A daru egykor nagy létszámban költött hazánkban, majd – elsősorban élőhelycsökkenése és tolláért, sőt húsáért is történő vadászata következtében – az 1900-as évek elején fészkelő fajként eltűnt, átvonulóként volt csak jelen. Bár néhány éve szórványosan újra fészkel nálunk, megpillantani leginkább az átvonuló csapatokat van lehetőségünk. Ezeket főként Finnországban, a balti országokban és Oroszország északnyugati részén fészkelő madarak alkotják.

Ősszel hosszabb időt töltenek nálunk, akár itt is telelhetnek, ám zord időjárás esetén folytatják útjukat dél felé. Sekély vizeknél, jellemzően a vízben állva, nagy csapatokban éjszakáznak – ez a viselkedés a ragadozók ellen nyújt bizonyos fokú védelmet. Nappal elsősorban learatott kukoricatáblákon táplálkoznak, veszélyt jelenthet számukra a nem megfelelő vegyszerhasználat.

A tavaszi vonuláskor kevesebb időt töltenek hazánk területén, de a fiatal, még nem ivarérett madarak egyre nagyobb számban „átnyaralnak” nálunk.

Két öreg és egy fiatal daru (Fotó: Morvai Szilárd)

(A képen egy negyedik madár is elbújt. Megtalálod?)

Nem nehéz kitalálni, hogy a ködös őszi időben a krúgatásnak a csapatokban repülő, főként szürke színezetű darvaknál a kapcsolattartásban van fontos szerepe. E hangadás erejét egy érdekes anatómiai megoldás segíti: a darunál egy légcsőhurok alakult ki, amely a megnövekedett helyigény miatt behatol a szegycsontba.

Ha szeretnéd meghallgatni és megfigyelni a darucsapatokat, elsősorban a reggeli "kihúzás" és az esti "behúzás" idején érdemes az éjszakázóhelyeik közelében kirándulnod.

A darvakról további információt itt találsz:

http://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-grugru

Hangjukat pedig itt tudod meghallgatni: