Hazánkban gyakori, a veréb- és cinegefajok után egyes területeken a leggyakoribb fészkelőnk. Főleg bogyókkal táplálkozik, a városok közelében előszeretettel fogyasztja a dísznövények termését. Tél végén a fagy elmúltával a szántásokon, nedves réteken csapatosan keresgél táplálék után, elfogyasztja a földben élő lárvákat, poloskákat, bogarakat is. Rövidtávú vonuló, a telet a mediterráneumban tölti, de kisebb csapatai enyhébb teleken áttelelhetnek. Sokszor több ezres csapatokban vonul. Ebben az időszakban gyakran keveredik más fajokkal (bíbic, pajzsoscankó, kis póling, nagy póling, nagy goda, fenyőrigó), melyek vonulási ideje, útvonala és táplálkozási területei egybeesnek a seregélyével. A vetési varjúhoz hasonlóan ellentmondásos gazdasági megítélésű madár, hiszen károsítja többek között a szőlőt, ellenben ízeltlábú, különösen talajban élő rovarlárva fogyasztása révén kifejezetten hasznos gazdálkodási szempontból. Gyérítése, risztása - mivel Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős állatfajnak minősül - kizárólag a 13/2001 KöM rendeletben foglaltak szerint lehetséges. Azok a csapatok, melyek ősszel nagy számban szállják meg a szőlőket, nem az itteni, hanem a tőlünk északabbra költő populációk egyedei.

Élőhelye, költése:

Eredetileg eurázsiai elterjedésű faj, de betelepítették Észak-Amerikába és Ausztráliába is. Általában ligetes, rétekkel tarkított tájat, erdők szegélyét választja fészkelőhelyül. Korhadt fák odvaiban költ. Homok- és löszfalakban kialakult gyurgyalag telepeken is megtelepszik. Legtöbbször laza telepekben, de olykor egyesével is költ. Évente egy vagy két fészekaljat nevel. A megfelelő odút a hím választja ki, ő kezdi el építeni a fészket, majd együtt fejezik be a tojóval. A fészket száraz fűből, növényi szálakból, falevelekből és kevés szőrből vagy tollból építik. Az általában 4-5 tojáson éjszakánként csak a tojó ül, napközben a hímmel felváltva kotlanak.

Öreg, kifejlett seregély

Fiatal seregély