Zöld levelibéka
A zöld levelibéka elegáns megjelenésű, karcsú testű faj. Hátsó lábai igen hosszúak. Testmérete maximálisan 5 cm lehet, bár többnyire ez alatt marad. Orra lekerekített, szivárványhártyája aranysárga. A pupilla vízszintes rés alakú. Hátoldalának bőre sima, míg a hasoldal szemcsézett. Színe a hátoldalán a zöld valamely árnyalata, a hasoldal fehéres-sárgás. Elsősorban a kora tavaszi időszakban találkozni lehet szürkésbarna (néha majdnem fekete) példányokkal. Színe elsősorban a közeghez igazodó, de a sötétebb árnyalat hideg időben elősegíti a napsugarak hatékonyabb elnyelését. A hátoldalon néha szétszórtan sötétebb foltokat visel. A hát és a hasoldal határán mindkét oldalon az orrnyílásoktól hátrafelé fehér sávval szegélyezett vékony, megszakítás nélküli fekete sáv húzódik végig. Lefutása, formája egyedi azonosítást tesz lehetővé. Az ágyéktájékon a sáv gyakran felhajlik, ha nem, akkor végigfut a lágyékig. A szájpadcsont mögött található ekecsont (vomer) fogazott. Nyelve elől lenőtt, kicsapható. A végtagok ujjai tapadókorongban végződnek, melyek segítségével rendkívül jól másznak a növényeken. A dobhártya kisebb átmérőjű, mint a szem. Az ivari kétalakúság kifejeződik a testméretekben. A nőstények általában nagyobbak. A hímeknek külső, toroktájéki hanghólyagjuk van, amely nyugalmi helyzetben is felismerhető: a torok sötétebb sárgásbarna, ráncolt. A nőstény a petéket több részletben, mogyorónyi, kis diónyi csomókban rakja le, amelyekben körülbelül 50 pete lehet. A sárgásfehér színű pete átmérője 1,5-2 mm, a kocsonyás burkával együtt körülbelül 4 mm. Keléskor a lárvák 3-5 mm hosszúak, növekedésük során elérhetik az 50 mm-t is. Színük egyöntetű olívbarna. Légzőnyílásuk a test baloldalán, a végbélnyílás a jobboldalon található. Az ebihalak jól fejlett, magas farokvitorlája a végén lekerekített. Az átalakult békák 12-20 mm nagyok.
Széles elterjedési területén belül a zöld levelibékának jelenleg négy alfaját különítik el. Európa szinte egész területén (hazánkban is) a Hyla arborea arborea fordul elő. A H. a. kretensis (AHL, 1931) Kréta és Rhodos szigetén, az Égei-szigeteken, a Peloponnészoszi-félszigeten és Kisázsia nyugati területén él. A H. a. molleri (BEDRIAGA, 1890) az Ibériai félszigeten Portugáliában és Spanyolország északnyugati, Franciaország délnyugati részén található. A H. a. sarda (PAVLOV, 1933) Korzika, Sardinia és Elba szigetén él. A H. a. schelkownikowi (CHERNOV, 1926) a Kaukázusban fordul elő. Több más, korábban alfajként nyilvántartott alakja ma már önálló faj.
Megjelenésében igen hasonló a délnyugat-európai elterjedésű, ott a zöld levelibékával együtt is előforduló mediterrán levelibéka (Hyla meridionalis), azonban ennél a fajnál hiányzik a hát és a hasoldal határán futó fekete sáv. A Ciprus szigetén és Nyugat-Ázsia keleti területein előforduló H. savignyi nagyon hasonlít a H. arborea-hoz, de színe sárgás, kisebb testű, a laterális sötét sáv hátrafelé haladva kisebb pontokból áll össze. Az Izrael területén élő rendkívül ritka H. heinzsteinitzi orrcsúcsa inkább lecsapott, rövidnek látszó, a laterális sáv szétszakadozó, a test hátoldala gyakran foltozott, egyes helyeken a zöld alapszíne türkiz árnyalatú lehet.
Hazai elterjedés: A zöld levelibéka hazánkban szinte mindenütt előfordul. Megtalálható a sík-, domb- és hegyvidékeken egyaránt. Kedveli a nedves élőhelyeket, de a szaporodóhelyektől akár több kilométer távolságban is lehet vele találkozni. Lakott területeken is megtalálja életfeltételeit.
