Holtfa
A holtfa az erdei élőhelyek kulcsfontosságú eleme a biológiai sokféleség, az erdők természeti folyamatai szempontjából. Holtfáról beszélünk akkor is, ha a még élő fán van egy elhalt vagy korhadó faág, de lehet az egész fa holt, amin belül megkülönböztetünk álló vagy fekvő holtfát, fatuskót, illetve egyéb leesett fadarabokat. A holtfa mérete, nedvességtartalma, kora és faja mind fontos tényezők a különböző élőlények számára. A legtöbb harkálynak szüksége van holtfára, mivel abban élnek azok a szaproxilofág rovarok, amelyek étrendjük nagy részét kiteszik. A harkályok fészkelés céljából és dobolásra is használják az elhalt vagy korhadó fákat. Magyarországon a fehérhátú fakopáncs csak olyan erdőkben fordul elő, ahol kiemelkedően sok holtfa van. Munkacsoportunk egyik fő feladata az lesz, hogy meghatározzuk, mely erdei ökoszisztémákban van sok holtfa, és ezek védelmét szorgalmazzuk a fehérhátú fakopáncs, és más, a holtfától függő fajok védelme érdekében.
Irodalom
Csóka, Gy. (2000): Az elpusztult, korhadó fa szerepe az erdei biodiverzitás fenntartásában. ‒ In: Frank, T. (szerk.): Természet ‒ Erdő ‒ Gazdálkodás. MME, Pro Silva Hungaria, Eger, pp.85-98.
Frank, T. (2018): Harkályok. ‒ In: Szmorad et al. (szerk.): Erdőgazdálkodás és erdőkezelés Natura 2000 területeken. Rosalia kézikönyvek 4. ‒ Duna ‒ Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, Budapest, pp. 91-96.
Frank, T. et al. (2021): Védett Natura 2000 tölgyesek természetvédelmi kezelése II. ‒ Erdészeti Lapok 156(10): 8‒11.
Nagy, K. (szerk.) (2021): Nemzeti Szisztematikus Erdőleltár. Nemzeti Földügyi Központ, Erdészeti Főosztály, Budapest, 68 pp.
Ódor, P. (2018): Az álló és a fekvő holtfa. ‒ In: Szmorad et al. (szerk.): Erdőgazdálkodás és erdőkezelés Natura 2000 területeken. Rosalia kézikönyvek 4. ‒ Duna ‒ Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, Budapest, pp. 137-155.
Nyaktekercs Munkacsoport
A Harkályvédelmi Szakosztály várja az MME olyan tagjainak jelentkezését, akik szívesen csatlakoznának a nyaktekercset vizsgáló munkacsoporthoz. Keressük azokat a madárgyűrűzőket és madármegfigyelőket, akik gyűrűzés vagy a költési időszak során találkoznak nyaktekerccsel vagy épp olyan madárbarátokat, akik kifejezetten érdeklődnek eziránt a különleges faj iránt.
Ha magadra ismersz, lépj kapcsolatba velünk, várjuk jelentkezésed (elérhetőségek)!
Koordinátor: Klébert Antal
E-mail: klebertantal@gmail.com
The Wryneck (Jynx torquilla) is the only European woodpecker species that is a true migratory bird. The species is not uncommon in Hungary but has declined in number as it has elsewhere in Europe. The reasons for its decline are not fully understood, but probably involve problems in European breeding areas, African wintering areas and at migration stop-overs in the Mediterranean basin.
In the spring of 2021, a few members of the HVSZ who have a particular interest in Wryneck decided to start a pilot project. This mainly involved putting up nest-boxes in the Vértes Hill and the Börzsöny Hills. After securing funding from a private donation, more boxes were made and put up in the Vértes in March 2022. The aim at present is to gather more information on the species in Hungary. In the future, a nationwide survey of the population is planned.
