De mi is ez a hang, mi célt szolgál és hogyan szólaltatják meg a harkályok a fákat? Az MME Harkályvédelmi Munkacsoportjának rövid összeállításában ezekre a kérdésekre keresünk választ.

Mi tehát a dobolás és miért hangoskodnak így a harkályok?

Először is tisztázzuk, hogy harkályok esetében dobolásnak azt a tevékenységet hívjuk, amikor a madár, rendszerint rendkívül gyors ismétlésben, a csőrét hangkeltés céljából üti a fához – a táplálkozási célú kopácsolás is kelt hangot, de annak üteme jellemzően sokkal lassabb és rendszertelen, hiszen csak a vésési munka kísérője és nem hordoz üzenetet. A doboláshoz ezzel szemben, ha teheti, olyan helyet választ a madár, amely megfelelően rezonáns és lehetőleg messzire hallatszik róla a hang, majd a fajára jellemző módon dobol – a csőrütések ebben az esetben nem alakítják a fa felületét semmilyen számottevő módon. A minél jobb hangkeltés érdekében a településeken élő harkályok akár mesterséges felszíneket, például tetőtéri parabolát is használhatnak.

A dobolással közvetíteni kívánt üzenet lényegében azonos az énekesmadarak énekének tartalmával: segít a párkeresésben, majd a kialakult párok (a hímek és a tojók is dobolnak) ezzel a hanggal jelzik a szomszédoknak, hogy az adott fészkelőterület foglalt, betolakodóknak nincs helye.

Hogyan dobolnak a hazai harkályfajok?

Nem minden harkályfaj dobol rendszeresen, de a legtöbb igen. A dobolás ritmusa és időtartama alapvetően a fajtól függ, de kisebb eltérések azért észlelhetők, amelyek függhetnek például az évszaktól, a madár nemétől, hangulatától stb. Kezdjük a leggyakoribb fajjal, a nagy fakopánccsal (a becslések szerint ebből a fajból több mint kétszer annyi él az országban, mint az összes többiből együttvéve). Dobolása jellegzetesen gyors, rövid pergés: 10-16 leütés alig több, mint fél másodperc alatt (!), az első ütések a legerősebbek. Halgassuk is meg!