Kiemelt fajok védelme

A természetvédelemben nemzetközi gyakorlattá vált, hogy meghatározzák az egyes állatfajok védelmi helyzetét, és ennek figyelembevételével készítik el a védelmi terveket. A védelmi helyzet meghatározásánál az állomány nagyságát és változásának irányát illetve mértékét veszik figyelembe. E két tényező alapján a nemzetközi gyakorlatban az egyes fajokat a következő kategóriákba szokták sorolni: Veszélyeztetett, sebezhető, csökkenő, ritka, védelemtől függő - együttesen kedvezőtlen védelmi helyzetű - és biztos állományú fajok.

A Magyarországon rendszeresen fészkelő 196 madárfaj közül 75 tartozik a kedvezőtlen védelmi helyzetűek közé, míg 121 faj biztos állományúnak mondható.

Magyarországi állományának nagysága és annak változása - csökkenésének mértéke - alapján 13 faj tekinthető veszélyeztetettnek. Ezek a következők: törpesas, császármadár, haris, székicsér, széki lile, fehérszárnyú szerkő, uhu, szalakóta, szikipacsirta, vízirigó, nagy fülemüle, kövirigó, kerti sármány.

További 15 faj sorolható a sebezhető, 17 a csökkenő, és 24 az ún. ritka kategóriába (a közelmúltban újonnan megtelepedett fajok nélkül). 5 faj sorolható az ún. védelemtől függő kategóriába, (fekete és fehér gólya, rétisas, parlagi sas és kerecsensólyom).

Magyarországon az első fajvédelmi tervek 1994-ben készültek el. Ezeket akkor még nem publikáltuk széles körben, csak a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület védelmi tevékenységét határozták meg és elsősorban belső használatra szántuk őket. Akkor elsősorban a legjelentősebb természeti értéknek számító fajokra készültek el a Védelmi Tervek, mint pl. túzok, parlagi sas stb. Később ez a lista folyamatosan kiegészült valamennyi olyan fajjal, amelynek magyarországi védelme az élőhelyvédelemnél szélesebb körű, gyakran speciális intézkedéseket igényel (védelemtől függő fajok).

 

Vonuló Vízimadár Monitoring program (VVM)

A program elsődleges célja, hogy naprakész adatokat nyerjünk a Magyarország területén gyülekező, átvonuló, illetve telelő vízimadár populációk nagyságáról és elterjedéséről, továbbá hosszú távon trendeket határozhassunk meg a felmérésbe vont vízimadár fajokról. A fenti célokat egy szervezett felmérő hálózattal, illetve további együttműködő társadalmi szervezetekkel tudjuk megvalósítani.

A fent vázolt általános célokat a következő alapvető módszerekkel kívánjuk elérni:

  • Minimálisan havi egy alkalommal (a hónap közepéhez eső hétvége szombatján) végzett számlálásokkal.
  • Minimálisan meghatározott számú vizes élőhely lefedésével.
  • Minimálisan meghatározott számú faj mindenkori jelenlevő állományának meghatározásával.
  • A lehető legtöbb önkéntes felmérő bevonásával.

A fenti módszereket később részleteiben is tárgyaljuk. Jelen ismertető célja, hogy olyan felmérési módszertani segítséget nyújtson az önkéntes felmérő hálózat számára, mellyel hosszú távon statisztikailag értelmezhető, folyamatos adatsorokat tudunk nyerni.

 

Mikor mérjünk fel?

A VVM alapvetően a tavaszi/őszi vonulási, valamint a telelési időszakot fedi le, de természetesen bárki számára lehetőség van az egész éves számlálásokra is. Számos nyugati országban a szeptember-március közötti időszakban havonta minimálisan egyszer, előre kijelölt napokon, egy időben folyik számlálás. Ezzel biztosítható az, hogy a gyakran rövid idő alatt is nagy távolságokat repülő fajok nem kerülnek más-más időpontban, más-más helyen ismét számlálásra. Az egyidejűség éppen ezért fontos. Szakmai körökben megoszlik a vélemény, hogy mikor kezdjük a számlálásokat, mikor kezdődjön egy felmérési idény. Egyes programok a naptári év szerint kezdik a felméréseket (tehát januárban), azonban a legtöbb esetben ma már a madarak biológiai ciklusát veszik figyelembe, ahhoz alkalmazkodnak. Ebben az esetben már júliusban, a fészkelés utáni gyülekezés környékén megkezdődik a számlálás. Áprilistól azonban a költési időszak alatti számlálás módszertani problémákat vet fel, melynek eredményeként sok esetben ezt az időszakot kihagyják a felmérésből. Ekkor inkább a fészkelők állományfelmérése kerül előtérbe. 
A fentiek alapján a VVM-ben júliustól áprilisig számlálunk, minimálisan havi egy alkalommal, de a kiemelt hónapokban (szeptember, november, január, március) többször (kéthetes rendszerességgel) is. A felmérési napokat előre kijelöltük, mely biztosítja az egyidejűséget. Ez mindig a hónap közepéhez eső hétvégére (szombatra) esik, de akadályoztatás esetén lehetőség vagy ±1 nappal (péntek, vasárnap) eltolni a felmérés időpontját.

