A hazai köznyelvben pelikánként ismert madárfaj a XIX. században még költött a mai Magyarország területén, de a folyószabályozások és a mocsarak lecsapolása óta csak ritka vendégként jelenik meg hazánkban. Hozzánk legközelebb a Duna-deltában költ jelentősebb állománya, körülbelül 3000 pár. Időnként innen elkóborló példányaival találkozhatunk hazai vizes élőhelyeken. A múltban halászati kártevőként kezelték, ezért, valamint élőhelyinek elvesztése miatt világállománya nagyon összezsugorodott. A költőpárok néhány nagy telepre koncentrálódnak, ami sebezhetővé teszi a fajt. Rendkívüli ritkasága miatt, hatékony védelme érdekében hazánkban külön védelmi intézkedéseket nem igényel. Rövidtávú vonuló.

Eurázsia és Afrika nagy kiterjedésű, halban gazdag mocsaraiban és nagy folyók deltatorkolataiban költ. Hatalmas telepei alakultak ki, ahol a madarak egymáshoz közel építik fészkeiket. Bár ezek különböző növényi anyagokból készülnek, a költés végére nagy tömegükkel és sok ürülékükkel a felismerhetetlenségig lepusztítják az építményt és annak közvetlen környezetét. Általában 2-3 tojást rak, melyekből a csupasz fiókák 30 nap után kelnek ki. A fiókák tollasodásuk és megerősödésük után egyre jobban eltávolodnak a fészektől. A pelikánok szinte kizárólag halakkal táplálkoznak, akár 2 kg-os példányokat is elnyelhetnek. Megkapó látvány csoportos, rendkívül összehangolt halászatuk. Alakzatban terelik a halakat, majd egyszerre merik ki a halakat is tartalmazó vizet, hatalmas torokzacskójukkal. Ezután kipréselik a felesleges vizet, majd egyben nyelik le zsákmányukat.