Vándorúton a "Budapest természeti értékei" fotókiállítás
Bajor Zoltán, Budapest természeti értkeit bemutató művészi igényű fotókiállítása ismét "útra kelt" és két új iskolába költözött. A házigazdák - a
Bajor Zoltán, Budapest természeti értkeit bemutató művészi igényű fotókiállítása ismét "útra kelt" és két új iskolába költözött. A házigazdák - a
Az MME 2010-ben – a fecskék védelmének évében - hagyományteremtő szándékkal elindította a tokaji partifecske hajózás elnevezésű programját. A Felső
Lezárult az MME februárban meghirdetett "Szerelmes madarak" című rajzpályázata, a három korosztályban beérkezett közel 2.000 pályamunka komoly kihívás
Az MME Nyíregyházi Helyi Csoportjának 5 önkéntese mintegy 50 méter hosszan tisztította meg a Tisza partfalát Szabolcs-Zalkod térségében, hogy az
Civil szervezetek összefogásával újabb tanösvény létsül Budapesti egyik jelentős természeti értéke, a Merzse mocsár mellett. Az átadásra minden
Az MME Tápió-vidéki Helyi Csoportja madárgyűrűző bemutatót tart Kókán a vadászháznál 2012. április 28-án (szombaton). Az érdeklődők ismereteket
A védett és fokozottan védett ragadozómadarak szándékos pusztítása mindig komoly problémát jelentett Magyarországon, az idei év első hónapjaiban
Nem várt siker övezte az MME Valentin naphoz kapcsolódó "Szerelmes madarak" című rajzpályázatát. A két hónap alatt 1.942 pályamű érkezett óvódás, alsó
Az MME Hajdú-Bihar Megyei Helyi Csoportja a Debreceni Nagyerdő Természetvédelmi Területen található ragadozómadár-fészkeket ellenőrzi 2012. április 22
Az MME Veszprém Megyei Helyi Csoportja a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkkal közösen, az idén is a várpalotai bányatavaknál tartja hagyományos tavaszi
Az elkövetkező hetek kora esti és éjszakai óráiban hangzik fel országszerte, még a belvárosi bokrosokban is a világ egyik legszebb hangú madarának, a
Az MME az elmúlt évekhez hasonlóan, a Rákosi Vipera Védelmi Programmal közös standdal vesz részt a Fővárosi Állat- és Növénykertben megrendezett Föld
Az MME Tápió-vidéki helyi csoportja odúellenőrzést végez Kókán az égeres mocsárerdőben, és a Felső-hegy határrészben lévő odútelepén 2012. április 21
Az MME Budapesti Helyi Csoportja madarásztúrára hívja az érdeklődőket az újpesti Farkas-erdőbe 2012. április 27-én (pénteken). A résztvevők
Az MME Budapesti Helyi Csoportja madarásztúrát szervezett a Rákos-patakhoz 2012. április 16-án (szombaton). A 10 km-es sétának 42-en indultak neki és
Az MME 1979-ben indította útjára az "Év madara" programot. A tavalyi év pozitív tapasztalatai alapján idén is az ország lakossága dönthet arról, hogy
Az MME Budapesti Helyi Csoportja madarásztúrát szervez a Rákos-patakhoz 2012. április 14-én (szombaton). Mivel javában tart a madárvonulás a
A BirdLife International az idei "Spring Alive" (Tavaszi madárles) akcióhoz kapcsolódva fotópályázatot hirdetett, amelyen olyan 16 éven aluli gyerekek