Vízisikló
A vízisikló az egyik legváltozatosabb megjelenésű kígyófajunk. Hossza elérheti a 120 centimétert, de általában ennél kisebb. Léteznek azonban adatok 2 métert is elérő egyedekről. Viszonylag karcsú testfelépítésű, de az öregebb példányok meglehetősen robosztus termetűek is lehetnek. Legjellegzetesebb ismertetője a feltűnő nyakszirtfolt, amely a piszkosfehértől a citromsárgán át a narancsvörösig változhat. A nyakszirtfolt jellegzetesen hátrafelé domború, félhold alakú, amelyet hátrafelé egy hasonló formájú fekete folt határol. A világos nyakszirtfolt és a szem között egy további sötét folt húzódhat, amely általában nem foglalja magába a szemkörüli pikkelyeket. Egyes populációknál a világos és fekete nyakszirtfolt hiányozhat. Ajakpajzsai világosak, a piszkosfehértől a sárgáig változhatnak. A felső ajakpajzsok határai gyakran feketék, függőleges csíkozást vagy foltozottságot adva a felső ajkaknak. Az alsó ajakpajzsok általában egyszínűek. Színezetének valódi változatossága a hátmintázatában jelentkezik. Alapszíne a szürkétől a zöldes-barnán át a feketéig sokféle árnyalatú lehet, amelyet a legváltozatosabb formájú, nagyságú és árnyalatú pettyek tarkíthatnak. A pettyek rendeződhetnek sorokba vagy pepitamintázatba. Hazánkban is előfordul a Balkán-félszigetre jellemző ún. „persa”változat, a csíkos vízisikló, amelyet sokan alfajként tartanak számon (ld. a Taxonómia című fejezetben). A csíkos vízisikló hátának két oldalán és a testoldalain egy-egy, összesen négy, sárgás- vagy aranybarna csík húzódik végig. Néhány élőhelyen (pl. Belső-Somogyban) előfordulnak fekete, úgynevezett melanisztikus példányok. Bár testük fekete, világos (általában piszkosfehér) nyakszirtfoltjuk megmarad. A vízisikló hasa jellegzetes fekete-(piszkos vagy sárgás-)fehér, sakktáblához vagy zongorabillentyűzethez hasonló mintázatú. Teste középtáján általában 19 pikkelysor húzódik. Hátpikkelyein határozott orom található.
A vízisikló rendkívül változékony megjelenésű faj. Földrajzi változatosságából fakadóan számos alfaját különítik el: a törzsalak Natrix natrix natrix a Rajnától keleti irányba a Dnyeper vidékéig, a Kárpát-medence déli részétől Finnországig fordul elő; a spanyol vízisikló (N. n. astreptophora SEOANE, 1884) az Ibériai-félszigetet népesíti be; a nyugat-európai N. n. helvetica (LACÉPÈDE, 1798) a Pireneusoktól északra Anglia középső részéig, északnyugaton a Rajna vonaláig, keleten az Alpok déli vonulata mentén a Dinári-hegységig, dél felé az Appennini-félsziget északi pereméig fordul elő; az olasz vízisikló (N. n. lanzai KRAMER, 1970) az Appennini-félsziget északi felén terjedt el; a délolasz vízisikló (N. n. sicula CUVIER, 1829) az Appennini-félsziget déli felét és Szicíliát népesíti be; a korzikai vízisikló (N. n. corsa HECHT, 1930) Korzikán, a szardíniai vízisikló (N. n. cetti GENÉ, 1883) Szardínia szigetén élnek; a csíkos vízisikló (N. n. persa PALLAS, 1814) a Balkán-félsziget alfaja; az Égei-tengeri Milos szigetcsoporton a miloszi vízisikló (N. n. schweizeri L. MÜLLER, 1932) található meg; a Kea-vízisikló (N. n. fusca CATTANEO, 1990) az Égei-tengeri Keán fordul elő; a gothlandi vízisikló (N. n. gotlandica NILSON & ANDRÉN, 1981) a Balti-tengeri Gothland-sziget alfaja; a ciprusi vízisikló (N. n. cypriaca HECHT, 1930) Cipruson található, és Dél-Anatóliától Észak-Szíriáig fordul elő a szír vízisikló (N. n. syriaca HECHT, 1930). A legkeletibb alfaj az