A baglyok szemével – téli éjszaka a Madárbarát kertben
A nappali életmódot folytató ember értelemszerűen keveset tud a sötét órák történéseiről. Ezért egyben hajlamosak is vagyunk azt gondolni, hogy az
A nappali életmódot folytató ember értelemszerűen keveset tud a sötét órák történéseiről. Ezért egyben hajlamosak is vagyunk azt gondolni, hogy az
Január közepén írtam róla, hogy elküldtük első adatainkat az új Európai Madáratlasz (EBBA2) projekt koordinátorainak. Öt madárfajról vártak, az egyes
Február 15-én minden eddigi létszámot felülmúlva 56 résztvevővel véget ért a gyűrűzés a Szücsi-erdőben.
A madarakat az etetők takarítottsága esztétikai értelemben nem, gyakorlati szempontból viszont nagyon is érinti, ezért érdemes hetente akár többször
„Reményt” még tojásként mentették ki utolsó pillanatban egy zavarás miatt elhagyott sasfészekből. A tojást mesterségesen keltették ki, majd a fiókát
Február 14-én a Baranya megyei Bóly településről bejelentés érkezett, hogy az egyik ház tetején egy hóbagoly tanyázik.
2015-ben a dél-alföldi, dél-dunántúli és nyugat-dunántúli régiók mérik össze tudásukat. E három régión kívül más régiókból is fogadunk jelentkezéseket
Legyen bármennyire is zajos, füstös, bűzös egy város, a nagyvárosi létnek megvan a maga varázsa. A madarak közül számos faj vált sikeres városlakóvá
A Turista Magazin cikkíró pályázatot hirdet. Kedvenc túráddal most nemcsak élményekre, de értékes díjakra is szert tehetsz! A pályázat célja a
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya (MME KHVSZ) ifjúsági fotópályázatot hirdet az „Év kétéltűje –
Utolsó harmadába érkezett műholdadóval felszerelt kék és amuri vércséink 2014-2015-ös telelési időszaka Dél-Afrikában.
XXII. alkalommal szervezték meg a Fegyver, Horgászat, Vadászat Nemzetközi Kiállítást Budapesten 2015. február 12-15. között, a HUNGEXPO
A Madárbarát kert program nemcsak a körülöttünk élő állatokat segíti, de ablakot nyit számunkra a természetre. Betekintést nyújt a madarak életének
Az MME Budapesti Helyi Csoportja február 7-én ismételten megrendezte a Zöld Jövő Környezetvédelmi Egyesülettel közös élőhelykezelési akcióját a
A mintegy 5.500 páros hazai fehérgólya-állomány túlnyomó többsége a kis- és középfeszültségű elektromos hálózat tartóoszlopain költ.
Európa mindét fakuszfaja költ Magyarországon. Télen mindkettő ellátogat a lakott területekre is, ennek ellenére a hozzáértő madármegfigyelőkön kívül
Sok e-mailt, telefont kapunk az Egyesületnél, melyben nagyobb madárcsapatokról szólnak. Segítségünket pedig abban kérik a madárbarátok, hogy milyen
A három legnagyobb hazai természetvédelmi szervezet, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF
Szükség esetén a harkályok a hagyományos függesztett, tálcás és talajetetőket is felkeresik, hogy felcsipegessenek egy-egy szem napraforgómagot.
A gyűrűzési bemutató 22 fő részvételével – kissé hűvös időben és jelentős mennyiségű felszíni vízzel a laposabb részeken – sikeresen véget ért.