2014.06.26

Kék vércsék jeladózása Kazahsztánban

Megkezdtük a kékvércse-védelmi LIFE+ program (LIFE11/NAT/HU/000926 www.falcoproject.eu ) keretében megvásárolt műholdas jeladók felszerelését. Elsőként három kifejlett madárra szereltünk adót - nem is akárhol - a messzi kazah puszták legszebbikén, a Naurzum védett területegységein. 


Ki látott már ilyet - avagy a pusztai szúnyog csak nappal támad?!

A kétfős magyar különítményt (Palatitz Péter/MME Kékvércse-védelmi Munkacsoport és Nagy Attila/Milvus Csoport) Jevgenyij Bragin, a Naurzum kutatója és szakdolgozói  (Igor és Richat) segítették az úton.

Korábbi adatok azt sugalmazzák, hogy az itt költő kék vércsék nyár végén csatlakoznak kelet-európai állományunkhoz, mielőtt Afrika felé vennék útjukat. Reményeink szerint élőben követhetjük majd "Aisa", "Dana" és "Adai" útját a www.satellitetracking.eu honlapon keresztül.




A Naurzum mintegy 200 ezer hektáros területe az ország északi sztyep

régiójában található.




A védett terület nagy részét változatos gyeptársulások uralják, sok a

szikes tó, és láttunk több méter magas mészkősziklákat is.




A vízben szegény pusztai talajon nemigen nő meg fás szárú növény, ezért a

homokos részeken vagy a löszhátak letöréseiben lévő erdők igazi kincsnek

számítanak errefelé (Fotók: Dr. Palatitz Péter/MME KvVMCS).

 

Jevgenyij több mint 40 éve dolgozik a területen − amit ő nem tud megmutatni, azt nem is érdemes látni errefelé. Pedig számos érdekesség található ezeken a kazah sztyeppéken, a mormotáktól a szajga antilopon át a feketeszárnyú székicsérekig. Álljon itt néhány pillanatkép a számunkra legérdekesebb megfigyelésekről.




A kék vércsék (Falco vespertinus) számára a szarka (Pica pica) és a vetési varjú

(Corvus frugilegus) mellett az ember (Homo sapiens) is „fészeképítő fajjá vált”

a műfészkek kihelyezésével. Talán ezért nem is annyira félnek az ellenőrzést

végző szakemberektől (Homo sapiens vespertinusiensis).




A kék vércse tojók csakúgy, mint itthon, jobb években leginkább négy tojást raknak,

rosszabbakban hárommal is beérik. A madarak április végén kezdenek el

visszatérni a vonulásból, költeni május második felében kezdenek.




Ez a másodéves kék vércse hím jól elkülöníthető evezőtollainak tiritarka fióka mintázata

alapján. Mint megtudtuk, fő táplálékuk itt is a mezei pocok (Microtus arvalis), de

esznek barna ásóbékát (Pelobates fuscus), egyenesszárnyúakat (Odonata)

és úgy általában bármilyen rovart, ami a levegőben vagy a

földön rajzik (Fotók: Dr. Palatitz Péter/MME KvVMCS).




Az első komoly ok a meglepődésre: a vércsetelepeken itt minden évben költ egy-egy

pár kis sólyom (Falco columbarius) is (Fotó: Nagy Attila/Milvus Csoport)
...




… ennek a párnak éppen egy frissen kelt fiókája és egy kelőfélben lévő tojása volt.




Azért mifelénk a kabasólyom (Falco subbuteo) sem gyakori társfészkelő, nem

úgy errefelé ...




A korábban kihelyezett, kis bejárati nyílású ládákból sokszor kézzel ki lehet szedni

a kotló füleskuvikokat (Otus scops). Több, az előző években gyűrűzött

példányt is fogtunk így vissza.




Újabb érdekes adat: kerceréce (Bucephala clangula) fészekalj

a kék vércsék tőszomszédságában!




Vércse műfészek felett költő parlagi sas (Aquila heliaca) …




… három szép kis sasfiókával …




... és csapatosan a területen kódorgó idősebb fajtásaikkal. A legtöbb parlagi sas,

amit együtt láttunk, elérte a 30-at, de Jevgenyijszerint sose szokott itt ilyen kevés

lenni ebben az időszakban (Fotók: Dr. Palatitz Péter/MME KvVMCS).




Mindemellett a képen látott réti sas (Heliaetus albicilla), valamint a szirti sasok

(Aquila chrysaetos) is egymás tőszomszédságában költenek, az alattuk

legelésző jávorszarvasokon (Alces alces) túlpillantva tatárantilopokat

(Saiga tatarica) is kivehetnek éles szemükkel a nyílt sztyeppén.




Ha pedig ennyi itt a nagy testű fészeképítő ragadozó madár, a kerecsensólyom

(Falco cherrug) sem maradhat le a népes fajlistáról. A képen éppen „alulrul”,

de a szerzőnek van másik is „háturul”. (Fotók: Nagy Attila/Milvus Csoport).




Nem meglepő azonban, hogy a legnépesebb ragadozó madár csoportot a rétihéják

adják. A képen egy hamvas rétihéja (Circus pygargus) látható, de sok fakó rétihéját

is megfigyeltünk (Circus macrouros). Itt nem veszélyezteti őket az élőhelyek

beszűkülése miatti predáció és a fészekaljak kikaszálása sem…

(Fotó: Palatitz Péter/MME KvVMCS).

 

Mitől is van ez a hatalmas madárfajgazdagság, amikor a tél áprilisig is eltart, a gyepek gyér hozamúak és a hóolvadékon kívül alig esik 300mm csapadék egy évben?




Számos, a madarak számára kiváló élelemforrást jelentő, téli álmot

alvó emlősállat alkalmazkodott ezekhez a körülményekhez. Az ürgék

három fajjal vannak jelen a területen: sárga ürge (Spermophilus fulvus),

nagy ürge (Spermophilus major), kis ürge (Spermophilus pygmaeus),

de élnek itt rágcsálófajok is szép számmal, köztük a regionálisan

endemikus Eversmann-törpehörcsög (Allocricetulus eversmanni)
.




A pusztai mormota vagy Bobak (Marmota bobak) akár

félméteresre is megnő. Felágaskodva figyeli számos ellenségét,

füttyel jelzi azok közeledtét. (Mert ugyebár jó ebédhez szól a nóta …

− nem kérdéses, mitől híznak itt a sasfiókák ...)




A fürge gyík (Lacerta agilis) mindenfelé előfordul a területen.




A levegő rovarfaunája is kiterjedt. Legalábbis ezt jelzik a mindenfelé

gyakori légi vadászok (Fotók: Dr. Palatitz Péter).