Fontos kérdés továbbá az, hogy az adott számlálási napokon vajon melyik napszak a legalkalmasabb a felmérésre. Általánosságban nem lehet egyértelműen meghatározni és javasolni felmérési időszakot, csupán azt javasoljuk, hogy lehetőleg a reggeli, délelőtti órákban végezzük el a számlálásokat. Van azonban néhány olyan faj, melynél speciálisan a terület adottságaihoz igazodva kell a számlálásokat kivitelezni. Ilyenek közé tartoznak a hortobágyi daru-éjszakázó helyek, a fertő tavi vagy a tatai vadlúd éjszakázó területek. A felmérési módszerek fejezetnél bővebben kitérünk erre a kérdésre.

 

Hol mérjünk fel?

A VVM minimális célja, hogy valamennyi vizes élőhelyekkel rendelkező Fontos Madárélőhelyen (IBA) vagy Különleges Madárvédelmi Területen (SPA), illetve egyéb általunk fontosnak ítélt vízimadár élőhelyen történjen számlálás. Ez az ún. csökkentett területlista hozzávetőleg 50 hazai vizes élőhelyet tartalmaz. Szeretnénk kihangsúlyozni, hogy ez a minimális cél. Hosszú távon az a cél, hogy annyi területre kiterjesszük a programunkat, amennyire csak lehet, a minél átfogóbb kép kialakításának reményében.

Nagyon fontos a felmérési idény megkezdése előtt véglegesíteni, és az ugyanazon a területen potenciálisan felmérést végzőkkel egyeztetni, a felmérendő terület határait. Ne írjunk a jelentőlapra olyan adatot, melyet nem az előre kijelölt terület határain kívül láttunk (pl. határos belvizes foltok stb.).

Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy nagyon sok IBA és SPA terület egyben védett terület is. Ezeken a területeken belépési engedélyt kell beszerezni ahhoz, hogy számlálásokat tudjunk végezni.

 

Melyik fajt mérjük fel?

A felmérés szempontjából leginkább a hazánkon rendszeresen átvonuló, vagy hosszabb ideig itt tartózkodó vízimadár fajok az érdekesek. Azonban ki ne jegyezne fel egy-egy ritkább fajt (pl. csigaforgatót, apácaludat, vagy sarki partfutót stb.) a felmérés során. Fontos, hogy a területen található valamennyi általunk javasolt faj felmérésre kerüljön, azaz tömeges és rendszeresen előforduló madárfaj ne (pl. tőkés réce, vetési lúd, bíbic stb.) maradjon ki a számlálásból. A jelentőlapon külön jeleztük azon fajokat, melyek állománynagyságát mindig meg kell határozni.

 

Felmérési módszerek

Ez talán a legsarkalatosabb pontja szinte valamennyi madárállomány felmérő programnak. Több nyugati országban erre a témakörre részletes útmutatókat jelentettek meg:

  • Bibby, C. J., Burges, N. D. & Hill, D. A. (1992): Bird Census Techniques, Academic Press, London.
  • van Roomen M. W. J. & Hustings F. (1997): Manual Waterbird Projects SOVON. SOVON Vogelonderzoek Nederland, Beek-Ubbergen
  • Gilbert, G., Gibbons D. W. & Evans, J. (1998): Bird Monitoring Methods: a manual of techniques for key UK species, RSPB

