2013.08.07

Indul a XXVIII. Bódva-völgyi Madárvonulás-kutató és Természetvédelmi Tábor




2013. augusztus 14-én nyit az MME Gömör-Tornai Helyi Csoportja és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság által közösen szervezett Bódva-völgyi Madárvonulás-kutató és Természetvédelmi Tábor, amelynek célja, hogy nyomon követhessük a területen átvonuló madarak állományát.


A Perkupa és Szalonna közötti Köszvényes-kútnál október 25-ig működő táborban nincsenek kötött turnusok, tetszőleges időpontban és időtartamra lehet jönni.

A program szakmai vezetői mellé keresünk önkénteseket, akik a madarak befogásában és kezelésében segédkeznek. Előzetes szakmai ismeretekre nincs szükség, minden jelentkező megfelelő képzést kap a helyszínen. Diákok, felnőttek, családok egyaránt jelentkezhetnek, egyéni és csoportos jelentkezőket is fogadunk. A madárgyűrűzési munka által megszabott napi rutin mellett lehetőség van a nemzeti parkban való kirándulásra és egyéb fakultatív programokra.




A résztvevők megtanulhatják, hogyan
kell a madarakat a hálóból kiszedni…
(Fotó: Farkas Emese)





… segédkeznek bevinni azokat a
gyűrűzés helyszínére, …
(Fotó: Nehézy László)





… ahol nyomon követhetik a gyűrűzés folyamatát.
(Fotó: Szmorad Ferenc)


Jelentkezés és további információ: Farkas Roland, 06-30-6375-149, farkasro@yahoo.com




Hívásával 250 Ft-tal támogatja az MME madárvédelmi munkáját.
Köszönjük!












Farkas Emese
MME Gömör-Tornai Helyi Csoport