2015.03.27

Március a Madárbarát kertben VI. – Készítsünk darázsgarázst!

Modernizálódó településeink egyre kevésbé kínálnak szaporodóhelyet a beporzásban nélkülözhetetlen magányos méheknek, és a kártevő rovarokat kordában tartó ragadozó darazsaknak. Márciusi cikksorozatunk hatodik részében ezek segítésével, a Madárbarát kert program egyik legizgalmasabb, legjópofább eszközével foglalkozunk.



A növények kora tavaszi éledése, a legkorábban virágzó fajok pollentermelése már március elejétől–közepétől táplálékot kínál azoknak a vastag "bundás", éppen ezért hidegtűrő méheknek, amik első lakói a darázsgarázsoknak is.

 

Partfalban, talajban költő rovarok

A magányos méhek és néhány hasonlóan egyedül élő, ragadozó darázsfaj partfalakba és a talajba mélyíti ujjnyi hosszúságú költőüregét, amibe virágport vagy megbénított hernyókat, pókokat hord, majd erre petézik. Ez követően a rovar a kikelő és fejlődő lárvák védelme érdekében lezárja, leggyakraban sárdugóval tapasztja be a költőüreg bejáratát.

Az így élő méhek és darazsak fontos részét képezik az egészséges környezetnek, hiszen beporzóként nélkülözhetetlenek a növény- és gyümölcstermesztésben, illetve a ragadozó darazsak biológiai védekezést jelentenek a kártevők ellen. Ezért jelenlétük nem pusztán gazdasági érdekünk, de élelmiszertermelésünk kapcsán létkérdés is számunkra.

Ezek az állatok löszfalak, vályogházak, nádtetők hiányában egyre jobban kiszorulnak a modern városokból, olyannyira, hogy Nyugat-Európa nagy területein jelentősen meg is fogyatkoztak. Nem véletlen, hogy az ottani természetvédők dolgozták ki és kezdték el használni a darázsgarázsokat.




Magányos méhek és darazsak számára költőhelyet jelentő partfalak városokban.

8 fotó – katt a képre (Fotó: Orbán Zoltán).














 

A darázsgarázs

Darázsgarázs minden 3–15 mm átmérőjű, legalább néhány cm hosszúságú, cső alakú tárgy, illetve bármely olyan anyag, amibe ilyen lyukak mélyíthetőek.

Az eszköz elnevezése csalóka, mivel a természetes földfali költőhelyekhez hasonlóan ezt is főleg a kőművesméhek (Osmia nem) képviselői foglalják el. Magyar nyelven viszont a darázsgarázs dallamosabb, egyszerűen jobban hangzik. Akit részletesebben érdekel a kőművesméhek élete, és a darázsgarázs, mint eszköz szerepe a védelmükben, elolvashat egy angol nyelvű tanulmányt is itt >>.








 














A darázsgarázsok változatos megjelenésű eszközök, amik akár tetszetős kerti,

sziklakerti "bútorok" is lehetnek. Ezek elkészítésénél, kialakításánál,

elhelyezésénél szinte csak a képzeletünk szab határt. A fotók

nagyításához katt a képekre (Fotók: Orbán Zoltán).

 

Mivel lakói nem telepesen élő fajok, hacsak nem fogjuk meg őket, akkor teljesen veszélytelenek. Ezért a darázsgarázsokat a ház közelébe, ablakpárkányra, erkélyre is kihelyezhetjük.





Jó példa erre az MME fővárosi, Költő u-i Központi Irodájának látogató-bejárata. Itt

a tájékoztató tábla ajtó felőli oldalára szereltünk fel három darázsgarázst. Ezeket

a hozzánk érkezők annak ellenére sem veszik észre, hogy ezeket méhek

és darazsak tucatjai látogatják szinte folyamatosan márciustól.

Nagyításhoz katt a képre (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Hatékonysága növelhető, ha virágok közelébe: virágágyásba, sziklakertbe, gyümölcsfák vagy balkonláda mellé helyezzük ki, hiszen ilyenkor az állatok gyorsabban találják meg a költőhelyet, mi pedig a pollengyűjtést is megfigyelhetjük. Száraz tavaszokon és kánikulai hónapokban kis tálkában vizet, egy másikban pedig sarat is érdemes kitenni a darázsgarázs közelébe, ami segíti a kamrák lezárásához szükséges "építőanyag" összegyűjtését.




Méhitató virágágyásban (Fotó: Orbán Zoltán).




Méhek pocsolyamélyedésben nedves talajt keresnek. 5 fotó – katt a képre

(Fotó: Orbán Zoltán).









 

A működése elképesztő!

A magányos méhek és darazsak nagy fajgazdagságú, változatos méretű és megjelenésű, ezért nagyon látványos állatcsoport. Mivel nem zavartatják magukat az embertől, akár néhány centiméter távolságból is megfigyelhetjük a lakók sürgés-forgását.

  • Első lépésben az újonnan érkező bejárja a felületet, és felderíti a számára megfelelő átmérőjű és még nem foglalt üregeket.




Darázsgarázs lakókamráit felderítő magányosméh-faj (Fotó: Czinege Anett).

 

  • Amint kiválasztotta, elkezdi hordani a táplálékot – méhek esetében virágport, darazsak esetében megbénított hernyókat, kifejlett rovarokat, pókokat.




Virágport hordó magányosméh-faj darázsgarázsban (Fotó: Orbán Zoltán).

 

  • Kellő mennyiség összegyűjtését követően rápetézik a raktározott táplálékra, majd fejének vibráló mozgásával tömörített sárral betapasztja az üreg bejáratát.
  • A lezárt kamrában kikel a pete és táplálkozni kezd; lassan elfogyasztja az élelmet, majd bebábozódik, végül a kifejlett rovar (imágó) átrágja magát a sárdugón, és a folyamat újrakezdődik.




Darázsgarázs üres, és már lakott, sárral betapasztott költőkamrákkal ...




... és átrágott sárdugóval (Fotó: Orbán Zoltán).

 

  • Az új lakónak ekkor azonban már az elhasznált lakókamrákat ki is kell takarítania, illetve az átrágott sárdugó maradványait el kell távolítania.




Használt lakókamrát takarító méhfaj darázsgarázsban. 7 fotó – katt a képre

(Fotók: Orbán Zoltán).













 

  • Ráadásul a normál működést még különlegesebb fajok és viselkedési elemek is színesítik. A "hivatalos" lakóknak ugyanis, még a ragadozó darazsaknak is, megvannak a maguk élősködő ellenségei. Ezek a fürkészrovar-fajok is rendszeresen feltűnnek, és ha megfelelő állapotú költőüreget találnak vagy kellő fejlettségű lárvát érzékelnek a lezárt kamrában, akkor az akár a testüknél is hosszabb tojócsövet a fa rostjai vagy a sárdugó mellett beszúrva a saját petéjüket helyezik el az eredeti tulajdonosra, akit a ragadozó kikelő lárvája fog elfogyasztani.




Darázsszínű fémfürkész darázsgarázs felderítése közben. 3 fotó – katt a képre

(Fotó: Orbán Zoltán).





 

Mivel ezeket a folyamatokat a szorosan egymás mellett lévő üregben, egymással párhuzamosan, sok állat végzi, a darázsgarázs nagyon látványos eszköz.




A darázsgarázsok izgalmas megfigyelési és fotótémát is kínálnak.

4 fotó – katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).







 

Hol használható?

A kerttől a földszinti ablakpárkányon át a sokadik emelet magasságáig bárhol, ahol a közelben virágok is vannak, hiszen az ezekre érkező rovarok a költőüregeket is gyorsan megtalálják. Növeli az eszköz tartósságát, ha esőtől védett helyre tesszük vagy tetőt szerelünk fölé.




Mivel a darázsgarázs kicsi, ezen az 1 m2-nél kisebb, 4. emeleti "erkélyen" is többféle,

működik, számos költőkamrát kínálva. 4 fotó – katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).







 

KÉSZÍTÉSE

Tűzifakugliba

10–20 cm átmérőjű tűzifakuglikba akár több tucatnyi költőüregből álló darázsgarázs készíthető, ha 3–15 mm átmérőjű fúróval sűrűn átlyuggatjuk 3–10 cm mély lyukakkal. Általában a rönkök hossztengelyével párhuzamosan, tehát a keresztvágási felületbe fúrunk, de ha hozzájutunk, vagy készíteni tudunk hasított rönköket, akkor a törzs oldalába is fúrhatunk.




Darázsgarázsunknak érdemes lábakat is készíteni, amivel elkerülhető a fa aljának

nedvesedése, korhadása.
7 fotó – katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).
















A tűzifakugliba készített darázsgarázsok könnyen mozgathatóak, ezért ideálisak arra

is, hogy ablakpárkányon lévő virágláda mellé telepítsük (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Nádszövetből

Szorosan összecsavart, 10–20 cm vastag nádszövetből finomabb fogazatú fűrésszel (a vasfűrész is jó) vágjunk le egy 30–40 cm hosszú darabot, majd a két végén szorosan drótozzuk össze, végül egy megfelelő vastagságú dróttal, ágacskával vagy szeggel tágítsuk ki a nádszövet mindkét oldalán a nádszálak üregeit. A nádszövetből készült darázsgarázs zsinórral függesztve, vagy nyárs vastagságú villáság-lábra tűzve, virágágyásba állítva is kihelyezhető.




8 fotó az elkészítés lépéseiről – katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).















