Dunai tarajosgőte
Nagytestű gőte, akár 12-13 cm-re is megnőhet, de a tarajosgőte-fajcsoport tagjai közül ez a faj a legkarcsúbb, amely elsősorban vízi életmódjából adódik. A három hazai tarajosgőtefaj elkülönítésére szolgáló Wolterstorff-index (mellső végtag hossza : azonos oldali végtagok közötti távolság) a nőstények esetében 34-45%, a hímeknél pedig 45-52%, ami kevesebb, mint a másik két faj esetében. Teste sötétbarna, fekete foltokkal tarkítva, vagy egységesen fekete színű. A fekete torokrészen és az oldalán apró fehér foltok találhatóak, a hasa élénk narancssárga fekete foltokkal. A nászruhás hím a szem vonalától a farok végéig húzódó rojtozott szélű magas tarajt visel, a farka oldalán hosszanti fehér csík található. Szivárványhártyája narancssárga. A két ivar között némi testméretbeli különbség mutatkozik, a hímek valamivel kisebbek, és kloákájuk duzzadtabb. A lárva hossza 30-70 mm, zömök testalkatú. Feje szélessége meghaladja a törzs átmérőjét. Orra rövid és tompán lekerekített. Szemei nagyok, oldalt és magasan állnak, átmérőjük egyenlő az orrlyukak közti távolsággal. Végtagjaik hosszúak és vékonyak, ujjai mind a mellső, mind a hátsó lábain nagyon vékonyak. Farka hosszabb, mint a teste, csúcsos végű. Hátoldala világos-, közép- vagy zöldesbarna, feketén pontozott. Úszóvitorlája felső szélén fekete foltok láthatóak.
A dunai tarajosgőtét (Triturus dobrogicus) sokáig Triturus cristatus egyik alfajaként tartották számon. Bucci-Innocenti és munkatársai 1983-ban kimutatták, hogy az alfajok kromoszómái jelentős különbséget mutatnak, így a többivel együtt ezt a taxont is faji rangra emelték. Eredményeiket később széleskörű genetikai vizsgálatok megerősítették. Litvinchuk és Borkin 2000-ben morfometriai tulajdonságok alapján a dunai tarajosgőtét két alfajra bontották. Szerintük a törzsalak, T. d. dobrogicus a Duna-Delta vidékén és a Duna alsó (Vaskapu alatti) szakaszán fordul elő. A kárpát-medencei állományokat T. d. macrosomus-nak (BOULENGER, 1908) nevezték el. Genetikai vizsgálatok azonban nem támasztják alá a két állomány elkülönülését (Vörös és Arntzen, 2010)
A közelrokon közönséges tarajosgőtétől (Triturus cristatus) nehezen különíthető el. Megkülönböztető bélyegei a test és a lábak hosszának aránya (Wolterstorff-index), amely a nőstények esetében 34-45%, a hímeknél pedig 45-52%, ami kevesebb, mint a másik két faj esetében, és a nyak foltozottsága, ugyanis a közönséges tarajosgőtének nincsenek apró fehér foltok a nyakrészén. A dunai tarajosgőte nászidőszakban viselt háttaraját a farokvitorlájának elejétől egy bemetszés. választja el, míg a közelrokon alpesi tarajosgőte (T. carnifex) esetében ez a rés nem található meg. Lárvája más, nem a tarajosgőte csoporthoz tartozó hazai gőtefajok lárváitól könnyen elkülöníthető. Az alpesi gőte (Mesotriton (Triturus)alpestris) lárvájának jóval kisebb kopoltyúbojtjai vannak, farka a testénél rövidebb vagy azzal egyelő hosszúságú, farokvitorlája alacsonyabb, és nem foltozott. A pettyes gőte (Lissotriton vulgaris) farka a testénél mindig hosszabb, és hegyes, fonálszerű csúcsban végződik, a farok úszóhártyája magas, hullámos szélű, és kevésbé pontozott.