orosz vízisikló (N. n. scutata PALLAS, 1771) a Fekete-tengert északról határoló síkvidéktől Szibériáig terjedt el. A fenti alfajok többsége egy morfológiai bélyegekre alapozott részletes filogenetikai vizsgálat szerint (THORPE, 1979; ld. az Ajánlott irodalomban) azonban önkényesnek, és nem követi a populációk földrajzi változatosságának valódi mintázatát. THORPE rámutatott, hogy a jégkorszakot követően a vízisikló két fő menedék- (refúgium-) területről népesítette be Európát. Az egyik a Balkán-félsziget volt, ahonnan nyugaton Közép-Európa nyugati pereméig, keleten a Bajkál-tóig terjedt el a faj. A másik menedékterület Délnyugat-Európa volt, amely további két elkülönült populációnak adott otthont: 1. az Appennini-félszigeten; 2. az Ibériai-félszigeten. A két populáció a jégkorszakot követően Nyugat-Európában egyesült, és Közép-Európáig terjedve egy csak alig összeolvadó hibridzónát hozott létre a keleti formával. A nyugati vízisikló tehát THORPE szerint továbbra is külön alfajnak tekinthető N. natrix helvetica néven, a keleti vízisikló pedig a faj törzsalakja a N. n. natrix. THORPE ezenkívül további két alfajt talált elegendő mértékben különbözőnek ahhoz, hogy alfaji rangjukat megőrizze: a N. n. cetti-t és a N. n. corsa-t. Eredményei nagyrészt összecsengenek más fajokon végzett kutatások eredményeivel, így hosszú távon várható, hogy a majdani, géneken végzett filogenetikai vizsgálatok meg fogják erősíteni eredményeit.
A vízisiklót könnyű felismerni színes (ld. fent) nyakszirtfoltjáról, amely révén szinte mindig azonosítható. Néha azonban összetévesztik a fiatal erdei siklókkal (Zamenis longissimus), amelyek ugyancsak jellegzetes sárga nyakszirtfoltot viselnek. Megkülönböztető jellegeiket ld. az erdei sikló leírásánál. Mivel a vízisikló is gyakran tartózkodik vízben, messziről összetéveszthető közeli rokonával, a kockás siklóval (Natrix tessellata). A kockás sikló színezete azonban többnyire eltér a vízisiklóétól, nyakszirtfoltja soha nincs. A vízisikló egyes változatai „kockás” mintázatukkal emlékeztethetnek a kockás siklóra, de azoknak is minden esetben van sárga nyakszirtfoltjuk. Belső-Somogyban a vízisikló fekete példányait esetenként, ha csak egy pillanatra látjuk őket, össze lehet téveszteni a keresztes vipera (Vipera berus) fekete példányaival. A vízisiklók azonban lényegesen karcsúbbak, fürgébb és könnyedebb mozgásúak, mint a viperák. Ha alaposabban is szemügyre tudjuk őket venni, akkor a fekete vízisikló példányain is megfigyelhető a világos nyakszirtfolt, amely a keresztes viperánál hiányzik. A fekete viperák szeme majdnem parázsvörös, függőlegesen hasított pupillával. A vízisikló pupillája mindig kerek.
Hazai elterjedés: A vízisikló szinte minden hazai tájunkon előfordul, ahol kisebb vagy nagyobb vízterületek találhatók. Sík-, domb- és hegyvidékeinken egyaránt fellelhető.
Készült az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezés Program honlapjára beérkezett adatok felhasználásával.
Világelterjedés: A vízisikló Európa déli és középső részén mindenütt elterjedt. Északon eléri Anglia középső részét, valamint felhatol Skandinávia déli feléig. Keleti irányban a Bajkál-tóig terjed. Délkeleten eléri Libanon déli részét, illetve a Kaszpi-tó déli partját. Az alfajok elterjedésének részletesebb leírását ld. a Taxonómia című fejezetben.
Vízisikló európai elterjedése. Készült az Európai Herpetológiai Atlasz honlapja alapján.