Hazánkban kisszámú költőfaj középhegységeinkben, télen viszont nagy csapatokban telel Magyarországon. Tápláléka változatos, télen gyommagvakat, kökényt, galagonyát, csipkebogyót, borókát, vadszőlőt egyaránt fogyaszt. Magányosan szinte sosem mutatkozik. Tavasszal és nyáron a legfőbb tápláléka a földigiliszta, de rovarokkal és csigákkal is táplálkozik. Európai állománya stabil, tőlünk északabbra gyakori költőfajnak számít. Fészkelőhelyein sok tekintetben úgy viselkedik mint a mi fekete rigónk: az ember közelségét megszokva néhol tipikus városi madárrá vált. Észak-európai állományának jelentős része hazánkban vészeli át a hideg hónapokat, de keményebb teleken még tőlünk is délebbre vonul. Rendszerint tél végén láthatók nálunk legnagyobb csapatai, amikor ismét fészkelőhelyeik felé veszik az irányt.

Hazánk e faj elterjedésének egyik legdélibb határa, de az utóbbi évtizedekben terjeszkedik délnyugat felé. Alföldi és középhegységi területeken is költhet, de a zárt erdőket elkerüli. Hazánkban a nedvesebb élőhelyeket választja költőhelyül, ezért az árterekben, ligeterdőkben, valamint a középhegységekben számíthatunk megjelenésére. Északi költőhelyein sokszor nagyon bizalmasan viselkedik. Évente egyszer, legfeljebb kétszer költ. Fészkét fára építi, melynek pontos helyét a tojó választja ki és ő is építi meg. Rendszerint 5-6 tojást rak, melyeket a tojó egymaga költ ki, de mindkét szülő eteti a fiókákat.