Eurázsiai, valamint észak-amerikai elterjedésű faj. Az egyetlen hazánkban rendszeresen költő csérféle. Nevét az egyik legfontosabb táplálékáról, a szélhajtó küszről kapta. Halakra, vízirovarokra és azok lárváira vadászik, de olykor sáskákat is fogyaszt. Hosszú távú vonuló, a telet Afrikában, az Egyenlítőtől délre tölti. Költési időben a vízszint emelkedése veszélyt jelenthet a fészekaljra, mivel elmoshatja azt.

Élőhelye, költése:

Sík vidéki fészkelő. Hazánkban szikes tavak, bányatavak környékén, sokszor a dankasirályokkal közösen alkot telepeket. A Balatonon is rendszeresen költ. A kolóniákban a fészkek akár 1 méteren belüli távolságra is lehetnek egymástól, melyeket a vizes élőhelyek szigeteire, uszadékaira építenek. A fészek kezdetleges, melyet száraz növényi szálakból épít. Évente egy alkalommal költ, 2-4 tojást rak, melyeken mindkét szülő kotlik. A fiókák fészekhagyók, még teljes röpképességük elérése előtt, általában 3 napos koruk után elhagyják a fészket, és annak környékén várják szüleik gondoskodását.

Kifejlett küszvágó csér

Fiatal küszvágó csér