Az alapító tagok, melyek szinte az összes hazai nemzetipark-igazgatóságot és természetvédelmi civil szervezetet képviselték, azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy megállítsák hazánk és a Kárpát-medence kékvércseállományának a huszadik század utolsó évtizedében tapasztalt drámai csökkenését.

2006-ra összeomló állomány

1949-ben, amikor az első hazai állományfelmérések történtek, 2.200–2.500 pár kék vércse költött Magyarországon, ez a szám 1990-ben 2.000–2.200, 1997-ben pedig 1.300–1.500 pár körül alakult. Az állomány csökkenése az ezredfordulót követően hirtelen felgyorsult, a kedvezőtlen folyamat 2006-ban érte el mélypontját, ekkor már csak 558 pár volt ismert hazánk teljes területén.

Kékvércse-költőpárok száma Magyarországon 2003-2013 között. A felhasznált

adatok a Kékvércse-védelmi Munkacsoport tagszervezeteinek biotikai

adatbázisából származnak: BNPI (bnpi.hu), DINPI (dinpi.hu),

HNPI (hnp.hu), KMNPI (kmnpi.hu), KNPI (knp.hu)

és MME (mme.hu).

A megfogyatkozás egyik legfontosabb okának a fészektelepeket építő vetésivarjú-állomány összeomlása (a sólyomfélék, így a kék vércse sem épít saját fészket, ezért más fajokét kénytelen elfoglalni) tekinthető. Míg 1980-ban még több mint 250.000 párra becsülték ennek a varjúfélének a hazai állományát, az ez után induló szisztematikus „dúvadirtás” (elsősorban méreggel kezelt tojások kihelyezésével – ezt hívták F1-es eljárásnak) következtében a varjak fészkelőpárjainak száma 2006-ban már alig 25.000 volt. A helyzet súlyosságát jól jelzi, hogy 2001-ben ezt az évtizedekig a mező-, és egyes helyeken a vadgazdálkodók által közellenségnek tekintett, üldözött madarat az ezredfordulón a Magyar Állam kénytelen volt védelem alá helyezni (természetvédelmi értéke 10.000 Ft)!