 

Bambusznádból

Hüvelykujj vastagságú bambusznádszálakat 30–40 cm-es darabokra vágva, majd ezeket kötegekbe kötve is darázsgarázsokat kapunk.




Bambusznádkötegből készült darázsgarázs (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Farakásba

A legkönnyebb dolgunk akkor van, ha a természetvédelmi farakásunkba szeretnénk darázsgarázsokat készíteni. Ebben az esetben akár több száz lyukat is fúrhatunk a fenti módon a tűzifa rönkökbe, jó nagy darázsgarázstelepet kialakítva.




A természetvédelmi farakás sok állatcsoportnak, így a darázsgarázsok

lakóinak is jó élőhelyet kínál.




Itt a munka is könnyebb, mert a rönkök már eleve a helyükön vannak és a

fúráshoz jól rögzítettek (Fotók: Orbán Zoltán).

 

VÁSÁRLÁSA

Akinek nincs kedve vagy lehetősége darázsgarázst készíteni, ezt beszerezheti az MME boltjában is.

 

Közösen a zöldebb, élhetőbb településekért

A március a legmozgalmasabb, legizgalmasabb időszak a Madárbarát kert program életében, hiszen ilyenkor még tart az etetés, miközben a madarak egy része már odút foglal és fészket is épít.

Annak érdekében indítottuk ezt a cikksorozatot, melynek keretében hetente akár több írást is közzé teszünk a honlapunkon és a Facebook oldalunkon, hogy az állatok iránt érdeklődőket segítsük a kora tavaszi teendők tervezésében, kivitelezésében.

Reméljük, hogy ezeknek köszönhetően nem csak kevésbé ismert madár- és más állatcsoport-védelmi eszközök és módszerek elterjedését segítjük, de olvasóinkat is még több megfigyelési élményhez juttathatjuk!

Annak érdekében, hogy minél többen legyünk, hogy minél többet tehessünk, kérjük, ossza meg ezeket a cikkeket ismerősei, barátai körében is!

Köszönjük!




Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a

kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk

figyelmébe a Madárbarátok könyvét (részletek >>).

 

Önt is várja a Madárbarát kert program!

A Madárbarát kert program a különböző lakó- és munkahelyi környezethez alkalmazkodó madárvédelmi módszertani gyűjtemény. A Madárbarát kert a családi házak, háztáji kiskertek, parkok és arborétumok; a Madárbarát óvoda és a Madárbarát iskola az oktatási intézmények; a Madárbarát panel a panelházak lakóinak, a Madárbarát munkahely az irodában dolgozók és munkáltatók alprograma.

A programban való részvételhez nincs szükség különösebb madártani ismeretre, jártasságra, a regisztrációt követően megküldött Madárbarát Kert Kalendárium és a honlap minden szükséges információt tartalmaz. A különböző madárvédelmi eszközök és téli madáreleség pedig a kertészeti és barkácsüzletek mellett az MME boltjában is beszerezhető.

Elegendő már egy-két madárodú, egy itatónak használt virágalátét, télen pedig egy kis etető a kertbe, az óvoda- és iskolaudvarba, ablakba, és máris élvezhetjük tollas barátaink közelségét. Ha pedig már ott vannak, a pedagógusokat és a szülőket a nevelésben, a gyerekeket és felnőtteket a kikapcsolódásban, a gazdálkodókat és a kiskert tulajdonosokat a kártevők távol tartásában segítik a madarak.

Az elismerő tábla megszerzésének feltétele, hogy a program résztvevője a regisztrációt követően legalább egy mesterséges madárodú kihelyezésével, itató folyamatos működtetésével és téli madáretetéssel végzett egy évnyi madárbarát kertészkedést követően a regisztrációs csomagban kapott jelentőlap beküldésével tájékoztassa az MME központi irodáját az általa végzett madárvédelmi munkáról. Az információk értékelését és elfogadását követően postai úton megküldjük a ház falára, ajtóra, kerítésre kihelyezhető elismerő táblát, mely hirdeti, hogy itt egy madárbarát lakik és tevékenykedik.





A Madárbarát kert program alprogramjainak külön elismerő táblája van, a képen

a Madárbarát kerté és a Madárbarát panelé látható. Nagyításhoz katt

a képekre (Fotók: Orbán Zoltán).

 

A Madárbarát kert programnak 2015-ben már 6.000 regisztrált tagja van országszerte, köztük ezernél is több óvoda és iskola. Legyen Ön is "hivatásos" madárbarát kertész, üdvözöljük a Madárbarát kert programban!

 

Az MME támogatása

Kérjük, ne felejtse, hogy az MME tagság mellett többféle támogatással és a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásával is segítheti egyesületünk munkáját. Köszönjük!




A letölthető 1% nyilatkozat a képre kattintva érhető el.

 

Orbán Zoltán