A természetvédelmi rőzserakás kapcsán is elmondható, hogy nem egy teljesen új megoldásról van szó. Hanem egy olyan, a lakott területeken évezredeken keresztül meglévő élőhelytípusról, amihez állatfajok tucatjai alkalmazkodtak. A farakáshoz hasonlóan a rőzserakás kapcsán is az a probléma, hogy modernizálódó világunkban egyre kevesebb van ezekből, így az általuk vendégül látott állatok is megfogyatkoznak, eltűnnek környezetünkből.

A hagyományos rőzserakás eredeti rendeltetését tekintve rövidebb élettartamúnak

szánt szervesanyag-depó a kert félreeső részén, ami éppen ezért "hajlamos"

ideiglenesből tartós élettartamúvá válni – 4 fotó, katt a képre

(Fotók: Orbán Zoltán).

 

A "természetvédelmi" jelző a rőzserakás esetében is azt jelenti (a természetvédelmi farakáshoz hasonlóan), hogy egy eltűnő települési élőhelytípust az eredeti rendeltetését szükség esetén kiegészítve, új funkciókkal is felruházva hozzuk vissza a mindennapi életbe.

 

HOGYAN KÉSZÍTSÜK EL?

Ez elsősorban attól függ, hogy milyen szerepeket szánunk az eszköznek és ezzel összefüggésben hol és miként építjük meg. Az alábbiakban bemutatott "full-extrás" változat számos funkcióval rendelkezik (ezekről a következő fejezetben olvashat részletesen). Ez természetesen csak minta, ettől eltérő méretű és kivitelezésű megoldások is tökéletesen megfelelőek, sőt, jobbak is lehetnek. Akkor hát kezdjük!

 

I. A trükkös alap

Ott, ahol kevés alapanyaggal gazdálkodhatunk és / vagy a rőzserakás megfigyelési, fotózási célt is szolgál (lásd a következő fejezetben), az építmény alakját és irányát jól szabályozhatjuk egy támfallal. Ezzel a megoldással legalább a felét megspórolhatjuk a rőzserakáshoz szükséges növényi hulladéknak, amivel így is vastagabb alomalapot alakíthatunk ki, plusz az építményünk belseje is védettebb lesz.

A cikkben bemutatott rőzserakás esetében ez a támfal szárazon (kötőanyag nélkül),

félkörívesen rakott téglából készült (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Remek megoldás, ha ezt a támfalat tégla helyet 50-60 cm hosszú és 20-40 centiméternél vastagabb, sugárirányban egymásra rakott, különböző fajoktól származó farönkökből alakítjuk ki.

Ez a támfal természetesen teljes egészében elhagyható, ebben az esetben a következő pont jelenti az első lépést.

 

II. A belső halom

A természetvédelmi rőzserakás központi részét a belső vagy alapi növényianyag-halom képezi. Ehhez mindenféle növényi nyesedéket felhasználhatunk, ami a kertben képződik: lenyírt füvet, hullott falevelet (és például a hárs óriási mennyiségben képződő és lehulló termését), leveles ágnyesedéket. Ezek az anyagok általában nem egyszerre képződnek, azaz a halom hosszabb idő alatt, rétegről rétegre is megépülhet, ami több előnnyel is jár:

• egyszerre csak keveset kell dolgoznunk;
• természetvédelmi rőzserakásunk hosszabb időn keresztül képes "elnyelni" a többnyire elhelyezési gondot okozó zöldhulladékot;
• a minél változatosabb növényi építőanyag jótékonyan hat a várható biológiai sokféleségre;
• a különböző rétegek nem csak jelentősen erősítik, de vízhatlanabbá is teszik a halom belsejét.

Ebben a lépésben a cél ennek az állapotnak az elérése – 12 fotó, katt a képre

(Fotók: Orbán Zoltán).

 

Természetvédelmi rőzserakásunk már ebben az állapotában is késznek tekinthető. De ha most abbahagyjuk az építést, akkor sok, elsősorban a madarak számára vonzó funkciótól, ebből következően pedig főleg a rendkívül izgalmas őszi és tavaszi vonulási időben, illetve a téli etetés hónapjai alatt megszerezhető megfigyelési élménytől esünk el.

 

III. A külső "mesterséges bokor"

A természetvédelmi rőzserakás külső, levél nélküli ágrétege ugyan azt a szerepet tölti be, mint az igazi bokrok ágrengetege – azaz táplálkozó-, búvó-, pihenő- és tollászkodóhelyet kínál az énekesmadaraknak legalább fekete rigó méretig. Ezt a funkciót többféleképpen is megvalósíthatjuk.

Az alsó rétegre egyszerűen csak ráhalmozhatjuk a leveles ágakat – 3 fotó,

katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

Ha ugyan ezt levél nélküli ágakkal tesszük, akkor jobban látjuk, hogy mit csinálunk,

így formásabb „bokrot” alakíthatunk ki – 2 fotó, katt a képre

(Fotók: Orbán Zoltán).

 

Végül, de nem utolsó sorban, ha a cél nem csak az élőhely biztosítása, de az állatok, mindenekelőtt a madarak megfigyelése is, akkor mindenképpen levél nélküli ágakat használjuk, és ezeket a formájuk alapján aprólékos gonddal helyezzük el az alapi halmon. Az alábbiakban egy ilyen "színház" berendezésének két lépését mutatjuk be.

Elsőként a felső szintet alakítsuk ki úgy, hogy az ágakat a madarak jobb láthatósága

érdekében ne kefesűrűen, hanem levegősen helyezzük el – 4 fotó, katt a

képre (Fotók: Orbán Zoltán).

A befejezéshez helyezzünk el a talaj közelébe és a belső halom lábához néhány

dekoratív kiülőágat a madaraknak – 5 fotó, katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

A tapasztalatok szerint akkor végzünk jó munkát (az akvárium- és terráriumberendezők,

állatkerti kifutóépítők jól ismerik ezt az érzést), ha a természetvédelmi rőzserakásunk

állatok nélkül is kellemes látványt nyújt – 6 fotó, katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

 

MIRE IS JÓ?

Az alábbi felsorolás célja annak felvillantása, hogy a rőzserakás milyen sokrétű szolgálatot tehet a kertben (a parkban, a panelház előkertjében és akár a szántó, az ültetvény mezsgyeszegélyén).

 

Téli-nyári sünmenedék

Tavasztól őszig a kisebb gallyhalmok vagy egy süngarázs is jó menedéket biztosít a nappali pihenőórákra, illetve a kölykök számára. A közel fél évig tartó téli álom idejére azonban védettebb, szigeteltebb búvóhelyre van szükségük, ahol könnyebben és kisebb energiabefektetéssel tudják fenntartani a stabil 6 C°-os nyugalmi testhőmérsékletet. Ilyen téli (és tavaszi-nyári) menedék lehet az előző cikkben bemutatott, bejáróval ellátott komposztáló, illetve a rőzserakás alsó, belső rétege.