Ezek az alapművek részleteiben tárgyalják a legkülönfélébb felmérési módszereket nem csupán a vonuló fajokra, hanem a fészkelőkre egyaránt. Útmutatónknak ebben a részében fajokra, fajcsoportokra bontva mutatjuk be az egyes – lehetőleg a legoptimálisabb – felmérési módszereket. Ezek egyrészt hozzájárulnak ahhoz, hogy a lehető legkisebb hibaszázalékkal dolgozzunk a terepen, másrészt ahhoz, hogy a madarak lehető legkisebb zavarásával történjen meg a számlálás. 
Vízimadarak állományfelmérése történhet abszolút vagy relatív módszerekkel. Tekintettel arra, hogy a VVM esetében az abszolút állományfelmérés módszerét alkalmazzuk, ezért csak ezt tárgyaljuk. Ez tehát azt jelenti, hogy egy bizonyos területen valamennyi vízimadár faj valamennyi egyedét megszámoljuk. Speciális projektekben egy (vagy néhány) faj teljes állományát mérik fel.

Leggyakrabban az ún. integrált terület felmérést valósítjuk meg munkánk során. Ez azt jelenti, hogy az adott területnek nem csak egy részét, hanem minden egységét együttesen mérjük fel. Ez Magyarországon leginkább a halastavak esetében alkalmazandó módszer, ahol nem csupán egy-egy medencét vonunk be a felmérésbe, hanem a teljes tórendszert, beleértve az összes tóegységet. Ebben az esetben olyan felmérési útvonalat kell meghatározni, mellyel a rendszer teljes egészében belátható, az ott lévő madarak mennyisége könnyen számolható. Korábbi tapasztalataink alapján az évközi felmérő munkánk értékelhetőségét nagymértékben befolyásolja, ha a felméréseink nem a teljes területre, hanem annak csak egy részére vonatkozik, máskor viszont megint a teljes területen számolunk. Ez nem teszi lehetővé a területeken levő madarak mennyiségének összehasonlítását a következő években.

Nagyon fontos a felmérésbe vont terület határainak pontos meghatározása, hiszen pl. adódhatnak olyan alkalmak, amikor a területünk melletti, pl. belvizes folton nagyobb mennyiségű madarat (dankasirály, bíbic) látunk, s azt is megszámoljuk, hozzáadva a területünkön számolt mennyiséghez. Ez mindenképpen hibának számít, s befolyásolja a tényleges felmérési eredményt, illetve az adatok évről-évre történő összehasonlíthatóságát.

Néhány madárfaj számlálása az átlagos nappal elvégzett felméréssel nem valósítható meg. Ilyenek pl. a vadludak vagy a sirályok, melyek napközben a gyakran több 10 km. sugarú körön belül található táplálkozó területeken szóródnak szét. Ezek a madarak az éjszakát együtt töltik, általában távol a táplálkozó területektől. A legcélszerűbb, ha az éjszakázó helyeken számláljuk azokat. Semmiképpen se fordítsunk időt arra, hogy "szinkron napon" a táplálkozó területen próbáljuk megszámolni az éjszakázó állományt kivéve, ha az a projektünk célja. Részletesebb információ az éjszakázó madarak felméréséről az egyes fajok felmérésének ismertetésénél található.

 

Hogyan számoljunk?

A legtöbb vízimadár könnyen felismerhető és számolható, azonban különös figyelemmel kell lennünk akkor, amikor a számlálandó állomány nagy része magas, vagy sűrű vegetációban található. A felmérés jóval egyszerűbb, ha van helyismeretünk – tudjuk, hogy nagyjából melyik faj, a terület mely részén fordul elő leginkább – ha megfelelő technikai eszközzel rendelkezünk (kézi távcső és spektív), illetve, ha – sok madár esetén – csoportban dolgozunk. A felmérés kimenetelét az időjárás és a mindenkori vízszint befolyásolhatja leginkább. A legnagyobb kihívást azonban mégis a nagyobb repülő vízimadár csapatok számlálása jelenti. Ennek viszonylag pontos kivitelezésére sok gyakorlás és terepi tapasztalat szükséges.

Néhány faj mennyiségének meghatározása vizuális úton nem kivitelezhető, rejtett életmódjuk miatt. Ilyen faj pl. a törpegém, a guvat, a vízicsibék, vagy a kis sárszalonka is. Emiatt a VVM felmérések során észlelt egyedszámuk sem tekinthető abszolút egyedszámnak.

Szerencsére ezek kivételek, hiszen a legtöbb faj állománya könnyen felmérhető, bár nem árt néhány dologra külön is figyelmet fordítani (pl. bukórécék számlálása), melyekre később külön is kitérünk.

