Fecskepelenka

Az ember-fecske konfliktusok hátterében szinte mindig a fészekkel együtt járó, lepotyogó ürülék áll. Rengeteg veszekedés, családi és lakótársi viszály, értelmetlen és törvénytelen fecskezavarás és fészekleverés megakadályozható egy egyszerűen nagyszerű eszközzel – a fecskepelenkával.

 

A fecskepelenka

Ez a madárvédelmi, higiéniai jellegű kiegészítő eszköz egy fészkenként legalább 30x20 cm körüli fa, fém vagy műanyag lap, amit közvetlenül a fészek alá szerelünk fel. A fecskepelenka felfogja az etető madarak és a fiókák ürülékét, így a fészek alatti terület tiszta marad. A fecskepelenkáról akár a költési időszakban szükség szerint többször is, de ősszel mindenképpen távolítsuk el a száraz, felhalmozódott ürüléket. Ha nagyon muszáj, a fecskepelenka aktív fészkek alá is felfúrható, felszegelhető, a néhány perces zavarás szinte bizonyosan nem zavarja a madarakat. Ilyen esetben figyeljünk arra, hogy ne tojásos állapotában zajongjunk a fészeknél, várjuk meg a fiókák kikelését, mert a fiókás fészkeket már nem hagyják ott a madarak.



 A fecskepelenka szinte bármilyen ...


 ... környezetben ...


 ... felszerelhető, ...


... és Madarász suli program keretében is elkészíthető,

egyszerű eszköz. A képen magyaralmási iskolások szegelnek

össze fecskepelenkákat (Fotók: Orbán Zoltán).

 

Fecskepelenka az MME boltban vásárolható is! A fecskevédelmi eszközök vásárlásával az emberek nem csak a fecskéken segítenek. Úgy szerveztük meg természetbarát boltunk működését, hogy a madárvédelmi eszközök, madaras játékok és ajándéktárgyak jelentős részét csökkent munkaképességű polgártársainkat alkalmazó céggel gyártatjuk. A mintegy 30 fős üzem dolgozói a termékeiket megvásároló Madárbarát kert program résztvevőknek és a szimpatizánsoknak köszönhetően már évek óta biztos munkahellyel rendelkeznek, sőt, a bolt forgalmának növekedésével akár új munkatársak felvételére is lehetőség nyílhat akár már a közeljövőben.

Védjük együtt a fecskéket!

Ha veszélyeztetett fecskefészkekről vagy -telepekről szerzünk tudomást, védett élőlények (növények és állatok), illetve ezek élőhelyeinek pusztítását tapasztaljunk vagy fennáll ennek gyanúja, kockázata stb., eljáró hatóságként a megyei kormányhivatalhoz és a területileg illetékes nemzetipark-igazgatósághoz fordulhatunk az alábbiak szerint:

  1. Bizonyító fotók készítése a ma már szinte mindenkinél ott lévő okostelefonnal.
  2. Néhány soros tájékoztató e-mail küldése a helyszín, időpont, cselekmény leírásával a megyei kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályának, ennek hiányában a hivatal központi címére.
    LEGGYORSABBAN ÚGY TALÁLJUK MEG A MEGYEI ILLETÉKES FŐOSZTÁLYT, HA A GOOGLE KERESŐBEN KERESÜNK RÁ A VÁROS ÉS A FŐOSZTÁLY NEVE SZERINT. PÉLDÁUL: BUDAPEST+KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐOSZTÁLY.

    A bejelentést másolatként érdemes a területileg illetékes nemzetipark-igazgatóság címére is eljuttatni.

    A bejelentés megérkezéséről, majd a vizsgálat eredményéről a hatóság válasz e-maileket küld.
  3. Amennyiben ilyen megerősítő visszajelzést nem kapunk vagy bármilyen okból azt gyanítjuk, hogy a bejelentésünk nem jut, nem jutott célba, továbbá ha a bejelentésünkre érkezett elutasító határozattal nem értünk egyet, csúcsszervéként a Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályához fordulhatunk a fent leírt módon.
  4. Ha gyors, szinte azonnali intézkedés szükséges, akkor az írásos bejelentés előtt vagy azzal párhuzamosan hívjuk telefonon a területileg illetékes nemzetipark-igazgatóságot, és az őrszolgálatnak jelezve a problémát kérjük a segítségüket.

Ez a követendő eljárás bármely természetkárosítás észlelése, illetve ennek belátható veszélye, például költési időszakban végzett fa- és bokroskivágás, épületfelújítás, partifecske és gyurgyalag partfal megsemmisítés, fehérgólya-fészek leszakadása, madarak áramütése (különösen tömeges előfordulás), védett tőrösdarazsak elpusztítása stb. esetén is!

Ilyen esetekben a bejelentést azért nem tudja az MME megtenni, mert ha nem mi vagyunk a szemtanúk, akkor a hatóság munkáját sem tudjuk adatokkal, információkkal segíteni. Azaz, ha csak közvetítők lennénk, akkor ez a hivatalos vizsgálat lefolytatását, a szükséges intézkedések megtételét, az eredeti cél elérését is ellehetetlenítené. Ezért is hangsúlyozzuk annak fontosságát, hogy a hatósági bejelentést – a fentiekben részletezett módon – a problémát közvetlenül megtapasztaló szemtanú tegye meg. Köszönjük!




Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a

kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk

figyelmébe a Madárbarátok nagykönyvét (bolt >>)





-





-

 

Orbán Zoltán

Fecskevédelem - cél a költési siker növelése

A magyarországi füsti fecske, molnárfecske és partifecske állományok az elmúlt  két évtizedben eltérő mértékben, de folyamatosan csökkenő tendenciát mutatnak. A két legfontosabb kiváltó okot: az élőhelyek nagymértékű átalakítását és a klímaváltozást az egyes ember nem tudja befolyásolni, ehhez globális összefogásra és beavatkozásra van szükség, fecskevédelmi eszközök alkalmazásával viszont hozzájárulhatunk, hogy több fióka repülhessen ki.

 

Klíma- és élőhelyváltozási problémák

Kutatási eredmények alapján a vonuló, közülük is a hosszútávú, tehát a Szaharától délre vonuló énekesmadarak között kiemelkedően sok veszélyeztetett faj van, ezek európai állományai az elmúlt 15-20 évben folyamatosan csökkennek. Ennek hátterében több ok is szerepel: az élőhelyek átalakítása; az őszi gyülekezőhelyek felszámolódása; a települési szúnyogirtás és az intenzív mezőgazdálkodás jelentette környezetszennyezés; a közvetlen emberi zavarás, a vadászat, a fészkek elpusztítása; a klímaváltozás hatására az extrém száraz, vagy éppen ellenkezőleg a csapadékos időszakok gyakoriságának és időtartamának növekedése.

A gyülekező vagy úton lévő madártömegeket érő szélsőségek akár több milliónyi egyed pusztulását okozhatják már néhány nap vagy hét alatt is. Mivel ezek gyakorisága növekedett, és a költőterületek környezeti viszonyai is jelentősen átalakultak, romlottak, az érintett fajok a költési időszakban egyre kisebb mértékben tudják pótolni az állománycsökkenést. Ezeknek a hatásoknak a kiküszöböléséhez összehangolt környezet- és természetvédelmi akciókra, a gazdálkodási struktúra átalakítására, majd a környezeti rendszerek több évtizedes regenerálódására van szükség.




Hosszútávú vonuló fecskefajaink (partifecske, molnárfecske, füsti fecske)

állománya folyamatosan csökken (Grafika: Kókay Szabolcs).

Porfürdő

A világon gyakorlatilag nincs olyan gerinces állat, amelynek ne kellene megbirkóznia a belső és külső élősködők jelentette problémával. Ez alól a madarak sem kivételek, mivel a toll és a tollazat számos parazitának jelent táplálékot vagy búvóhelyet. A madarak a külső élősködők ellen a tollászkodás mellett leggyakrabban víz-, por- és napfürdővel védekeznek, de sok faj megbolygatott hangyabolyra hasal vagy hangyákat fog, és a támadó ízeltlábúak által kiválasztott hangyasavval küzd a tolltetvek, bolhák, kullancsok és kullancslegyek ellen.

 

A napfürdőhöz speciális körülmények kellenek

Az első igazán meleg nyári napok beköszöntével, amikor a napsütés szinte perzsel, a külső élősködők ellen véget nem érő küzdelmet folytató madarak számára a napfürdőzés lehetősége is adottá válik. Az itató környékén rövidre nyírt gyep és a porfürdő felforrósodó talaja a déli legmelegebb órákban lehetőséget kínál a madaraknak a napfürdőzésre.



Ilyenkor láthatunk a füvön ...


... vagy a csupasz talajfoltokon (ilyen a porfürdő is) széttárt szárnyakkal és

felmeresztett testtollakkal fekvő,
első pillantásra betegnek  tűnő

fekete rigókat is (Fotók: Orbán Zoltán).

 

Szerencsére ezek nem sérült vagy a végüket járó, hanem éppen ellenkezőleg, az egészségük védelmével foglalatoskodó állatok. A parányi tolltetvek, vérszívó kullancsok, bolhák és kullancslegyek a tollazat sötét és kiegyenlített hőmérsékletű világát kedvelik, ami napfürdőzéskor egyik pillanatról a másikra perzselően forróvá válik, és a hősokktól elkábult vagy elpusztult kellemetlenkedő külső élősködőket a madár a napfürdőt követő tollászkodással már könnyen el tudja távolítani.

Ez a procedúra azonban a madarak számára is könnyen, a mérettől függően néhány tíz másodperc vagy egy-két perc alatt életveszélyessé válthat. Ezért, amint az az alábbi videókon is látható, a végzetes hőguta elkerülése végett lihegéssel próbálják hűteni magukat (a tollazat miatt nem tudnak izzadni), majd amikor már ez sem segít, meg kell szakítaniuk a napozást és árnyékba húzódnak, ahol tollászkodással teszik teljessé a viselkedés higiéniai hatását.

Itatókészítés

Madarakat itatni nem csak kertekben, talajszinten lehet és kell, sok esetben erkély sem áll rendelkezésre, ezért ablakban alkalmazható megoldásra van szükség. Ilyen Madárbarát panel és Madárbarát munkahely (irodaház) környezetben az egyszerű műanyag virágalátét itató többnyire nem elég jó, valami könnyebben rögzíthető eszköz kell.


Függő madáritató műanyag flakonból

Egy nagyon éles kés vagy tapétavágó sniccer segítségével a nem visszaváltható (vékonyabb a fala), műanyag flakonokból ideális ablakitatót készíthetünk, erre a célra a legalkalmasabb az 5 l-es étolaj kiürült és alaposan kimosott tartálya.  Ennek oldalába, az aljától 8-10 cm-re vágjunk egy ökölnyi lyukat, majd kössünk a nyakára egy függesztő zsinórt, és már csak fel kell töltenünk az itatónkat. Fontos, hogy a lyukat úgy vágjuk ki, hogy a víztartály valóban ne legyen mélyebb 10 cm-nél, mert abba a madarak a zárt térben belefulladhatnak. Mivel a műanyag flakon nem veszélyezteti az ablaküveg épségét, ez az eszköz ideális ablakitatónak is.



Egy tapétavágó vagy éles kés segítségéve ...

 



... pillanatok alatt lehet ...

 



... függő itatónk.

 

Trükkös ablakitató

Első pillantásra a panel- és társasházak, irodák emeleti magasságában nehéz madárvédelmi megoldásokat, így madáritatást is alkalmazni. Szerencsére az állatkereskedések számos olyan állatjóléti kiegészítő felszerelést árulnak, ami kis kézügyességgel szinte bárhova felszerelhető. A következőkben a nagytestű papagájok kalitkájába tervezett, fém etető- és itatótál madárvédelmi hasznosíthatóságát mutatjuk be.

