretnénk szakértő és kevésbé hozzáértő önkéntesekre egyaránt támaszkodni. Az önkéntesek vagy szervezett formában vesznek részt egy-egy előre meghatározott helyszín felmérésében, vagy ha kellő tapasztalattal rendelkeznek, akkor önállóan is elvégezhetik a felmérést egy általuk választott körzetben a Szakosztály támogató segítségével.

Kérjük, hogy aki jelentkezni kíván a programra, ezt jelezze a khvsz@mme.hu e-mail címen, vagy hívja Vági Balázs programvezetőt (06-20-2184822).