A munkát megelőzi egy terepbejárás, amikor szemrevételezzük a fészkek állapotát. Ilyenkor döntünk arról is, hogy esetleg hová szereljünk fel új biztonságos fészekkosarakat.

Karbantartás (Fotó: Tápió-vidéki HCS)

A munka során helyreállítjuk a megdőlt fészkeket, a túlsúlyosakat visszabontjuk a megfelelő méretre. A fészkekből eltávolítjuk a gólyákra veszélyes műanyagzacskókat, horgász és bálakötöző zsinórokat, rongyokat. A kilógó ágakat is eltávolítjuk, hogy az esetleges elektromos zárlatot megelőzzük. Térségünkben a gólyák 90%-a villanyoszlopokra szerelt biztonságos fészektartókra épült fészkekben költ. Természetesen minden évben megpróbál néhány pár (főleg fiatal madarak) vezetékes oszlopra fészket építeni. Sikeres költés esetén csak a fiókák kirepülése után, vagy a következő fészkelési időszak  előtt, az áramszolgáltató (ÉMÁSZ) szakemberei lebontják a fészekkezdeményeket, fészkeket és biztonságos szabvány fém fészektartókat szerelnek fel. Ezekre a tartókra fűzfa és szőlővesszőből egy 15-20 cm magas egy méter átmérőjű fészekalapot készítünk, amit gyeptéglákkal, fűcsomókkal kibélelünk.

Karbantartás (Fotó: Tápió-vidéki HCS)

Annak érdekében, hogy a gólyákat „rábírjuk”a költésre, egy egyszerű trükköt alkalmazunk. Fehér festékkel úgynevezett „meszelést” készítünk a fészek oldalán. Ez azt a látszatot kelti, hogy itt előzőleg sikeres fiókanevelés történt. A gólyák fészkelési szokásai megváltoztak az utóbbi 30 évben a Tápió-vidéken is. Valamikor a falusi házak oldallukú kéményein, gémeskutakon, öreg fákon fészkeltek. Az utolsó költés akácfán Tóalmáson és Tápiószecsőn volt az 1980-as évek végén. Napjainkban térségünkben három fészek található kazánkéményen, a többi villanyoszlopokra épült. Március 12.-én szombaton elsőként Szentlőrinckátán, egy vihar által megrongálódott fészket állítottunk helyre. Ezen a napon az utolsó fészek tatarozását Göbölyjáráson fejeztük be.

Szeretettel várjuk az idén is, mint minden évben a régi és az új „fészekfoglalókat”

Részlet Petőfi Sándor: A gólya című verséből

„Mostan is kedvelem és úgy tekintem én

A gólyamadarat,

Mint egyetlen valót, mely egy átálmodott

Szebb korból fönnmaradt.

Megérkezésedet még mostan is minden

Esztendőben várom,

S kivánok szerencsés útat, ha távozol,

Legrégibb barátom!”


Szalonta, 1847. június 1 - 10.

Kertész László

További fotók: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.482110005307041.1073741908.137391236445588&type=3