Fajmegőrzés

Telepesen fészkelő madár, gyakran költ együtt kis kócsagokkal, üstökösgémekkel, kanalasgémekkel és batlákkal. Fészkét fákra, bokrokra, gyakran nádba rakja. Fészekalja átlagosan 4-6 tojásból áll. Fiókái nagyon lassan fejlődnek, 60-70 napos korukban válnak röpképessé. Elsősorban halevők, de elfogyasztanak rákokat, kétéltűeket, adott esetben akár vízben úszó kószapockokat is.

A kis kárókatona jóval kisebb, rövidebb csőrű és kurtább szárnyú a következő képeken látható nagyobb rokonainál (Fotók: Lóki Csaba).

A hazai tavak és folyók egyik leggyakoribb madara a (nagy) kárókatona (Fotó: Máté Bence).

Az üstökös kárókatona a tengerpartokon gyakori (Fotó: Orbán Zoltán).

Elterjedése és világállománya

A XIX. század második felében Európa nagy részében lefolytatott jelentős méretű vízrendezési munkák radikálisan csökkentették a faj természetes élőhelyeit, elterjedési területe hosszú évekre elsősorban a Fekete-tenger környékére, a Balkán-félszigetre, az Azovi- és Kaszpi-tenger mellékére, Azerbajdzsán, Törökország és Irak egyes részeire korlátozódott. 1999-ben a BirdLife International „Kis kárókatona Nemzetközi Fajmegőrzési Tervet” állított össze abból a célból, hogy a faj állományának csökkenését megállítsa, valamint annak történelmi elterjedési területén a korábbi állományviszonyokat visszaállítsa. 2004-ben a kis kárókatona „mérsékelten veszélyeztetett” fajként került fel a Vörös Listára, illetve a BirdLife által összeállított regionális Európai Vörös Lista (SPEC) 1-es csoportjába. Azonban az elmúlt két évtizedben jelentős terjeszkedési folyamat indult el, amely azzal járt, hogy a világállomány az 1996-os becsléshez (13 000 pár) képest napjainkra a duplájára nőtt, jelenleg közel 30 000 párra becsülhető. Ezzel egy időben a Kárpát-medencei populáció is jelentősen megerősödött. Ez azonban olyan helyzetet teremtett, amely újabb frontot nyitott az ember és madár közötti konfliktusok hosszú sorában.

A többi kárókatonafajhoz hasonlóan a kis kárókatonának sincs tollimpregnáló váladékot termelő faroktőmirigye, ezért halászat után kitárt szárnyakkal kell megszárítania átnedvesedő tollazatát (Fotó: Lóki Csaba).

A faj Magyarországon régen és most

A kis kárókatona a történelmi Magyarország vizes élőhelyeinek gyakori költőfaja volt egészen az 1800-as évek végéig, azonban a XX. század elejére kipusztult hazánkból. Nem rendelkezünk pontos állományadatokkal, de a kortárs kutatók beszámolói szerint nem volt olyan elterjedt, mint a nagy kárókatona. Leggyakoribb a mai Szerbia és Horvátország területén található mocsarakban lehetett, legnagyobb telepei is ott voltak. Ezek a fészkelőhelyek akkor is megmaradtak, amikor a folyószabályozások miatt megváltozott vízviszonyok miatt az Alföldről – megfelelő élőhely hiányában – már kipusztult. Utolsó fészkelését 1901-ben dokumentálták, az azt követő két évtizedből pedig még előfordulását sem jegyezték fel. Az 1980-as évekig mindössze egyetlen bizonyított költése volt 1963-ban, a Körös-ártérben.

Kis kárókatonák és nagy kócsagok (Fotó: Ampovics Zsolt).

Hazánkban az 1980-as évek végén telepedett meg újra; először a Tisza-tó gémtelepén költött, azóta egyre több területen fészkel, nagyobb számban a Hortobágy halastavain és mocsaraiban (250-300 pár), de Dél-Magyarországon (Tiszaalpár környékén és a Csaj-tavon) is rendszeresen fészkelőfajjá vált. 2001-től a Kis-Sárréten és az izsáki Kolon-tavon is megjelent, az ezredforduló óta pedig már kis-balatoni állománya is jelentős (kb. 350 pár). Új fészkelőként jelent meg a császártöltési Vörös-mocsárban (2008), a Taktaközben (2008), a gátéri Fehér-tavon és a homorúdi Riha-tavon (2011). A Dunántúlon a Kis-Balatonon kívül költött már a Nagy-berekben, Soponyán, a Rétszilasi-halastavakon, a Velencei-tavon, a Dinnyési-Fertőn, a Ferencmajori-halastavakon, a hansági élőhely-rekonstrukciós területen (Nyirkai-Hany). A faj magyarországi állományát jelenleg 600-800 pár közé becsüljük.

Konfliktushelyzetben

A faj Kárpát-medencei populációjának összeomlását annak idején elsősorban a megfelelő élőhelyek eltűnése, a nagy kiterjedésű mocsarak lecsapolása és a hidrológiai viszonyoknak a folyószabályozások kapcsán bekövetkezett nagymérvű megváltozása okozta.

Napjainkban a vizes élőhelyek ugyan meg sem közelítik a XVIII. századi kiterjedést és a hajdani madárvilág gazdagságát, de a fokozatosan létrejövő mesterséges élőhelyek olyan élőhelyláncolatot hoztak létre, amely számos vízimadárfaj, köztük a kis kárókatona igényeit is kielégíti. Ezek között elsőként kell megemlíteni a nagy alföldi halastavakat, amelyek több ezer hektáros víz- és nádfelülettel kínálnak költő- és táplálkozóterületet a vízimadaraknak.

Az 1900-as évek elején kezdődött meg ezeknek a tavaknak a kialakítása olyan területeken, ahol az erősen szikes talajokon hagyományos mezőgazdasági tevékenységből számottevő haszon reálisan nem volt elérhető. Ezek a tavak általában a Tisza és a Körösök egykori árterén találhatóak, viszonylag nagy kiterjedésűek, sekély vízszinttel rendelkeznek és többségükben kisebb-nagyobb szigetek találhatóak. Az eltelt idővel együtt járó szükségszerű eutrofizáció miatt jellemző rájuk a gazdag vízi növényzet (nád, gyékény, sás), amely kiváló költőhelyet jelent számos madárfajnak.

Áttelelő kis kárókatonák.

Ezeknek az extenzív módon hasznosított mesterséges élőhelyeknek a természetvédelmi jelentősége kiemelkedő, ezért korán bekerültek a védett területek közé, illetve a kiemelkedő jelentőséggel bíró vizes területek védelmét célzó nemzetközi egyezmények hatálya alá is (Ramsar 1971). Nagy részük, országosan mintegy 16 000 hektár, a NATURA 2000 hálózatnak is része.

A tavakon gazdálkodók és az állami természetvédelem érdekei között meglévő, néha rendkívül kényes egyensúly általában akkor alakul konfliktushelyzetté, amikor valamely halevő madárfaj jelenléte hangsúlyozottá válik. A kis kárókatona azonban – éles ellentétben az Európa-szerte éles vitákat generáló nagyobbik rokonával – nem kizárólag halakkal táplálkozik. Kis mérete miatt a haltáplálék mellett különböző apróbb szervezeteket: férgeket, rovarokat is fogyaszt, egyes időszakokban zsákmánylistájának jelentős részét képezik a kétéltűek és lárváik. Ez a kis kárókatona természetes élőhelyein nem jelenthet túlságosan nagy gondot, de az extenzív haltenyésztési technológia esetében jelentős konfliktusforrás lehet, mivel a tavaszi kihelyezésű halivadékban a költőállomány adott esetben nagy pusztítást tud végezni.

Repülő kis kárókatona (Fotók: Ampovics Zsolt).