Optimális látási viszonyok között a madárhatározás nem okozhat nehézséget, de főként a vedlési időszakban akadhatnak bizonytalan helyzetek (böjti réce / csörgő réce, kendermagos réce / tőkés réce összetéveszthetősége stb.). Ezek elkerülése érdekében javasolt mindig egy jó terepi határozó könyvet magunkkal vinni.

Kis számú, vagy magányos madarakat egyesével, míg a nagy madárcsapatokat becsléssel számoljuk. Utóbbinál a csapatot – méretétől függően – kisebb halmazokra (ötös, tízes, százas stb.) bontjuk. Ezt viszonyítjuk a teljes csapat nagyságához, melyből becsülhetjük a teljes mennyiséget. Ez nagy gyakorlatot igényel, de érdemes gyakorolni, hiszen nem mindig van lehetőség a földön, vagy a vízen egyenként megszámolni a madarakat. Jó lehetőséget ad a gyakorlásra, ha terepen a felmérési napon kívül többen összehasonlító számlálásokat végeznek, majd az eredményeket egymáséval összehasonlítják. A tapasztalatok azt mutatják, hogy kisebb csapatok mennyiségét általában felülbecsüljük, míg a nagyobbakét alábecsüljük. Szorosan egymás mellett tömörülő madarak esetén is nehéz a madarak pontos becslése, ha nem kellő magasságból számoljuk azokat. Tapasztalataink szerint az ily módon számolt madarak mennyisége kb. 20%-al marad el a valós értéktől, érdemes tehát ilyenkor a földön számolt értékhez kb. ugyanennyit hozzáadni.

Ragadozóktól, hajóktól stb. felriadó madártömeget újra kell számolni, hiszen gyakran a csapatok egy másik, vagy több tóegységre, folyószakaszra repülhetnek át.

Folyami, hajóról történő számláláskor csak az elhagyott (hajó mögötti) madarakat számoljuk. Mivel a hajó maga is zavaró tényezőnek minősül, ezért gyakran a hajó előtt számolt madarak egy része felrepül, megtévesztve a számlálót. Hajóról a lehető legritkább esetben végezzünk egyedül számlálásokat!

Csak azokat a madarakat jegyezzük fel, melyek használják a területet. A leszállás nélkül átrepülőket ne közöljük a jelentőlapon.

 

Befolyásoló tényezők

A felmérésre rendelkezésre álló idő gyakran nincs összhangban a bejárandó terület nagyságával. Ennek sokszor az a következménye, hogy a terület csak egy részét járjuk be, vagy, ha be is járjuk, akkor az egyes számlálási pontokon már túl kevés idő áll rendelkezésre ahhoz, hogy pontos és valós adatokat nyerjünk.

Az időjárási körülmények szintén fontos szerepet játszanak a felmérés sikerességében. Ideális időjárási viszonyok (napsütés, pára- és szélmentes idő) csak ritkán fordulnak elő, így többnyire valamilyen akadályozó körülmény közepette kell a lehető legjobb számlálási eredményt elérni. Leggyakrabban a szél és a párás idő okoz gondot, hiszen egyrészt ilyenkor a madarak zöme védett, szélárnyékos területekre "bújik" (pl. nádasba), másrészt a párás időben határozási problémák jelenthetnek gondot.

A technikai eszközök minősége is egyre inkább hozzájárul ahhoz, hogy a nagyobb kiterjedésű területeken is viszonylag pontos számlálási eredményeket érjünk el. Itt kell megemlíteni a diktafon alkalmazásának lehetőségét, hisz gyakran nem lehet egyszerre számolni és jegyzetelni is egyben. Ilyenkor a diktafonra mondott eredményt otthon összegezhetjük.

Hatékonyságát tekintve a csapatmunka is sok előnyt rejt magában, főként akkor, ha nagyobb mennyiségű madarat kell számolni. Ilyenkor vagy egy fő számol, egy pedig jegyzetel, vagy többen egy-egy fajt számolnak, s diktálják az eredményt a jegyzetelőnek.

Hajóról történő felmérés esetén (főként a Dunán) általában nincs lehetőség a szigetek mögötti – sokszor jelentős – vízimadár állományok számlálására. Ezért javasolt egyidejűleg több felmérőt is bevonni a munkába, azokon a szakaszokon, ahol csak gyalogosan közelíthetők meg a "kis ágakban" levő állományok.

Nem utolsó sorban a megfelelő fajismeret hiánya is problémát jelenthet a felmérés során. Ennek kiküszöbölése érdekében javasolt egy olyan határozókönyvet beszerezni, mely melyet magunkkal vihetünk a terepre.

