2018.01.01

2018 év madara – a vándorsólyom

A vándorsólyom több évtizednyi szünet után 1997-ben költött újra Magyarországon. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a 20 éves évfordulóra emlékezve szenteli a világ leggyorsabb madarának 2018-at.



A vándorsólyom a világon mindenhol az erő, az ügyesség, a rátermettség szimbóluma volt, és az ma is. Címerekben, jelvényekben szerepel. Szimbolikus jelentőségén túl, nagyon is gyakorlati haszna volt a késő középkorig, amikor a héja mellett, a legelterjedtebben használt solymászmadár volt. Magyarországon abban az időben a vándorsólyom volt „a sólyom” a többi fajt, például a kerecsent más néven említik a krónikák.

A lőfegyverek elterjedésével a solymászat, és vele a vándorsólyom jelentősége csökkent. A 20. században azonban, a solymászat újjáéledésével ismét előtérbe került. Ennek is köszönhető, hogy a növényvédő szerekhez kapcsolódó állománycsökkenésére idejében felfigyeltek a szakemberek, és az okokat feltárva sikerült megmenteni a teljes kipusztulástól. Magyarországon a faj eltűnése után több évtizedig nem lehetett solymászati, vagy más célra vándorsólymot tartani. A hosszú tiltás után, hazánkban az 1980-as évek óta lehet ismét vándorsólyommal solymászni.

 

Megjelenés

A szédületes sebességéről széles körben ismert vándorsólyom az örvös galambnál termetesebb, 38-51 cm testhosszú, 89-113 cm-es szárnyfesztávolságú.




A vándorsólyom erőteljes testalkatú, hegyes szárnyú, közepesen hosszú farkú

ragadozó – 8 fotó, katt a képre















 

A hímek mintegy egyharmaddal kisebbek a tojóknál, ahogy ezt az angol és német nevük – tiercel, illetve Terzel is jelzi. A nemek színezetében viszont nincs komoly eltérés. Az öreg madaraknál a fejtető, a tarkó és a szem alatti széles barkó fekete, utóbbi messziről is jól látható a fehér pofafolttal és torokkal keretezve. A hát, a vállak, a szárnyfedők és a farktollak sötét palaszürkék, utóbbiakon sötétszürke keresztsávok találhatók, a szárnytollak feketések.

Az öreg madarak alsótestének alapszíne a fehértől a halvány vörösesen át a narancsszínűig változhat, a begytájékon cseppszerű, ettől lejjebb, az alsó farkfedőkön és a gatyán keresztsávozással. A fiataloknál a felnőttek palaszürke felsőoldali és barkószínezetét barnásfekete helyettesíti, a pofafolt és a torok sárgásfehér, az alsótest pedig fehér helyett vörhenyessárga, sűrű, hosszanti, fekete mintázattal.       

 

Elterjedés

A vándorsólyom igazi világpolgár, a kontinensek közül egyedül az Antarktiszon nem fordul elő, illetve nincs még adata Új-Zélandról sem. Elterjedési területén foltszerűen hiányzik a sivatagi és esőerdei zónákból.




A vándorsólyom a Föld szárazföldi területeinek jelentős részén fészkel vagy

kóborlóként, vonulóként előfordul (Forrás: birdlife.com)


 

 

Élőhely

Bárhol megtelepszik, ahol költésre alkalmas sziklafalakat, közepes és nagy testű madárfajok fán épült fészkeit találja. Az egyik leggyakoribb településen fészkelő ragadozómadárként világszerte költ nagyvárosok belső kerületeinek felhőkarcolóin, magas épületein is.




Vándorsólyom klasszikus sziklai fészkelőhelye az angliai Yorkshire Dales Nemzeti

Parkban – 2 fotó, katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán)






Az angliai Manchester egyik látványossága ...




... a belvárosban fészkelő vándorsólyompár – 8 fotó, katt a képre

(Fotók: Orbán Zoltán)