Vöröshasú unka
A vöröshasú unka hátoldala szürke vagy fekete, bőrét lekerekített szaruszemölcsök borítják. Létezik egy zöld hátú változata is, amely a normál színezetű egyedekkel együtt fordul elő. Fekete hasoldala a narancssárgától a sötétpirosig terjedő színárnyalatú, egymástól jól elkülönülő foltokkal tarkított. A lábujjakra a vörös foltok nem terjednek rá. A has fekete alapszínében tűhegynyi fehér pontok láthatóak. A hímek mellső végtagján párzási időszakban fekete színű hüvelykvánkos látható. A kifejlet állat 35-50 mm-re, lárvája 15-38 mm-re nő meg. Az ebihal szemei közötti távolság kétszer akkora, mint az orrlyukak közti távolság. Légzőnyílása és végbélnyílása is a has középvonalában található. Farka vége tompán kihegyezett, felső vitorlája a szemek mögött kezdődik. Szája nyitva ovális, csukva ív alakú, a felső ajkán 2, az alsón pedig 3 fogsor van. Felső ajka 1, alső pedig 2 sor szemölccsel szegett. Hátoldala barna, farka barnán pontozott.
A vöröshasú unka (Bombina bombina) monotipikus faj, jelenleg ismert alfajai nincsenek. Elterjedésének határán a közelrokon sárgahasú unkával, Bombina variegata (LINNAEUS, 1758) keveredik, ekkor a hibrid egyedek megkülönböztető alaktani bélyegei átmeneti jelleget mutathatnak, így a hibridzónákban az egyedek faji meghatározása nehézkes. A két unkafaj hibridizációjáról Méhely Lajos tudósított először 1904-ben.
A sárgahasú unkától a hibridzónákon kívül könnyen megkülönböztethető. Hasi foltjai különállóak és élénk narancssárga színűek, ellentétben a sárgahasú unkával, amelynek élénk citromsárga, és nagyrészt összefüggő foltjai vannak. A vöröshasú unka háti szaruszemölcsei laposak és lencse alakúak, míg a sárgahasú unka hátán tüskés szaruszemölcsök találhatóak.
Hazai elterjedés: Hazánkban a sík- és dombvidékek lakója, gyakorlatilag minden tájegységben megtalálható. Hibridzónát alkot a középhegységeinkben előforduló sárgahasú unkával a Bakony, a Mátra, a Bükk, a Zemplén, és Mecsek hegylábainál.
Mindenféle vizes élőhelyen előfordul, ahol sűrű vízinövényzet található. Előnyben részesíti a náddal, hínárral, békaliliommal és békabuzogánnyal gazdagított vizeket. Főleg a nagyobb kiterjedésű, állandó vízállásokat kedveli, de megél csatornákban, holtágakban, mocsarakban, kiöntésekben, és nagyobb pocsolyákban is. Gyorsfolyású vizekben ritkán található meg. Fontos szempont számára a víz tisztasága.
A vöröshasú unkák általában március végén, elején jönnek elő a szárazföldi búvóhelyükről, és vándorolnak a vizekbe. Ekkor kezdődik párzási időszakuk, ez alatt aktív egyedeket nappal is lehet látni. Szívesen sütkéreznek a sekély vízben, de a hímek alkotta kórusok sötétedéskor kezdenek rá igazán. A hideg és az erős szél jelentősen csökkenti az aktivitásukat. Az állomány nagy része egész nyáron a vízben vagy vízközelben marad, és csak ősszel hagyja el a vizet a teleléshez. Párzási időszakban a hímek felfekszenek a víz felszínére és jellegzetes „unk-unk” hívóhangot adnak. Territoriális viselkedést is mutatnak, lábukkal vízrezgéseket keltenek, ezzel jelzik területük nagyságát. A nőstények összesen 100-300 petét raknak le kisebb csomókban, vízinövények leveleire helyezve azokat. Az ebihalak 2-2,5 hónap alatt alakulnak át, és nyár végén hagyják el a vízet. Főleg algákkal táplálkoznak. A frissen átalakult békák főleg vízirovarokat esznek, a felnőtt egyedek pedig mindenféle rovart, de elősorban vízi gerincteleneket fogyasztanak. Veszély esetén a vöröshasú unka védekező pózt vesz fel, úgynevezett „unkareflex”-et mutat. Végtagjait és fejét felfeszítve, hátát homorítva élénk színű hasi oldalát mutatja, szemét eltakarja, esetenként a hátára is fordul. Ragadozói elsősorban madarak, de ragadozó kisemlősök is előszeretettel fogyasztják. Bőrváladékának méreganyaga gyengébb, mint a sárgahasú unkáé.
A vöröshasú unkát veszélyeztető legfőbb tényező a vízes élőhelyek megszűnése, kiszáradása, ami Nyugat- és Közép-Európában számos populáció eltűnését eredményezte már. Eltűnését olyan további tényezők okozzák még, mint a vizek elszennyezése, az idegenhonos fajok betelepítése, vagy a különféle betegségek, mint például a nemrégiben felfedezett gombafertőzés, a kitridiomikózis, amelyet ugyan ezen a fajon még nem találtak meg, a sárgahasú unkán már bizonyítottan előfordul. A vöröshasú unka a Berni Egyezmény II. függelékébe tartozik. Magyarországon – mint minden hüllő és kétéltű – védett. Természetvédelmi értéke: 10.000 Ft.
Arntzen, J. W. 1978. Some hypotheses on postglacial migrations of the fire-bellied toadBombina bombina (Linnaeus) and the yellow-bellied toad, Bombina variegata (Linnaeus). Journal of Biogeography, 5: 339-345.
Gollmann, G. 1987. Bombina bombina and Bombina variegata in the Mátra mountains: New data on distribution and hybridization. Amphibia-Reptilia, 8: 213-224.
Gollmann, G., Roth, P. & Hödl, W. 1986. Hybridization between the Fire-bellied toadsBombina bombina and Bombina variegata in the karst regions of Slovakia and Hungary: morphological and allozyme evidence. Journal of Evolutionary Biology, 1: 3-14.
Méhely, L. 1891. A magyar fauna Bombinatorjai és egy új Triton (Molge) faj hazánkból. MTA Mathematikai és Természettudományi Közlemények, 24: 553-574.
Méhely, L. 1904. A Mecsek-hegység és a Kapela herpetológiai viszonyai. Állattani Közlemények, 3: 1–49.
Szymura, J. M. 1993. Analysis of hybrid zones with Bombina. – In: Harrison, R. G. (ed): Hybrid zones and the evolutionary process. Oxford University Press, Oxford, New York; pp. 261-289.
Szymura, J. M., Uzzell, T. & Spolsky, C. 2000. Mitochondrial DNA variation in the hybridizing fire-bellied toads, Bombina bombina and B. variegata. Molecular Ecology, 9: 891-899.
Vörös, J., Alcobendas, M., Martínez-Solano, I. & García-París, M. 2006. Evolution ofBombina bombina and Bombina variegata (Anura: Discoglossidae) in the Carpathian Basin: a history of repeated mt-DNA introgression across species. Molecular Phylogenetics and Evolution, 38: 705-718.
Vörös, J. & Major, Á. 2007. Kétéltű-populációk földrajzi szerkezete a Kárpát-medencében. In: Forró L. (szerk.): A Kárpát-medence állatvilágának kialakulása. Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest; pp. 269-281.
