Sárgahasú unka
A sárgahasú unka háta szürke, háti szaruszemölcsei hegyesek, tüskések. Hasoldalán a foltok élénk citromsárga vagy halványsárga színűek, és összefüggőbbek, mint a vöröshasú unka, Bombina bombina (LINNAEUS, 1761) vörös foltjai, és a hüvelykujjra is kiterjednek. A hímek mellső végtagján párzási időszakban sötét hüvelykvánkos látható. Testfelépítése robusztusabb, mint a vöröshasú unkáé, és nincs hanghólyagja, tehát hívóhangja jóval gyengébben hallható, mint a vöröshasú unkáé. A sárgahasú unka bőre mérgező váladékot termel, ami nyálkahártyára kerülve égető, csípő érzést okoz. A kifejlet állat 40-60 mm-re, lárvája 31-54 mm-re nő meg. A lárva szemei közötti távolság kétszer akkora, mint az orrlyukak közti távolság. Légzőnyílása és végbélnyílása is a has középvonalában található. Farka vége tompán kihegyezett, felső vitorlája a hát közepén kezdődik. Szája nyitva ovális, csukva ív alakú, a felső ajkán 2, az alsón pedig 3 fogsor van. Hátoldala szürkésbarna, farkát sűrű barna foltok tarkítják.
A sárgahasú unka politipikus faj. A faj elterjedési területének nagy részén a törzsalak,Bombina variegata variegata (LINNAEUS, 1758) fordul elő, a B. v. kolombatovici (BEDRIAGA, 1890) Dalmáciában és Montenegróban, a B. v. scabra MÜLLER, 1940 pedig Montenegro, Albánia, Görögország és Bulgária területén él. Az Appennini-félszigeten előforduló, B. pachypust (BONAPARTE, 1838) nem sokkal korábban még a B. variegata alfajaként tartották számon. Szymura és munkatársai (2000) a sárgahasú unkán belül jelentős genetikai távolságot fedeztek fel a nyugat-európai és a Kárpátokban található állományok között. A különbséget azzal magyarázzák, hogy a két csoport két külön irányból népesítette be Európát az utolsó eljegesedés után. Ezt az eredményt későbbi kutatásokkal tovább árnyalták, miszerint a sárgahasú unkának különböző jégkorszaki menedékterületei voltak a Balkánon, és a Kárpátok lábainál. Hazánkban mind a két vonalból származó populációk megtalálhatóak. Az Alpokalján, Mecsekben és a Bakonyban élő állományok az Alpok felől népesültek be, és a Pilis-Visegrádi-hegységben és a Zemplénben megtalálható állományok pedig a Kárpátokból származnak. A faj a hegy- és dombvidékek találkozásánál keveredik a vöröshasú unkával, a hibrid egyedek megkülönböztető alaktani bélyegei átmeneti jelleget mutathatnak, így a hibridzónákban az egyedek faji meghatározása nehézkes. A két unkafaj hibridizációjáról Méhely Lajos tudósított először 1904-ben.
A vöröshasú unkától a hibrid zónákon kívül könnyen elkülöníthető. Szürke hátoldala, tüskés háti szaruszemölcsei különböznek a vöröshasú unka hátoldalától, amelynek hátoldala szürke vagy fekete, bőrét lekerekített szaruszemölcsök borítják. A sárgahasú unka hasi foltjai élénk citromsárgák és összefüggőek, ellentétben a vöröshasú unkával, amelynek a foltjai narancssárgától a sötétpirosig terjedő színárnyalatúak.
Hazai elterjedés: Hazánkban a középhegységekben elszigetelt populációk formájában fordul elő a Bakony, a Pilis-Visegrádi-hegység, a Mátra, a Bükk és Mecsek területén. Nem elszigetelt állományai az Őrség, Zemplén és Aggteleki-karszt területén fordulnak elő. Hibridzónát alkot a vöröshasú unkával a Bakony, Mátra, Bükk, Zemplén, és Mecsek hegylábainál.
