Többnyire semmit nem kell tennünk

A talált madárfiókák többsége nem szorul mentésre, mert a gyakran a teljes röpképesség elérése előtti fészekelhagyást követően a szülők a sűrű aljnövényzetben, a bokrok sűrű ágai között bujkáló fiatalokat továbbra is etetik és nélkülözhetetlen viselkedési elemekre tanítják. Ezeket nem szabad haza vinni, mert ezzel a teljesen felesleges cselekedetünkkel csak kárt okozunk a madaraknak (részletek >>)!

A legkisebb beavatkozás

A be nem avatkozás és a fiókák hazavitele között van egy köztes lehetőség is – amikor a még nem vagy nem teljesen röpképes fiatal(oka)t vagy a fiókás fészket (a kiesett tojások szinte bizonyosan menthetetlenek) egy nagyobb vesszőkosár védelmében, a megtalálás helyének közelében az ágak közé, egyes fajok (leggyakrabban: házi rozsdafarkú, füsti és molnárfecske) esetében az épületre helyezzük, ahol továbbra is a szülők nevelhetik őket. Ezt a módszert ismertetjük cikkünkben.

A kosarak magas, meredek oldala megakadályozza a fiókákat az eszköz idő előtti

elhagyásában, amire csak néhány nappal később, immáron megerősödve és

jobb röpképesség birtokában válnak képessé – 3 fotó, katt a képre

(Fotók: Orbán Zoltán).

A füles vesszőkosaraknak ez a hossztengelyben ívelt fogantyús típusa kínálja a legjobb, legstabilabb megoldást a talált fiókák ágak közé helyezésére. Ha a fiókák már nagyok, "szaladgálós" korban vannak, akkor a kosárba nem érdemes száraz fűből fészket építeni nekik, mert amúgy is széttúrják. Ilyenkor maximum nedvszívó újságpapírt vagy konyhai papírtörlőt érdemes a kosár aljára tennünk, hogy az ürülék nedvességét felszívva megelőzze a tollazat szennyeződését. 

Ügyeljünk arra, hogy a lombozat kellő árnyékolást (egyúttal némi rejtést is)

biztosítson a műfészeknek – 3 fotó, katt a képre

(Fotók: Orbán Zoltán).

Fontos, hogy itt is alkalmazkodjunk a környezet adottságaihoz és a lehetőségeinkhez, ne ragaszkodjunk mereven egyetlen megoldáshoz.

Például az sem baj, ha csak egy ilyen öreg, szétesőfélben lévő, fül nélküli ovális

kosarunk van, mert ezt jól be tudjuk állítani egy bokor ágvillájába, ahol

az árnyékolás és a rejtettség még jobb is lehet. 8 fotó, katt

a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

Miért működhet?

Ez volt eddig az elmélet, most lássuk, hogy a gyakorlatban miként és miért működhet a dolog! 

A módszer előnye és lényege, hogy a fiókák és az etető szülők természetes viselkedésére épít. Az éhes fiókák, különösen a fészket már elhagyó fiatalok hangos eleségkérő hanggal jelzik a helyzetüket a szülőknek, akik a hangot követve a legnagyobb sűrűben bujkáló utódaikat is megtalálják. A megtalálás közelében kosármenedékbe helyezett fiókák is ugyan így viselkednek – megéhezve hangos "csipogással" hívják a szüleiket. 

Amint azt az alábbi felvétel is igazolja, az etető öregek, mintha mi sem történt volna, perceken belül folytathatják az etetésüket. A videó továbbá jó betekintést kínál a fekete rigók rendkívül változatos táplálékválasztásába és utódgondozásába:

• A faj nem csak állati táplálékkal, de cseresznye és meggy méretű gyümölcsökkel is etet (tehát nem csak a seregély eszik gyümölcsöket).
• A felvétel vége felé az is látható, hogy a fekete rigó a klasszikus földigiliszta zsákmány mellett akár kisebb gerinceseket, a képeken fali gyíkot is megfog és hord a fiókáinak. Ez is jelzi, hogy a ragadozó életmódot folytató állatoknál elsősorban a zsákmány mérete és elkaphatósága a fontos – ha a préda legyőzhető és lenyelhető, akkor nem számít, hogy milyen állatcsoportba tartozik.
  
  És ez rögtön segít tisztázni egy alapvető félreértést is! Mindig elmondjuk, hogy a települési varjúfélék "fészekrablókénti" megbélyegzése nem csak felesleges, de egyoldalú és álságos is, hiszen a tojás- és fiókazsákmányolás az olyan közkedvelt fajokra, mint a mókus vagy a fekete rigó is jellemző. Ha utóbbi faj képviselői a talajon vagy a bokrok ágai között keresgélve egy kisebb termetű barátposzáta vagy csicsörke lakott fészkére bukkannak, bizony hezitálás nélkül elfogyaszthatják a pont megfelelő méretű tojásokat vagy kisebb fiókákat.
• A képek alapján a mentett fiókát első nap a hím etette, a tojó eközben valószínűleg a környéken a növényzetben bujkáló testvéreit etette, majd másnap vette át a munka dandárját.
• A magas és befelé hajló oldalú kosár remekül megakadályozta, hogy az "izgága" fióka idő előtt elhagyja a menedéket. Erre csak két nap múlva került sor, ami nem tűnik hosszú időnek, de a madár röpképessége már ennyi idő alatt is annyit fejlődött, hogy ezt meg tudta tenni, ami a további túlélése tekintetében is sokat számít.