Barna ásóbéka
A barna ásóbéka zömök testalkatú. A fej nagy, a hátsó lábak rövidek. A dobhártya hiányzik, fültőmirigye sincs. Bőre sima, legfeljebb néhány szétszórt elhelyezkedésű szemölcs figyelhető meg rajta. A pupillarés függőleges, a szivárványhártya általában aranyszínű. A mellső végtag ujjai szabadok, a hátsó lábujjak közötti úszóhártyák jól fejlettek. A lábközépcsontok tájékán lévő dudor (belső sarokgumó) jól fejlett ásósarkantyút képez. A hímeknek nincs hanghólyagja. Színezete nagyon változatos lehet. A hímek alapszíne sárgás-, a nőstényeké inkább szürkésbarna, amelyet nagy sötét- vagy olívbarna foltok és apró vörös pontok tarkítanak. A foltok lehetnek nagyszámúak, önállóan állók, vagy hosszú sávokat alkothatnak. A hasoldal szürkésfehér, ritkán szürke foltokkal. A fiatalok kezdetben nagyon hasonlóak, az egyedi mintázottság csak fokozatosan alakul ki. Mialatt vízben tartózkodnak, a színük sötétedik, a foltok alig különülnek el. Az ivari kétalakúság kifejeződik a testméretekben: a hím teste kisebb, valamint a felkarján nászidőszakban többnyire jól fejlett ovál-mirigy helyezkedik el, amely a nászidőn kívül gyakran alig észrevehető. Tenyerén és a mellső végtagján apró dudorok alakulnak ki a nász idején. A kifejlett nőstények elérhetik a 8 centimétert. A peték 3-4 mm átmérőjűek, amelyeket több sorban, mintegy 20 mm vastag, többnyire 20-30 cm hosszú (ritkán hosszabb) zsinórban rak le a nőstény vízinövényekre tekerve. A petezsinórban akár 3500 pete is lehet. A fejlődő embriók a petezsinórban feketék. Az ebihalak keléskor 5 mm hosszúak, az átalakulásig minden más faj lárvájánál sokkal nagyobbra nőnek, meghaladhatják akár a 8-10 centiméteres hosszúságot is. Színük szürkés, barnás, néha sárgás, a hasoldal fehéres, a farok világos. A lárvák légzőnyílása baloldali, a végbélnyílás középen van. Az ebihalak farokvége kihegyezett. Az átalakult kisbékák 20-40 mm nagyok amikor a vizet elhagyják.
A barna ásóbékának jelenleg két alfaja ismert, az egyik a legszélesebben elterjedt Pelobates fuscus fuscus LAURENTI, 1768. A P. f. insubricus CORNALIA, 1873 csak Olaszország északi részén, a Pó-folyó völgyében fordul elő. Valamikor Svájc déli területén is előfordult, jelenleg úgy tűnik, onnan eltűnt. A két alfaj egymáshoz igen hasonló, az olaszországi alfaj feje kicsit nagyobb, színezete – különösen a nőstények esetében – általánosan élénkebb, több vörös ponttal díszítve.
Hazai elterjedés: Hazánkban a sík- és dombvidékeken szinte mindenütt előfordul, a magasabb hegyeket általában elkerüli. Előnyben részesíti a laza talajú élőhelyeket, általában nem található meg a sziklás vagy erősen kötött talajokon.
Készült az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezés Program honlapjára beérkezett adatok felhasználásával.
Világelterjedés A barna ásóbéka Nyugat-, Közép- és Kelet-Európában, valamint Nyugat-Ázsiában szinte mindenütt előfordul. Hiányzik a Balkán-félszigetről, keleti irányban Oroszország nyugati és Kazahsztán észak-nyugati területéig húzódik el. A faj jelenleg a következő országokban fordul elő: Ausztria, Belgium, Bulgária, Bosznia és Hercegovina, Cseh-Köztársaság, Dánia, Észtország, Fehéroroszország, Franciaország (igen kicsi, izolálódott állományok), Görögország, Hollandia, Horvátország, Kazakhsztán, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Moldova, Németország, Olaszország, Oroszország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Svédország (legdélibb részén), Ukrajna.
Barna ásóbéka európai elterjedése. Készült az Európai Herpetológiai Atlasz honlapja alapján.