Első lépésben két fogó segítségével nyissuk meg egy-egy szemes csavar zárt fejét, hogy megkapjuk az itató akasztó kampóit. Kis utánajárással csavarmenetes kampót is beszerezhetünk, a lényeg az, hogy ezek nyaki része ne legyen túl hosszú, mert ebben az esetben a fém tartókeretet nem lehet függőleges pozícióba állítani.



Nyissunk meg két zárt szemes csavart .

 

Miután a megvannak a rögzítők, ki kell jelölnünk az itató majdani helyét. Ügyeljünk arra, hogy ez ne akadályozza az ablak becsukását, itt is érvényes a „kétszer mérj, egyszer vágj” mondás. A kampóknak az ablakkeret fájába történő becsavarozását segítheti, ha vékonyabb szárral előfúrunk egy-egy lyukat, erősebb kezűek számára azonban erre nincs szükség, mivel ezek a csavarok némi előkalapálást követően belekapnak, belehajthatók a fába. A kampókat addig csavarjuk be, hogy a keret a felakasztást követően függőlegesen állva biztosítsa az itatótál vízszintességét. Fém vagy műanyag tokozás esetében az itatót ezzel a módszerrel nem rögzíthetjük az ablakkerethez, ilyenkor a falba fúrt lyukakba helyezett tiplik jelentik a megoldás a kampók felfogatásához.



Vékony szárral fúrjunk elő a csavaroknak, ...

 



... amiket így már a fa megrepedése nélkül ...

 



 ... tudunk becsavarni.

 

Ezt követően helyezzük a készlethez tartozó rozsdamentes acél tálat a tartókeretbe, majd töltsük fel az itatót, s már csak várnunk kell tollas barátaink megjelenését.



A tartó keret felakasztását, ...

 



.. és a tálka behelyezését követően ...

 



... kész az ablakitató, amit már csak ...

 



... fel kell töltenünk.

 

 




Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a

kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk

figyelmébe a Madárbarátok könyvét (részletek >>).

 

Orbán Zoltán

 

Itató és madárfürdő

"Ha semmim nem lenne, csak a madárfürdő, akkor is nagyon
érdekes napjaim lennének a madarakat figyelve"
(hozzászólás az MME Facebook oldalán)

Madaraink többségének naponta akár többször innia és akár fürdenie is kell, ami az egyre szárazabb nyarakon és hómentes teleken mind nagyobb kihívást jelent számukra. Különösen igaz ez az egyre víztakarékosabban működő településeken, ahonnan az egykor széles körben elterjedt háztáji állatok itatói is hiányoznak. Ezért a madárbarátok számára a madáritató egész éves működtetése  egyik legfontosabb, alapfeladat.

 

ITATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ

  • A legjobb, legegyszerűbb itató és madárfürdő a 40-50 cm átmérőjű (vagy nagyobb) műanyag virágalátét, melynek mélysége a kistestű fajok számára is biztonságos 5-7 cm.
  • Az itatók vizét rendszeresen, naponta frissre kell cserélni, az elpárolgott vizet napközbeni utántöltéssel pótolhatjuk is.

    Télen naponta legalább egyszer el kell távolítani a jeget, és langyos csapvízzel kell feltölteni az itatót (részletek >>).
  • A naponkénti vízcsere egyben megakadályozza, hogy a szúnyogok belepetézzenek az itató vizébe.
  • Nagy forgalmú itatóknál, különösen nyáron, hetente-kéthetente érdemes a napi vízcserét megelőzően algátlanítani és akár fertőtleníteni is az itatót.

    Ha az itató közelében több egyedet, elsősorban zöldikéket érintő madárelhullást tapasztalunk, a fertőtlenítést lehetőleg minden nap végezzük el. Ennek legpraktikusabb módja, ha naponta váltogatva két itatótálcát használunk – az egyikben itatunk, a másikat napközben fertőtlenítjük, majd öblítést követően kiszárítjuk, és másnap ezt töltjük fel ivóvízzel, közben az előző napon használt itatónál végezzük el a fertőtlenítést.   
  • A kisebb madarak számára veszélyt jelent az 5-10 cm-nél mélyebb víz, ezért itatónak ne használjunk mély, vízzel telt hordót, konténert; kerti tavak építése esetén alakítsunk ki sekély parti részt.
  • A talajszint fölé helyezett itatóknál, különösen az ablakitatók esetében, figyeljünk a biztonságos rögzítésre, a feldőlés, leesés elkerülésére.
  • Még az 5-10 cm mély itatók vizébe is érdemes beletenni egy kinyúló ágat, nagyobb, lejtős oldalú követ, ahol a madarak kényelmesen és biztonságosan tudnak állni, és szabályozni tudják fürdéskor a vízmélységet.
  • Lehetőleg akkora itatót használjunk (40-50 cm átmérőjű már megfelelő), melyben egy balkáni gerle nagyságú madár is képes megfürödni.
  • A téli etetők mellett is működtessünk itatót (részletek >>)!
  • Az itatókészítés, az itatók életének megfigyelése jó környezeti nevelési és

    turizmusfejlesztési program is lehet (részletek >>).

 

Segíti a többi eszköz alkalmazását is!

Amikor egy új helyszínen indul el a Madárbarát kert program, óhatatlan elvárás, hogy a madarak egyből használják az odúkat, etetőket. Az igazság azonban az, hogy időre van szükségük ahhoz, hogy a számukra kedvező változásokat észrevegyék. Ez különösen a növényzetben rejtettebben elhelyezkedő odúk esetében igaz, így nem ritka, hogy a kihelyezés évében ezek lakatlanok maradnak. Az itatás nemcsak a Madárbarát kert program egész évben végzendő aktív madárvédelmi tevékenysége, de egyben a madarak gyors odaszoktatásának legjobb módszere is.

Ennek legfontosabb oka, hogy az itatókhoz mindig több madár jár, mint ahány a közelben költ. Különösen a nyári kánikulában gyakori jelenség, hogy akár kilométernyi távolságokról is érkeznek madarak a vízzel feltöltött itatóhoz. Amennyiben egész évben itatunk, a madarak állandó vendégeink lesznek, így nagyobb az esélye annak is, hogy a többi madárvédelmi eszközt is igénybe veszik.



A virágalátét itatótálcában a kisebb madarak (őszapók) akár csoportosan

is
tudnak inni és fürdeni (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Miért van szükség itatókra?

Az emberkövető madárfajok többsége akkor csatlakozott hozzánk, amikor eleink még hagyományos, alapvetően háztáji állattartó gazdálkodást folytattak. A jószágok takarmánya és gyakran az ürüléke is, valamint az általuk vonzott rovarok egész évben táplálékot, a baromfiudvarok talaja porfürdőt, itatójuk pedig ivó- és fürdőhelyet biztosított madár lakótársaik számára is.

 





Ma már nemcsak a nagytestű patások, de a ...

 





... baromfiudvarok is eltűnőben vannak.

 





Ehelyett az állatok számára a lakott területekre egyre inkább a beépítettség

okozta táplálék- és vízhiány jellemző.

 





Itató hiányában a madarak képesek akár a nyárra kitett virág ...

 

 





... ahol azonban maximum a házi veréb méretű fajok tudnak fürödni is.

 

 





Ha nincs más lehetőségük, az éjszakai életmódot folytató zöld varangyok ...

 

 





... is kénytelnek a virágalátét vizéből pótolni a szükségleteiket

(fotók, videó: Orbán Zoltán)
.

 

 

 

Ezért minél inkább belvárosi környezetben élünk, annál fontosabb, hogy az állatokat - a rovaroktól a békákon, gyíkokon és madarok át az emlősökig - itatással, lehetőleg talajitatóval (a fecskéket pedig sárgyűjtőhelyek létesítésével) is segítsük.

 

Ami biztosan nem alkalmas itatónak

Minden olyan nyitott eszköz: hordók, esővízgyűjtők, az udvaron hagyott vödör, nyitott emésztő - sőt nem megfelelő kialakítás esetén még a kerti tó is -, melynek meredek, csúszós oldalfala van és 10 cm-nél mélyebb, potenciális madárcsapdaként működik. A szomjas madarakat ugyanis mágnesként vonzza a víz csillogása és miközben inni vagy fürdeni próbálnak, belecsúszhatnak a tartályba ahonnan a pillanatok alatt átvizesedő, elnehezülő tollazattal nem tudnak kimenekülni és megfulladnak.





"A pokolba vezető út jó szándékkel van kikövezve" - tartja a mondás,

ami erre a megoldásra fokozottan igaz! A félig vízzel töltött, ráadásul

talajba süllyesztett műanyag láda nem csak a kis és közepes méretű

madarak és emlősök (például a sün), de részben vízi állatnak

számító varnagyok és ásóbéák számára is halálos veszélyt

jelent, mert nem tudnak kijutni belőle





A nyitott esővígyűjtő hordók hasonló madárcsapdák





Szerencsére kis odafigyeléssel, az ilyen potenciálisan veszélyes

víztartályok lefedésével nemcsak az állatbaleseteket

akadályozhatjuk meg
, de a fedőanyag megfelelő

kialakításával akár itatóként is hasznosíthatjuk

(fotók: Orbán Zoltán)

 

A kerti tó itatásra alkalmassá tétele

Pusztán madáritatási célra nem érdemes kerti tavat építeni, ahhoz ez túl drága és a működtetése is sok munkát és szakértelmet igényel, viszont dísztavak tervezésekor és kivitelezésekor érdemes az állatjóléti szempontokat is figyelembe venni.





Szép, de a kisebb állatok számára veszélyes. A körben ilyen meredek és

csúszós falú, fóliával bélelt kerti tavakban a madarakon kívül kisrágcsálók,

de akár egy róka, borz vagy kutya méretű emlős (sőt, akár egy kisgyerek)

is balesetet szenvedhet





Ez a probléma elkerülhető vagy orvosplható, ha a tavacskának

legalább egy részén kialakítunk olyan rámpaszerű, a partról

a vízbe lejtő kavicsos kövezést
...





... ahol  a madarak (házi veréb) lépésről lépésre tudnak a sekély parti

részektől a mélyebb víz felé haladni





Hasonló hatás érhető el szélesebb fakéreggel (széncinege) ...





Végül, de nem utolsósorban használhatunk hosszabb ágakat is.

Ez a megoldás egyébként itatóknál (a képen) is alkalmazható

a legkisebb testű vagy bátortalan madarak számára

(fotók: Orbán Zoltán)

 

Miben itassunk?

Az itató az egyik legkönnyebben alkalmazható madárbarát kertészeti módszer. Kis túlzással kijelenthető, hogy szinte bármely vízmegtartó képességgel rendelkező tárgy alkalmas madáritatónak. A legjobb a kerek vagy szögletes, 40-50 cm átmérőjű (lehet ennél nagyobb is), 5-7 cm mély műanyag virágalátét. Természetesen az égetett cseréptálak és -alátétek is megfelelőek, ezek azonban jóval drágábbak, nehezebbek és törékenyebbek, különösen a téli fagyokban.



A legegyszerűbb, legolcsóbb és legjobb madáritatók és -fürdők

a különböző méretű ...


... és alakú ...


... műanyag virágalátétek.





Az itatónak nem kell feltétlenül a talajon lennie, tehetjük fatuskóra,

de léteznek függő és ...


