A fák csupasz ágai között láthatóvá váló, az ég világos hátterén kirajzolódó sötét csomókban fehér vagy sárga fagyöngyre, fészkekre vagy baktériumok által okozott göbökre ismerhetünk.

Ez a faóriássá nőtt barkócaberkenye már lehullatta ősszel vörösesre színeződő leveleit, kopasz ágait nyújtogatja az ég felé (Fotó: Péter Judit)

Az elhagyott fészkeket érdemes közelebbről is szemügyre venni. A rigók gyakran sárral vagy a kidőlt fák lassan erdei talajjá alakuló korhadékával erősítik meg fészkeiket. Az énekes rigó például igazai remekművet készít: fészkét belülről nyállal kevert farosttal simára tapasztja.

Énekes rigó fészek (Fotó: Benedek Veronika)

Az erdő alján az ősz végi esős időben még néhány gomba is tömeges lehet, mint az egyik korábbi cikkünkben is bemutatott harkálytintagomba. A fák ágai között csapatokban mozognak ilyenkor az őszapók, cinegék, csuszkák, az erdei pocsolyákban pedig láthatunk már fürdeni téli vendégként előforduló fajokat is.

A léprigó hazánkban szórványosan költ, téli vendégként azonban gyakrabban találkozhatunk vele (Fotó: Orbán Zoltán)

A lombjukat vesztett fákat meghatározhatjuk kérgükről. A csertölgy kérge például sziklaszerűen repedezett, a kocsánytalan tölgy kérge kevésbé barázdált. A csertölgy törzsén nedves termőhelyen gyakran láthatunk ún. cserlécet vagy fagylécet.

Csertölgy és kocsánytalan tölgy (Fotó: Péter Judit)

Ha szeretnél csatlakozni a következő "Most látható a természetben" kiránduláshoz, figyeld az MME Facebook oldalát! 

Írta: Benedek Veronika