Hazánk egyik legritkább költőfaja, de az elmúlt években egyre több előfordulása ismert. A legtöbb észlelése gyűrűzéshez kötődik, elsősorban nádas élőhelyeken felállított függönyhálókból került elő. Főként rovarokkal táplálkozik, ezen kívül pókokat, gilisztákat, csigákat is fogyaszt. Télen, megfelelő mennyiségű állati táplálék hiányában apró magvakat is eszik. Általában alacsony magasságban, legtöbbször rejtve mozog, táplálékát is alacsonyan repülve, vagy a talajon szerzi meg. Többnyire állandó, de a fiatal madarak nyár végén, ősz elején északi irányba kóborolnak. Keményebb teleken az állomány nagy része délebbre húzódik.

Dél- és Nyugat-Európában, Északnyugat-Afrikában, Kis-Ázsiában és a Közel-Keleten fészkel. A vizes élőhelyeket kedveli. Elsősorban a mocsaras, lápos, bokrokkal tarkított területeken fordul elő. Leginkább az alföldi területek madara, de egyes helyeken magasabb területeken is megtelepszik. Évente egy vagy két alkalommal költ. A fészket a tojó építi, rendszerint alacsonyan, a talajtól mindössze néhány 10 cm-re, a sűrű növényzetben. Építőanyagnak leveleket, növényi szálakat, gyökereket használ, amit tollakkal, szőrökkel és a nád bugájával béleli ki. Átlagosan 4-5 tojást rak. Mivel a hímek többnyire poligámok, a tojások kiköltése és a fiókák felnevelése szinte teljes egészében a tojóra hárul. Hangja szokatlanul erős, melyről rejtőzködő életmódja ellenére is könnyen beazonosítható.