... ablakpárkányon használható itatók is (ezekről a későbbiekben

még lesz szó). Az ilyen magaslati itatókon a madarak nagyobb


biztonságban vannak a macskáktól (Fotók: Orbán Zoltán).

 

Télen is itassunk!

A közhiedelemmel ellentétben az etetőkön alkalmazott téli itatás legalább olyan fontos, mint a nyári kánikulában végzett. Ennek oka, hogy miközben az etető madarai alacsony víztartalmú magvakat fogyasztanak - amire sokat kell inni -, az egyre szárazabb, hómentes teleken, amikor fagy is, a vízhiány okozta kiszáradás legalább akkora probléma, mint a júliusi kánikulában.





Változatos és gazdag madárvilág: harkály, balkáni gerlék és verebek

talajetető itatóján (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Az egész éves, tehát télen is folytatandó itatás azért is fontos, mert a madaraknak nem csak iváshoz, de a napi tisztálkodáshoz, fürdéshez is szükségük van vízre. Az etetőkön történő itatásról itt is olvashat részletesebben >>.

 

 

 

A talajitató és környezetének kialakítása

 

Amennyiben az itató egyedüli célja a madarak és más állatok segítése, akkor a talajszinttől az ablakpárkányig szinte bárhol elkezdhetjük az itatást. Ha azonban van kertünk vagy a környezetpedagógiai és turisztikai élményszolgáltatás is szempont, az alábbi kihelyezési fogások figyelembevételével sok megfigyelési élményben is részünk lehet. Különösen nyáron, amikor a déli kánikulában napfürdőzni is tudnak a madarak, illetve a fiókák még ismerkednek a világgal.

 

A talajitató legnagyobb előnye, hogy itt a madaraknak kellő tér áll rendelkezésére összetettebb viselkedésformák gyakorlására, nekünk pedig ezek megfigyelésére, különösen akkor, ha ennek környezetében napos gyepfoltok, beülőágak és árnyékot adó búvóhelyek is vannak.

 

 





A púdertollak védelme miatt a galambok nem porfürdőznek, valószínűleg

ezért tartoznak a leggyakoribb víz- és napfürdőző madarak közé a kertben.

Ez a balkáni gerle a túlhevülés ellen úgy védekezik, hogy az itató

vizében üldögélve napfürdőzik.

 

 





Amennyiben az itató környezetében nyírt a gyep, a madarak

(a fotókon ismét balkáni gerle)
...

 

 





... előszeretettel fekszenek rá szétterített szárnnyal és farokkal a

felforrósodó alacsony növényzetre és a kopár talajfoltokra, ahol

a napfürdő még hatékonyabb

 

 





Az esetleg évek óta a kertben fészkelő fekete rigók annyira megszokják

a jelenlétünket (felismernek bennünket), hogy képesek alig méterre

tőlünk "összerogyni" és napfürdőzni.

 

 

 

Nyári kánikulában a nyílt, napsütötte itató és környezete akkor igazán vonzó a madarak számára, ha a közvetlen közelében árnyékot adó növényzet vagy kerti bútorok is vannak. Ha szerencsénk van, akkor itt az ablaklesből az alábbi videón látható jelenetnek is a tanúi lehetünk. A felvételen úgy tűnik, mintha a hím fekete rigó fejét sütkérezés közben a kelleténél egy kicsit jobban megsütötte volna a Nap, mert nem tudta eldönteni, hogy napon vagy árnyékban legyen-e, ezért körbe-körbe szaladgált az itató és a bokrok között.

 

 

 

 

 

 

 

 

Mire jó még az itató körüli gyep?

Valószínűleg nincs ember, akit ne bűvölne el az emlősök kölykeinek hancúrozó, ugrabugráló játéka. Azt azonban már kevesebben tudják (mert kevesebbeknek volt lehetősége megfigyelni), hogy egyes, elsősorban közösségekben élő madárfajok fiókái (például a fekete rigók) is hasonlóan játszadoznak.

 

 

 

A sokak által még mindig kevéssé elfogadott verebek első költésből származó fiókái július közepén általában többé-kevésbé önállósodott ifi bandákban keresik fel az itatót (szüleik ilyentájt a még fészekben nevelkedő másodköltést gondozzák). Az alábbi felvételek apropóját az adta, hogy az élelmes és hiperaktív mezei veréb fiókák rájöttek arra, hogy mi mindenre használható az itató melletti, a nyírás után már némileg felnövekedett gyep.

 

 

 

 





A verébfiókák örömére az itatóban fürdő madarak

(házi veréb hím és a következő képen zöldike) ...

 

 

 

 





... folyamatosan annyi vizet fröcsköltek ki, hogy ...

 

 

 

 





... attól olyan tocsogóssá vált az itatótálca körüli fű, hogy abban

"úszva" a kistestű fiatalok ...

 

 

 

 





... kreatív módon fürdeni és hűsölni is tudtak (Fotók: Orbán Zoltán).

 

 

 

 

 

 

Ha lehet, legyenek a közelben beülőágak

A tollászkodás, különösen a fürdés utáni tollrendezgetés a madarak életének fontos része, erre nap mint nap sok időt szánnak. Ezért az itató nélkülözhetetlen "berendezési tárgya" a megfelelő kilátást, ugyanakkor takarást egyaránt biztosító tollászkodóhely. Erre legalkalmasabbak a sűrű bokrok, ezért ha lehet, ilyenek közelébe telepítsük az itatót.

 

 





A képen látható japán birs bokor betegség vagy a szárazság következtében

tavaszra kiszáradt. Az őszi cseréig hajnalkával befuttatva ...

 

 





... ideális sziesztázóhelye maradt a  madaraknak.

 

 





A hely vonzóbbá tételét szolgálja néhány kilógó ág, melyekre kiülve ...

 

 





... a madarak (házi veréb) nem csak az átnedvesedett tollazatukat tudják

rendezgetni, de napfürdőzésre is ideális (Fotók: Orbán Zoltán).

 

 

 

 

 

 

Itatás ablakban, erkélyen

 

Elsősorban a Madárbarát panel és Madárbarát mukahely programban résztvevők számára jó hír, hogy ablakpárkányon, erkélyen is teljes értékű madárvédelmi munka, így itatás is végezhető.

 

 





Téli madárvédelem teljes kiszolgálással: többféle eleséggel

és itatóval balkonládányi területen egy

emeleti ablakban
.

 

 





Az ilyen etetőkön többnyire a 2011. év madara - a széncinege, és ...

 

 





... a kék cinege a leggyakoribb vendég, de ...

 

 





... a balkáni gerle sem számít ritkának ...

 

 

 

 

 

Itatás párkány nélküli ablakban

 

Első pillantásra a párkány nélküli ablakoknál, a panel- és társasházak, irodák emeleti magasságában nehéz madárvédelmi megoldásokat, így madáritatást is alkalmazni. Szerencsére az állatkereskedések számos olyan, erre a célra is használható állatjóléti kiegészítő felszerelést árulnak, ami kis kézügyességgel szinte bárhova felszerelhető. A következőkben a nagytestű papagájok kalitkájába tervezett, fém etető- és itatótál madárvédelmi hasznosíthatóságát mutatjuk be.

 

 





A cél egy ilyen ablakitató felszerelése (Fotó: Orbán Zoltán).

 

 

 

Első lépésben két fogó segítségével nyissuk meg egy-egy szemes csavar zárt fejét, hogy megkapjuk az itató akasztó kampóit. Kis utánajárással csavarmenetes kampót is beszerezhetünk, a lényeg az, hogy ezek nyaki része ne legyen túl hosszú, mert ebben az esetben a fém tartókeretet nem lehet függőleges pozícióba állítani.

 

 





Fogókkal nyissunk meg két zárt szemes csavart  (Fotó: Orbán Zoltán).

 

 

 

Miután megvannak a rögzítők, ki kell jelölnünk az itató majdani helyét. Ügyeljünk arra, hogy ez ne akadályozza az ablak becsukását, itt is érvényes a „kétszer mérj, egyszer vágj” mondás. A kampóknak az ablakkeret fájába történő becsavarozását segítheti, ha vékonyabb szárral előfúrunk egy-egy lyukat, erősebb kezűek számára azonban erre nincs szükség, mivel ezek a csavarok némi előkalapálást követően belekapnak, belehajthatók a fába. A kampókat addig csavarjuk be, hogy a keret a felakasztást követően függőlegesen állva biztosítsa az itatótál vízszintességét. Fém vagy műanyag tokozás esetében az itatót ezzel a módszerrel nem rögzíthetjük az ablakkerethez, ilyenkor a falba fúrt lyukakba helyezett tiplik jelentik a megoldást a kampók felfogatásához.

 

 





Vékony szárral fúrjunk elő a csavaroknak, ...

 

 





... amiket így már a fa megrepedése nélkül ...

 

 





 ... tudunk becsavarni (Fotók: Orbán Zoltán).

 

 

 

Ezt követően helyezzük a készlethez tartozó rozsdamentes acél tálat a tartókeretbe, majd töltsük fel az itatót, s már csak várnunk kell tollas barátaink megjelenését.

 

 





A tartókeret felakasztását, ...

 

 





... és a tálka behelyezését követően ...

 

 





... kész az ablakitató, amit már csak fel kell töltenünk

(Fotók: Orbán Zoltán).

 

 

 

Ablak- és erkélyitatók parlagi galambok elleni védelme

 

A túlszaporodott parlagi galambok az általuk belakott városrészekben sajnos teljesen ellehetetleníthetik az énekesmadarak egész éves itatását és téli etetését, mert kiverik a vizet és az eleséget, ürülékükkel pedig mindent beszennyeznek. Ez ellen kétféleképpen védekezhetünk, vagy az etetőt és az itatót fedjük, vagy az erkélyt zárjuk le olyan dróthálóval, melyen csak a kisebb testű (fekete rigó, esetleg balkáni gerle méretig) madarak tudnak átjutni.

 

 





Ezen az erkélyen a balkonláda-madáritatót (télen etetőként is funkcionál)

felülről és oldalról (az ablaktól és a faltól nem védett részeken)

háló parlagigalamb-mentesíti, ...

 

 





... miközben a kisebb madarak az erkély korlátja alatti résen tudnak

közlekedni (ez a felvétel nyitott ablaknál készült).

 

 





Erkélyen működő mini madárvédelmi központ parlagi galambok ellen lehálózva.

A galamboknál kisebb méretű madarak a dróthálóba vágott  bejáratokon

keresztül  juthatnak be. A képen jól érzékelhető, hogy az ilyen vékony

(csibe)drót alig látható, azaz nem csúfítja el az erkélyt

(Fotók: Orbán Zoltán).

 

 

 

Itatókészítés

 

Műanyagflakon- itató

Egy nagyon éles kés vagy tapétavágó sniccer segítségével a nem visszaváltható (vékonyabb a fala), műanyag flakonokból ideális ablakitatót készíthetünk, erre a célra a legalkalmasabb az 5 l-es étolaj kiürült és alaposan kimosott tartálya.  Ennek oldalába, az aljától 5-6 cm-re vágjunk egy ökölnyi lyukat, majd kössünk a nyakára egy függesztő zsinórt, és már csak fel kell töltenünk az itatónkat.

 

Fontos, hogy a lyukat úgy vágjuk ki, hogy a víztartály valóban ne legyen mélyebb 10 cm-nél, mert abba a madarak a zárt térben belefulladhatnak. Mivel a műanyag flakon nem veszélyezteti az ablaküveg épségét, ez az eszköz ideális ablakitatónak is.

 

 





Az éles tapétavágóval először óvatosan kilyukasztjuka palack

oldalát a bejárati nyílás tetejénél, ...