Búvárok, vöcskök, kárókatonák
E csoportba tartozó fajok valamennyi képviselője a vízfelszín alatt keresi táplálékát. Ez a számláláskor – a bukó fajok esetében általánosságban is jellemző – fokozottabb figyelmet igényel, hiszen távcsővel történő pásztázás során több madár is kimaradhat a számlálásból, míg a víz alatt tartózkodnak. A legjobb módszer, ha először szabad szemmel lassan haladva próbáljuk áttekinteni a vízfelszínt, majd, ha felbukkanó madarat észlelünk, akkor meghatározzuk annak faját és mennyiségét. A kárókatonák gyakran nagy számban, kisebb-nagyobb rajokban táplálkoznak tavainkon, ilyenkor szinte egyszerre tűnnek el a víz alatt.

Gémek, kócsagok 
Gyakran nagyobb nádasok öblözetében, védett területeken keresik táplálékukat. Ilyenkor számlálásuk csak akkor lehetséges, ha véletlenül felriadnak. Télen a befagyott tavak jegén, vagy a nádszegélyekben könnyű megszámolni. A bakcsó mennyiségét viszonylag rejtettebb életmódja miatt nehezebb meghatározni. Táplálkozásra gyakran használják a tavak gátjairól behajló ágakat, mely azonban nem mindig látható a gáton közlekedő felmérő számára. A törpegém és a bölömbika tényleges mennyiségét rejtett életmódjuk miatt a költési időszakon kívül nem lehet meghatározni, ezért a VVM felmérések során észlelt egyedszámuk sem tekinthető abszolút egyedszámnak.

Hattyúk
Felmérésük nagyon könnyű, jól látható és könnyen számlálható madarakról van szó. Nem árt fokozottabb figyelmet fordítani a színes nyak és lábgyűrűs példányokra.

Ludak 
Tipikusan olyan fajok, melyek mennyiségét rendszerint csak az éjszakázó helyen lehet jó közelítéssel meghatározni. Tekintettel arra, hogy az ezekre a területekre gyakran már este, sötétben behúzó madarak tényleges számát nem lehet meghatározni, ezért sokkal célravezetőbb, ha a számlálásokat a hajnali/reggeli órákban végezzük el. Mivel a ludak kirepülése javarészt egy időben történik ezért rendszerint nagy csapatokat kell viszonylag rövid idő alatt megszámolni. Semmiképpen nem javasolt az egyedüli számlálás, mert a sokszor több irányba kirepülő csapatok számlálására ekkor már nem nyílik lehetőség.

Gyakran találkozunk több ezres vegyes csapatokkal (vetési lúd / nagy lilik / nyári lúd), melyek faj szerinti számlálása a levegőben sokszor lehetetlen. Ilyenkor a legjobb módszer, ha gyorsan végigszámoljuk a területen tartózkodó vadludak összlétszámát, majd azután az egyes fajok arányait határozzuk meg a domináns fajhoz képest. Nem tradicionális vadlúd gyülekező helyen észlelet – jobbára átrepülő – csapatokat ne jegyezzünk fel a jelentőlapra.

Ásóludak, úszórécék 
Számlálásuk viszonylag könnyű, mivel táplálkozáskor nem buknak, csupán fejüket dugják a víz alá. Néhány faj tojója nagyobb távolságban megfelelő technikai eszköz hiányában, nehezen felismerhető (pl. tőkés réce / kendermagos réce / nyílfarkú réce, vagy böjti réce / csörgő réce). A kisebb csapatokat egyesével számoljuk, míg a nagyobbakat kisebb-nagyobb egységekre (10-es, 50-es, 100-as stb.) bontva. Ügyeljünk arra, hogy a csörgő récék ősszel a lecsapolt tómedrek iszapos tocsogóin keresik táplálékukat, tehát nem csak a nyílt vízen kell keresni a fajt!

Bukórécék, tengeri récék, bukók 
A jelenlevő állományok nagyságának meghatározása a táplálkozási szokásaik miatt fokozottabb körültekintést igényel. Tapasztalatok alapján ezek a fajok 30–70 másodpercet is a víz alatt töltenek, míg a távcsővel történő átpásztázás normál tempóban (egy látómezőnyi kép) is kb. 2-5 másodperc. Ez alatt az idő alatt nem lehet a madarak pontos mennyiségét meghatározni. Dunai számlálási tapasztalatok alapján elmondható, hogy az elsőre megszámolt (vízen úszó) madarak mintegy kétszerese van jelen az adott területen.

