Az ökörszem is azok közé a "szellem-madarak" közé tartozik (ilyen például a hasonlóan vágyott őszapó, a sárgafejű és a tüzesfejű királyka, a harkályok és a fakusz is), melyek bár ott vannak a téli tájban, de ilyenkor nincs állandó járásuk. Azaz az etető gyakori látogatóival, a cinegékkel, verebekkel és társaikkal szemben soha nem lehetünk biztosak abban, hogy mikor jelennek meg. Egy-egy látogatásuk között nemcsak napok, de akár hetek, hónapok, sőt évek is eltelhetnek.

Az ökörszem

A két királykafaj után kontinensünk harmadik legkisebb madara, tömege alig 6–7 g (!) körül alakul. Magyarországon főként a nyugati és északi megyékben, párás völgyek, folyó- és patakpartok sűrűjében költ.

Gyökerek közé, sűrű bokrokba építi száraz falevelekből álló ovális vagy gömb alakú fészkét, amit mohával, szőrrel és tollal bélel ki. A hím egyszerre 2–3 fészket is rak, a tojó ezekből választ.

Állandó madarunk. Télen nagyobb távolságokra is elkóborol, ilyenkor olyan helyeken is gyakori, ahol egyébként nem költ. Apróbb rovarokat, pókokat fogyaszt, de télen apró magvakat is eszik.

Téli etetésük

Méreténél fogva az ökörszem azon madarak közé tartozik, melyek az etetőn elsősorban a nagyobb termetű fajok által termelt magtörmeléket fogyasztják, de belekóstolhat a cinkegolyóba, az almába, és igénybe veheti az etető itatóját is.

Sűrű növényzetben bujkáló életmódja miatt elsősorban a talaj közelében, tehát a talajetetőkön és az etetőtálcákon érzi jól magát.

Elvileg tehát a többi madárral együtt ott kellene nyüzsögnie az etetőn, ezzel szemben viszont szinte soha nem látjuk itt! – Miért?

Inkább egér, mint madár

Az ok elsősorban az, hogy az ökörszemre – érthető módon – madárként gondolunk, holott viselkedését tekintve inkább a növényzetben bujkáló egérhez hasonlít. Rövid, kerek szárnyai ugyanis nem alkalmasak folyamatos és akrobatikus repülésre, ezért az ökörszem inkább a sűrű aljnövényzetben ugrál növényi szálról növényi szálra, ágról ágra. A bokrok, sövények, növényfoltok közötti távolságokat pedig a legrövidebb úton, többnyire térdmagasságban vagy ez alatt repülve küzdi le. A "leküzdést" az ökörszem esetében szó szerint kell venni, mivel ez a madárka néhány méretnél nagyobb távot "erőből repülve" tesz meg.

A számukra legkedvezőbbnek tekinthető talajetetők többnyire olyan nagyobb kiterjedésű kopár térségek, ahonnan hiányoznak a számukra biztonságos búvóhelyet és kapaszkodófelületet jelentő ágak és növényi szálak. Ezért ha talajetetőnket nem "ökörszemesítjük", akkor ez a madár továbbra is csak alkalmi vendégként vagy egyáltalán nem fordul meg nálunk.

Az "ökörszem-kastély"

A megoldás lényege, hogy úgy biztosítsunk búvóhelyet ennek a parányi, ugribugri madárkának, hogy közben ne építsük be a jellegénél fogva nyitott talajetetőnket, és ezzel ne létesítsünk észrevétlen megközelítést biztosító rejtekhelyet a macskáknak.

A talajetető ökörszembarát kiegészítésének fő jellemzője, hogy nem egy nagyobb nyírt, gyepes térség közepén, hanem a számára ökológiai folyosót jelentő bokrok, sövények közelében található, ahova pirinyó barátunk ágról ágra ugrálva szinte észrevétlenül tud eljutni, innen pedig könnyedén kirebbenhet a talajetetőre is táplálkozni.

Az eleséget és az itatót a kéreg alkotta falhoz közel szórjuk le, illetve helyezzük el. Etető- és itatótálcát az "ökörszem-kastélyba" épített alacsony rönkökre is elhelyezhetünk, illetve egy-két marék mákot és kölest (vagy egyéb apró szemű magot) magába a kéregrakásba is vethetünk, hogy a madár helyben is tudjon táplálkozni.

Az egyik legjobb "ökörszem-kastély" építőanyagot a nagyobb kéregdarabok jelentik,

amiket falként felrakva, és az ökörszemeknek ösvényt képezve padlóként lerakva

is alkalmazhatunk. A képeken látható téglaépítmény egy bagolyetető-egérvár.

5 fotó – katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).