Gyepi béka

Leírás

Nagy, robusztus béka. Hosszúsága a 10 cm-t is meghaladhatja, sokszor a hímek is igen tekintélyes méretűek. Hátsó lábai az erdei békáénál szemmel láthatóan rövidebbek, térdben előrehajtva a bokaízület szemmagasságig ér. Mellső lábai – különösen a hímeké – rendkívül erőteljesek, a hátsó lábakhoz hasonló vastagságúak. Orra két hazai rokonánál lekerekítettebb. Színezete változatosabb, mint az erdei békáé. Alapszíne barna, de ez szürkés, sárgás vagy vöröses árnyalatú is lehet. Hátán feketés foltok, vagy az alapszínnél sötétebb márványozottság is megfigyelhető. Halántéksávja nem mindig olyan kontrasztos, mint rokonaié, benne a szemhez hasonló méretű dobhártya a szemtől távolabb látható. Hátsó lába az erdei békáéhoz hasonlóan keresztsávozott. Hasoldalán sötét márványozottság figyelhető meg, oldalán szabálytalan alakú sötét foltok választják el a hát és a has színét. E foltok környezete téglavörös vagy citromsárga lehet, színpompás külsőt kölcsönözve az állatnak. A hímek bőre a párzási időszakban megduzzad, acélszürkés színt ölt, mellső lábaikon porcos-kemény, környezetétől elütően feketés színű hüvelykvánkos fejlődik. A nőstények bőre ekkor szemölcsössé válik, különösen oldalukon. Bőrük igen bőségesen termel nyálkát, ezért tapintása még más békákhoz képest is sikamlós. Az ebihalak az erdei békákénál valamivel karcsúbbak, farokzászlójuk nem foltos. Hasuk többnyire már ekkor sötétebb, mint rokonaiké.



Taxonómia

A gyepi béka a valódibéka-félék (Ranidae) családjába tartozik. Politipikus fajnak tekinthető, a kontinens nagy részén, így hazánkban is honos törzsalakon (Rana temporaria temporaria) kívül Európában több alfaját különítik el, melyek főként hegyvidéki területeken izolálódtak:R. t. „aragonensis” PALANCA-SOLER, VIEITES et RODRIGUEZ-MARTINEZ 1998 – Északnyugat-Spanyolország, R. t. canigonensis BOUBÉE 1883 – Délnyugat-Franciaország, Keleti-Pireneusok, R. t. honnorati HÉRON-ROYER 1881– Francia-Alpok, R. t. parvipalmataSEOANE 1885 – Észak-Spanyolország, R. t. „gasseri” – Középső-Pireneusok). Az idézőjelek is mutatják, hogy az alfajok némelyikének különállása vitatott. A molekuláris adatok egyértelműen alátámasztják az ibériai R. t. parvipalmata státuszát, ugyanakkor PALO et al. (2004) szerint a Fennoskandináviát benépesítő R. temporaria egy nagy nyugati és keleti kládból származik. A felsorolt összes többi alfaj a nyugati kládba tartozik, és aránylag fiatal keletkezésű, miközben a keleti csoporton belül nem különítenek el alfajokat. Ez alapján az alfajok taxonómiai érvényességének eldöntéséhez további vizsgálatokra van szükség. Politipikusságának oka talán nagyobb hidegtűrő képességében rejlik: a jégkorszakok alatt több, északabbra fekvő refúgium- (menedék-)területen is fennmaradhatott. Nálunk a törzsalak (R. t. temporaria) fordul elő.

Hasonló fajok

Az erdei békától márványos hasa, fekete foltos, kontrasztos színezetű oldala, nagyobb termete, erősebb mellső és rövidebb hátsó lába, tompa orra különíti el. A mocsári békával nálunk nem osztozik közös élőhelyen, de külső bélyegeik alapján is jól elkülöníthetők. A gyepi béka háta (a mocsári békával szemben) jellemzően nem hosszanti csíkos, alkata robusztusabb, termete nagyobb, feje lekerekítettebb, hátsó lábának belső sarokgumója laposabb, hasa márványosan foltozott, míg rokonáé egyszínű.

Előfordulás és állományainak helyzete

Hazai elterjedés: Magyarországon a gyepi béka szórványos, magasabb hegyvidékeinkhez és hűvösebb, csapadékosabb tájainkhoz kötődik. Megtalálható az Északi-középhegységben, a Pilis–Visegrádi-hegységben, a Mecsekben, valamint az Alpokalján. 

Élőhely

Nálunk szinte kizárólag hűvös, nedves erdők. A hegyvidékek magasan fekvő részei mellett hűvös patakvölgyekben fordul elő. Másutt megtalálható hegyi réteken, fenyvesekben, tundrán, fenyéreken, tőzeglápokban. Észak- és Nyugat-Európában az ember környezetében is gyakori, ami összefügg azzal, hogy e hűvösebb, csapadékosabb területeken síkvidékeken is előfordul.

Leírás és életmód

A szaporodási időszakon kívül szárazföldi életmódot folytat. Éjszaka, de nedves időben nappal is járhat táplálék után. Ízeltlábúakra, férgekre, csigákra vadászik. Peterakáskor előnyben részesíti a mélyebb, árnyékosabb, hűvösebb (pl. patakokból duzzasztott) tavakat (illetve a melegebb tavak valószínűleg az erdei békának kedveznek). Általában március elején-közepén bújik elő, párzási aktivitásához inkább szüksége van néhány melegebb napra, mint az erdei békának. A hímek a tó felmelegedő sarkát foglalják el, két belső hanghólyaggal felerősített, alacsony frekvenciájú morgó hangjuk messze elhallatszik, akár a víz alól is. A nőstények is a tó azonos részén petéznek, petéiket más nőstényekéhez tapasztják. Egy-egy petecsomóban, mely az erdei békánál szabálytalanabb alakú, akár 4000 pete is lehet. Az átalakult kisbékák június táján hagyják el a vizet, az erdei fiataloknál kisebbek, hátsó lábaik rövidebbek, orruk tompább. A gyepi béka kora tavasztól (március) késő őszig (időjárástól függően október vége-november, vagy akár december eleje) aktív, kövek, farönkök alatt, mély avarban, patakmederben elrejtőzve, de akár tavak iszapjában is áttelelhet.

Státusz, védelem

Mivel magyarországi élőhelyei többnyire védettek, ebből a szempontból fennmaradásuk nem forog veszélyben. Az átalakult fiatalokat sajnos nagy mennyiségben gázolják el a szaporodóhelyeik mellett haladó közutakon, de fejlődésük ebben a szakaszában természetes okból kifolyólag is nagy az elhullás. A kifejlett egyedeket szintén elgázolhatják, bár ez a veszteség nálunk nem jelentős. Szomorú tény, hogy éppen a Visegrádi-hegységből mutatták ki az első, a kitridiomikózis kórokozójával fertőzött gyepi békát a világon (a kitridiomikózis aBatrachochytrium dendrobatidis nevű rajzóspórás gomba által okozott, a kétéltűeket globálisan is fenyegető megbetegedés), e betegség veszélyességét a fajra jelenleg még nem ismerjük pontosan. A faj a Berni Egyezmény III. függelékébe tartozik. Magyarországon – mint minden kétéltű és hüllő – védett. Természetvédelmi értéke: 50 000 Ft.