A másik problémát a faj életmódjának radikális megváltozása jelenti. A történelmi költőállomány rövidtávú vonulóként szeptember végén, október elején a Földközi-tenger keleti részére vonult el, és ott telelt át. Azonban a 2000-es évektől fokozatosan megfigyelhető, hogy a Magyarországon költő kis kárókatonák ugyan elhagyják szeptember végén a költőhelyüket (Hortobágyi-halastó), azonban ahelyett, hogy a Földközi-tengerhez vonulnának, a Kárpát-medencében maradnak, a Dél-Magyarországon található halastavakon próbálnak áttelelni. Ez a folyamat a szegedi Fehér-tó és a Szegedi-Fertő térségében a legfeltűnőbb, ahol a Tisza mellett fekvő, mintegy 2000 hektáros halastórendszeren telelő madarak száma a rendszeres monitoring alapján radikálisan emelkedett az elmúlt öt év során. A 2007-ben itt telelő, éjszakára az egyik tóegység nádasába húzódó madarak 300-400 egyedre tehető legmagasabb decemberi példányszáma 2011 decemberének közepére 4709-re emelkedett!

Mit jelent ez a területen gazdálkodó halászattal foglalkozó cégnek? A kis kárókatonák a vízellátást biztosító csatornákban tömegesen jelenlévő ezüstkárász fogyasztásával közvetve még hasznot is hoznak, hiszen az agresszív viselkedésű, invazív hal a tavakba jutva komoly táplálékkonkurenciát jelent a tenyésztett halfajoknak. Egyúttal azonban a teleltetőmedencék profitot jelentő pontyivadékainak elfogyasztásával komoly károkat is okoznak, egyes esetekben a kihelyezett halak 50-80%-át is elfogyasztják. Bár a haszonkiesés ilyenkor csak két év múlva jelentkezik – ekkorra érik el a halak a piacképes méretet –, ha a folyamat évről évre megismétlődik, a bevételkiesés is folyamatossá válik, ami állandó konfliktushelyzetet teremt a halgazdaságok és a természetvédelem között.

Fiatal kis kárókatonák ...

... ággal játszanak (Fotók: Lóki Csaba).

A gazdálkodók számára egyszerű megoldást jelentő kilövés és riasztás az uniós alapelvek (Madárvédelmi Irányelv) és a magyar jogszabályok miatt csak néhány fajnál (például sárgalábú sirály, kárókatona) lehetséges, a fokozottan védett kis kárókatonák esetében azonban nem alkalmazható. A kis kárókatona folyamatos és látványos terjeszkedése miatt mindenképpen át kell gondolni, hogy milyen egyéb módszerekkel lehet mérsékelni, kiküszöbölni a faj halivadékot érintő károkozását.

A konfliktus kezelésének lehetőségei

A probléma madárbarát megoldásainak keresése azért kiemelkedően fontos, mert egy olyan fokozottan védett madárfajról van szó, amelynek hazai állománya ugyan növekszik, világállományának helyzete azonban kritikus. A legfontosabb feladat az extenzív haltenyésztési technológia olyan jellegű átalakítása, hogy az figyelembe vegye, kezelni tudja a területen átvonuló és telelő, nagy létszámú halevő madár jelenlétét. A szegedi Fehér-tavon, amelyet látványosan érint a telelési folyamat, a halgazdaság szakemberei az MME Csongrád Megyei Helyi csoportjának munkatársai segítségével végzett rendszeres monitoring mellett különböző módszereket próbálnak ki.

Telelők méretének megválasztása

A kis kárókatonák nagyobb csapatainak jól kiszámítható érkezése előtt az addig használt nagy, akár 40 hektáros tavak helyett viszonylag kicsi, 0,5-1 hektáros teleltetőmedencékbe helyezik ki a halivadékot. Ezeket a kisebb vízfelületeket azután egyszerű módszer segítségével mentesítik a madaraktól: a tavakra merőlegesen, egymástól kb. 3-5 méteres távolságra kifeszített zsinórokra élénk színű zászlókat rögzítenek, amelyek a leszállást megelőzően hosszú siklást használó kis kárókatonákat elriasztják vagy megakadályozzák a leszállásban. A többi vízimadarat, így a szürke gémeket, récéket és sirályokat ez a megoldás nem tartja vissza a leszállástól, de azok nem is jelentenek olyan mértékű potenciális veszélyforrást a mindössze 8-10 cm testhosszúságú ivadékokra.

Kis kárókatonák beszállását megakadályozó ...

... "rémzsinórok" (Fotók: Ampovics Zsolt).

Hosszabb ivadék-előnevelés

A másik technológiai változtatást az ivadékok hosszabb előnevelése, nagyobb testméret elérését követő kihelyezése jelenti. Mivel a kis kárókatona méretspecifikus halfogyasztó, azaz egy bizonyos méretnél (8-10 cm) nagyobb halakra már nem szívesen vadászik vagy nem is képes ezeket elejteni, ezzel a megoldással is csökkenthető az ivadékállományban okozott kár. A módszer azonban nem jelent teljes védelmet a halak számára, mert a zsákmányolási kísérletek során megsérült halak sebeinek gombás fertőzése akár az ivadék elhullását is okozhatja.

Táplálkozóterület kialakítása

A halgazdaság szakemberei egy csukanevelés számára fenntartott, 10 hektáros tóba több vagonnyi ezüstkárászt telepítettek, mintegy etetőtavat kialakítva a kis kárókatonák számára. A madarak ezt gyorsan megtalálták, és nemcsak nappali táplálkozóterületnek, de éjszakázóhelynek is használták három hónapon keresztül. Előfordult, hogy napközben közel 3000 madár halászgatott és pihent egyidejűleg a kis tavacskán.

Tavaszi ivadéktelepítés időzítése

A tavaszi kihelyezést a kis kárókatonák költőhelyekre vonulásához alkalmazkodva két héttel átütemezték, március közepén végezték el, amikorra az addig nagy létszámban ide koncentrálódó telelő madarak visszatértek a fészkelőterületeikre.



Ezeknek a módszereknek, valamint a faj telelő csapatainak megfigyelésében rejlő ökoturisztikai lehetőségeknek az együttes alkalmazása segíthet oldani a gazdálkodóknál helyenként érzékelhető erős ellenérzéseket. Az MME által felkínált szakmai tanácsadás és pályázati együttműködés, a problémák megoldásának közös keresése hozzájárulhat ahhoz, hogy a gazdasági érdekeket is szolgáló mesterséges halastórendszerek továbbra is fontos szerepet tölthessenek be a fokozottan védett kis kárókatonák életében is.

     Letölthető 1% rendelkezési nyilatkozat >>

     Egyéni és céges adományozás >>

Tokody Béla

Az elmúlt fél évszázadban sorra alakították át és szüntették meg élőhelyeit, aminek következtében állománya drasztikusan megfogyatkozott, Csongrád megyében pl. az 1967. évi 30 párból álló állomány 1997-re 3 párra csökkent. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület célja a csökkenés megállítása és egykori élőhelyeinek helyreállításával a fészkelő párok számának növelése. A védelmi program összefoglalja a legfontosabb veszélyeztető tényezőket - élőhelyek átalakítása, megszüntetése, legeltetés felhagyása, ragadozók károsítása - és meghatározza a legszükségesebb teendőket, amelyek a fészkelőhelyek megőrzése, legeltetés biztosítása, mesterséges élőhelyek létesítése és a ragadozókkal szembeni védelem.

ELTERJEDÉS

A széki lile Eurázsia, Afrika és Észak-Amerika mérsékelt övi és trópusi zónájában fészkel a tengerpartokon, sós tavakon és szikes területeken. "Összefüggő élőhelyei" csak a tengerpartok mentén vannak, másutt élőhelyigényének megfelelően mozaikos elterjedésű. Európában az Atlanti-óceán és a Földközi-tenger mentén sok helyen megtalálható, de az utóbbin lényegesen nagyobb számban költ. A Kárpát-medencében szigetszerűen fordul elő a Fertő tó keleti partjainál (Fertőzug) és a magyar Alföldön. Hazánkban a Duna-Tisza-közi, valamint a dél-alföldi szikes tavakon és halastavakon költ. Alkalmi fészkelő Balmazújváros térségében, a dunántúli a Sárkány-tavon és a Fertőújlak melletti élőhely-rekonstrukciós területen.

ÁLLOMÁNYNAGYSÁG

1995 és 1997 között a magyarországi állomány 50-70 pár között változott. 2000-ben 47, 2001-ben maximum 40 pár költött hazánkban.