A legjobb, ha a távcsővel egy ponton legalább 20-30 másodpercig rajta tartjuk a szemünket, mert az alábukó madarak után a levegőért feljövőket is meg tudjuk számolni így. Erre a legjobb széles látószögű, nem túl nagy nagyítású teleszkóp használata (20-30-as optika).

A vedlő és átszíneződő récék határozási problémákat vetnek fel, melyekre ősszel fokozottabban kell figyelni.

Szárcsa 
Felmérésük általában egyszerű, de ez a faj is gyakran víz alá bukik, bár lényegesen rövidebb ideig tartózkodik ott. Erősen szeles időben szinte mindig "eltűnnek" a területről, ami valójában azt jelenti, hogy behúzódnak a nádasokba, ezért számlálásuk rossz időben nem kivitelezhető. A költési idő közeledtével szintén lehetetlen a valós mennyiséget meghatározni, mivel nagyrészük a sűrű vegetációban tartózkodik.

Partimadarak 
Élőhelyigényük miatt viszonylag könnyen megtalálható fajcsoport ősszel és tavasszal. Rendszerint a halastavak lecsapolt iszapos medreiben, vagy iszapos partokkal övezett szikes tavakon, szennyvízülepítőkön találkozhatunk velük. Számlálásukhoz az esetek többségében nem elegendő a kézitávcső. Néhány faj felmérése a táplálkozó területük jellege miatt (magas vegetáció) igen nehéz, ezek állományát általában alábecsüljük. Ilyenek, pl. a réti- és pajzsoscankó, vagy a sárszalonkák. A határozási problémák e fajok esetében fokozottabban érvényesülnek, ezért ajánlott a felméréseket gyakorlott madarászokkal együtt kezdeni.

Sirályok, szerkők, csérek 
A sirályok állományának felmérése gyakran körülményes, hiszen többségük a vizes élőhelyeket éppúgy pihenésre és éjszakázásra használják, mint a vadludak. Számlálásukat a reggeli kihúzáskor kell elvégezni, hasonló okok miatt, mint az a ludaknál tapasztalható. Általában kisebb csapatokban, több hullámban hagyják el az éjszakázó területüket, ezért könnyebben számolhatók. A nagyobb testű fiatal sirályok esetében határozási kérdések merülnek fel.

A csérek és szerkők sokkal inkább a vizekhez kötődnek és szinte mindig a levegőben vannak. Leginkább költés utáni kóborlókkal, gyülekezőkkel és vonuló csapatokkal találkozunk, melyek számlálása viszonylag egyszerű. Fontos, hogy lehetőleg a területnek egy olyan pontjáról számoljunk, melyről a teljes területet (pl. adott tóegységet) belátjuk.

 

Néhány szó a jelentőlapról

A VVM során általános jelentőlapot használunk, mely minden vizes élőhelyen történt felmérés eredményeinek rögzítésére szolgál. Adataink hosszú távon csak akkor lesznek összehasonlíthatók, ha a mindig azonos egységben vesszük fel azokat.

A VVM-ben résztvevőknek minden felmérési napról jelentőlapot kell kitölteni, függetlenül attól, hogy a területen volt-e madár, vagy sem. A vízimadarak hiánya egy területen éppolyan fontos információ a számunkra, mint ha több ezer madarat számoltunk volna!

A jelentőlapok minden pontját igyekezzünk kitölteni. A kiegészítő adatok (időjárás, terület állapota stb.) az adatfeldolgozáskor nyújtanak fontos információkat, szűrőket.

 

Letöltés

Vonuló Vízimadár Monitoring adatlap (VVM) .doc >>
Elektronikusan is kitölthető verzió (264 kB)

Vonuló Vízimadár Monitoring adatlap (VVM) .pdf >>
Nyomtatáshoz megfelelő verzió (550 kB)

Madármonitoring

Az MME Monitoring Központja az 1990-es évek elején kezdte meg működését, s ezen időszak alatt több országos állományfelmérő- és monitoring programot indított el, melyek sikeres működését elsősorban a felmérőmunkába bekapcsolódó jelentős számú önkéntesnek köszönhetjük.

Az MME több adatgyűjtő programot indított, nem csak a gyakorlott madarászok, de az érdeklődő természetbarátok részére is. 