A zöld levelibéka általában a napsütötte nyílt területeken (nedves réteken, legelőkön), bokros, ligeterdős helyeken fordul elő. Előnyben részesíti a széles levelű növényzetet, az erdők esetében a vegyes fajösszetételűeket. Megtalálható kertekben, szőlőültetvényekben, gyümölcsösökben, parkokban, tópartokon és természetes vagy mesterséges vízfolyások mentén. Az emberi településeken, még nagyvárosokban is előfordul. Kerüli a sűrű és kevéssé megvilágított erdőket. Jól tolerálja a száraz időszakot, gyakran előkerül egészen száraz élőhelyekről is. Általában a 600 m tszf. magasság alatt gyakori, ahol az éves átlaghőmérséklet meghaladja a 12 ºC-t, de nem ritka a jóval magasabb helyeken sem. Szaporodása és lárvális fejlődése a legkülönbözőbb állóvizekben történhet. Petéit lerakja kisebb-nagyobb tavakba, víztározókba, mocsarakba, sőt kisebb időszakos vízterekbe (öntésterületeken, pocsolyákba) is. Kedvelt peterakó helye a vízállásos láprétek. Az átalakult kisbékák kezdetben a vízparti növényzeten tartózkodnak, néhány héten belül akár több száz méter távolságra is elhúzódhatnak a víztértől. Ahol együtt fordul elő a mediterrán levelibékával, ott a két faj szaporodhat egymással, terméketlen hibrideket létrehozva.
A zöld levelibékák kora este és éjjel aktívak, nappal inkább napsütötte helyeken pihenő példányaival találkozhatunk. Sötétedéskor általában lemásznak a talajra, ahol bőrükön át vizet tudnak felvenni, illetve táplálék után kutatnak. Ősszel napközben is aktívak, ilyenkor keresik fel a hibernálásra alkalmas helyeket. A telet a talajban, földalatti üregekben, rágcsálók járataiba húzódva, kövek alatt, fák odvaiban vészelik át, de áttelelhetnek az iszapban is. Szaporodásuk általában április-május hónapokban történik, de az időjárási viszonyok ezt jelentősen módosíthatják: megkezdődhet már márciusban és eltarthat akár július végéig is. Általában jóval több hím fordul elő a szaporodóhelyeken, mint nőstény. A hímek összegyűlnek a peterakásra alkalmas víztereknél, ahol sötétedés után kórust alkotva hallatják érdes hívóhangjukat, így vonzva a nőstényeket. A nőstények követik a hímeket a vízbe, majd a pete lerakását követően el is hagyják azt. Az amplexusban a hím a nőstényt a mellső lába mögött karolja át. Összetapadásukat elősegíti, hogy a hím a nőstény hátoldalához szorítja a ragadós váladékkal fedett toroktájékát. A peték lerakása több részletben, kisebb csomókban történik, összesen akár 500-1000 petét is rakhatnak. A lárvák 4-8 nap alatt kelnek ki, és 40-60 nap alatt alakulnak át. Az ebihalak átalakulása júniustól szeptemberig megy végbe az elterjedési területtől és a helyi klimatikus viszonyoktól függően. Hűvösebb régiókban előfordul, hogy az ebihalak áttelelnek a vízben és csak a következő évben alakulnak át. Ivarérettségüket egyes adatok szerint a hímek elérhetik akár egyéves, a nőstények kétéves korukra is. Átlagos élettartama 15 év. Táplálékát elsősorban rovarok képezik, de elfogyasztják a pókokat és a kisebb csigákat is. Gyors mozgásuk, ugrásuk révén a repülő rovarokat is ügyesen elkapják. Vízben fejlődő lárváikat a ragadozó rovarok és lárváik nagy számban fogyasztják, de megfigyelték, hogy az ásóbéka ebihala is gyéríti állományukat. A kifejlett levelibékákat elsősorban vízisiklók és a madarak fogyasztják.
A zöld levelibéka érzékeny az élőhelyének változásaira, különösen az erdőállomány, a bokros foltok eltűnésére, feldarabolódására, a vizes élőhelyek lecsapolására, a vizek szennyezésére, a szaporodóhelyek eltűnésére, a halakkal való benépesülésére. Ezek a változások elsősorban Nyugat-Európában vezettek az állományok jelentősebb csökkenéséhez, Törökországban pedig lokális eltűnéséhez. A faj egyedeit gyűjtik terráriumi tartás céljára is, ami tovább csökkenti az állományokat. További veszélyeztető tényező lehet a klímaváltozás, a megnövekedett UV-B sugárzás vagy a betegségek – különösen a kitridiomikózis – terjedése. Az új vizes élőhelyek létesítése (halastavak, horgásztavak, víztározók, csatornák) viszont a lokális állományoknak kedveznek, egyedszámuk növekedhet. Állománynagyságaik növelésében Svédországban jelentős sikereket értek el az élőhelyek helyreállításával. Számos restaurációs programnak zászlóshajó faja a zöld levelibéka. A faj az IUCN besorolásban a „legkevésbé aggasztó helyzetű” (Least Concern) megjelölést kapta, szerepel a Berni-Egyezmény II. függelékében, és az EU Élőhelyvédelmi Irányelv IV. mellékletében. A legtöbb országban védett faj. A CITES listákon nem szerepel. Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 10 000 forint.