VÉDELMI HELYZET

A széki lile Magyarországon fokozottan védett madár, természetvédelmi értéke 500 000 forint. Megtalálható a magyar Vörös Könyvben is, mint kipusztulással fenyegetett faj. Az MME által 1999-ben összeállított Vörös Lista szerint magyarországi állománya alapján a veszélyeztetett fajok közé tartozik.

ÉLETMÓD
Fészkelőterület

A széki lile a kopár szikesek, tengerpartok, sós lagúnák, sólepárlók fészkelő madara. Hazánkban a sekély vizű szikes tavak mentén, erősen legeltetett szikeseken, illetve kiszáradó vagy kiszáradt szikes tavak medrében fészkel. Az utóbbi két évtizedben egyre gyakrabban telepedett meg lecsapolt halastavak kiszáradó medrében is.

Költés

Korán, már március végén fészeképítéshez kezd, amikor a tél végi, kora tavaszi vízborítás csökkenni kezd. Fészkét a gyér növényzetű területeken építi, olyan helyeken, ahol a bárányparéj és a pozsgás zsázsa a meghatározó növényzet. A fészek egy sekély talajmélyedés, melyet a szülők közösen száraz növényi szálakkal, talaj- és birkatrágya darabokkal bélelnek. A tojások a költés során gyakran belesüllyednek a fészekanyagba. A tojásrakás az áprilistól júliusig tartó időszakban zajlik, a tojások száma erősen függ a táplálékkínálattól. A tojásrakási időszakban a fészekaljak esetleges pusztulása után már két nappal újra párzanak a lilék és hozzákezdenek a pótköltéshez. Ezt a hosszan tartó tavaszi esőzés megzavarhatja. A fészekalj rendszerint 3 tojásból áll. Gyakran több pár laza telepet alkotva fészkel. A hazai vizsgálatok szerint a fészekaljak 66%-át a ragadozók megsemmisítik. A 24-26 napi kotlás után kikelt fiókák rögtön elhagyják a fészek környékét. Veszély esetén a talajrepedésekbe bújnak, vagy növények tövében lapulnak meg, miközben a szülők sérültet tettetve vergődésükkel magukra irányítják az ellenség figyelmét, és közben elcsalják azt a fiókák közeléből. A fiókák 24-28 nap alatt válnak önállóvá, de közülük csak 29% éri meg ezt a kort. Gyakran idegen párok fogadják örökbe őket. A szülők közösen átlagosan 6 napig nevelik a fiókákat, azután a tojó új hímmel áll párba és újabb fészekalj nevelésébe kezd.

Táplálkozás

A széki lile rovarokkal táplálkozik. Főleg kétszárnyúakat, bogarakat, pókokat zsákmányol. Gyakran keresi táplálékát gyér növényzetű, rövidfüves szikes tocsogók partján, vagy erősen legeltetett szikes gyepeken.

Vonulás

Vonuló madár. A hazai állomány a telet a Földközi-tenger mellékén tölti. Eddig öt gyűrűs madarat jelentettek vissza Olaszországból. Tavasszal március közepén érkezik vissza és augusztusban (szeptemberben) hagyja el a hazai szikeseket.

VESZÉLYEZTETŐ TÉNYEZŐK
Élőhelyek átalakítása, kiszáradása

A hatvanas évektől folyamatosan szűntek meg legjelentősebb élőhelyei, melyek egy részét, pl. a szegedi Fehér-tavat halastóvá alakították. Számos Duna-Tisza-közi élőhelyére hasonló sors várt, (pl. Kelemen-szék), de ezek átalakítását a nemzeti parkká nyilvánítás megakadályozta. Az utóbbi két évtizedben a Duna-Tisza-közének súlyos tartós vízhiánya miatt több fontos élőhelye is fészkelésre alkalmatlanná vált. A csökkent vízmennyiség miatt a szikképződés, azaz a sók kiválása nem a felszínen, hanem a mélyebb rétegekben játszódik le, ami az ún. szolonyecesedéshez vezet. Ilyen körülmények között a sziki mézpázsit a vakszikfoltokat néhány év alatt benövi, és ezzel megszűnik a széki lile számára alkalmas fészkelőhely. Esetenként az is előfordul, hogy az új tulajdonosok mielőbb szeretnének megszabadulni a szikeseken tavasszal kialakuló vízállástól és ezért elvezetik az összegyűlt vizet. Emiatt a hamar kiszáradó területen nem találnak táplálékot a széki lilék és kénytelenek elköltözni.

Legeltetés elmaradása

A széki lile csak a vaksziken, vagy az ahhoz közeli állapotban lévő területeken képes megtelepedni. Az állandó és magas növényzettel borított területek nem alkalmasak számára. Ezért különösen fontos fészkelőterületein a juhokkal történő legeltetés, melynek eredményeként a rövidre rágott fűben megtalálja életfeltételeit. A legeltetett területeken a táplálékállatok is nagyobb számban vannak jelen. Az utóbbi évtizedben jelentősen csökkent állattartási kedv első lépésben a gyenge termőképességű szikesen éreztette negatív hatását: megfogyatkozott a széki lilék száma.

Fészkek elárasztása

Viszonylag gyakran előfordul, hogy a széki lilék a gulipánhoz hasonlóan a lecsapolt halastavak kiszáradt medrében kezdenek költéshez. A fiókák kirepülése előtti (május-június) vízfeltöltés miatt ezek a fészekaljak minden esetben tönkremennek. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a kistermetű, gyakran alig észrevehető széki lile jelenlétét ezeken a helyeken igen nehéz felderíteni, szemben pl. a gulipánnal.

Ragadozók károsítása

Mint minden földön fészkelő madárfajnak, a széki lilének is folyamatosan veszélyeztetettek tojásai és fiókái. Természetes ellenségei azonban sosem tudtak még egyetlen fajt sem kipusztítani, vagy kritikus helyzetbe hozni. Az egyes területek fokozódó zavartsága miatt azonban egyrészt növekszik a ragadozók zsákmányolási sikeressége, másrészt a kóbor kutyák, macskák és gyakran a vad-, illetve házi disznók, sün, menyét, hermelin kártétele együttesen kritikus helyzetet teremt. További veszélyforrást jelent a szikeseinken egyre nagyobb számban mutatkozó sárgalábú sirály, amely mind a tojásokat, mind a fiókákat zsákmányolhatja.

VÉDELMI CÉLKITŰZÉS

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület célja az állomány további fogyatkozásának megakadályozása, hosszabb távon pedig a 10-15 évvel ezelőtti állománynagyság visszaállítása.

FELADATOK
Jogi szabályozás

A széki lile ma még nem védett állandó fészkelőhelyeit védelem alá kell helyezni. Legfontosabb élőhelyeit be kell építeni a Natura 2000 területek hálózatába. Biztosítani kell, hogy az agrártámogatások magukba foglalják a széki lile élőhelyein a gazdálkodók segítését is. Biztosítani kell, hogy Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozása során a széki lile és más ritka, veszélyeztetett fajok védelme érdekében a szikes területek korábbi legeltetési rendszere fennmaradjon. Ezért ezeket a szikeseket be kell vonni az Érzékeny Természeti Területek rendszerébe, és támogatást kell biztosítani a juhokkal történő legeltetés fenntartásához. Gondoskodni kell arról, hogy ezek a területek beépüljenek a már elfogadott de még nem működő Nemzeti Agrárkörnyezet-védelmi Programba is. Egyik legveszélyeztetettebb fészkelő madarunk, ezért jelenlegi fokozottan védett jogi státuszát fenn kell tartani.