Legjelentősebb állományfelmérő- és monitoring programjaink a Madáratlasz Program (MAP), a Mindennapi Madaraink Monitoringja (MMM), a Ritka és Telepesen fészkelő madarak Monitoringja (RTM) és a Vonuló Vízimadár Monitoring program (VVM), de a madarakon túl a kétéltűek és hüllők térképezésével is foglalkozunk.

Az érdeklődők a TermészetLesen program keretében kapcsolódhatnak be a gólya- és fecskefelmérésbe, a téli madáretetők felmérésébe, a Tavaszi TermészetLesen keretében pedig a kertek és parkok állatvilágának megfigyelésébe.

A terepi- és adatközlő munkákban évente sok száz önkéntes vállal aktív szerepet, akiknek munkáját a területi koordinátorok és a Monitoring Központ irányítja. Programjaink többségének felhívásai, ismertetői, adatlapjai és terepnaplói letölthetők honlapunkról is, ahol a felmérések eredményeit, összefoglalóit is rendszeresen közzétesszük. 2005 óta internetes adatfeltöltő- és információs portálok is rendelkezésre állnak.

Célunk, hogy az élőhelyekről, fajokról változatos módszerekkel történő adatgyűjtések eredményei, végső soron egyetlen központi adatbázisba kerüljenek, ahonnan különböző lekérdezésekkel valamennyi felmérőnk tájékozódhat saját adatainak sorsáról, illetve az ország egész területén folyó madarász-aktivitásról, a felmérések eredményeiről.

Az utóbbi évek eredményeit összefoglaló, fontos kiadványunk a Magyarország madáratlasza című könyv.

Feketerigó-fészektálca

Ezzel az új települési madárvédelmi eszközzel a kúszónövényekkel befuttatott épületfalakon és az erkélyeken (esetleg az ablakban is) segíthetjük a fekete rigók költését. A fészektálca előnye, hogy ebbe más fajok: házi és kerti rozsdafarkú, barázdabillegető, szürke légykapó és balkáni gerle is beköltözhetnek.

 

Hagyományosan hol költ a fekete rigó?

A fekete rigó eredeti élőhelyén, az erdős-bokros külterületeken, illetve a településeken is hagyományosan és elsősorban továbbra is a bokrok, fák ágai között építi klasszikus, csésze alakú fészkét. A városiasodott állományok azonban egyre gyakrabban költenek a rozsdafarkúakhoz hasonlóan épületeken is, melynek köszönhetően a faj a fákban, bokrokban nem bővelkedő belvárosi övezeteket is meg tudja hódítani.

 





Fekete rigó fészke bokorban ...

 



 



 



 



 





... és fatörzs elágazásában (Fotók: Orbán Zoltán).

 

 





 





Települési "techno" rigók fészkei: ereszcsatornánál, ...

 

 



 





... fal üregében ...

 



... és Budapest-belvárosi társasház körfolyosóján (Fotók, videó: Orbán Zoltán).

 

Mik azok a fészektálcák?

Az arasznyi mélységű, deszkából készült fészektálcák olyan tető nélküli költést segítő eszközök, melyeket a saját fészket nem építő ragadozómadár-fajok (vércsék, sólymok, baglyok) védelmi programjaiban kezdtünk el használni.

 





Klasszikus ragadozómadár-fészektálca kék vércsék

számára kihelyezve (Fotó: Orbán Zoltán).

 





Napjainkban a hazai kerecsensólyom-állomány több mint kétharmada

traverzekre kihelyezett, a természetes "fészekalbérleteknél" (mivel

saját fészket nem épít) jóval biztonságosabb, élőben is

megfigyelhető
költőládákban fészkel

(Fotó: Bagyura János).

 

A kezdetben fára, majd az elektromos hálózat fémtraverzeire kihelyezett alkalmatosságokat a célfajok előszeretettel el is foglalták. Miután azonban a szakemberek azt tapasztalták, hogy ezek a madarak szívesen beköltöznek a környezeti hatások ellen sokkal jobban védett, legalább két oldalfallal és tetővel rendelkező vagy nagyméretű C típusú odúra hasonlító költőládákba is, ezeknek az eszközöknek az alkalmazása mindinkább visszaszorult.

 





A települési énekesmadár-védelemben a fészektálcák kicsinyített

változatai új szerepet kaphatnak. Feketerigó-fészektálca


kihelyezés előtt (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Hova érdemes kihelyezni?