 

 





... majd innen félkörívesen balra és jobbra haladva, végül a vízszintes

részt is kivágva pillanatok alatt elkészül az itató, ...

 

 





... ami a nyakára között zsinór segítségével ki is akasztható

(Fotók: Orbán Zoltán).

 

 

 

Függő itató készítése műanyag virágalátétből

A házi készítésű tálcás függő itató legjobb alapanyaga a műanyag virágalátét. Ennek mgmunkálásához, a zsinórtartó lyukak kialakításához nem is feltétlenül szükséges fúrógép, a lágy műanyagon akár kézzel is átvezethető a fúrószár, a kés vagy a sniccer hegye, de gáz- vagy gyertyalángon felhevített szeggel is eredményesek lehetünk. Lehetőleg olyan alátéttípust válasszunk, melynek alján sugárirányú merevítő bordák vannak, mert ezek segítenek a lyukak helyének pontos tájolásában. Ez azért fontos, mert így biztosítható az egyenletes súlyelosztás és a vízszintes kihelyezés.

 

 





A házi készítésű függő itató alapanyaga a megfelelő méretű

műanyag virágalátét.

 

 





A függesztőzsinóroknak fúrjunk három lyukat a tálca

függőleges peremébe egyenletesen elosztva

 

 





Ezt követően vágjunk le három azonos hosszúságú vékony, de erős

zsineget (talán a reluxazsinór a legjobb, a képeken ez látható), ...

 

 





... majd kössünk egyik végükre egy-egy azonos nagyságú hurkot. ...

 

 





... A hurkot dugjuk át a perembe fúrt lyukon, ...

 

 





... majd a zsinór szabad végét húzzuk át ezen a hurokrészen; ...

 

 





... ezt háromszor megismételve ...

 

 





... megkapjuk a függesztőzsinórokat. ...

 

 





... Végül ezeket egybefogva a végükre kössünk egy függesztőhurkot is

(Fotók: Orbán Zoltán).

 

 

 

Az esti locsolás

 

Bár a locsolás nem váltja ki az itatást, amennyiben lehetőségünk van rá, és nincs öntözési tilalom sem, kora délelőtt vagy késő délután indítsuk be 15-20 percre a locsolófejeket. Ezekben a csendes percekben érdemes kiülni a kertbe, és figyelni, ahogy a vízpermettől átázó gyepen megjelennek a földigilisztákra és csigákra vadászó rigók.

 

     
 
 
Szemerkélő esőben és locsoláskor a fekete rigók főleg a felszínre

merészkedő földigilisztákkal táplálkoznak (Videó: Orbán Zoltán).
     
 
 

 

 

 

 

 

Mit láthatunk az itatónál?

 

 

 

Az itt látható videók azt szemléltetik, hogy egy egyszerű virágalátét-itató is milyen sok megfigyelési lehetőséget jelenthet.

 

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 





Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a

kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk

figyelmébe a Madárbarátok nagykönyvét (bolt >>)

 

 



 

 



-

 

 



 

 



-

 



Orbán Zoltán

 

 

Odútípusok, odúkészítés

Madaraink egy része odúköltő, azaz idősebb fák törzsében és ágaiban természetes módón képződő, vagy harkályok vájta odúkban költ. A településeken és a mezőgazdasági területeken egyaránt jelentkező természetvédelmi probléma, hogy az idősebb, odúképződésre, odúkészítésre alkalmas vastagságú fák állománya alacsony, csökken vagy már teljesen el is tűnt.

cinege D odú

A települési és település környéki, idősebb fákat is tartalmazó erdőfoltok, fasorok felaprózódása és egymástól való elszigetelődése következtében ezeken a területeken az odúkészítő harkályfajok állománya is csökken. Ezáltal a leggyakoribb odúköltőink – cinegék, verebek és seregélyek – a lehetségesnél és szükségesnél kisebb számban élnek a falvakban, városokban.

épülő lakópark

Öreg fák hiányában, hacsak nem alkalmazunk mesterséges odúkat, az
odúköltő madarak többsége eltűnik a területről (Fotó: Orbán Zoltán).

Ez alól elsősorban a széncinegék jelentenek kivételt, mivel szinte bármilyen üregben,

a felvételen éppen egy vázában képesek költeni (Videó: Orbán Zoltán).

Szerencsére mesterséges fészekodúk kihelyezésével ellensúlyozni lehet ezt a negatív hatást. Attól függően, hogy milyen madárfajokat szeretnénk megtelepíteni, a madarak igényeihez és testméretéhez alkalmazkodva különböző odúkat kell alkalmaznunk. A letölthető odútípus táblázat a leggyakrabban alkalmazott odútípusok alapadatait, köztük az elkészítéshez szükséges alapterület, magasság és röpnyílás méreteket mutatja be.

Odútípusok

A, B és D típusok



odútípusok

A tipikus, kerek röpnyílású, harkály vájta madárodúk mesterséges változatait a berepülőnyílás és az alapterület nagysága alapján „A”, „B” és „D” típusba soroljuk. 

A mesterséges odúk közül a „B” típusú a legszélesebb körben használt, ebbe költöznek azok a legalkalmazkodóképesebb, településeken is gyakori fajok – a széncinege, a házi és a mezei veréb –, melyek kedvelik a hagyományostól eltérő és az alacsonyan elhelyezkedő fészkelőhelyeket is. Hasonlóan rugalmas viselkedésű a seregély is, mely a nagyobb alapterületű és röpnyílású "D" odút foglalja el, akár alig méteres magasságban is.

A „D” típusú mesterséges odú seregély lakóinak megfigyelése sok izgalmas
élményt kínál: beköltözéskor, ...

... és a fiókák etetésekor (Videók: Orbán Zoltán).

 

... és a fiókák etetésekor (Videók: Orbán Zoltán).

 

C típusú odú 



C odú

A "C" odúk partfalak és sziklák hasadékaiban, üregeiben költő kistestű énekesmadárfajok megtelepítését szolgálják. Ezek a madarak a hagyományos értelemben nem tekinthetők odúköltőknek, esetükben a megfelelő költőhely legfontosabb kritériuma a fedettség, a vízszintes alap és a fészek legalább egyik oldalának támasztottsága. Ezért ezek az odúk nem szűk, kerek röpnyílásúak, hanem megközelítően félig nyitott előoldalúak.

Míg a kerek röpnyílású énekesmadárodúkat többnyire fákon használjuk, az eredetileg sziklahasadékokban, partfalak üregeiben fészkelő rozsdafarkúak és barázdabillegetők költését segítő "C" odúk esetében a helyzet éppen fordított: ezeket elsősorban magasan az épületfalakra szokás kirakni, a fára telepítés ritkább.

A ragadozók ellen előtét kiegészített ellátott "C" odúkat a lakott területek macskaveszélyes környezetében is ki lehet telepíteni bokrokba, sövényekbe, falra futtatott kúszónövényzetbe. Ugyan ez mindenféle kiegészítés nélkül "B" odúkkal is megtehető.

 ... a bejáratukat levédve térdtől fejmagasságba, bokrokba is kitehetjük

ökörszemnek és a vörösbegynek (Felvétel: Orbán Zoltán)
 .



vércseláda

A nagy méretű „C” típusú odúkat költőládának hívjuk. A képen lakott

kék vércse költőláda látható.
 



A verebek számára készülő veréblakótelepek (ezek gyakorlatilag többrekeszes "B" odúk) fatörzsre és épületfalra is egyaránt rögzíthetőek.


A táblázatban ismertetett alaptípusok mellett számos egyéb mesterséges odú, és a madarak megtelepítését segítő eszköz, megoldás létezik. Az MME bolt weboldalán, ahol számos odútípust és odúváltozatot vásárolhat.  

Milyen a megbízható minőségű madárodú?

A mesterséges odúkkal szemben támasztott legfontosabb természetvédelmi vonatkozású követelmény a megbízhatóság. Az elmúlt több mint egy évszázad tapasztalatai alapján - minden szempontot figyelembe véve - a 2-2,5 cm vastag fenyődeszkából készült odúk felelnek meg leginkább a minőségi, biztonsági és ár/érték arány elvárásoknak.



b odú


b odú

A fenyő-, esetleg akácdeszkából készült, festett vagy lenolajjal kezelt odúk,

különösen, ha a tetejük bádoglemezzel, kátránypapírral van szigetelve,

akár évtizedekig szolgálják a madárvédelmet.



farostlemez odú
Ezzel szemben a gyengébb, nem vízálló anyagokból készült odúk – mint amilyen a képen látható, farostlemez anyagú – jó esetben is csak egy-két évig húzzák, és nagy a veszélye annak, hogy a fészkek, fiókák súlya alatt szakadnak le (Fotók: Orbán Zoltán).

A barkácsáruházakban és hasonló helyeken kapható színes, gyakran mókás kinézetű madár házikókról sokszor azt sem lehet eldönteni, hogy etetők vagy költőodúk-e, ráadásul gyakran etetőként árusítanak kerek röpnyílású eszközöket, melyek teteje nem nyitható, ezért ezek nem takaríthatóak, tehát fészkelőhelynek sem alkalmasak.

Hol szerezhetők be garantált minőségű madárvédelmi eszközök?

Az MME Természetbarátok Boltját azért hoztuk létre, hogy a Madárbarát kert program résztvevői, a madárvédők örvendetesen bővülő lakossági tábora számára biztosítsuk a madárvédelmi eszközöket és szakkönyveket. A bolt nem csak internetes (csomagküldő) áruházként működik, de kedden és szerdán 10–16 h közötti nyitvatartással is várjuk az érdeklődőket.

 

Odúkészítés

Mesterséges odúk készítésére a fatelepeken árusított 2,5 cm vastag, 15-20 cm szélességű fenyődeszka a legalkalmasabb. Amennyiben az odú méretei ennél jelentősen szélesebb anyagot igényelnek, barkácsüzletekben kapható faragasztóval megfelelő szélességű deszkalapokat készíthetünk. Madárodúk természetes fatörzsekből is gyárthatók, ehhez azonban drágább megmunkáló berendezések (nagyobb teljesítményű elektromos fúró, marófej, befogó satu) szükségesek, ezért érdemesebb ezeket készen megvásárolni. Fontos azonban, hogy tisztában legyünk azzal, hogy a fatörzsodúk könnyen repednek, kevésbé időtállóak, mint a deszkaodúk, ezért ha ilyet vásárolunk, többször ellenőrizzük az állapotát. További lehetőséget kínálnak az odúkészítéshez a kültéri OSB lapok is.

Ne készítsünk odút nem vízálló anyagokból (pl. farostlemezből, faforgácslapból ["bútorlap"]), mert ezek nedvesség hatására szétmállnak, szétesnek és elsőként szinte bizonyosan az aljuk szakad ki a legnagyobb terhelést jelentő költési időszakban; a tojásokkal, fiókákkal teli fészek és a kotló, etetni érkező madarak súlya alatt!



rossz odú


rossz odú

Rossz minőségű anyagból készült, nedvesség hatására széteső "D" odú (Fotók: Orbán Zoltán).

 

A röpnyílás kialakítása

A kerek röpnyílást az elektromos kézi fúrókhoz kapható lyukvágó készlettel magunk is ki tudjuk alakítani 6–8 cm átmérőig az odú előlapjának felső harmadába. A fúrást követően a nyílásszélekről csiszolópapírral érdemes eltüntetni a szálkás felületet. A táblázatban közölt alapadatoktól kis mértékben el lehet térni, a kerek röpnyílások esetében ± 2-3 mm nem jelent gondot. Alkalmanként előfordul, hogy a deszkaodúk röpnyílását a harkályok kitágítják. Ez megakadályozható a berepülőnyílás köré szegelt fém (bádog, alumínium) „szoknyával”.

