2015.10.29

Madárbarát levélgereblyézés – amikor a kevesebb több

A Madárbarát kert program egyik előnye, hogy olykor mentesít minket a munkától – azaz akkor segítünk az állatokon, ha kevesebbet dolgozunk a kertben, az utcán, a parkban. Az egyik ilyen alkalom az elkövetkező hetekben, lombhulláskor adódik.



Telelő magevő és rovarevő madaraink táplálékának jóval több, mint 99,999%-át a természetes táplálékbázisok: a fák és bokrok, a borostyán és a vadszőlő termése, a hómentes gyepek és gazosok magkínálata, a kéreg- és egyéb repedésekben telelő rovarok, lárvák és bábok képezik. Enyhe, hómentes teleken az etetők alacsonyabb madárforgalmának egyik oka éppen az, hogy ezek a természetes táplálékforrások szabadon hozzáférhetőek, ezért a madarak kevésbé koncentrálódnak a lakott területekre (illetve a kontinens északi területeiről és a magas hegyek térségéből kevesebb érkezik a délebbi régiókba) és az etetőkre.

 

Madárbarát gereblyézés

Míg az általunk működtetett madáretetők, a téli madáretetés elsősorban az emberek szórakoztatását szolgálják, bár természetesen meg is könnyítik az ide járó madarak életét, a hullott lomb és a gyep madárbarát kezelésével jóval több állat életét tudjuk befolyásolni. 




Az ősszel és télen a talajon táplálékot kereső madarak szempontjából nem mindegy,

hogy a gyepek milyen állapotban vannak. Az arasznyinál alacsonyabb fű (ebből

még a kisebb testű fajok is kilátnak és a nagyobb termetűeket sem

akadályozza a mozgásban), amit helyenként hullott falevelek is

gazdagítanak – 7 fotó, katt a képre –, kedvezőbb

táplálkozóterületek, ...

















... mint az ilyen agyongereblyézett, "steril"  gyep, ahol a fűszálak is "szép rendben"

egyfelé állnak – 2 fotó, katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).



 

A lakott területek kertjeinek, parkjainak gondozásakor természetesen fontos szempont a drága pénzen telepített és fenntartott, az embereket gyönyörködtető fűszőnyeg megóvása. Ezzel kapcsolatban az egyik legfontosabb őszi feladat egy utolsó nyírás és a hullott lomb összegyűjtése.

Ezek alapján az emberek és a telelő állatok igényei között alapvető ellentét lenne? Ha nem végletekben, hanem a középutat választva kezeljük a kérdést, akkor szerencsére nem!

A legjobb megoldás az, hogy ha a nyílt gyepen össze is gereblyézzük a hullott faleveleket, a bokrok között és alatt, ahol amúgy sincs gyep, meghagyjuk vagy akár a gereblyézett levelekből vastagítjuk is ezt a szőnyeget.




A cikk első fotóin látott terület madárbarát gereblyézést követően, télen, amikor

legalább a bokrok alatt megmaradt a hullott lomb – 10 fotó, katt a képre

(Fotók: Orbán Zoltán).



















 

További megoldás, ha a kert kevésbé zavart részén egy-két nagyobb levélkupacot alakítunk ki (és a szélhordás ellen nagyobb ágakkal lefedünk) a telelő sünök és békák számára.