A vonuló fajtársaiktól eltérően helyben maradó egyedeknek (például a fehér gólyáknak is) csak úgy sikerülhet ez a bravúr, ha minden szóba jöhető táplálékforrást kiaknázva megfelelő túlélési stratégiát alakítanak ki.

Amint arról korábban beszámoltunk, a mediterráneumi vonulás helyett a telelést választó barátposzáták akár kisebb "csoportban" is áttelelhetnek az etetőkön, ahol az itatót is előszeretettel használják. A megfigyelés helyszínéül szolgáló fővárosi kertben eddig bizonyítottan négy barátka próbálja átvészelni a telet, egyikük a mérési adatok alapján (80 mm hosszú szárny) valószínűleg észak-európai madár, a többi a hazai költőállományra jellemző szárnyhossz átlaggal (74-76 mm) rendelkezik. 

A barátposzáta a sűrű bokrosok lakója, nászidőszakon kívül - amikor nem hallatja a fülemülékével vetekedő énekét - igazi "szellem-madárként", alig észrevehetően bujkál a növényzetben. Mivel a hazai állomány vonul (a Földközi-tenger medencéjében töltik a telet), szinte egyáltalán nincsenek megfigyelési adataink az áttelelő példányokról, nem tudjuk, hogy milyen táplálékforrások és viselkedés segíti őket a fagyos hónapok átvészelésében.

Az ablaklessel kombinált etetők előnye, hogy egy-egy tél folyamán is sok száz órányi megfigyelés végezhető úgy, hogy munka, a mindennapi tevékenységünk közben ki-kipillantva ellenőrizzük a történéseket, illetve ennek lehetőségét kihasználva akár célzott megfigyelési helyzeteket is beállíthatunk.