Gyakorlati védelem

Élőhelyein különös hangsúlyt kell fordítani a terület kezelésére. Valamennyi élőhelyére ki kell dolgozni a kezelési tervet és azok megvalósításába be kell vonni a környékbeli gazdálkodókat. Fészkelőhelyein biztosítani kell a faj számára kedvező vízviszonyokat. Arra kell törekedni, hogy valamennyi jelentős fészkelőhelye vagy állami, vagy MME tulajdonba kerüljön. A saját tulajdonú területeken meg kell kezdeni a mesterséges élőhelyek kialakítását vagy a meglévők bővítését. A már részben MME tulajdonba került Böddi-széken folyamatosan gondoskodni kell a legeltetésről, szükség esetén saját tulajdonú állatállománnyal. A korábbi években használt, de elhagyott élőhelyeit számba kell venni, és ha lehetséges azokat a faj számára ismét alkalmassá kell tenni. Magyarországon is be kell vezetni a fészkek ragadozók elleni védelmét biztosító védőkosaras módszert, amelyet a világ számos pontján sikeresen alkalmaznak más partimadarak esetében. Legjelentősebb hazai élőhelyén, Mikla-pusztán, sürgősen vissza kell állítani a legeltetést, és ezzel biztosítani kell az élőhely fennmaradását. Fészkelőhelyein indokolt esetben ragadozó kontroll kell megvalósítani

Kutatás és monitoring

A széki lilével kapcsolatos kutatásokat a faj kipusztulásának megakadályozására kell koncentrálni. Ennek megfelelően folyamatosan vizsgálni kell a legeltetés és az élőhely állapota közötti összefüggéseket, illetve a mesterséges élőhely-kialakítás lehetőségét. Folyamatosan fel kell mérni valamennyi élőhelyén a fészkelő állomány nagyságát és lehetőség szerint a fészkelés sikerességét is ellenőrizni kell, anélkül, hogy a fészkek pontos helyének felderítésével tovább fokoznánk a terület zavarását, illetve hozzásegítenénk a ragadozókat azok megtalálásához. Vizsgálni kell a vízrendezések élőhelyre gyakorolt hatását és a székilile-állomány fenntartása érdekében szükséges beavatkozások lehetséges módjait.

Tudatformálás és propaganda

A széki lile védelme megvalósíthatatlan az élőhelyein évszázadok óta folytatott gazdálkodási módok megőrzése nélkül. Ennek biztosítása érdekében széles körben ismertté kell tenni azt a tényt, hogy a gazdálkodás extenzív formái nemhogy gátolják, hanem sokkal inkább segítik a természeti értékek fennmaradását. El kell oszlatni az ezzel kapcsolatos azon tévhitet, hogy a természetvédelem mindenfajta gazdálkodás ellen van. Ennek érdekében elsősorban a mezőgazdasági és a természetvédelmi politika alakítói körében kell propagandát kifejteni. Fontos feladat, hogy a fészkelőhelyek közelében élő tanyák lakóit informáljuk, bevonjuk a védelembe, illetve a támogatási lehetőségek megteremtése után hozzásegítsük őket azok elnyeréséhez.

EGYÜTTMŰKÖDŐ SZERVEK, SZEMÉLYEK

A széki lile élőhelyén gazdálkodók évszázadok óta önkéntes segítői voltak e faj megőrzésének. A jövőben tudatos partneri viszonyt kell kialakítani velük. A gazdálkodókat meg kell ismertetni a faj jelenlétével, élőhely-igényeivel. Tudatosítani kell bennük e fogyatkozó természeti értékünk megőrzésében játszott szerepüket. Ennek érdekében valamennyi széki lilés élőhelyen gazdálkodó magánszeméllyel és szervezeteikkel napi munkakapcsolatot kell kialakítani. Az új tulajdonosok kezébe került, de átmenetileg használaton kívüli területek megvásárlása érdekében jó kapcsolatot kell kiépíteni az önkormányzatokkal. Tulajdonközösség esetén a megvásárolt területen a gazdálkodni kívánók számára kedvezményes lehetőséget kell biztosítani és ezzel is nyilvánvalóvá tenni, hogy a tulajdonszerzés nem a helyi közösségek ellen irányul.

IRODALOM

Noszály, G. - Székely, T. (1993) A széki lile (Charadrius alexandrinus) fészekalj- és tojásméret-változása a fészkelési időszak alatt.

Aquila 100. 161- 179. p.


Noszály, G. - Székely, T. - J.M.C. Hitchinson (1995) Brood survival of Kentish Plover (Charadrius alexandrinus) in alkaline grassland and drained fish-ponds.

Ornis Hungarica 5. 15-21. p.


Sterbetz, I. (1992) Examination of the decline of the breeding population of Kentish Plover

(Charadrius alexandrinus L., 1758) at the Vásárhelyi-puszta.

Állatt. Közl. 78. 89-93. p.


Székely, T. (1991) Status and breeding biology of Kentish Plover Charadrius alexandrinus in Hungary

Wader Study Group Bulletin 62. 17-23. p.


Székely, T. (1992) A predációs veszély és a költési siker a szikes pusztákon és halastavak medrében fészkelő széki liléknél (Charadrius alexandrinus)

Aquila 99. 59-68. p.


Székely, T. (1997) Status of Kentish Plover Charadrius alexandrinus in Hungary

Ornis Hungarica Vol. 7 No. 1-2 19-26. p.


Székeyt, T. - Karsai, I. - Kovács, S. ( 1993)

Availability of Kentish Plover (Charadrius alexandrinus) prey on a Central Hungarian grassland

Ornis Hungarica Vol. 3 No. 2. 41-48 p.

Fotó: Wikipédia

Adó 1%-ának felajánlásával, egyéni és céges adományával is hozzájárulhat a madarak és más állatfajok védelméhez!

     Letölthető 1% rendelkezési nyilatkozat >>

     Egyéni és céges adományozás >>

     Köszönjük!

Az ilyen kis állományok mindig sokkal sérülékenyebbek, mint az elterjedési terület belsejében élő nagyobbak. Az általában közismert helyeken fészkelő, mindössze 30 páros hazai állomány szaporodási sikeressége viszonylag alacsony. Gyakori a fiatalkori pusztulás, aminek fő oka az áramütés, illetőleg a gépjárművekkel történő ütközés. A védelmi program gyakorlati intézkedéseket fogalmaz meg a hazai kipusztulás elkerülése érdekében. Ezek a következők: elektromos tartóoszlopok szigetelése, esetenként fészekőrzés, bányászati tevékenység alkalmankénti térbeli és időbeli korlátozása stb.

ELTERJEDÉS

Az uhu Eurázsia legtöbb területén előfordul, Portugáliától Szahalinig. Elterjedési területén belül úgynevezett fészkelési gócokat alkot. Ezek a gócok a korábbi évtizedek magyarországi állományában is jól kimutathatók. Nyugat-Európa erősen iparosodott, illetve intenzív mezőgazdasági régióiból, így például a Brit-szigetekről, Dániából, Franciaország északi részéről, a Germán- és a Lengyel-alföldről hiányzik. Hazai fészkelőterülete szinte kizárólag az Északi-középhegységre korlátozódik. Legerősebb állománya a Zempléni-hegység térségében található, ezen kívül a Börzsönyben, a Mátra peremén, a Bükkben, Aggteleken, a Cserhát keleti részén, a Pilisben, a Gerecsében, a Bakonyban, a Soproni- és a Kőszegi-hegységben, Békés megyében és Szatmár-Beregben költ egy-egy pár. A Gerecse és - kis valószínűséggel - a Bakony egyes területein számíthatunk újabb párok felbukkanására. Az Alföldön kóborló példányok jelennek meg, de 2000-ben Békés megyében költött is.

ÁLLOMÁNYNAGYSÁG

Az uhu magyarországi fészkelő állománya 2001-ban 25-30 pár volt. Dél- és Kelet-Európában állománya határozottan csökken, a Nyugat- és Észak-Európában élő populáció stabil, illetőleg emelkedik. Az 1940-es években - amikor még a fészkek rendszeres kifosztása, illetve az öreg madarak kilövése súlyosan gyérítette az állományt - 60 költőpárral rendelkezhettünk. Ekkor az egyes hegységekben 3-8 párból álló fészkelési gócok voltak. Az 1970-es évek végére csupán a Zemplén térségében maradt egy kis populáció. Mivel az uhu állandóan költőhelyén tartózkodik, a hazai állományt alapvetően meghatározza a legközelebbi önfenntartó populációval - a szlovákiaival - való kapcsolata. A nyugati peremvidék hol megjelenő, hol eltűnő mikroállománya szempontjából fontos az osztrák populáció helyzete. Nem elhanyagolhatók az Erdélyi-szigethegységben fészkelők sem, bár ezek igen távol vannak a legközelebbi magyarországi fészkelőktől.


1985 és 1990 között, az MME által végzett felmérés keretében, az akkor ismert 12 fészkelő pár költőhelyén kívül ellenőrzésre került további 45 korábban használt, illetve 120 potenciális fészkelőhely is. A felmérés eredményeként három új fészkelőpár került elő.


