Kockás sikló
A kockás sikló 70-100 cm-re megnövő, karcsú testalkatú kígyó. Az idősebb példányok olykor robosztusabbak is lehetnek. A nőstények nagyobbak és zömökebbek, mint a hímek. Feje hosszúkás, szemei nagyok, dülledtek. Fekete pupillája kerek, írisze bronz- vagy aranyszínű. Hátoldalának alapszíne zöldesbarna, szürkészöld vagy okker, olykor olívbarnába hajló, amelyet sötétbarna, vagy fekete pepitamintázat („kockák”, pettyek vagy foltok sora) tarkít. A has felé a foltok közötti terület világosabb sárgás vagy fehéres lehet, emiatt a testoldal foltjai jobban kiemelkednek. Előfordulhatnak majdnem egyszínű, pettyezetlen és teljesen fekete példányok is. Fején kivehető mintát általában nem visel, de egyes példányok nyakszirtjén sötét, a törzs felé kinyíló V-alakú mintázat látható. Felső ajakpajzsainak határai néha sötéten színezettek. Alsó ajakpajzsai sárgák vagy piszkos fehérek, melyeknek szegélyei a felső ajakpajzsokhoz hasonlóan sötéten árnyékozottak. Hasa vöröses, sárgás vagy piszkosfehér, sötétbarna vagy fekete pepita vagy zongorabillentyűzet-szerű mintázattal. Olykor a hasi sötét foltok egy vagy két hosszanti csíkká olvadnak össze. Teste középtáján általában 19 hátpikkelysor húzódik. Hátpikkelyei erősen ormósak.
A kockás sikló fajon belüli taxonómiája egyelőre teljesen feltáratlan. Egyetlen alfaját tartják számon (N. t. heinrothi HECHT, 1930), de annak érvényességét sokan vitatják. Tekintettel azonban a faj széles földrajzi elterjedésére, taxonómiai felosztása várható.
A kockás sikló általában vízben vagy víz közelében tartózkodik, ezért messziről összetéveszthető közeli rokonával, a vízisiklóval (Natrix natrix). A vízisikló színezete azonban többnyire jelentősen eltér (egyszínű, sötét árnyalatú, esetleg csíkos). Vannak világos alapon „kockás” vagy pettyezett vízisiklók Magyarországon is, azonban ezeknek is szinte minden esetben van sárga nyakszirtfoltjuk. A Balkán-félsziget egyes részein, ahol vízfolyások mentén, egy élőhelyen fordulnak elő, a „füstösen” színezett oldalú, cikk-cakk elrendezésben pettyezett példányok első pillantásra összetéveszthetőek a homoki viperákkal (Vipera ammodytes). A homoki vipera azonban sokkal zömökebb, háta közepén egybefüggő hullám- vagy cikk-cakk mintázatot visel, orrán pikkelyszarv látható, pupillája pedig hasított.
Hazai elterjedés: Magyarországon foltokban fordul elő, főleg nagyobb tavaink környékén (Balaton, Velencei-, Fertő-, Tisza-tó) élnek jelentős populációi, de országszerte találkozhatunk vele kisebb-nagyobb vízfolyások mentén is. Például a Zemplén egyes patakjai mentén is gyakori.
Elsősorban nagy kiterjedésű, állandó vagy legalábbis részlegesen megmaradó víztestek közelében található meg. Nagy tavainkon helyenként tömegesen figyelhető meg a kövekkel megtámasztott partoldalakon. Előszeretettel rejtőznek elhagyott csónakokban, de még a kikötőben veszteglő vitorlások motorponyvája alatt is. Egy-egy jobb rejtekhelyről négy-öt állat is előkerülhet. Dél-Európában és Kis-Ázsiában (de néhol hazánkban is) kisebb vízfolyások mentén is megtalálható. Csak ritkán távolodik el a víztől, de olyankor bármilyen, a víztestet övező élőhelytípuson, akár mediterrán domboldalakon is találkozhatunk vele.
A kockás sikló sokkal jobban kötődik a vízhez, mint közeli rokona, a vízisikló. Tengerparti élőhelyein a tengervízbe is bemerészkedik. Groteszk, dülledt szemei segítik abban, hogy mind a víz alatt, mind a szárazulaton jól lásson. A víztől ritkán távolodik el, meleg nyári napokon gyakran napozik a víz felszínén. A vízben nagy távolságokat tesz meg, ezért a nyílt vizeken is találkozhatunk vele. Ilyenkor, ha lehetősége adódik, szívesen használ ki bármilyen pihenésre alkalmas szárazulatot, beleértve az úszó gumimatracon napozókat is, ezzel időnként pánikba ejtve a gyanútlan strandolókat. A kockás sikló Magyarországon nappal aktív, de tőlünk délre nyári meleg napokon megfigyelhető, amint éjszaka vadászik. Táplálékát elsősorban halak alkotják, de elfogyasztja a kétéltűeket is. Gyakran a víz alatt les áldozatára, ilyenkor levegőért csak az orrlyukait dugja a víz színe fölé. Zsákmányát nem fojtja meg, hanem általában a partra vonszolva élve nyeli le. A párosodási időszak a helyi éghajlati viszonyoktól függően április végétől május végéig tart. A nőstények nyár közepétől rakják le tojásaikat vízparti faodvakba, kiegyenlített hőmérsékletű partoldalakba, nádkupacokba stb. Tojásainak száma 5-25 között mozog. A fiatalok hasonlítanak a felnőttekre, mintázatuk azonban kontrasztosabb. Természetes ragadozói között emlősök, madarak és ragadozó halak egyaránt megtalálhatók, bár bűzös mirigyváladéka miatt – amelyet a kloakáján át ürít ki, ha zaklatják – feltehetően sok ragadozó elkerüli. A kockás sikló, ha megfogják, a vízisiklóhoz hasonlóan általában nem harap, de tekergőző farkával és testének hátsó részével kellemetlen szagú anális váladékát fogva tartójára keni. Amennyiben a fenyegető sziszegése és a bűzös váladéka nem éri el célját, a vízisiklóhoz hasonlóan a kockás sikló is holtnak tettetheti magát.
Bár régebben, például a Balatonon sokkal nagyobb tömegben fordult elő, mint ma, magyarországi előfordulási helyein még mindig gyakori fajnak tekinthető. Az utóbbi évtizedekben azonban számos kisebb kiterjedésű élőhelyét megszüntették, így bizonyosan csökkent az állománya, ennek pontos mértékét azonban nem ismerjük. Mivel ökológiai igényei és ezen belül is a tápláléka az egyre sérülékenyebb vizes élőhelyekhez kötik, hosszú távon mindenképpen veszélyeztetetté válhat. Tartós védelmét a vizes élőhelyek védelme biztosíthatja. A faj a Berni Egyezmény II. függelékébe tartozik. Magyarországon – mint minden hüllő és kétéltű – védett. Természetvédelmi értéke: 25 000 Ft.
Gruschwitz, M., Kornacker, P.M., Podlouky, R., Völkl, W., Fritz, K. & Waitzmann, M. 1993. Verbreitung, Ökologie und Schutz der Schlangen Deutschlands und angrenzender Gebiete. Mertensiella, 3: 432 pp.
Herczeg, G., Szabó, K. & Korsós, Z. 2005. Asymmetry and population characteristics in dice snakes (Natrix tessellata): an interpopulation comparison. Amphibia-Reptilia, 26: 422-426.
Mebert, K. (ed.) (in press). Die Würfelnatter, Natrix tessellata: Biologie, Verbreitung und Schutz einer paläarktischen Art. Mertensiella, 18.
