2013.05.24

Új gólyakamera Dejtáron és rejtélyes éjszakai látogató Kazáron





Tavaly nyáron nagy sikert aratott a Nógrád megyei új gólyakameránk, s bár a gólyák idén április elején megérkeztek Kazárra, de költésbe nem kezdtek. Május közepére biztossá vált, hogy a gólyacsalád életét idén ott nem tudjuk megmutatni az érdeklődőknek, mert utoljára május 13-án volt egy magányos gólya a fészken. Ezért egy másik nógrádi fészekhez, Dejtárra helyzetük át a kamerát, melynek képét mostantól a nagyközönség is élvezheti.


A Községháza kazánkéményén lévő fészek már korábban is szóba került, mint lehetséges helyszín, hiszen ott egy mikrohullámú internet antennája is van. Ennek köszönhetően még így, a költési időszak kellős közepén, és ami a legfontosabb, a madarak zavarása nélkül is megoldható volt a gyorsát szerelés. A fészekben már kikelt az 5 fióka, s reméljük, hogy két hónap múlva mindannyian kirepülhetnek!




Az új kamera élőképe elérhető a fotóra vagy ide kattintva


Sajnos az internet kapcsolat sebessége egyelőre nem az előzetes információknak megfelelő, így csak kisebb felbontású videót tudunk közvetíteni!

Amint azt a fentiekben már írtuk, a kazári kamerán május 13-án délelőtt láttunk utoljára gólyát a fészken. Ezt követően a madár eltűnt, május 16-án délelőtt viszont megjelent egy, majd május 19-én reggelre egy újabb lyuk a fészek közepén. Ezért átnéztük az időközben már leszerelt kamera május 18-19-e között rögzített videó felvételeit, hogy kiderítsük, mi történt. Az alábbi videóból kiderül, hogy mi lett az eredménye a nyomozásnak.