Hegyvidéki vizes élőhelyeket kedveli, előfordulását a domborzat, tengerszint feletti magasság és a csapadékmennyiség együttesen határozza meg. Hazánkban az Őrségben akár 150-200 m-es tengerszint feletti magasságon is előfordul. Élnek tavakban és patakok mentén is, de előnyben részesítik a kis méretű, időszakos pocsolyákat, és megtalálhatóak többek között keréknyomokban, erdészeti utakon, vizesárkokban is.
A sárgahasú unka főleg éjjel aktív, de nappal is könnyen megfigyelhetjük a pocsolyák víztükréből kiemelkedő szempárokat. Április elején jön elő a téli hibernációt követően, amikor a pocsolyák vize már felmelegszik 10-12 ºC fokra. A párzás és peterakás időszaka akár egész nyáron tarthat, ilyenkor a hímek a jellegzetes, de a vöröshasú unkáénál magasabb, gyorsabb, és halkabb „unk-unk” hívóhangjukkal csalogatják a nőstényeket, amelyek 50-100 petét raknak le kisebb csomókban. Az ebihalak 1,5–2 hónap alatt alakulnak át teljesen, majd elhagyják a vízet. A lárvák algát, a kifejlett egyedek elsősorban szárazföldi ízeltlábúakat fogyasztanak, de vízi gerinctelenek is szerepelnek az étlapjukon. Veszély esetén fejüket és végtagjaikat felszegve, hátukat homorítva minél többet igyekeznek mutatni színes hasoldalukból, azaz a jellegzetes „unkaraflex’-et mutatják, amivel igyekeznek eltántorítani ellenségeiket. Fő predátoraik a ragadozó kisemlősök, mivel a bőrük által termelt mérgező váladékot a madarak nem tudják tolerálni.
Az urbanizáció és a különböző emberi tevékenységek következtében tönkrement élőhelyekről számos populáció eltűnt már. A nemrégiben felfedezett gombafertőzés, a kitridiomikózis bizonyítottan megtámadja a sárgahasú unkát, jóllehet eddig még nem találtak összefüggést a gomba jelenléte és a fertőzött populációk állományainak csökkenése között. A sárgahasú unka a Berni Egyezmény III. függelékébe tartozik. Magyarországon – mint minden hüllő és kétéltű – védett. Természetvédelmi értéke: 50 000 Ft.
Arntzen, J. W. 1978. Some hypotheses on postglacial migrations of the fire-bellied toadBombina bombina (Linnaeus) and the yellow-bellied toad, Bombina variegata (Linnaeus). Journal of Biogeography, 5: 339-345.
Gollmann, G. 1987. Bombina bombina and Bombina variegata in the Mátra mountains: New data on distribution and hybridization. Amphibia-Reptilia, 8: 213-224.
Gollmann, G., Roth, P. & Hödl, W. 1986. Hybridization between the Fire-bellied toadsBombina bombina and Bombina variegata in the karst regions of Slovakia and Hungary: morphological and allozyme evidence. Journal of Evolutionary Biology, 1: 3-14.
Méhely, L. 1891. A magyar fauna Bombinatorjai és egy új Triton (Molge) faj hazánkból. MTA Mathematikai és Természettudományi Közlemények, 24: 553-574.
Méhely, L. 1904. A Mecsek-hegység és a Kapela herpetológiai viszonyai. Állattani Közlemények, 3: 1–49.
Szymura, J. M. 1993. Analysis of hybrid zones with Bombina. – In: Harrison, R. G. (ed): Hybrid zones and the evolutionary process. Oxford University Press, Oxford, New York; pp. 261-289.
Szymura, J. M., Uzzell, T. & Spolsky, C. 2000. Mitochondrial DNA variation in the hybridizing fire-bellied toads, Bombina bombina and B. variegata. Molecular Ecology, 9: 891-899.
Vörös, J., Alcobendas, M., Martínez-Solano, I. & García-París, M. 2006. Evolution ofBombina bombina and Bombina variegata (Anura: Discoglossidae) in the Carpathian Basin: a history of repeated mt-DNA introgression across species. Molecular Phylogenetics and Evolution, 38: 705-718.
Vörös, J. & Major, Á. 2007. Kétéltű-populációk földrajzi szerkezete a Kárpát-medencében. In: Forró L. (szerk.): A Kárpát-medence állatvilágának kialakulása. Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest; pp. 269-281.