 

Nyitható tető vagy félig nyitott előlap

Az „A-B” és „D” odúk esetében az ellenőrzés és a takarítás miatt nyitható tetőre van szükség. Ez egyszerűen megoldható, ha a tetőt zsanérral rögzítjük az odú hátlapjához, vagy a belmérettel megegyező „dugót” szegelünk, csavarozunk a tető alsó oldalára. Annak érdekében, hogy az odú ne ázzon be, érdemes a tetőt a két oldalán és az elején az odú külső méreténél 2–3 cm-rel szélesebbre méretezni. Mivel az odúk tetejét a szél vagy egyes szőrmés ragadozók (nyest, nyuszt) felnyithatják, érdemes dróttal lezárni. Ennek legegyszerűbb módja, ha a tetőbe vert U-szeghez rögzített puha drótot az odú oldalába nem teljesen bevert szeg feje köré csavarjuk. A tető az odúk leggyorsabban elöregedő része, ezért érdemes megerősített védelemmel ellátni. Kátránypapírral, bádoggal vagy PVC padló darabbal szigetelve élettartama, így az odú használhatósága is meghosszabbítható. A „C” odúk és a félig nyitott elejű költőládák (vörös és kék vércsék számára) esetében nincs szükség nyitható tetőre, mert a röpnyílás elég nagy az ellenőrzés és a tisztítás elvégzéséhez. Az ilyen költőládák esetében a talajról, távcsővel is elvégezhető ellenőrzést segíti a tető belső oldalára elhelyezett tükör.

 

Az elengedhetetlen festés, felületkezelés

Bármely deszkaodú esetében érdemes időt és energiát fordítani az időjárás-állóságot biztosító festésre, lenolajjal történő felületkezelésre, a tetők vízhatlan burkolására, mert ennek hatására odúink élettartama többszörösére, felújítás nélkül akár 10–15 évre is nőhet.



kátrányos lemez a tetőn

Kátránylappal szigetelt tetejű odú (Fotó: Bajor Zoltán)

A letölthető odútípus-táblázatban ismertetett alaptípusok mellett számos egyéb mesterséges odú, és a madarak megtelepítését segítő eszköz, megoldás létezik. Ezekről az MME bolt weboldalán is tájékozódhat, ahol az eszközök meg is vásárolhatók.



madárodú kisokos

Töltse le madárodú kisokosunkat. Kattintson a képre!

 



Töltse le az odúkkal kapcsolatos kisokosunkat! 

 

Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a kertben végezhető
mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk figyelmébe a Madárbarátok nagykönyvét (bolt >>), ... 

Ha pedig szeretné jobban megismerni, meg is határozni az eközben látott madarakat,
a Madármegfigyelők kézikönyve (bolt >>) segíthet önnek 

 

Orbán Zoltán

Veréblakótelep-odú

2007 a mezei veréb védelmének éve volt Magyarországon - és nem véletlenül. Nyugat-Európa egyes régióiban a mezőgazdasági területek madarai, köztük a verebek is, bajban vannak, számuk a környezetszennyezés és az élőhelyek átalakítása, elsősorban a nagyüzemi agrárgazdálkodás miatt vészesen megfogyatkozott.

 

Ezért is fontos, hogy nagyban, több ország vagy éppen az egész unió területében gondolkodva védjük a még stabil állományokat, így került a mezei veréb hazánkban természetvédelmi oltalom alá. Az állami szerepvállalás mellett azonban legalább annyit nyom a latban a lakosság, a madárbarát kertészek aktivitása veréb ügyben, téli etetésük mellett költésük segítésgével is.

 

A veréblakótelep-odú

Egy megoldásként több „B” odút is kihelyezhetünk egymáshoz közel, így a verébcsaládok egymás közelében tudnak maradni. Másik megoldási lehetőséget jelentenek a telepes, több fészek befogadására alkalmas odúk, melyek leginkább a galambdúcokhoz hasonlíthatóak.

A veréblakótelep ugyan olyan széles körben alkalmazható, mint a többi mesterséges odútípus. Kertes környezetben, madárbarát óvodában és iskolában, lakótelepeken, munkahelyeken fák törzsére vagy az épületek falára, panel- és társasházakban erkélyre is elepíthető.




Az MME 2008-ban elkészült veréblakótelep-odúja ...




... egyszerre három fészekalj befogadására alkalmas.









Házi készítésű veréblakótelepek (Fotók: Orbán Zoltán).

Méhek és (ló)darazsak távol tartása

A természetes faodvakba és a mesterséges madárodúinkba a madarak és emlősök mellett sok rovarfaj, elsősorban méhek, darazsak, köztük a lódarazsak is beköltözhetnek. A darázsfészek és a lépek olyan mértékben kitölthetik az odút, hogy a következő évadban fizikailag válik alkalmatlanná a madár fészekaljak befogadására.



Ráadásul a nagy létszámú, támadékony dolgozóból álló odúfoglaló rajok a fiókákra, a kotló és etető szülőkre, illetve a költést ellenőrző madarászokra is veszélyt jelentenek. Ezért is nagyon fontos, hogy a terepen lehetőleg soha ne dolgozzunk egyedül, mindig legyen velünk biztosító társ.




Háziméhcsalád ...




... és lépei D típusú szalakótaodúban (Fotók: Orbán Zoltán).

 

Csak óvatosan és csak ha feltétlenül muszáj!

A nagy családokban élő, agresszív, fullánkos hártyásszárnyúak kilakoltatása nem egyszerű feladat. Méhek esetében lehetőleg szóljunk egy tapasztalt méhésznek, aki még örülni is fog az „ajándék” családnak. Ha a méhek és lódarazsak jelenléte nem jár közvetlen veszéllyel, várjuk meg az ő szaporodási ciklusukat lezáró fagyos késő őszi-téli időszakot, és ekkor távolítsuk el a fészket, a lépeket.




A lódarazsak még a mérgükre nem allergiás emberre

is veszélyt jelentenek, ezért odúellenőrzéskor

legyünk figyelmesek (Fotó: Orbán Zoltán).

 

A „titkos biofegyver" – a molyirtókazetta

Gyakran előfordul, hogy egy-egy odút évről-évre elfoglalnak a méhek vagy darazsak, ezek esetben érdemes bevetni egy hasznos trükköt. A háztartási és élelmiszer üzletek vegyi áru polcain szinte mindenhol megtalálhatók a ruhásszekrénybe akasztható molyirtó kazetták. Ezek hatóanyaga veszélytelen a madarakra, ezért a lépektől megszabadított odú nyitható tetejének belső oldalára rajzszögezzünk fel egy ilyen rovarriasztó kazettát. Ezek többnyire papír reklám tokra vannak ragasztva, amit a műanyag tartály megsértése nélkül nyugodtan levághatunk, és így már a legkisebb, „A” típusú odú tető lapjára is elfér. A molyirtó kazetták hatásideje hosszú, 4-6 hónap, ezért ezeket legjobb február-márciusban kiszerelni, így egész költésidőben távol tarthatják a méheket és darazsakat. 




A természetes hatóanyagú molyirtókazetta ...





... aktív anyag tasakja körül ...




... vágjuk le a csomagolást, hogy ...




... felrajzszögezést követően ...




... az odú teteje akadálytalanul lecsukódhasson (Fotók: Orbán Zoltán).




Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a

kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk

figyelmébe a Madárbarátok nagykönyvét (bolt >>), ...





-





-




... ha pedig szeretné jobban megismerni, meg is határozni az eközben látott madarakat,

a Madármegfigyelők kézikönyve (bolt >>) segíthet önnek



 







Orbán Zoltán

Odúellenőrzés és karbantartás

A mesterséges odúk alkalmazásával foglalkozó szakkönyvekben, ismeretterjesztő cikkekben és tájékoztatókban szinte mindig szerepel egy rövid utalás arra, hogy „ősszel ellenőrizzük a kihelyezett odúkat”. A következőkben azt nézzük meg, hogy a figyelmeztetés nem légből kapott, ez a gyakran mellőzött, el nem végzett munka milyen madárvédelmi kockázatot, akár konkrét veszélyt jelenthet a madarak, a fészekaljak számára.

 

Nyári költésellenőrzés és fészekeltávolítás

A legtöbb kisebb testű madárfajnak általában évente két, ritkán három fészekalja is van, és többnyire minden költés számára új fészket készítenek, aminek praktikus okai vannak: a fészkek fizikai rongálódása a kotlás és az etetés során, a ragadozók általi ismertség, az ürülékkel és toll tok „korpával” való szennyeződés, élősködők megtelepedése a fészekanyagban.

Az odúlakó énekesek esetében ezekhez járul még, hogy a behordott fészekanyag miatt a költőüreg fizikailag feltöltődhet. Utóbbira szemléletes példa a házi és a mezei veréb, mely madarak egy-egy fészke is teljes mértékben kitölti az odúk belső terét. Ezért a rendszeres odúellenőrzések egyik legfontosabb oka a régi fészkek eltávolítása. Ha tehetjük, a tavaszi-nyári időszakban havonta legalább egyszer nézzünk be az odúkba, és ha láthatóan használt, szennyezett, ellapult fészket találunk, azt dobjuk ki.





A költési időszak alatti végzett odúellenőrzés nagy élmény is egyben.

Széncinege fiókák (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Őszi és tél végi nagytakarítás

Attól függetlenül, hogy nyáron megtettük-e, a költési szezon végén, szeptember tájékán mindenképpen ellenőrizzük és takarítsuk ki az odúkat, vágjuk le a besűrűsödött ágakat. Az odúkat a madarak nem csak a költési, de a telelési szezonban is előszeretettel használják. A fagyos éjszakákon, különösen, ha több madár együtt húzza meg magát az odúkban, a zárt tér szélvédettebb, melegebb búvóhelyet jelent. A téli odúhasználat legbiztosabb jele az éjszakázó madarak felhalmozódó ürüléke, amit időnként érdemes kiönteni. Alkalmanként előfordul, hogy egy-egy legyengült vagy beteg madár az odúban pusztul el, akár lehetetlenné téve a további éjszakázást, ezért a télen tovább folytatott havi odúellenőrzés és -takarítás fontos a madarak jóléte szempontjából.

 





Összelapult, szennyeződött seregélyfészek eltávolítása a fiókák

odúelhagyását követően.

 





Télen az odúban éjszakázó madarak ürülékét érdemes időszakonként kitakarítani, ...

 





... mert akár jelentős mennyiség is felhalozódhat belőle az odúk alján

(Fotók: Orbán Zoltán).

 

Védett emlős vendégek

Különösen nagyobb, erdei odútelepeken találkozhatunk odúfoglaló emlősökkel, elsősorban pelékkel a mesterséges odúkban, melyeknek 3 faja: az erdei, a nagy és mogyorós pele él hazánkban (a kerti pele egyértelműen nem bizonyított). Ezek a ritkán látható kis emlősök védettek, ezért ne háborgassuk őket. Ritkán előfordulhat, hogy megfelelő természetes faodvak hiányában denevérek költöznek a mesterséges odúkba. Ha ilyennel találkozunk, érdemes őket áttelepíteni a közelbe kihelyezett, kimondottan az ő számukra készült denevér odúba. Ha az átköltöztetés mellett döntünk, óvatosan, lehetőleg bőrkesztyűvel fogjuk meg a „bőregereket”, majd a denevér odú alul lévő bebújó nyílásához téve mászassuk be őket. Végül a madárodúból kiszedett denevérürülékkel kenjük be a denevérodú röpnyílásának a környékét, hogy az állatok könnyebben megtalálhassák új otthonukat.