A borostyánnal, lilaakáccal, trombitafolyondárral, vadszőlővel befuttatott falak különösen azokon a területeken fontos fészkelőhelyek, ahonnan hiányoznak a nagyobb kiterjedésű bokrok, bokrosok, illetve túl sok a macska. Bármilyen ügyes mászók is ezek a kisragadozók, a falhoz tapadó vékony indák és a sűrű levelek kevés kapaszkodófelületet nyújtó világa nem túl vonzó számukra, és ugyanez elmondható a fészekragadozó szarkákról, szajkókról és varjakról is.

 





A vadszőlő ...

 





... és a trombitafolyondár is lombhullató (Fotók: Orbán Zoltán).

 

 





A vastagabb indákkal befutott falakon a fészektálca fúrás nélkül is

kihelyezhető, ...

 





... ehhez elég az eszköz két „lábát” egy erősebb indaszakasz mögé feszítenünk

és dróttal rögzítenünk (Fotók: Orbán Zoltán).

 

 

 

Erkélyen több lehetőség közül is választhatunk. Amennyiben a falat beborító kúszónövény a talajról idáig felfut, ennek indái közé az előbbiekben leírt módon tehetjük ki az eszközt.

 

 





Lilaakác (Fotó: Orbán Zoltán).

 

 

 

Az épületek többsége ma még sajnos nem rendelkezik ilyen természetes árnyékolást és díszítést is biztosító megoldással, ezért többnyire más módszert kell választanunk. Az olyan egynyári futónövények, mint a hajnalka, a különböző bab- és tökfajok, -fajták ideális lehetőséget kínálnak arra, hogy ezeket az erkély csupasz falára mell- vagy fejmagasságba felrögzített fészektálca köré hálóra futtatva  kellő rejtést biztosítsunk a fészeknek.

 

 

 





Erkélyen uborkahálóra futtatott tök.

 

 





További megoldást jelent, ha a tálca elé valamilyen konténeres örökzöldet, ...

 

 





... például tiszafát (a képen) vagy tuját telepítünk.

 

 





Erkélyen mind a fészektálca, mind az ezt takaró futónövényzet megtartására ideális

megoldás lehet egy ilyen rács alkalmazása is (Fotók: Orbán Zoltán).


 

 

Amennyiben ezek a növények az ablak melletti falszakaszt is fedik, a fészektálcát az ablakodúkhoz hasonlóan ide is kihelyezhetjük, így a költést a madarak zavarása nélkül, testközelből figyelhetjük meg.

 

 





Az ablak mellé telepített feketerigó-fészektálca ...

 

 





... élete izgalmas megfigyelési élményt kínál (Fotók: Orbán Zoltán).

 

 

 

Mikor érdemes kihelyezni?

 

A mesterséges odúkhoz, költőládákhoz és egyéb fészkelést segítő eszközhöz hasonlóan a feketerigó-fészektálcát is ősztől a tél végéig érdemes telepíteni, hogy a madaraknak legyen ideje felfedezni ezeket. A következő tavaszi beköltözés esélyét jelentősen növelhetjük, ha a tálcát olyan falszakaszra vagy erkélyre helyezzük ki, melynek madárforgalma az egész évben a közelben vagy itt működő itató és téli etető miatt nagy, illetve a fészektálcát novembertől–március elejéig akár etetőtálcaként is használhatjuk.

 

 





Feketerigó-fészektálca a téli ...

 

 





... időszakban etetőként ...

 

 





... alkalmazva (Fotók: Orbán Zoltán).

 

 

 

Kell-e takarítani?

 

Az ágak között fészkelő énekesmadarak és a galambok többnyire új fészket építenek minden költéshez, ezért az ágvillába, gerendára, az ereszcsatorna hajlatába vagy a feketerigó-fészektálcába épült kiszolgált fészkeket érdemes leszedni. Míg azonban a takarítást az időjárás viszontagságai ellen télen önmagukban is védelmet nyújtó odúk esetében ősszel szokás elvégezni, a szabadon lévő fészkeknél ezt érdemes március elejére halasztani, mert a fagyos téli éjszakákon ezek szélvédett éjszakázóhelyet jelentenek az olyan kistestű madaraknak, mint például az ökörszem.

 

 

 

Hol lehet beszerezni?

 

A feketerigó-fészektálcát az MME web bolt forgalmazza, megtekintés itt >>

 

 





Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a

kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk

figyelmébe a Madárbarátok nagykönyvét (bolt >>)

 

 



 

 



-

 

 



 

 



-

 

 

 

Orbán Zoltán