XIII. Tatai Vadlúd Sokadalom - 2013. november 30. (szombat)
A tatai Öreg-tó a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek védelmére létrehozott, úgynevezett Ramsari Egyezmény hatálya alá tartozik, és része az
A tatai Öreg-tó a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek védelmére létrehozott, úgynevezett Ramsari Egyezmény hatálya alá tartozik, és része az
Az MME tagjainak a napokban kell kézhez kapniuk a postán megküldött Madártávlat idei harmadik, őszi számát. Kérjük, ha annak ellenére sem kapta meg a
Ez derül ki abból az országos, 1200 fő személyes megkérdezésén alapuló reprezentatív felmérésből, amit a Magyar Madártani és Természetvédelmi
Szeptemberben több mint egy tucat védett és fokozottan védett ragadozó madár tetemére bukkant a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI)
Az október 12-13-ai hétvégén az MME Hajdú-Bihar Megyei Helyi Csoportja részt vett, a derecskei BoldAgro Kft. almaszüreti rendezvényén. Az MME standnál
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 2014-ben ünnepli megalakulásának 40. évfordulóját. Az Egyesület vezetése ezért úgy döntött, hogy az
NAV hivatalos tájékoztatása szerint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 24.886.315 forint adó 1% felajánlást kapott az idei évben. A
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület idén is szervez, őszi daruvonulást megtekintő buszos túrákat a Hortobágyra. A kirándulás során a
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Budapesti Helyi Csoportja 12. alkalommal szervezi meg “Homoktövis-élőhelykezelés” elnevezésű akcióját
Az MME Gömör-Tornai Helyi Csoportja odútakarítást szervez jósvafői odútelepén 2013. október 19-én szombaton. Az odútakarító körút Jósvafő központjából
Gabi, az egyik leginkább felfedező hajlamú sasunk tavaly téli afrikai útja után áprilisban a Szicíliától délnyugatra fekvő kis földközi-tengeri
Az elmúlt hétvégén 105 helyszínen, 2.470-en figyelték a madarakat hazánkban az Európai Madármegfigyelő Napok rendezvénysorozat keretében. A szombaton
Október 13-án vasárnap odútakarítást és karbantartást végzünk Kókán, a Malomárok területén lévő fészekodútelepünkön. Eltávolítjuk az elhasznált
2013. október 2-5. között, Pozsonyban rendezték meg a VII. Nemzetközi Parlagi Sas Konferenciát. A rendezvényt nagy érdeklődés övezte, 10 országból
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 34. számú Bükki Helyi Csoportja idén ötödik alkalommal szervezi meg a Les-réti Madárgyűrűző Tábort. A
A kerecsensólyom-védelmi program a Bükki Nemzeti Park koordinálásával LIFE09 NAT/HU/000384 számú, "A Kerecsensólyom védelme Északkelet Bulgáriában
A rákosi vipera védelmi LIFE program egyik sarokköve a rákosi viperák mesterséges szaporítása, hiszen szabadon csak kevés és kisméretű állományokban
Az MME Hajdú-Bihar Megyei Helyi Csoportjának természettudományos folyóirata a Calandrella. Kiadványunk profiljához tartozik a földtan, botanika
Környezet- és természetvédő civil szervezetek – a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Budakörnyéki Natúrpark, a CEEweb a Biológiai
2013. szeptember 21-én a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Főkert Nonprofit Zrt.-vel közös szervezésben rendezte meg a Takarítási