Egyes területeken a mogyorós pele viszonylag gyakori vendég

lehet az odúkban, ...

 

 

... egy ilyen odútelep őszi takarításáról és peléiről szól ez a videó,

illetve a kapcsolódó beszámoló (Fotó, videó: Orbán Zoltán).

 

 

 

Méhek, lódarazsak kilakoltatása

 

Faodvakba a madarak és emlősök mellett sok rovarfaj, elsősorban méhek, darazsak, köztük a lódarazsak is beköltöznek, kilakoltatásukról itt olvashat. 

 





A lódarázsfészkeket a késő őszi hidegben lehet veszélytelenebbül

kilakoltatni az odúkból (Fotó: Bajor Zoltán).

 

 

 

Harkályok elleni védekezés

 

A harkályok odúkészítő munkájukkal többnyire segítik az odúköltő énekesmadarak életét. Olykor-olykor azonban előfordul, hogy a harkályok szemet vetnek a mesterséges odúkra, és a röpnyílásnál elkezdik megbontani. Ezt egyszerűen megelőzhetjük, ha fém üdítős dobozból „szoknyát” vágunk, majd szegelünk a berepülőnyílás köré. A harkályok épület rombolásáról, és ennek megakadályozásáról itt olvashat többet.

 

 





Harkály odútágítása ellen védő fémszoknya (Fotó: Orbán Zoltán).

 

 

 

Hibás odúk cseréje, karbantartása

 

A rendszeres odúellenőrzések legfontosabb célja az elöregedett, hiányos, törött odúk cseréje, az elmozdult odúk megigazítása. A hibás odúk, költőládák azért jelentenek fokozott veszélyt a madarakra, mert nem egy-egy egyed, hanem akár teljes fészekaljak pusztulását okozhatják. Az odúk elöregedését késleltethetjük, ha időtálló anyagokból és kellő gondossággal készítjük el: a könnyen szétázó farost lemezt vagy bútorlap helyett fenyőt, akácot vagy OSB lapot használjunk, a kész odút fessük le, a tetőre tegyünk kátránypapír vagy bádogszigetelést.

 

 





Rosszul kihelyezett vagy elmozdult mesterséges odú.

 

 

 

Az egyik leggyakoribb odúhiba a tetők felnyílása, leesése, melynek következtében a fészekaljak megázhatnak, a közvetlen napsugárzás miatt hőgutát kaphatnak, és a ragadozók számára is elérhetővé válnak. A tetőproblémák hátterében többnyire a szél áll, de előfordul, hogy fészekfosztogató nyest, nyuszt vagy mókus a tettes. Mindkettő ellen védekezhetünk, ha az odú tetejét dróttal rögzítjük.

 

 





Szél által leszakítot tetejű D odú.

 

 





A mesterséges odúk dróttal rögzített teteje nem csak a szélnyitás,

de a ragadozó emlősök ellen is véd (Fotók: Orbán Zoltán).

 

 

 

A következő gyakori meghibásodás hátterében a faanyag elöregedése, megrepedése áll, melynek következtében az odú oldalfalai, fenéklemeze részben vagy egészben kitörik. Különösen odúhiányos helyeken, például az alföldi pusztákon, ahol a szalakóták, búbosbankák, füleskuvikok állománynagyságát elsősorban nem a táplálék, hanem a költőhelyek hiánya befolyásolja, a madarak képesek a leglepusztultabb odúkba is beköltözni, ami folyamatos balesetveszélyt jelent a madarakra. Ennek sajnálatos példája egy szalakóta volt, mely etetés közben belecsúszott a röpnyílás alatti repedésbe és elpusztult. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a bőséges rovar tápláléknak hála a kirepülés előtt álló fiókákat a megmaradt szülő egymagában is képes volt etetni. Ennél az odúnál a további baleset elkerülése érdekében, ideiglenes megoldásként, a repedésbe faágat drótoztunk. A legbiztosabb megoldás az, ha a láthatóan elöregedett, pergő festésű, repedezett odúkat, költőládákat újra cseréljük.

 

 





A képen látható szalakóta belecsúszott a röpnyílásnál keletkezett

repedésbe és szabadulni képtelenül ottpusztult. ...

 

 





... A repedés ideiglenes jellegű helyszíni betömésével a másik

öreg etető madár számára biztonságossá tett odúból a nagy

fiókák kirepültek (Fotók: Orbán Zoltán). 

 

 

 

A táblázatban ismertetett alaptípusok mellett számos egyéb mesterséges odú, és a madarak megtelepítését segítő eszköz, megoldás létezik. Ezekről tájékozódhat odú honlapunkon és az MME bolt Web oldalán, ahol számos odútípust és odúváltozatot vásárolhat.

 

 





Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a

kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk

figyelmébe a Madárbarátok nagykönyvét (bolt >>), ...

 

 



 

 



-

 

 



 

 



-

 

 





... illetve a kimondottan az odúlakó madarak védelmével foglakozó

kiadványunkat (bolt >>)

 

 





Ha pedig szeretné jobban megismerni, meg is határozni az eközben látott madarakat,

a Madármegfigyelők kézikönyve (bolt >>) segíthet önnek

 

 



 

 



 

 



 

 



 

Orbán Zoltán

 

 

Odúkihelyezés

A mesterséges odúk egyik legnagyobb előnye, hogy ezek a madarak nagyfokú alkalmazkodóképességének köszönhetően nemcsak fákon, hanem szinte bárhol alkalmazhatóak.



Mikor helyezzük ki az odúkat?

Az új odúk telepítésének legjobb időszaka a szeptember-november. Ennek fő oka, hogy az odúkat a madarak nemcsak a költési, de a telelési időszakban is használják éjszakázásra. Természetesen odút kihelyezni soha nincs késő, akár nyár közepén is érdemes erre időt szánni, mert az énekesmadarak évente akár háromszor is költhetnek.

Merre nézzen az odú?

Általános javaslat, hogy az odúk röpnyílása lehetőleg ne észak felé nézzen, mert ezeknél nagyobb esély van a beázásra, ami a hideg széllel együtt hátrányosan befolyásolja az odúk mikroklímáját, különösen télen, amikor a cinegék előszeretettel éjszakáznak akár csoportosan is ezekben.

Kihelyezési magasság és rögzítés

A hagyományos, kerek röpnyílású „A-B” és „D” odúk esetében a kihelyezési magasság általában 2–8 m között van (lásd a táblázatot), de több faj beköltözik alig méteres, mellmagasságban lévő odúkba is. Ezek az odúk függesztettek, drót és szükség esetén kampó segítségével faágra, ágcsonkra akasztva telepítendők. Az odúnak nem kell feltétlenül a fatörzsnek támaszkodnia, azok megfelelően erős ágakra is függeszthetők, a lengő mozgás a madarakat nem zavarja.

A félig nyitott előoldalú „C” odúk esetében a minimum kihelyezési magasság 0,5 m is lehet (lásd a táblázatot). Lakott területeken, ahol sok a macska, ezeket kiegészítő védelem nélkül elsősorban az eresz magasában szoktuk alkalmazni, a kisragadozók benyúlását megakadályozó drót és tüskés ág előtét alkalmazásával azonban térd- és mellmagasságba, bokrokba, sövényekbe is telepíthetők (erről később még lesz szó).

 





"C" odú hagyományos elhelyezése eresz alatt (Fotó: Orbán Zoltán).

 

A nagy méretű és nehezebb „D” odúk (különösen tömeges kihelyezés esetén) biztonságosan és időtakarékosan már nem mindig helyezhetők ki szegelés nélkül. Amennyiben ezt a megoldást kell alkalmaznunk, fontos, hogy vegyük figyelembe a fa növekedésével járó feszítő erőt, ami már egy-két év alatt is kiszakíthatja a szegeket, az odú leesését okozva. Ezt úgy kerülhetjük el, ha az odúhoz csavarozott léc előfúrt lyukain keresztül a 3-4 szeget csak félig, kétharmadig ütjük be. A kiálló szegrészt a növekedő fatörzs 4-6 év alatt húzza csak át a deszkán, így az odú leesése késleltethető.

A táblázatban ismertetett alaptípusok mellett számos egyéb mesterséges odú, és a madarak megtelepítését segítő eszköz, megoldás létezik. Ezekről tájékozódhat odú honlapunkon és az MME bolt weboldalán.

Egyesével és csoportosan is

Az azonos típusú mesterséges odúkat hagyományosan egyesével, egymástól 15-20 m távolságra szoktuk kihelyezni. Ez alól létezik kivétel: a több "B" típusú lakókamrát tartalmazó veréblakótelep-odú, illetve a mesterségesodú-fa. Utóbbi esetében egyetlen nagy méretű fára, egymás alá, mellé és fölé több, akár 4-6 "B", "D"/seregély és "D"/búbosbankaodút (vagy szalakóta-, füleskuvikodút) akaszthatunk. Ezzel a megoldással a természetes harkályfák, a fakopáncsok által sűrűn kilyuggatott nagyméretű fák kínálta természetes, sűrű fészkelőhelykínálatot tudjuk utánozni.

 



Az ilyen harkályfák néhány méteres szakaszán akár 5-10 db különböző méretű odú is várja a verebeket, cinegéket, seregélyeket, denevéreket és méheket, melyek meglehetős békességben képesek egymás közelében elfoglalni ezeket (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Az ilyen odúfákkal különösen a lakott területek "odúínséges" környezetében tudunk nagyobb fajgazdagságot és egyedsűrűséget elérni, ami különösen jó madármegfigyelési, fotózási és videózási, valamint környezeti nevelési és turizmusfejlesztési lehetőséget is jelent.

Sövény- és bokorodú megoldások

A lakosság legkedveltebb madarai közé tartozó ökörszem és vörösbegy ősztől kora tavaszig gyakori vendége a lakott területeknek, az etetőknek és itatóknak, költési időszakban viszont alig vagy egyáltalán nem találkozhatunk velük. Ennek egyik fő oka, hogy ez a két, talajon vagy talajközelben fészkelő madár a gondozott parkokban, kertekben nem talál olyan kellően nagy kiterjedésű, a tövüknél is széles és sűrű bokrosokat, ahol biztonságban építhetné meg fészkét.

 

Pedig a macskák és a szárnyas ragadozók jelentette veszély a fiatalok kirepülését követően jelentősen csökken, mivel a bujkáló életmódot folytató vörösbegy és ökörszem fészket elhagyó fiókái számára a fészkelésre egyébként nem alkalmas bokrok már kellő védelmet nyújthatnak. Ezért ha valahogy meg tudnánk oldani, hogy a fészkek biztonságban legyenek, akkor jó eséllyel a jelenleginél nagyobb számban költhetnének ezek a madarak is a közelünkben – újabb megfigyelési élményekkel gazdagítva életünket. Szerencsére ehhez rendelkezésünkre áll egy olyan mesterségesodú-típus, ami térd- és derékmagasság közé kihelyezve, némi kiegészítéssel ennek a két fajnak a költését is segítheti. 



A felnyírt, nem kellően széles bokrok, bokrosok nem alkalmasak a madarak, különösen
a talajközelben költő fajok fészeképítésére (Fotó: Orbán Zoltán).



Megoldások „C” odú talajközeli alkalmazásához

A Madárbarát kert program résztvevőit is segítő MME web boltban beszerezhető hagyományos, fatetős "C" odú (elsősorban eresz alatti kihelyezéshez)  és időjárásállóbb fémburkolattal borkolt tetejű „C” odú nem a harkályok által készített természetes odúkat utánozza, hanem a szikla- és partfalak, korhadt törzsek esőtől védett üregeit. Ezért ezen az eszközön nem szűk, kerek röpnyílás található, hanem előlapjának felső fele teljes egészében nyitott. Lakott területeken eddig ezt az odút – éppen védtelensége miatt – szinte kizárólag az épületek eresze alá, magasra kihelyezve használtuk, elsősorban házi rozsdafarkú megtelepítésére.