Hazai elterjedés: Hazánkban található a faj elterjedésének legnagyobb része. Az ország szinte minden síkvidéki vizes élőhelyén előfordul. A Nyugat-magyarországi-peremvidéken (Őrség, Kőszegi-hegység) az alpesi tarajosgőte váltja fel, illetve északon, az Aggteleki-karszton a közönséges tarajosgőtével kevert állományai találhatóak.
A síkságok vizeinek gyakori lakója. Megtalálható tavakban, mocsarakban, csatornákban és holtágakban, de észlelték már a Dunában és a Duna-Delta főbb csatornáiban is. Főleg mélyebb vízekben fordul elő, ahol elegendő rejtőzésre alkalmas alámerülő vízinövényzet található, de ahol gyakori, szaporodik sekély tavaszi kiöntésekben, vagy időszakos kisvizekben is, ezeket a vizeket viszont hamar elhagyja. Elsősorban nyílt területek vizeiben található.
A fajcsoport leginkább vízhez kötődő tagja. Időjárástól és előfordulástól függően nagyjából március elejétől kezdődik a vándorlása a telelőhelyekről a víztestekbe, ahol megkezdik nászukat. Ettől kezdve akár 6 hónapig is a vízben maradhatnak. Egyes élőhelyeken, főleg ahol sekélyebb, kiszáradó vizekben szaporodnak, hamarabb elhagyják a víztestet, és szárazföldi életmódra váltanak. Ott repedésekben, üregekben, kövek és farönkök alatt húzódnak meg, és főleg éjszaka aktívak. Egy nőstény nagyjából 200 petét rak, melyeknek körülbelül a feléből alakul ki lárva. Az átalakult lárvák nyár végén, ősz elején hagyják el a vizet. Mind a kifejlett egyedek, mind a lárvák ragadozó életmódúak. A vízben töltött időszakban vízirovar- és szúnyoglárvákkal, kisrákokkal (vízibolhák, evezőlábú rákok) és gyakran kisebb ebihalakkal táplálkoznak. Szárazföldi életszakaszukban nagyrészt bogarakat, legyeket és hártyásszárnyúakat fognak.
A dunai tarajosgőte állományai csökkenőben vannak. A veszélyeztető tényezők közül a szaporodóhelyek kiszáradása és az élőhelyek megszűnése, feldarabolódása a legfontosabbak. A faj a Berni Egyezmény II. függelékébe tartozik. Magyarországon – mint minden hüllő és kétéltű – védett. Természetvédelmi értéke: 50 000 Ft.
Arntzen, J. W. 2003. Triturus cristatus Superspezies Kammolch-Artenkreis. Handbuch der Reptilien und Amphibian Europas. Schwarzlurche (Urodela) IIA. Grossenbacher, K. G. & Thiesmeier, B. (eds): pp. 421-514; Aula-Verlag. Wiebelsheim.
Arntzen, J. W., Themudo, G. E., & Wielstra, B. 2007. The phylogeny of crested newts (Triturus cristatus superspecies): nuclear and mitochondrial genetic characters suggest a hard polytomy, in line with the paleogeography of the centre of origin. Contributions to Zoology, 76: 261-278.
Bucci-Innocenti, S., Ragghianti, M., & Mancino, G. 1983. Investigations of kariology and hybrids in Triturus boscai and T. vittatus, with a reinterpretation of the species groups within Triturus (Caudata: Salamandridae). Copeia, 1983(3): 585-598.
Litvinchuk, S. N. & Borkin, L. J. 2000. Intraspecific taxonomy and nomenclature of the Danube crested newt, Triturus dobrogicus. Amphibia-Reptilia, 21: 419-430.
Vörös, J. & Major, Á. 2007. Kétéltű-populációk földrajzi szerkezete a Kárpát-medencében. In: Forró L. (szerk.): A Kárpát-medence állatvilágának kialakulása. Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest; pp. 269-281.
Vörös, J. & Arntzen, J. W. 2010. Weak population structuring in the Danube crested newt, Triturus dobrogicus, inferred from allozymes. Amphibia-Reptilia, 31: 339-346.