Az uhu magyarországi állományának egykori és mai fészkelőterülete 2001-ben a következőképpen alakult:
Budai-hegység: kipusztult az 1970-es évek elején
Pilis: kipusztult az 1970-es évek közepén, 1994-ben visszatelepült 1 pár
Bükk: kipusztult az 1970-es évek végén, 1999-ben visszatelepült 2 pár
Upponyi-hegység: kipusztult az 1980-as években
Heves-Borsodi-dombság: kipusztult az 1970-es években
Börzsöny: 1 pár
Cserhát: 3 pár
Mátra: 3 pár
Tokaji-hegy: 3 pár
Zempléni-hegység: 6 pár
Bakony: 1 pár 1995-ben megtelepedett meg
Gerecse: 1 revír
Soproni-hegység: 1 pár
Kőszegi-hegység: 1 revír
Békés megye: 1 pár
Aggtelek: 1 pár
Összesen: 25 pár


A fészkelőállományban kisebb átrendeződések tapasztalhatók, egyes párok eltűnnek, illetőleg újak telepednek meg. Jellemző egy-egy területen a fészkelés időszakos kimaradása is.


Az 1985-ben kezdődött széleskörű felmérést követően, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a Természetvédelmi Hivatallal együttműködve uhuvédelmi programot dolgozott ki. A szabadtéri védelemmel párhuzamosan a német uhuvédelmi szervezettől (AZWU) 1987-1991 között összesen 139 uhut kaptunk vadröptetésre, ezenkívül két példányt a Veszprémi Vadaspark ajánlott fel. A Bükkben 100, a Zempléni-hegységben 11, a Mátrában 26 és a Szatmár-Beregi TK területén 4 példányt engedtünk szabadon megfelelő előkészítés után. Az elengedett madarak közül összesen 18 példány került ismét kézre gépkocsival, vonattal történő ütközés, lelövés miatt. A végső cél elérésére, azaz a kijuttatott madarak költésére viszont nincs bizonyítékunk.

VÉDELMI HELYZET

Hazánkban az uhu fokozottan védett madárfaj, természetvédelmi értéke 250 000 Ft. Megtalálható a magyar Vörös Könyvben is a közvetlenül veszélyeztetett fajok között. Az MME által 1999-ben összeállított Vörös Lista szerint magyarországi állománya alapján az ún. veszélyeztetett fajok kategóriájába tartozik.

ÉLETMÓD
Fészkelőterület

Az uhu Magyarországon a középhegységek peremén, kőbányákban és sziklás területeken költ. Kedveli a mezőgazdasági területek és a lomberdők - esetleg fenyvesek - közelségét.

Költés

Fészket nem épít, tojásait földes sziklapárkányra vagy nagyobb üreg aljába kapart mélyedésbe rakja. Egy-egy alkalmas helyet évtizedekig is használ. Kivételesen fán, ragadozómadarak által épített gallyfészekben is fészkel. Igen korán, már március közepén költeni kezd. Fészekalja legtöbbször 2-3 tojásból áll. A kotlási idő átlagosan 34 nap. A fiókák két hónap alatt válnak röpképessé, de már előtte elhagyják a fészket.

Mivel az uhu általában egész élete során kis térségben mozog, a fészkelési gócok egymással való kapcsolatának megszűnése az egyes kisebb - elszigetelődő - állományok kipusztulásához vezethet. Mindezek miatt kiemelkedő jelentőségű a költés sikeressége, ha ugyanis kevés fióka repül ki, az állomány nem képes saját reprodukálására. Megfigyeléseink szerint a kirepítés sikeressége átlagban alig haladja meg az ötven százalékot. Ez azt jelenti, hogy a tojások és az azokból kikelt fiókák több mint fele elpusztul a fészek elhagyása előtt. Ennek oka a tojások esetleges terméketlensége, sérülése (törés), kihűlése lehet. Esetenként a ragadozó emlősök is megdézsmálják a fészekaljat. Az ivarérettség eléréséig a kirepült fiatalok fele elpusztul.

Táplálkozás

Az uhu tipikus csúcsragadozó, a táplálkozási piramisnak ténylegesen a legmagasabb pontján helyezkedik el. Minden nála apróbb állatot elfog. Nem ritka, hogy más kisebb ragadozókat, így macskabaglyot, erdei fülesbaglyot, egerészölyvet is zsákmányol. Fő táplálékát a 200 gramm testtömeg körüli állatok teszik ki, amelyek elsősorban a hörcsög, a vándorpatkány és a sün.

Vonulás

Fészkelőhelyén állandó madár. Az öreg párok egész évben a szűken vett fészkelőterületükön tartózkodnak. A fiatalok kóborolnak, bárhol felbukkanhatnak.

VESZÉLYEZTETŐ TÉNYEZŐK
Áramütés

Az éjszaka vadászó uhu igen gyakran ül fel egy magas pontra, s onnan figyeli a környéket. Mezőgazdasági területen és bányák környékén leggyakrabban a középfeszültségű távvezetékek tartóoszlopaira száll fel. Ezeken gyakran éri áramütés. Sok madár elpusztul így, elsősorban a fiatal, tapasztalatlan példányok.

Zavarás

A magyarországi kőbányákban gyakran a robbantás veszélyezteti az uhu sikeres fészkelését. A felhagyott bányák sziklafalának alsó felében költő párokat az alkalmi munkák, legtöbbször az illegális bányaművelés veszélyezteti. A zavarás hatására őrizetlenül hagyott fészekaljakat, illetve apró fiókás fészkeket más ragadozók sem kímélik.

Fészekfosztogatás

Néhány évtizeddel ezelőtt még sokan használták az uhut "csalimadárnak", mint a ragadozók és varjúfélék ellenségét, azok gyérítésére. Erre a célra a fészekből kiszedett fiókákat nevelték fel. Mivel az uhu fokozottan védett madár, ma már szigorúan tilos fiókáinak elszedése. Emiatt ez a vadászati mód gyakorlatilag megszűnt. Ennek ellenére az elmúlt két évtizedben is több fészket kifosztottak, gyakran csak tudatlanságból.

Illegális kereskedelem

Korábban sok fészket azért fosztottak ki, hogy a fiókákat értékesítsék. Napjainkban ez a veszélyeztető tényező nem befolyásolja az állományt, de esetlegesen számolni kell ismételt előfordulásával.

Lelövés

Régebben, amikor az állatpreparátumoknak még nagyobb kultusza volt, gyakran lelőtték őket preparálási célra. Az 1980-as és 1990-es évekből nincs tudomásunk ilyen esetről. Mivel nyugaton újra terjed a preparátumgyűjtés, figyelni kell erre a potenciális veszélyeztető tényezőre is.

Mérgezés

A hagyományos és második generációs rágcsálóirtószerek között akadnak olyan hatóanyagú készítmények, amelyek amellett, hogy nem szelektívek, a melegvérű állatok különböző csoportjaiban (emlősök, madarak) az állati szervezetben felhalmozódásra hajlamosok. A rágcsálók testszöveteiben felhalmozódott vegyszerek hatóanyagai mérgező hatást gyakorolhatnak a ragadozókra is. Bizonyos késleltetett hatású vérzékenységet okozó hatóanyagok is veszélyesekké válhatnak, ha a ragadozók a rágcsálót azt követően ejtik zsákmányul, hogy az előzetesen fogyasztott a csalétekből, hiszen a prédaállat emésztőcsatornájában levő vegyszer a ragadozót is megmérgezheti. A legveszélyesebbek ebből a szempontból a warfarin, a brodifakum és a difenakum, míg a klórfacinon tartalmúak e szempontból környezetkímélőnek, a ragadozók szempontjából biztonságosnak nevezhetők. A növényvédőszerek felhasználásának növekedése - közvetve vagy közvetlenül - negatívan befolyásolja a táplálékpiramis csúcsán álló ragadozófajokat. Mivel a gyöngybagoly is csúcsragadozó, a növényvédőszer-felhasználás arányainak növekedése a zsákmányállatok számának csökkenése mellett, mérgeződését okozhatja, illetve bizonyos hatóanyagok és azok metabolitjai szervezetében felhalmozódhatnak. Az elmúlt évtizedekben klórozott szénhidrogének, illetve bizonyos nehézfémsók használatának betiltása jelentősen csökkentette a vegyszeres növényvédelem veszélyeit. Okszerű, integrált növényvédelemmel, a növényvédőszerek engedélyezési rendszerének biztonságossá tételével a még meglévő veszélyek tovább csökkenthetők.