At present the HVSZ is looking for MME members who would like to form and join a Wryneck Working Group. If you are a ringer who regularly catches Wrynecks, or you have a pair breeding near you, or you are just interested in this fascinating species, please get in touch.
Fehérhátú fakopáncs Munkacsoport
2021 Januárjában felmerült a szakosztályban egy, a fehérhátú fakopánccsal (Dendrocopos leucotos) foglalkozó munkacsoport alapítása. Első feladatunknak egy országos felmérést tűztünk ki 2021 tavaszára, hogy pontosabb képet kapjunk a faj hazai elterjedésére és költőpárjainak számára vonatkozóan.
Koordinátor: Molnár Márton
E-mail: marcipalkata@gmail.com
White-backed Woodpecker (Dendrocopos leucotos) This species was chosen for our group logo because it is a key species, an important indicator of mature, deadwood rich forests. It is the rarest, most range-restricted and hence only Strictly Protected woodpecker species in Hungary. Currently 260-760 breeding pairs are estimated. One of our group’s aims is to conduct a nationwide survey to gather more precise data on its population size, trends and threats.
A faj jelenlétének, vagy hiányának megállapítására irányuló felméréseket szervezünk azokra a területekre, ahol nem tisztázott a fehérhátú fakopáncs helyzete. Így reményeink szerint pontosan kirajzolódik majd a hazai elterjedési területe ennek a kiemelt természetvédelmi jelentőséggel bíró madárfajnak. Emellett az ismert élőhelyeken mintanégyzetek felmérését fogjuk végrehajtani, és az ezekből kapott adatok alapján állománybecslést végzünk. Bízunk benne, hogy a megszerzett ismeretek nagyban hozzájárulnak majd a fehérhátú fakopáncs, valamint a hazai erdei élőhelyek védelméhez.
A fehérhátú fakopáncsról általában
Élőhelypreferenciája
Magyarországon elterjedésének súlypontja az Északi-középhegységben van,
de jelentősebb állománya él a Bakonyban és a Gerecsében is. A magasabb dombvidéki és középhegységi lombos erdők, jellemzően a 60–70 évesnél idősebb bükkösök fészkelője. A minimum 4-500 méter tengerszint feletti idős bükkösökben és elegyes (tölgy, kőris, gyertyán) lomberdőkben, ahol sok korhadó (holt)fa is található. Kedveli a középhegységi, zavartalanabb élőhelyeket, patakvölgyeket. Főként olyan részeken találkozhatunk vele, ahol sok korhadt fát talál. A Mátrában végzett vizsgálatok bizonyítják, hogy a hosszabb ideje felhagyott – erdőgazdálkodási tevékenységgel nem érintett – s emiatt holtfában, szerkezeti elemekben gazdagabb, természetszerű, idős bükkösökben mintegy háromszorosa a költőpárok sűrűsége a hasonló korú és adottságú, de hagyományosan kezelt bükkösökhöz képest. Közeli rokonaihoz hasonlóan állandó madár.
Költésbiológiája
Territoriális madár, revírje meglehetősen nagy, híresen területhű faj. Évente egy fészekaljat nevel, amely 4-6 tojásból áll. A kotlást és az etetést is közösen végzi a két szülő. Monogám.
Táplálkozásbiológája
Sokszor keresi táplálékát a föld közelében, fatuskókon, melyekről a kérget igen nagy területről lehántja, az így megkopaszított fák az erdőkben messziről világítanak. Táplálékspecialista, főként szaproxilofág rovarokkal, cincérlárvákkal táplálkozik, melyeket a fa kérgének lebontásával szerez.
Territoriális madár, revírje meglehetősen nagy, híresen területhű faj. Évente egy fészekaljat nevel, amely 4-6 tojásból áll. A kotlást és az etetést is közösen végzi a két szülő. Monogám.
