A kerecsen mellett a másik nagytestű sólymunk, amely a múlt században fészkelőfajként eltűnt Magyarországról. Hazai állománya a ’60-as években összeomlott, csak 1997-ben költött újra a Pilisben. Azóta növekszik a költőpárok száma középhegységeink sziklafalain és felhagyott kőbányáiban. Európai állománya stabilizálódott, ennek köszönhetően valószínűlega hazai állomány is tovább emelkedik. Nyugat-Európában részben urbanizálódott és városi környezetben is költ, nálunk is meg lehet figyelni tornyokon éjszakázó példányait, akár Budapesten is. Kedvelt solymászmadár, ezért régebben sok fészket kifosztottak, a fiókákat pedig kicsempészték az országból. A legnagyobb problémát a mára már betiltott DDT (rovarirtószer) mérgezés jelentette. A hazánkban kikelő fiókák jelentős részét színes gyűrűvel jelölik, ami az egyes példányok egyedi azonosítását segíti a madarak újbóli befogása nélkül. Műholdas jeladókat is használnak a faj mozgásának követéséhez. Az északi állományok vonulnak, a délebbiek állandóan a költőhelyük közelében tartózkodnak. A fiatalok kóborolnak. Hazánkban egyre gyakoribb téli vendég és átvonuló.

Élőhelye, költése:

Kozmopolita madárfaj, az Antarktisz kivételével az összes kontinensen előfordul. Sokféle élőhelyen előfordulhat, nálunk a középhegységekben található elszórt költőállománya. Tipikus költőhelyei a sziklapárkányok, de nagyobb elhagyott fészkeket is elfoglalhat, fészket nem épít. A tojó 2-5 tojást rak, a fiókák 28-29 nap alatt kelnek ki, és 6-7 hetes korban hagyják el a fészket. Kezdetben még nem tudnak magukról gondoskodni, szüleiktől lesik el a vadászat fortélyait. A vándorsólymot tartják a leggyorsabb madárnak, hihetetlen gyorsan csapnak le zsákmányukra. Nagy magasságból zuhanórepüléssel közelíti meg prédáját, melyet rendszerint már a levegőben elkap vagy pedig egy erős rúgással leterít a földre. Tápláléka szinte kizárólag madarakból áll, elsősorban galambokból.

Kifejlett vándorsólyom

Fiatal vándorsólyom