Újabb sasmérgezés történt
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területéhez tartozó Pincehely falu határában egy korábban elpusztult róka körül három rétisas
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területéhez tartozó Pincehely falu határában egy korábban elpusztult róka körül három rétisas
Fehércsőrű búvár – egy Magyarországon eddig még soha nem látott madárfaj – első példányát figyelték meg a balatonföldvári mólónál december 3-án
A Fesztivál szervezőinek célja, hogy a Filmszemlék által minél több, a természet, természetvédelem, környezetvédelem és tudomány területén
A baranyai templomtornyokba kihelyezett 161 költőládából idén 69-et foglaltak el költésre a madarak.
Az MRE Ökogyülekezeti Mozgalom a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakmai támogatásával fotópályázatot hirdet.
November utolsó szombatján immáron XVI. alkalommal vártuk az érdeklődőket a Tatai Vadlúd Sokadalomra. A télköszöntő madárfesztiválnak idén már 17.000
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület is csatlakozott az idei évben a november 19- 27 közt tartott Európai Hulladékcsökkentési Hét több
2016 karácsonya előtt keresete meg az MME-t a Touch me not ruházati márka azzal a céllal, hogy csatlakozzon "Gondoskodó termékek" programunkhoz.
Lezárult az idei év fajára, a kockás siklóra kiírt rajzpályázatunk. Köszönjük szépen az aktív részvételt!
A MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel (MME) a Herman Ottó Intézettel
A Madárbarát kert program sokkal, de sokkal több, mint változatos természetvédelmi módszertani gyűjtemény. Az eszközök célzott elhelyezésével és
Amint arról néhány hete beszámoltunk, a II. Amuri vércse Expedíció keretében magyar kutatók indultak Indiába, hogy újabb madarakra helyezzenek
Jóval több mint egy évszázada indult el Magyarországon a lakosság önkéntes madáretetési mozgalma. Az itthon maradó és Eurázsia északi térségeiből
Idén immáron XVI. alkalommal várjuk a madárbarátokat a Tatai Öreg-tó partjára, a télköszöntő Tatai Vadlúd Sokadalomra.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) egy évvel ezelőtt indította el a hazánk gerinces állatait bemutató digitális TUDÁSTÁR oldalát
A Homoktövis újpesti élőhelyén (2016. október 29-én) 18. alkalommal szerveztünk élőhelykezelési akciót.
2016.10.30-án egyik önkéntesünk, Onofer Attila, 4 mandarinréce jelenlétéről számolt be a Miskolctapolcán található csónakázó tavon. Nem lehet előre
Újabb, jeladóval felszerelt kerecsensólyom szenvedett áramütést, ezúttal Szlovákiában. Az esetre a madárra erősített jeladó derített fényt.
A vadgazdálkodók szemében a ragadozómadarak elsősorban, mint a "hasznos" apróvadfajok kártékony pusztítói jelennek meg. Nem is gondolnánk, hogy a
Az amuri vércsék 2012-ben világszerte nagy felhördülést kiváltó, embertelen mértékű befogása és pusztítása apropóján intenzív és komplex fajvédelmi