"C" odú Madárbarát panel erkélyén (Fotó: Orbán Zoltán).

Talajközeli alkalmazás esetében a dolog lényege az, hogy az odú félig nyitott előlapját valamilyen módon megvédjük a ragadozóktól úgy, hogy közben ne gátoljuk a vörösbegyek és ökörszemek mozgását, illetve megtartsuk a mesterséges fészkelőhely számukra fontos nyitottságát. A feladat csak első pillantásra tűnik lehetetlennek – a megoldás valójában roppant egyszerű, és ráadásul legalább kétféle módszer között is választhatunk.

Az odúkat elvileg tüskés, tövises növényzetbe is kitehetjük, ilyenkor nincs szükség az alábbiakban leírtakra, de akinek már volt dolga ilyen cserjével, az tudja, hogy ezekről egy-egy ágat levágni sem egyszerű, nemhogy az ágak sűrűjébe karnyi mélységbe nyúlva hosszasan matatni. Ezért jobb, ha „békésebb” bokrot választunk és az alábbi megoldások valamelyikét alkalmazzuk.

 

Rögzített kihelyezés

Az első, az odúk ellenőrzését és takarítását kevésbé támogató (ezért kevéssé ajánlott) módszer olyan bokrokban, sövényekben alkalmazható, ahol az odú a cserje belsejébe helyezhető ki úgy, hogy a sűrű ágak a bejárati oldalt is legalább jó arasznyi mélységben takarják.

 





A rögzített "C" bokorodú kihelyezésének lépései 9 fotón - katt a képre

(Fotók: Orbán Zoltán).

 

 



 

 



 

 



 

 



 

 



 

 



 

 



 

 



 

 

 

Önhordó megoldás

 

Figyelembe véve, hogy a mesterséges odúknál fontos szempont az ellenőrizhetőség és a takaríthatóság is (a fészkeket minden költés után, de legkésőbb ősszel érdemes eltávolítani), kicsit munkásabb, de jobb megoldást jelent, ha a „C” odú elejére készítünk egy ragadozóktól védő előtétet.        

 

 





Az előtét elkészítésének lépéseit mutatja be a következő 17 fázisfotó - katt a képre

(Fotók: Orbán Zoltán).

 

 



 

 



 

 



 

 



 

 



 

 



 

 



 

 



 

 



 

 



 

 



 

 



 

 



 

 



 

 



 

 



 

 

 

A sövény- és bokorodú „technológia” nagyszerűsége abban rejlik, hogy bár a kihelyezési magasság csak 0,6–1,5 m körül van, a függőlegesen álló vékony, de erős ágak sűrűje a sérüléssel fenyegető ágvilla-rengeteggel a legügyesebb ragadozók kedvét is elveszi a fészkelőhely megközelítésétől. Ha pedig ezt mégis megpróbálnák, a védelem második vonalát jelentő tövisek és drótháló biztosan útjukat állja.

 

 





Az így kiegészített ökörszem- és vörösbegyodú előnye, hogy nem csak bokrok mélyére,

de keskenyebb sövényekbe, falra futtatott kúszónövényzetbe, természetvédelmi

farakásba
, és akár ablakodúként is kihelyezhető. Ezeket a lehetőségeket

mutatjuk be 19 fotón - katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

 

 



 

 



 

 



 

 



 

 



 

 



 

 



 

 



 

 



 

 



 

 



 

 



 

 



 

 



 

 



 

 



 

 



 

 



 

 

 

„B” odút is

 

Ha nincs fa a közelben vagy csak sűríteni szeretnénk kertünk odúkészletét, a bokrokba és sövényekbe nyugodtan kihelyezhetünk „B” odúkat is. Ezeket a „C” odúknál magasabbra, inkább mell- és fejmagasságba tegyük ki, így jó eséllyel számíthatunk széncingék és verebek beköltözésére. Természetesen a „B” odúkat nem kell háló vagy töviseság-előtéttel védenünk, elég, ha az odú tetejét a hagyományos kihelyezésnél megszokott módon az odú testéhez drótozzuk.

 

 





A "B" odúk sövénybe és bokorba helyezésére mutatunk néhány példát.

13 fotó - katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).


 

 

 



 

 



 

 



 

 



 

 



 

 



 

 



 

 



 

 



 

 



 

 



 

 



 

 

 

Mikor érdemes kihelyezni?

 

Mivel itt a bokrok, sövények kefesűrű ágrengetegében kell dolgoznunk, a láthatóság érdekében érdemes megvárni a lombhullást és a tél elejére ütemezni a kihelyezést. Így a madaraknak is bőven van ideje felfedezni a potenciális fészkelőhelyeket, ami növeli az odúfoglalás valószínűségét. Fontos, hogy jól jegyezzük meg, hova tettük ki a „C” és "B" bokorodúkat, mert rügyfakadást követően a megújuló levélfal észrevehetetlenné teszi ezeket.

 

Odúk falon, kerítésen, oszlopokon, egyéb építményeken

A lakott területek változatos tájolású és magasságú falainak réseibe előszeretettel költözik be több odúköltő faj, ezért semmi különös nincs abban, ha a számukra megfelelő odúkat és költőládákat − a legkisebb "A"-tól a "D" típusú seregély- és macskabagolyodún át a vörös vércse, kuvik és gyöngybagoly költőládáig − építményekre telepítjük.

 





A leggyakrabban, legszélesebb körben alkalmazott, legtöbb madárfajt

vendégül látó "B" típusú odúkat szinte bárhova kihelyezhetjük

(Fotó: Orbán Zoltán).

 

A fal mindig kéznél van

Az odúk falra telepíthetősége a Madárbarát kert program minden tevékenységi területén, de különösen az új építésű lakóparkokban,  a Madárbarát panel és a Madárbarát munkahely esetében alapvető fontosságú, mert ennek, valamint az itatónak és a téli etetőnek is  köszönhetően akár a tizedik emeletre is követhetnek bennünket a madarak.

 

 





Az odútartó kampót a csupasz falra is felszerelhetjük, de a vadszőlővel,

egyéb kúszónövénnyel...

 

 





... befuttatott épületen a falfúrást is megspórolhatjuk.

 

 





Madárbarát panel alig 1 m²-es erkélye molnárfecske műfészkekkel

és "B" típusú odúval (Fotók: Orbán Zoltán).

 

 

 

Kerítésből sosincs hiány

 

Az épületek mellett a kerítések is jó alternatív kihelyezési pontok lehetnek, főleg a "B", de akár a "D" odúk számára is, különösen ott, ahol ezek bokrok, sövények közelében húzódnak.

 



 


 


 


 
A kerítések óriási előnye, hogy az odúk itt könnyedén

kihelyezhetőek, ellenőrizhetőek
.
 

 





Ha nem akarjuk megfúrni a falat, az odúkat a tornácok és erkélyek korlátjára

is akaszthatjuk (Fotók: Orbán Zoltán).

 

 

 

A széncinegékről köztudott, hogy "lehetetlen" helyekre képesek fészkelni, és kimondottan lelkesednek a levélszekrények iránt. Ha egy pár beköltözik a postaládába, akkor azt hetekig nem lehet rendeltetésszerűen használni, a madárbarát lakók ilyenkor egy második levelesládát helyeznek ki. Pedig a problémát egy "B" odúval is orvosolni lehet. Ezt közvetlenül a "megszállt" láda mellé kell akasztani, és a fiókás fészket ide áttelepíteni (ennek puha anyaga óvatosan, a fészekcsésze összenyomása nélkül az odú aljának alakjára formázható). Ha az etetni érkező szülők hallják a fiókák hangját az arasznyi távolságra lévő új helyről − az odúból −, akkor gond nélkül átszoknak ide.

 

 





Az ilyen hálós kivitelezésű kerítésen a védett, belső oldalra

elhelyezett odú bejárata befelé (a képen) és kifelé

is nézhet.

 

Oszlopok, rudak, lugasok, egyebek

Az odúköltők jelenlétét akkor sem kell nélkülöznünk, ha a közelben nincs sem fa, sem nagyobb bokor, sem épületfal vagy kerítés. Ha odúkihelyezési lehetőségeket keresve jól körülnézünk a kertben, számos ilyen helyet találhatunk.

 





"B" odú háztáji veteményesben ...





... paradicsomkaróra (balra), és rózsalugas fém tartóoszlopára

kihelyezve (Fotók: Orbán Zoltán).

 

Az egyik ilyen potenciális helyszín a veteményeskert (fent és balra), ahol egyes növények (például a paradicsom vagy a bab) karós megtámasztást igényelnek. Bár ezek ideiglenes helyek, a szokásoshoz képest kicsit korábbi kihelyezésükkel akár mindkét költésben (április−június és június−július) ki tudunk tenni ezekre egy-egy odút.

Általában minden udvarban, kertben vannak ilyen-olyan célt szolgáló, legalább embermagasságú stabil pontok (mint a fenti jobb oldali képen a rózsalugas oszlopa), ahova szintén kitehetünk odúkat.

 





Csőprofilon egyszerűen rögzíthető az odú egy Y alakú ágdarab segítségével

(Fotó: Orbán Zoltán).

Külterületeken is

Idősebb fák hiányában az odúk hordozására szánt oszlopok rendkívül jól alkalmazhatóak külterületeken: gyepeken, szántók kaszálatlan szegélyterületein, ültetvényekben, nádasokban, tóparti szegélyélőhelyeken is.











Mezei verebek számára csoportosan telepített "B" típusú madárodúk 

fátlan tóparti környezetben, Angliában, ahol a faj majdnem

teljesen kipusztult (
részletek >>).

 





"D" típusú szalakótaodú villanypásztor-kerítés magasított oszlopára

kihelyezve Apaj fátlan vidékén.









Odútartó oszlopokkal és magasított lugaskarókkal bogyós ültetvények

szegélyélőhelyein és belső területein is telepíthetőek odúköltő fajok.

 





Oszloplábazaton álló bagoly költőláda tóparti növénytársulásban, Angliában

(Fotók: Orbán Zoltán).

Odútelepítés fiatal faültetvényben

Természetes körülmények között odúkat csak idősebb, kellően vastag törzsű és ágú fákban tudnak a harkályok készíteni. A könnyű mesterséges deszkaodúk óriási természetvédelmi előnye és agrár-biovédekezési haszna, hogy a csemetéket támasztó karókra kihelyezve ezekkel friss telepítésű, ujjnyi vastag fákból álló ültetvényekben is megtelepíthetőek az odúköltő fajok.

 





"B" típusú mesterséges madárodú fiatal faültetvényben. Itt főleg ezeknek a

kisebb odúknak az alkalmazása lehet eredményes, de ezek a "karók"

elég erősek ahhoz hogy megtartsák a nagyobb D odúkat is

(Fotók: Orbán Zoltán).

 

Az alap B odútípus mellett érdemes próbálkozni "D" típusú seregélyodúkkal is, mert ez a faj is meglepően jól tolerálja az alacsony fészkelőhely-magasságot és előszeretettel költözik akár derék- vagy mellmagasságban lévő mesterséges odúba.

 





Ez az évek óta lakott seregélyodú alig mellmagasságban

működik ezen a fiatal nyárfán (Fotó: Orbán Zoltán).