Andersen, L.W., Fog, K. & Damgaard, C. 2004. Habitat fragmentation causes bottlenecks and inbreeding in the European tree frog (Hyla arborea). Proceedings of the Royal Society of London, Series B., 271: 1293-1302.
Clausnitzer, C. & Clausnitzer, H-J. 1984. Erste Ergebnisse einer Wiederansiedlung des Laubfrosches Hyla arborea (Linnaeus, 1758) im Landkreis Celle (Niedersachsen). (Salientia: Hylidae). Salamandra, DGHT, Rheinbach, 20(1): 50-55.
Clausnitzer, H-J. 1986. Zur Ökologie und Ernährung des Laubfrosches Hyla a. arborea(Linnaeus, 1758) im Sommerlebensraum (Salientia: Hylidae). Salamandra, DGHT, Rheinbach, 22: 162-172.
Eibl-Eibesfeld, I. 1952. Vergleichende Verhaltensstudien an Anuren. 1. Zur Paarungsbiologie des Laubfrosches. Zeitschrift für Tierpsychologie, Parey, Berlin/Hamburg, 9: 382-395.
Fog, K. 1993. Migration in the tree frog Hyla arborea. In: Stumpel, A. H. P. & Tester, U. (eds): Ecology and conservation of the European tree frog. Wageningen, The Netherlands: DLO Institute for Forestry and Nature Research.
Friedl, T. W. P. & Klump, G. M. 1997. Some aspects of population biology in the European tree frog, Hyla arborea. Herpetologica, 53: 321-330.
Friedl, T. W. P. & Klump, G. M. 2002. The vocal behaviour of male European tree frogs (Hyla arborea): implications for inter- and intrasexual selection. Behaviour, 139: 113-136.
Geiger, A. 1995. Der Laubfrosch (Hyla arborea L.). Ökologie und Artenschutz. Mertensiella, Bd. 6, Rheinbach/Bonn.
Giacoma, C., Kozar, T. & Pavignano I. 1993. Ethological aspects of the biology of Hyla arborea. In: Stumpel, A. H. P., Tester, U. (eds): Ecology and conservation of the European tree frog. Proceedings of the 1st international workshop on Hyla arborea, Institute for Forestry and Nature Research, Wageningen.
Grach, C. & Plesser, Y. & Werner, Y. L. 2007. A new, sibling, tree frog from Jerusalem (Amphibia: Anura: Hylidae). Journal of Natural History, London; 41: 709-728.
Grosse, W-R. 1994. Der Laubfrosch. Die Neue Brehm-Bücherei, Bd. 615, Westarp, Magdeburg.
Hels, T. & Fog, K. 1995. Does it help to restore ponds? A case of the Tree Frog (Hyla arborea). Memoranda Societas pro Fauna et Flora Fennica, 71: 93-95.
Kaya, U., Agasyan, A., Aziz Avisi, Tuniyev, B., Isailovic J. C., Lymberakis, P., Andrén, C., Cogalniceanu, D., Wilkinson, J., Ananjeva, N., Üzüm, N., Orlov, N., Podloucky, R., Tuniyev, S. 2008. Hyla arborea. In: IUCN 2010. IUCN Red List of Threatened Species. Version 2010.1. . Downloaded on 15 March 2010.
Stumpel, A. H. P. (1993): The terrestrial habitat of Hyla arborea. In: Stumpel, A. H. P. & Tester, U. (eds): Ecology and conservation of the European tree frog. Proceedings of the 1st international workshop on Hyla arborea, Institute for Forestry and Nature Research, Wageningen, pp 47-54.
Tester, U. 1993. Methods and definitions for tree frog research. In: Stumpel A. H. P. & Tester, U. (eds): Ecology and conservation of the European tree frog. Proceedings of the 1st international workshop on Hyla arborea, Institute for Forestry and Nature Research, Wageningen.
