Anya nézd, egy „csokisirály”!
– hangzott a felkiáltás egy óvodás korú gyerek szájából a Balaton partján. A téli hattyú- és réceetetést gyakorló család nem csak a vízben közlekedő
– hangzott a felkiáltás egy óvodás korú gyerek szájából a Balaton partján. A téli hattyú- és réceetetést gyakorló család nem csak a vízben közlekedő
Január 31-én megtartottuk a második bemutatógyűrűzést a kókai Civil Háznál felállított madáretetőknél. Szerencsére az időjárás kegyes volt hozzánk
A téli sumonyi gyűrűzések során ismét egy új helyi rekord született.
Tavaly augusztus-szeptember folyamán a Sumonyi Madárvonulás-kutató Állomáson több mint 23 ezer füsti fecskét gyűrűztünk meg.
Január 6-án a Bács-Kiskun megyei szervezetünkhöz tartozó tagjaink 6000 nagy lilik társaságában 3 vörösnyakú ludat figyeltek meg Homorúdon.
A sárgafejű és tüzesfejű királykák Európa legkisebb madarai. Testtömegük gyakran még az 5 grammot sem éri el. Mindkét faj kis számban hazánk
Télen sokan azért nem itatnak, mert a víz megfagy. Pedig éppen ez, a folyékony halmazállapotú víz hiánya a legfontosabb érv a téli itatás mellett
Már másfél hónapja, hogy a „Picur” néven ismert fiatal fehér gólyánk megérkezett a Dél-afrikai Köztársaságba. Ő volt az első magyar fehér gólya
Az MME a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil természetvédelmi szervezetekkel együttműködve idén januárban tizenkettedik alkalommal szervezte meg
Elsőre talán furcsán hangzik, hiszen a fészek szó hallatán a tavasz jut eszünkbe inkább. Ám hazánkban több mint 400 madárfaj fordult már elő, és
2014 utolsó és 2015 első napjaiban három fokozottan védett madár, egy túzok és két rétisas is sörétlövés áldozata lett Magyarországon.
Napjainkra az álarc fogalma összefonódott a karneválok, maszkabálok, fesztiválok, vallási események inkognitót nyújtó kellékével. Pedig az állatvilág
A természeti értékek veszélyeztetését eredményezi, ha a nemzeti parkok földjeinek kezelése felől más intézmény hoz döntéseket – állítja Magyarország
Az MME és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei összesen 160 érdeklődőt fogadtak a 2015. január 17-én megrendezett I. Sas Napon, amelynek
A búbosbankák egy olyan, saját maguk által termelt váladékkal vonják be tojásaikat, melyek tele vannak baktériumokkal. Ezek a baktériumok a tojáshéjba
Az északi gólyahír projekt keretében 2014-ben két gólyafiókát jelöltünk meg. Egyik a már számtalan hírben szereplő "Picur", a másik az eddig kissé
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) rendkívül fontosnak tartja a korszerűtlen családi- és társasházak, panel- és középületek
A VADONLESŐ Program a támogató szakmai szervezetekkel egyeztetve, 2015-ben másod ízben hirdeti meg az „év emlőse” rendezvénysorozatot, mely minden
Már több mint egy hónapja, hogy "Picur" - elsőként a magyar jeladós gólyák közül - megérkezett a Dél-afrikai Köztársaságba. Két napja Keszi is
Szemerkélő esőben indult január 18-án a madárgyűrűzési akció a Szücsi erdőben.