Táplálkozásbiológája
Sokszor keresi táplálékát a föld közelében, fatuskókon, melyekről a kérget igen nagy területről lehántja, az így megkopaszított fák az erdőkben messziről világítanak. Táplálékspecialista, főként szaproxilofág rovarokkal, cincérlárvákkal táplálkozik, melyeket a fa kérgének lebontásával szerez.
Természetvédelmi megítélés
Mivel a fehérhátú fakopáncs élőhelypreferenciája mondhatni ütközik az erdőgazdálkodás érdekeivel, ezért a faj hosszútávú fennmaradásának kulcsa a megfelelő erdőgazdálkodásban (irányelvekben és érdekképviseletben) rejlik.
Az élőhelyeit érintő legfőbb veszélyeztető tényezők a változatos állapotú (álló, fekvő) és nagyméretű holtfa hiánya, vagy mennyiségének csökkentése és az élőhelyet nyújtó faállomány véghasználata. Az elterjedt erdészeti gyakorlat szerint végrehajtott, az erdőszerkezetet jelentősen homogenizáló állománynevelési munkák miatt a faj potenciális élőhelyeit jelentő magasabb dombvidéki és középhegységi lombos erdők (jellemzően a bükkösök) idősebb korban is gyakran csak kevésbé, vagy nem alkalmasak a faj megtelepedésére. Az ilyen hatású nevelővágások, valamint az egészségügyi termelések eredményeként holtfában és mikroélőhelyekben elszegényedett, homogén szerkezetűvé vált, jórészt elegyetlen faállományok alakulnak ki. A költési időszakban a költőhelyen folytatott erdőgazdálkodási tevékenység, elsősorban a fakitermelés, a meglévő fészekaljak pusztulását okozhatja, vagy zavaró hatása növelheti a költések sikertelenségének kockázatát.
Javasolt természetvédelmi intézkedések
A magasabb dombvidéki és középhegységi bükkösökben és bükkel elegyes gyertyános-tölgyesekben 20 m3/ha-t közelítő mennyiségben biztosítsuk a régebbi, már korhadt és frissebb holtfa együttes mennyiségét. Ez nem azt jelenti, hogy fahasználatonként kell visszahagynunk 20 m3 holtfát. Csupán arról van szó, hogy az évek során a természetes mortalitás, a kisebb dőlések, hó- és jégtörés következményeként keletkezett, nem összetermelt, már korhadt és frissebb holt faanyagból összességében hagyjuk vissza a fenti mennyiséget. Különösen fontos a nagyméretű fekvő holtfával együtt meghagyni a magas törzscsonkokat, és az élő fák közül feltétlenül visszahagyandók a koronában lévő vastag elhalt koronaágakkal rendelkező faegyedek. Nagyobb kiterjedésű, már területtel jellemezhető és jelentősebb faanyagot érintő széldöntések, vagy törések felszámolása esetén a fentiekhez hasonló elvek szerint járjunk el. Az erdőrészleten belül, ha erre lehetőség van, jobb, ha viszonylag egyenletes eloszlásban hagyunk vissza holtfát. A vágásos erdőgazdálkodás keretei között is tehetünk érdemi lépéseket a faj érdekében. Az élőhelyein az őshonos faállományok természetes felújítása, az idegenhonos faállományok őshonos fafajú erdővé alakítása, a véghasználatkor meghagyott hagyásfa-csoportok, a már említett visszahagyandó holtfa mind hozzájárulhatnak a faj megmaradásához.
Mivel a fehérhátú fakopáncs élőhelypreferenciája mondhatni ütközik az erdőgazdálkodás érdekeivel, ezért a faj hosszútávú fennmaradásának kulcsa a megfelelő erdőgazdálkodásban (irányelvekben és érdekképviseletben) rejlik.
Az élőhelyeit érintő legfőbb veszélyeztető tényezők a változatos állapotú (álló, fekvő) és nagyméretű holtfa hiánya, vagy mennyiségének csökkentése és az élőhelyet nyújtó faállomány véghasználata. Az elterjedt erdészeti gyakorlat szerint végrehajtott, az erdőszerkezetet jelentősen homogenizáló állománynevelési munkák miatt a faj potenciális élőhelyeit jelentő magasabb dombvidéki és középhegységi lombos erdők (jellemzően a bükkösök) idősebb korban is gyakran csak kevésbé, vagy nem alkalmasak a faj megtelepedésére. Az ilyen hatású nevelővágások, valamint az egészségügyi termelések eredményeként holtfában és mikroélőhelyekben elszegényedett, homogén szerkezetűvé vált, jórészt elegyetlen faállományok alakulnak ki. A költési időszakban a költőhelyen folytatott erdőgazdálkodási tevékenység, elsősorban a fakitermelés, a meglévő fészekaljak pusztulását okozhatja, vagy zavaró hatása növelheti a költések sikertelenségének kockázatát.
Javasolt természetvédelmi intézkedések
A magasabb dombvidéki és középhegységi bükkösökben és bükkel elegyes gyertyános-tölgyesekben 20 m3/ha-t közelítő mennyiségben biztosítsuk a régebbi, már korhadt és frissebb holtfa együttes mennyiségét. Ez nem azt jelenti, hogy fahasználatonként kell visszahagynunk 20 m3 holtfát. Csupán arról van szó, hogy az évek során a természetes mortalitás, a kisebb dőlések, hó- és jégtörés következményeként keletkezett, nem összetermelt, már korhadt és frissebb holt faanyagból összességében hagyjuk vissza a fenti mennyiséget. Különösen fontos a nagyméretű fekvő holtfával együtt meghagyni a magas törzscsonkokat, és az élő fák közül feltétlenül visszahagyandók a koronában lévő vastag elhalt koronaágakkal rendelkező faegyedek. Nagyobb kiterjedésű, már területtel jellemezhető és jelentősebb faanyagot érintő széldöntések, vagy törések felszámolása esetén a fentiekhez hasonló elvek szerint járjunk el. Az erdőrészleten belül, ha erre lehetőség van, jobb, ha viszonylag egyenletes eloszlásban hagyunk vissza holtfát. A vágásos erdőgazdálkodás keretei között is tehetünk érdemi lépéseket a faj érdekében. Az élőhelyein az őshonos faállományok természetes felújítása, az idegenhonos faállományok őshonos fafajú erdővé alakítása, a véghasználatkor meghagyott hagyásfa-csoportok, a már említett visszahagyandó holtfa mind hozzájárulhatnak a faj megmaradásához.
Hazai harkályfélék
A harkályfélék családjába (Picidae) világszerte több, mint 220 faj tartozik, a sarkvidékeket, valamint Ausztráliát kivéve az egész világon elterjedtek. Az Európában honos 11 faj közül 9 előfordul hazánkban is. Magyarországon minden harkályfaj védett.
Fehérhátú fakopáncs (Dendrocopos leucotos)
A Harkályvédelmi Szakosztály logójául választott harkályfaj kulcsfontosságú, a természetes állapotú, idős korú, korhadt fában gazdag erdők fontos indikátora. Ez a legritkább, és az egyetlen fokozottan védett harkályfaj Magyarországon. Jelenleg 260-760 párt becsülnek a szakemberek. Csoportunk egyik célja, hogy országos felmérést végezve pontosabb adatokat gyűjtsünk az állomány méretéről, változásáról és veszélyeiről. Bővebb információ
Balkáni fakopáncs (Dendrocopos syriacus) Bővebb információ
Nagy fakopáncs (Dendrocopos major) Bővebb információ
Kis fakopáncs (Dryobates minor) Bővebb információ
Közép fakopáncs (Dendrocoptes medius) Bővebb információ
Zöld küllő (Picus viridis) Bővebb információ
Hamvas küllő (Picus canus) Bővebb információ
Fekete harkály (Dryocopus martius) Bővebb információ
Nyaktekercs (Jynx torquilla) Bővebb információ