Ragadozó emlősök kártétele

A zavart vagy könnyen megközelíthető fészkelőhelyeken a fészekalj vagy a kisebb fiókák gyakran válnak róka, nyest, illetve más ragadozó emlősök zsákmányává.

Gázolás

Kisemlősök az utak szélén elszóródott magvakból rendszeresen táplálkoznak és ez jó zsákmányolási lehetőség az uhuk számára. Alkalmanként megtörténik, hogy az éjszaka vadászó madár a reflektor fényétől elvakulva a gépjárművel ütközik. Elsősorban a tapasztalatlan fiatalok veszélyeztetettek ilyen módon, de öreg példányokat is találtunk már elütve.

Turizmus

Az uhu által lakott bányák, sziklafalak egyes térségekben vonzzák a turistákat, akik akaratuk ellenére is zavarhatják az ott fészkelő madarakat. Amennyiben az uhu leszáll a tojásokról vagy a kis fiókákról azok védtelenek maradhatnak a különböző predátorokkal és az erős napsütéssel szemben, ami a pusztulásukat okozhatja. A környékbeli madarak támadják az uhut, ezért előfordul, hogy az csak órák múlva, vagy csak szürkületkor ül vissza a fészkére. Ezért a fészek környékének zavarása különösen nagy veszélyt jelent az uhu számára. Napjainkban további veszélyt jelentenek a fajt megfigyelni óhajtó, ún. madarászturizmusban résztvevők. Ennek a veszélyeztető tényezőnek a jövőben vélhetően egyre nagyobb szerepe lesz, ezért erre fokozott figyelmet kell fordítani.

VÉDELMI CÉLKITŰZÉS

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület célja az uhu magyarországi kipusztulásának megakadályozása, illetve középtávon a fészkelő párok számának 50-60 párra növeléset.

FELADATOK
Jogi szabályozás

Az uhu által folyamatosan lakott bányákat védetté kell nyilvánítani, vagy más módon kell gondoskodni olyan szabályozásról, amely a költési időszakban kellő nyugalmat biztosít a fiókák felneveléséhez. A faj fokozottan védett státuszát fenn kell tartani.

Gyakorlati védelem

Az uhu által lakott bányákban a költési időszakban teljes zavartalanságot kell biztosítani. A fészek helyének ismeretében szükséges lehet a bányászati tevékenység térbeli és időbeli korlátozása is. Előfordulhat, hogy sziklaomlás miatt fészkelőhelye megsemmisül. Ilyenkor az elvándorlás megakadályozása érdekében célszerű számára mesterségesen költésre alkalmas párkányokat kialakítani, vagy költőládákat kihelyezni. Nagyon fontos feladat a fészkelőhely körzetében a középfeszültségű légvezeték tartóoszlopainak szigetelése. (1975-ben egyetlen helyen négy példány pusztult el ilyen módon.) El kell érni, hogy az újonnan épülő vezetékek olyan oszloptípusból létesüljenek, amelyek a madarakra nem jelentenek veszélyt. A rendszeresen zavart, esetleg korábban kirabolt fészkek őrzéséről gondoskodni kell. Biztosítani kell, hogy a fészekfosztogató emlősök ne juthassanak a fészekhez.

Kutatás és monitoring

Az elmúlt 15 évben uhu által lakott bányák ellenőrzését a jövőben is rendszeresen el kell végezni. Az ismert párok fészkeit a fiókák három hetes kora után ellenőrizni kell. A kirepülés sikerességét, fészkenként, folyamatosan vizsgálni kell. Fel kell tárni az összes veszélyeztető tényezőt, és lehetőség szerint ki kell dolgozni elhárításuk módját. Ahol technikailag ez lehetséges, gondoskodni kell a fiókák gyűrűzéséről. Ilyen módon az egyes példányok pusztulási okaira vonatkozó adatokhoz juthatunk, amelyek segíthetik a gyakorlati védelmet.

Tudatformálás és propaganda

Az uhu által lakott térségben az erdő és mezőgazdálkodók, illetve a kőbányák kezelőinek figyelmét fel kell hívni a faj védelme érdekében szükséges intézkedések fontosságára, és kérni kell a védelem érdekében közreműködésüket.

EGYÜTTMŰKÖDŐ SZERVEK, SZEMÉLYEK

Az MME céljait a természetvédelmi hatóságokkal együttműködve kívánja megvalósítani. Rendkívül fontos a térségben tevékenykedő vadászok, mezőőrök, polgári természetőrök bevonása a védelmi tevékenységbe. Az áramszolgáltatókkal való együttműködés nélkül az uhu magyarországi állományának védelme megoldhatatlan. Szükséges azonban a tervezőkkel is a megfelelő kapcsolat kiépítése az új szabvány kidolgozása érdekében. A kőbányák tulajdonosaival, kezelőivel, és a bányakapitányságokkal, esetenként az önkormányzatokkal való együttműködés is elengedhetetlen része az uhu védelemnek. Szoros együttműködés és információcsere szükséges a szlovák madárvédelmi szervezetekkel a határ menti állomány helyzetének pontos ismerete és az összehangolt védelem érdekében.

IRODALOM

Firmánszky, G. (1998): Az uhu (Bubo bubo) előfordulása, fészkelési szokásai és védelme a Zempléni-hegységben (1985-1995)

Ornis Hungarica Vol. 8 Suppl. 1. 215-217. p.


Haraszthy, L. (1985): Adatok az uhu (Bubo bubo) magyarországi táplálkozási viszonyainak ismeretéhez.

Puszta, 2. (11) 53-59. p.


Haraszthy, L. - Márkus, F. - Petrovics, Z. (1989): Újabb adatok az uhu (Bubo bubo) magyarországi táplálkozásáról.

Mad. Táj. 1989. 1-2. 6-9. p.


Jánossy,D.-Schmidt, E. (1970): Die Nahrung des Uhus: Bubo bubo L. Regionale und erdzeitliche Anderungen.

Bonner. Zool. Beitr. 21. 25-52. p.


Pátkai, I. (1951) Ragadozómadár-kutatások az 1949 ás 1950 években.

Aquila 55-58. 75-79. p.


Vasvári, M. ( 1943): A sündisznó szerepe az uhu táplálkozásában.

Állatt. Közl. 40. 117. p.

Adó 1%-ának felajánlásával, egyéni és céges adományával is hozzájárulhat a madarak és más állatfajok védelméhez!

     Letölthető 1% rendelkezési nyilatkozat >>

     Egyéni és céges adományozás >>

     Köszönjük!

A hazai állomány a mélypontot az 1970-es évek végén, az 1980-as évek elején érte el, amikor már csak 10-12 pár költött Magyarországon. Ekkor átlagosan öt fészekből csak egy fióka repült ki évente, a tojások nagy része ugyanis terméketlen volt, illetve gyakran emberi tevékenység zavarta meg a költőhelyén érzékeny madarakat, amelyek emiatt elhagyták fészkeiket. A ragadozómadarakat különösen érzékenyen érintő vegyszerek használatának csökkenése eredményeként Európa-szerte emelkedni kezdett a sikeres költések száma. Az egyre több kirepült fiatal madárból újabb párok alakultak ki és telepedtek meg. A védelem hatékonyságának növekedése és a zavartalanság biztosítása lehetővé tette az újonnan települt párok sikeres költését. Az 1980 óta folytatott gyakorlati védelmi tevékenységnek köszönhetően a fészkelő párok száma 2001-re 93 párra emelkedett. Mivel a nálunk fészkelő állomány a horvátországival közös - valószínűleg önálló - populációt képez, megőrzése különösen fontos. A védelmi terv számba veszi a legfontosabb veszélyeztető tényezőket: fészkelő- és táplálkozó területek megszűnése, áramütés, fészekleszakadás, mérgezés, lelövés, fészek konkurencia, emberi zavarás, és egyúttal megfogalmazza a legfontosabb teendőket is. Ezek a következők: fészkelő- és táplálkozóhelyek védelme, műfészek-kihelyezés, téli etetés, elektromos vezetékek szigetelése.

ELTERJEDÉS

A rétisas eurázsiai elterjedésű faj, költőterülete az északi partvidéken Grönlandtól Kamcsatkáig terjed. Földrészünk északi részének tengerparti zónájában összefüggő állománya él Izland, Skandinávia, Németország, Lengyelország és a Baltikum területén. Déli elterjedését a szárazföld belsejében Irak, Irán, Mandzsúria határolja. A tenger közelében élő populációin kívül Európában szigetszerű költőterülete van a Kárpát-medencében: Szlovákiában, Magyarországon, Horvátország és Jugoszlávia északi részén fészkel. A Duna-deltai, illetve a bulgáriai állomány már a Földközi-tenger környéki populációhoz tartozik. Magyarországon elsősorban a Duna mentén, Somogy és Baranya megyék kisebb-nagyobb halastavai közelében költ. Az 1980-as években ismét visszatelepült a Tisza mellé. Ma már költ a Hortobágy térségében is. A Kárpát-medencei állomány csak telente van kapcsolatban az északon fészkelőkkel, ezért, mint valószínűleg önálló populációnak a megőrzése különösen fontos feladat.

ÁLLOMÁNYNAGYSÁG

A 2000-ben publikált adatok szerint a rétisas európai állománya a következőképpen alakult: Nem tudunk semmit az elterjedési terület déli részének állományáról, kivéve a Volga-deltát, ahol 250-300 pár költ. A volt Szovjetunió északi részén becslések szerint 300 pár, a Bajkál-tó környékén 50-100 pár, Kamcsatkán 1500 pár fészkelhet. Kazahsztánban - szintén nem pontos számlálás alapján - 1500 párra becsülik az állományt. Összességében a volt Szovjetunió területén 5-8000 párra tehető a költőpárok száma. A hatalmas elterjedési területen szétszóródva maximum 10 000 pár rétisas él. Mióta pontos madártani feljegyzések vannak (kb. 90-100 éve) nyomon követhető a faj igen jelentős mértékű magyarországi visszahúzódása. Az 1900-as évek legelején a Duna és a Tisza teljes magyarországi szakaszán költött, de még az 1950-es években is 20 párnál több fészkelt a Sió torkolatától az országhatárig terjedő dunai hullámtéren. Az 1970-es évek második felében a magyar költőállomány összesen 10-12 pár lehetett. A védelmi intézkedéseknek köszönhetően a fészkelő párok száma 2001-re 93 párra emelkedett.

VÉDELMI HELYZET

Fokozottan védett madár, természetvédelmi értéke 1 000 000 Ft. Az MME által 1999-ben összeállított Vörös Lista szerint az ún. védelemtől függő fajok kategóriájába tartozik. A Vörös Könyv a kipusztulással fenyegetett fajok közé sorolta. Az IUCN a veszélyeztetettség közelében lévő fajok között tartja nyilván.

ÉLETMÓD
Fészkelőterület

A rétisas mindig a vizek közelében telepszik meg. Kedveli a magas, öreg, ritkás fákból álló erdőket. Gyakran kisebb facsoportokban, fasorokban, magányos fákon is költ. Magyarországon főleg ártéri erdőkben, illetve a Dél-Dunántúl erdei tavas területein telepszik meg. Költőhelyéhez rendkívül hűséges. Ha az zavartalan, akár évtizedekig is helyben maradnak a párok.

Költés

A költő párok egész évben a fészkelőhely környékén tartózkodnak. December második felétől kezdve már tatarozzák fészkeiket. Mivel a fészek általában a fa csúcsának közelében található, ez jó beszállási lehetőséget kínál számára, ugyanakkor a kotló madár már nagy távolságról érzékel minden zavarást. Ezért a lakott fészkek körül - különösen a kotlási időben, a hideg márciusi napokban - mindennemű zavarást kerülni kell. Násztevékenységet már januártól végeznek, a tojásrakás február-márciusban történik. Fészekalja általában két tojásból áll. A fióka március végén, április elején kel ki, kirepülése júniusban történik. A fiatalok augusztus végéig a fészek közelében maradnak. Ivarérettségüket 4-5 éves korban érik el.

Táplálkozás

A rétisas táplálékszerzése szorosan kötődik a vizekhez. Legfontosabb táplálékai a halak, vízimadarak. Télen a nagy vadlúdcsapatokat követi. Gyakran rájár a dögre, különösen a hideg teleken, nagyvadas területeken előszeretettel fogyasztja a nyíltabb helyeken hagyott zsigereket. Az Alföldön telelő állomány a tavak befagyása után viszonylag gyakran fog sörétezett, illetve más ok miatt legyengült mezei nyulat.

Vonulás

A Kárpát-medencében élő populációnál szigorú értelemben vett vonulásról nem beszélhetünk, a fiatalok kóborlásának iránya véletlenszerű, távolsága több száz kilométer is lehet. Télen a hazai állomány feldúsul északról, északkeletről érkező példányokkal. E populáció már szabályosan vonul, egy része a tőlünk délebbre eső területeket is felkeresi. A Magyarországon telelő állomány 300-400 példány, melynek területi eloszlása 1997-ben a következő volt:

Baranya megye 30

Békés megye 60-80

Csongrád megye11-25

Fejér megye 5-7

Fertő tó 3-10

Gemenc 40-45

Hevesi-sík és Borsodi-Mezőség 20-25

Hortobágy 50-60

Kiskunság 4-5

Közép-Tisza 10-15

Somogy megye 40

Szigetköz 10

Veszprém megye és Balaton 10-12

Zala megye és Kis-Balaton 10-20

VESZÉLYEZTETŐ TÉNYEZŐK
Fészkelőterület megszűnése

Napjainkban a legjelentősebb veszélyeztető tényező a folyók és tavak közelében található öreg erdők kivágása, amely gyakran megszünteti az adott pár élőhelyét is. A hazai gyakorlatban a fészkelési időszakban végzett erdőgazdálkodási tevékenység elhalasztható, végleges elhagyását azonban csak ritkán lehet elérni.

Áramütés

A parlagi sasok leginkább a középfeszültségű szabad légvezetékek tartóoszlopai által veszélyeztetettek. Ezekre, mint kimagasló pontokra - különösen alkalmas beszállófa hiányában - gyakran ülnek fel a nagytestű madarak, amelyek az oszlopokon az áramütéstől állandó veszélyben vannak.

Táplálkozóterület megszűnése

A mesterséges tavak közelében fészkelő párok táplálkozási lehetőségei az adott tó feltöltésétől függenek. A tavak egy-két évig történő szárazon hagyása miatt átmenetileg elmarad a költés, vagy a madarak végleg elköltöznek. E mellett a magánkézbe került tavak túlzott turisztikai terhelése pl. horgásztó, csónakázótó, hétvégi házak, stégek, büfé stb. kialakítása során a madár elveszti táplálkozó területét.

Áramütés

1990 óta öt ilyen módon elpusztult rétisasról van tudomásunk, a ténylegesen elpusztult madarak száma valószínűleg ennél jóval nagyobb.

Fészekleszakadás

Ritkán, de előfordul, hogy a minden szempontból optimális helyen lévő rétisasfészek leszakad. Ez elsősorban tél végén, tavasszal következhet be, amikor az átázás miatt megnövekedett súlyú fészket már nem bírja el a tartóág. Ilyen esetekben a madarak gyakran új fészket építenek, vagy egy régebbit tataroznak ki, de az is előfordul, hogy elmarad a költésük.

Mérgezés

Az elmúlt húsz évben több rétisas is elpusztult mérgezés miatt. Nem egyértelmű azonban, hogy az elhullott madarak a lassan ölő mérgeket hol vették fel. A jelenleg Magyarországon dúvadirtásra használt szerek szelektívek, a rétisasra nem veszélyesek. A nehézfémeket, a táplálékául szolgáló halakon keresztül képes felvenni. A vizek környékén folytatott vadászatok miatt azok iszapjában nagy mennyiségben található ólomsörét, amely az iszapot forgató halak szervezetébe kerül és azokon keresztül a rétisast is mérgezi.

Lelövés

Sajnos még napjainkban is előfordul, hogy rétisas lőtt sebbel kerül kézre. A lelövések már nem veszélyeztetik az egész állományt, de ha egy költő pár egyik egyedét lövik le, akkor az éveken keresztül csökkentheti a kirepülő fiatalok számát, a párba állás ugyanis a kisszámú állomány miatt helyenként és esetenként nehézkes.

Fészek konkurencia

A kerecsensólyom szívesen fészkel a rétisasok által épített nagy méretű, számára biztonságos fészekben. Előfordulhat, hogy elűzi a sasokat a kiválasztott fészekből.

Emberi zavarás

A rétisas költése már nagyon korán, a lombfakadás előtt megkezdődik. Ilyenkor a fészken ülő madár messzire ellát, ezért a távolabbi emberi tevékenység is jelentős zavaró tényező lehet. Elsősorban a fészke közelében végzett erdőgazdálkodási munkák - fakitermelés és -szállítás, erdőtelepítés - veszélyeztetik. Viszonylag gyakori, hogy agancsgyűjtők vagy virágszedők rendszeres jelenléte zavarja egyes párok költését.

VÉDELMI CÉLKITŰZÉS

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület célja a további állománynövekedés biztosítása és valamennyi egykori fészkelőhelyén az ismételt megtelepedés elősegítése.

FELADATOK
Jogi szabályozás

El kell érni, hogy minden lakott, illetve váltófészek körül a 150 méter sugarú védőzóna kijelölése jogszabály által előírt kötelezettség legyen.

A magántulajdonban lévő területen fészkelő párok védelme érdekében elrendelt tiltások ellentételezésének jogi és anyagi feltételeit biztosítani kell. Jelenlegi fokozottan védett státuszát fenn kell tartani. Mielőbb meg kell szüntetni Magyarországon is az ólomsörét használatát. Szükséges a vízivad vadászat újraszabályozása is.

Gyakorlati védelem - Fészkelőhelyek védelme

A szűkebb értelemben vett fészkelőhelyén az év minden szakában törekedni kell a teljes zavartalanság biztosítására. Ez a váltófészek környékére is vonatkozik. Mivel a madarak érzékenysége páronként változó, ezért mindig egyedi elbírálással kell a nyugalmi zóna mértékét megállapítani. A védőzónát az üzemtervben "elsődlegesen védelmi" jellegű területté kell minősíttetni. A gazdálkodókat el kell látni a nyugalom biztosítása érdekében a rétisasra vonatkozó speciális ismeretekkel.

Éjszakázóhelyek védelme

A rétisas az éjszakázóhelyeihez évtizedeken keresztül ragaszkodik. A téli időszakban az ország egyes térségeiben a jelentősebb éjszakázóhelyeket több tucat madár is rendszeresen felkeresi. Ezeknek a kis erdőknek vagy facsoportoknak a megőrzése, illetve nyugalmuk biztosítása fontos védelmi feladat.

Táplálkozóhelyek védelme

Az egyes párok revírjében található táplálkozó helyekre megkülönböztetett figyelmet kell fordítani. A védelemnek a víztisztaság biztosításán túl ki kell terjednie a vízfelület folyamatos fenntartására és - lehetőség szerint - a zavartalanság biztosítására.

Téli etetés

Az átvonuló- és telelőhelyeken (a Hortobágyon, a Közép-Tiszai TK-ben, Biharugrán, Csongrád megyében stb.) évek óta folyik a rétisasok téli etetése. Ennek az a célja, hogy a leghidegebb téli időszakban is megfelelő táplálékot találjanak maguknak a sasok. Nagyon fontos az is, hogy ezáltal biztonságos, védett helyen tartózkodnak a madarak. Hasonló etetőhelyeket kell kialakítani az ország további területein is.

A téli etetés során a vonatkozó állategészségügyi előírásokat be kell tartani.

Áramütés megakadályozása

A rétisasok által lakott térségekben fel kell deríteni a számukra veszélyes középfeszültségű oszlopsorokat és gondoskodni kell azok szigeteléséről.

Műfészkek kihelyezése

A hazai és külföldi tapasztalatok egyaránt megerősítik, hogy műfészkek kihelyezése szükséges. Mivel a madarak a műfészkeket gyakran elfogadják, azok létesítésével a kiválasztott helyre szoktathatók. Több fészek megléte esetén nem kell számítani erős konkurenciaharcra (pl. kerecsensólyom), és így a fészkelés eredményesebb.

Kutatás és monitoring

A nálunk telelő és fészkelő rétisas állomány folyamatos felmérése és a költés sikerességének ellenőrzése a legfontosabb feladat. A faj különös érzékenysége miatt a múltban nem végeztünk konkrét fészekellenőrzést, és gyűrűzést. A jövőben a nemzetközi színes gyűrűvel történő jelölési programhoz célszerű Magyarországnak is kapcsolódnia. A kutatásoknak a megtelepedést és költést befolyásoló tényezőkre kell koncentrálniuk.

A telelő állomány felmérése:

A rétisas Magyarországon gyakran nagy számban telel. Nincs pontos információnk azzal kapcsolatosan, hogy ezek a madarak honnan érkeznek, de bizonyosan köztük vannak a nálunk kirepült fiatalok is. Fontos feladat ezért november és március között legalább havi egy alkalommal felmérni a telelő állományt.

Tudatformálás és propaganda

A sas - mint az erő jelképe - kiválóan alkalmas a közvélemény érdeklődésének felkeltésére. A rétisasnak, mint egy változatos élőhelyen fészkelő, nagy testű, érzékeny madárfajnak a védelme elválaszthatatlan költő- és táplálkozóterületének fenntartásától és a vizek tisztaságának megőrzésétől. A rétisas, mint e rendszer egyik érzékeny eleme, jó indikátora lehet az adott környezet állapotának. Megőrzése érdekében az élőhelyén gazdálkodókat, az ott megjelenő kirándulókat és az egész lakosságot tájékoztatni kell a védelmi célkitűzésekről. A műfészkek kihelyezése, a téli etetés jó lehetőséget kínál a természetvédelmi tevékenység széles körben való bemutatására. Speciális információs anyagot kell készíteni a rétisas-fészkelő helyek környékén gazdálkodók számára, bemutatva a veszélyeztető tényezőket és azok elhárítási lehetőségeit.


EGYÜTTMŰKÖDŐ SZERVEK, SZEMÉLYEK

A rétisas védelme elválaszthatatlan a fészkelő- és táplálkozóterületen tevékenykedő gazdálkodókkal történt egyeztetéstől. Ennek megfelelően együtt kell működni a természetvédelmi hatósággal, az erdőgazdálkodókkal, a vízügyi igazgatóságokkal, a vadászokkal, a mezőőrökkel és esetenként a horgászokkal. Fontos lehet az önkormányzatokkal való kapcsolat kiépítése is. Az egyesület tagságát elsősorban a téli etetés szervezésébe és a költő, illetve telelőállomány számlálásába kell bevonni.


IRODALOM

Haraszthy, L. (1993): Gyakorlati ragadozómadár védelem.

MME Könyvtára, 5 158. pp.


Haraszthy, L.-Bagyura, J. (1993): Ragadozómadár-védelem az elmúlt 100 évben Magyarországon.

Aquila 100. 105-121 p.


Kalotás, Zs. ( 1992): Adatok a magyarországi rétisasok (Haliaeetus albicilla) peszticid és nehézfém terheléséhez

Aquila 99. 168-169. p.


Sterbetz, I. (1965): Untersuchungen über die Ernahrung der im Reservat bei Sasér ind in den Innundationsraumen der Umgebung brütenden grossen Raubvögel.

Tiscia I. 78-80. p.


Tevely, R. (1996):

The Status of the White-tailed Eagle Haliaeetus albicilla in Hungary

Meyburg, B.-U. and R. D. Chancellor eds. Eagle Studies 147-148. p.


Tóth, I. (1995): A Békés megyei ragadozómadár-állomány helyzete és változása 1990-1995.

MME kiadvány 55. pp.

Adó 1%-ának felajánlásával, egyéni és céges adományával is hozzájárulhat a madarak és más állatfajok védelméhez!

     Letölthető 1% rendelkezési nyilatkozat >>

     Egyéni és céges adományozás >>

     Köszönjük!