 

A fiatal telepítések általában nagyobb kiterjedésűek, ami lehetővé teszi az odúk tömeges, telepszerű alkalmazását: 15–20 méterenként egy-egy "B" odút, egymástól 30–40 m-re pedig egy-egy "D" típusú seregélyodút is kitehetünk.

 





A Madárbarát kertbe természetesen ültethetünk

olyan idősebb facsemetéket is, ...

 





... melyek már magukban is elbírnak egy-egy odút

(Fotók: Orbán Zoltán).

Odú az ablakban

A Madárbarát kert program madaraiban és egyéb élőlényeiben az a közös, hogy ezeket az ember közelségéhez önként alkalmazkodó állatokat többnyire sokkal könnyebben és közelebbről figyelhetjük meg, mint a vadonban. A madárvédelmi és más fajvédelmi eszközök (például az itató, etető, porfürdődarázsgarázs, feketerigó-fészektálca) megfelelő elhelyezésével ez az élmény anélkül fokozható, hogy az állatoknak problémát jelentene. Ebbe a körbe a "B" típusú, illetve az MME által kifejlesztett üveg oldal- vagy hátfalú ablakodúk is bevonhatóak.

 

 





Üveg hát- és oldalfalú "B" típusú ablakodúk (Fotó: Orbán Zoltán).

 

 

 

Mielőtt bármit tennénk!

 

Természetvédelmi tevékenységként a Madárbarát kert program elsődleges célja is a körülöttünk élő, a civilizációs hatásoktól különböző mértékben veszélyeztetett madarak, emlősök, ízeltlábúak, hüllők és kétéltűek életének segítése. Az elsősorban lakott területeken megvalósuló programnak − éppen az állatok közelről történő megfigyelhetősége miatt − legalább ilyen fontos élményszerző, szemléletformáló, környezetpedagógiai szerepe is van. Eközben azonban mindig tartsuk szem előtt, hogy mi csak vendégek vagyunk az eszközeinket használó állatoknál, tehát legyünk tekintettel az érzékenységükre!

 

Ez a körültekintés leginkább a költési időszakban fontos, hiszen ilyenkor a madarak jobban igénylik a zavartalan körülményeket. Szerencsénkre az urbanizálódott fajok maguktól is produkálnak olyan különleges fészkeléseket, melyek alapján bátran belevághatunk a költési viselkedés megfigyelésébe.

 

 





A balkáni gerle a leggyakoribb települési "extrém" fészkelő.

Sok madár éveken keresztül vissza-visszajár ugyanabba

a balkonládába költeni, ahol a fészek életének minden

mozzanata szinte centiméterekről figyelhető meg

az ablakon keresztül (Fotó: Erdődi Erzsébet).

 

 





A fővárosban egyre gyakoribb, hogy a tőkés récék épületeken,

akár erkélyeken fészkelnek
(Fotó: Orbán Zoltán).

 

 





Erdei fülesbagoly fészekalj emeleti balkonládában

(Fotó: Monoki Ákos).

 

 

 

 

Alapelv, hogy a madarak jóval érzékenyebbek a zavarásra a költés korai, tojásrakási és kotlási periódusában, míg a fiókaetetési időszakban szó szerint méterekre jönnek-mennek az embertől. Ez a jelenség a városiasodott példányoknál is érvényesül, de jelentősen kisebb mértékben.

 

A gyakorlat nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy a mesterséges odúkban lévő tojásos fészkeket ritkábban ellenőrizzük, heti egy-két ilyen − például környezeti nevelési − alkalom  a madarakat nem zavarja, a fiókákat ugyanakkor akár naponta-kétnaponta is megnézhetjük (lehetőleg az etetések közti szünetben, amikor a szülők nem tartózkodnak a közelben), ha ez nem tart tovább egy-két percnél. Nem mellékesen éppen a szülők tojásos és fiókás fészekaljak iránti hűsége teszi lehetővé a különböző mentési akciók sikerét, szükség esetén például a fészkek áthelyezését a harkályok által megrongált mesterséges odúból egy újba.

 

 





A Madárbarát kertben a körülöttünk, velünk élő madarak (széncinege)

gyorsan megtanulják, hogy nem bántjuk őket, ezért általánosnak

számít, hogy odúellenőrzéskor a bizalmas kotló madár

a fészkén marad (Fotó: Orbán Zoltán).

 

 

 

Fontos tanács, hogy az ágak között (és még inkább a talajon) épült fészkeket − mivel ezek jóval védtelenebbek a ragadozókkal szemben az odúk mélyén megbúvóknál − lehetőleg egyáltalán ne nézegessük vagy csak ritkán ellenőrizzük, mert minden egyes ilyen alkalom nagyban segíti az élelmes ragadozók dolgát.

 

 

 





... amihez ablakra futtatott kúszónövényzetre van

szükség, amit azonban nagyon esetlegesen foglalnak

el a madarak (Fotók: Orbán Zoltán).

 

 

 

A mesterséges odúkkal már-már mérnöki pontossággal tervezhetően megtelepíthető odúköltő fajoknak (elsősorban a széncinegének, a mezei és a házi verébnek, seregélynek) köszönhetően többféle lehetőség is kínálkozik nemcsak az odúk, de akár a fészkek életének megfigyelésére is. 

 

Hagyományos odú az ablakban

A hagyományos odúkat (elsősorban a leggyakrabban használt "B" típusúakat) nem csak az épülettől távolabb, hanem akár az ablakkeretre is függeszthetjük. Figyelembe véve a költési időszak első felének nagyobb zavarásérzékenységét, az odúfoglalás sikere úgy is növelhető, ha az odút az ablak melletti falszakaszra akasztjuk ki, aztán az etetési időszakban − úgyis csak ilyenkor van megfigyelési élményt kínáló mozgás az odúknál  − az ablakban jó előre előkészített helyre tesszük át.   





Ilyen kis távolságú odúáthelyezés nem zavarja meg a madarakat, melyek, mintha

mi sem történt volna, gond nélkül élik tovább az életüket, etetik

tovább a fiókáikat.

 





Az odú közelébe
kihelyezett fészekanyag (a képen kutyaszőr)

a fészeképítés mellett a fészkek tatarozását, hideg időben

a tojások betakarását is segíti, így még vonzóbbá

tehető a madarak számára az ablakodú
.

 





Az odút úgy érdemes elhelyezni, hogy jól rálássunk a bejárati nyílásra.

 





A legjobb megoldás az, ha az odú belső oldala teljesen ráfekszik a falra

(vagy akár az üvegre), és egy beülőággal is megkönnyítjük a

madarak dolgát.

 





Beülőág csavaros rögzítése az odú oldalfalán.

 





Ablakhoz kihelyezett odúban költő széncinege ...

 





... eleséget hoz a fiókáknak (Fotók: Orbán Zoltán).

 

Ezeket az odúkat a hagyományos módon, leakasztva lehet ellenőrizni, illetve a fészkeket a költés után eltávolítani (részletek >>).

 

Üveg hát- vagy oldalfalú ablakodúk

Azok számára, akik kellő türelemmel, idővel (és nem utolsó sorban felelősségérzettel) rendelkezve szeretnék megfigyelni, hogy mi történik az odúk belsejében, a Madárbarát kert program keretében kidolgoztuk az üveg betekintőoldalú odúcsaládot.







Az új látványodúcsalád három tagjának más-más oldala betekintőüveg.

 





Ezek közös tulajdonsága, hogy átlátszó oldalukkal közvetlenül

a befelé nyíló ablak elé ...

 





... rögzítve figyelemmel kísérhetjük a fészkek életét is. 







Természetesen a takaríthatóság érdekében az üveg hát- és oldalfalú

ablakodúk teteje is nyitható ...

 





... és ebben az állapotában az üveg hátfal takarítás

céljából felfelé csúsztatva kivehető
.

 





Ha valaki azt szeretné, hogy az odú betekintőoldala puhábban simuljon az ablakhoz,

vékony szivacsot lehet rögzíteni rá (ez nem része az odúk alapfelszereltségének!).

Erre egy megoldás, ha a napozáshoz, túrázáshoz használt Polifoam végéből

levágunk egy 2 cm széles csíkot, majd ezt hosszában félbevágjuk, és a

deszkára ragasztjuk (Fotók: Orbán Zoltán).

 

Ezeket az odúkat a barkácsboltokban beszerezhető L alakú rögzítőelemekkel fogassuk fel a kerethez úgy, hogy az teljesen nekisimuljon az ablaküveg felületének.

 





Első lépésben fektessük fel az odút az üveges oldalával az ablakra, majd

jelöljük be a rögzítőelemek csavarhelyeit az odúra és az ablakkeretre.

 





Ezt követően fogassuk fel a fém tartókat, ...

 





... majd csavarozzuk fel kiszemelt helyére.

 





Ez a megoldás azért optimális befelé nyíló ablakok esetében, mert

így az ablakot az odú mozgatása, zavarása nélkül ...

 





... tovább tudjuk használni szellőztetésre, a virágok locsolásakor,

illetve gond nélkül takaríthatjuk is.

 





Erre az odútípusra is érdemes beülőágat tenni (Fotók: Orbán Zoltán).

 

A kihelyezést követően el kell döntenünk, hogy gondoskodunk-e a fészeküreg kezdeti takarásáról (elsősorban a fészeképítési és a kotlási időszakban), vagy e nélkül próbálkozunk. Elméletileg az előbbi verziót gyorsabban és nagyobb valószínűséggel foglalják el a madarak, de ez nagyban függ az odús ablak elhelyezkedésétől (a lakás vagy a munkahely mennyire forgalmas pontján van), és az odúfoglaló madárpártól. Ismerve a leggyakoribb odúköltő széncinegék elképesztő fészekhely-választási szokásait (levélszekrény, csőkorlát, virágváza, demizson stb.), nagy a valószínűsége, hogy nyugalmas ablakokban bárminemű takarás nélkül is beköltöznek a madarak.

 





Üveg hátfalú ablakodú egy befelé nyíló ablak alsó sarkába kihelyezve, és ...









... ennek az odúnak kétféle megoldású: kartonpapíros és függönyös takarása.








Ha az ablakodút szúnyogháló elé tesszük, akkor ez

elegendő takarást biztosíthat a madár számára.

 





Széncinege fészek üveg hátfalú ablakodúban.

 





Elvileg az üveg betekintőoldalú odúknál is alkalmazható lenne a fotóleseknél

bevált, egy oldalról átlátható (vagy fóliázott) üveg. Mivel azonban ezek

sötétítenek is, nagyon lecsökkentenék az amúgy is félhomályos

odúbelső megfigyelését (Fotók: Orbán Zoltán).

 

A madarak megfigyelése

Az odúlakó madárcsalád életének megfigyelése a rendkívül mozgalmas fiókaetetési időszak 10–14 napja alatt nyújt semmivel össze nem hasonlítható élményt, mert ilyenkor a szülők szinte percenként érkeznek újabb és újabb eleségszállítmányokkal.

 





Az odúban üldögélő fiókák tátogva várják ...

 





... az eleséggel érkező szülőket.

 





Az üvegoldalú ablakodúk lehetővé teszik, hogy láthassuk,

amint a szülők a táplálék átadása után a csőrükkel

átveszik a szó szerint fejtetőre álló fiókák

kloákájából előbukkanó ...

 





... ürülékcsomót, amit higiéniai okokból elszállítva ...

 





... az odútól távolabb pottyantanak el (Fotók: Orbán Zoltán).

 

Akármennyire "szelídek" is a települési madarak, az ablakodúk megfigyelésekor érdemes betartani néhány szabályt, illetve alkalmazni néhány egyszerű fogást: