Szalakóta – parlagisas találkozó
Mi köze a parlagi sasnak a szalakótához? Hogyan kerülhetett sor erre a "találkozásra"? Írta: Hák Flóra, Szitta Tamás
Mi köze a parlagi sasnak a szalakótához? Hogyan kerülhetett sor erre a "találkozásra"? Írta: Hák Flóra, Szitta Tamás
A Madárbarát kert programban azért fejlesztjük folyamatosan az ablakban használható eszközöket, mert ezek kert nélküli környezetben és akár több
Három hálót állítottunk fel a mezofil lombos erdő szegélyén a tó felett Felsőtárkányon, melyekbe optimistán a pinty-, cinege-, és rigófélék mellett
Mivel a testből a vizelettel, az ürülékkel, a légzéssel víz távozik ‒ legyen szó madárról, halról vagy emberről, inni kell. Megfigyelte már, milyen
Immáron 30. alkalommal kezdi meg munkáját az MME Gömör-Tornai Helyi Csoportja és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság által közösen szervezett Bódva
2015. július elején Oroszország betiltotta a vizeiben a nagyüzemi eresztőhálós halászatot. Az akár 32 méter hosszú hálókat az orosz és japán hajók
Az esemény rendkívüliségét tovább fokozta, hogy a fészek nem volt üres, egy kirepülés előtt álló fióka is volt benne.
Egyesületünk Budapesti Helyi Csoportja a főváros helyi védett területein több mint egy évtizede valósít meg élőhelykezelési és szemétgyűjtési akciókat
Július közepén hazánkban a madarak elcsendesednek. Az oka, hogy a költések befejeződnek és ilyenkor a madarak legtöbbje már nem „tartja” a költésre
A legtöbb állatcsoportot érintő, a legszínesebb, a legelképesztőbb, a legizgalmasabb, a legösszetettebb – csakis szuperlatívuszokban lehet beszélni a
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Budapesti Helyi Csoportja évek óta sikeresen hajt végre a főváros védett és védelemre érdemes
A szalakóta védelme a Kárpát-medencében LIFE + projekt keretein belül Hajdú-Bihar megyében bemutató szalakótagyűrűzést és költőodúk ellenőrzését
A nagyvárosok lakótelepein és a belvárosi öreg, magas házak között kicsi, kormosbarna madarak repülnek vijjogva magasan az égen, szárnyuk hosszú
Idén ismét megszerveztük nyilvános szalakóta gyűrűzési akciónkat. A rendezvény előtti időszakban ellenőriztük a Felső-Kiskunságban kihelyezett több
A szerb-magyar határszakaszon létesítendő biztonsági határzár várhatóan jelentős negatív hatást gyakorol a délvidéki földikutya egyetlen, törvényi
Legutóbb június 14-én számoltunk be a két még életben lévő műholdadós kék vércse tavaszi vonulásáról.
A szalakóták száma egész Európában jelentősen lecsökkent, a faj mára már több nyugat-európai országból kipusztult. A Kárpát-medencei állomány egyelőre
A madarak megfigyelése akkor is érdekes élmény, amikor minden a megszokott medrében halad. Szélsőséges körülmények között azonban, például a mostani
A Tápió-vidéki Helyi Csoport életében már megszokott dolog, hogy egy napon több program is megrendezésre kerül. Június 27-én is ez történt, hiszen a
A jövő hét közepéig tartó kánikula nem csak az emberek, de a települések vadon élő állatvilága: az emlősök, a madarak, a hüllők, a kétéltűek és a