A barátréce (Aythya ferina) költőterülete Eurázsia jelentős részére kiterjed, az itteni sztyeppzóna jellegzetes bukórécefaja. Táplálékát – az úszórécéktől eltérően – a víz alá bukva szerzi meg, ezért általában a mélyebb vizű tavakat részesíti előnyben. Állományának nyugati irányú terjeszkedését követően mára Nyugat-Európában is elterjedt költőfajjá vált. Az elmúlt évtizedekben azonban a barátréce állománya a teljes költőterületen jelentős csökkenésen ment keresztül. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján 2014-ben az addigi „Nem fenyegetett”-ből (Least concern) a „Sebezhető” (Vulnerable) kategóriára változott a faj státusza. Magyarországon 2008-ig a vadászható fajok közé tartozott. Jelenleg védett, természetvédelmi értéke 50.000 Ft.

Barátrécék (Fotó: Mészáros Csaba)

A barátréce hazánkon átvonuló, illetve telelő állományát már több évtizede kísérik figyelemmel a Vonuló Vízimadár Monitoring felmérői. Bár napjainkban még viszonylag gyakori récefajnak számít, a negatív irányú állományváltozások miatt az MME Vízimadár-védelmi Szakosztálya a jövőben kiemelt figyelmet kíván fordítani a barátrécére. Ezért az idei évtől az ún. tavaszi és őszi vonulási csúcson, a Vonuló Vízimadár Monitoring hóközepi felmérésével egyidőben meghirdettük a barátrécék országos szinkronfelmérését. Az első felmérés a tavaszi vonulási csúcs időszakában, március 11-14. között zajlott. A számlálás országos szintű kiterjesztése mellett első alkalommal került sor a megfigyelt barátrécék ivararányának a megállapítására.

A négynapos monitoring során összesen mintegy 18.000 barátrécét sikerült megfigyelniük a felmérőknek. Pontos számot sajnos nehéz mondani, hiszen a legnagyobb, jellemzően ezres nagyságrendű csapatok létszámát a megfigyelők maguk is csak becsléssel tudják megállapítani. A barátrécék szempontjából legfontosabb területek a Tisza-tó (8.680 példány) és a Balaton (3.092 példány) voltak. Az egy helyszínen megfigyelt legnagyobb barátréce gyülekezést a Tisza-tó Sarudi-medencéjében észlelték, ahol mintegy 8.200 barátrécét számoltak a felmérők. A négynapos felmérés során az alábbi módon oszlottak szét a megfigyelések Magyarország területén:

A barátréce szinkronfelmérés során a megfigyelők a példányszám mellett – ha a távolság és a fényviszonyok lehetővé tették – a hímek és tojók arányát is igyekeztek minél pontosabban megadni. Nagy példányszámú csapatok esetén az ivararány is csak megközelítő becsléssel állapítható meg, a felmért barátrécék mintegy harmadánál (6.525 példány) azonban pontos adatokkal rendelkezünk a hímek és tojók mennyiségéről. Ez alapján a hímek aránya 79%, a tojóké 21% volt az elszórt kisebb csapatokban. A Sarudi-medencében megfigyelt – az országos példányszámnak nagyjából a felét kitevő – barátrécék esetében felmérőink csupán 5%-ra becsülték a tojó példányok arányát.

Az IWC (International Waterbird Census) nemzetközi vízimadár monitoring megfigyelői 2016 januárjában 13 európai és észak-afrikai vizes élőhelyen végezték el az észlelt barátrécék ivararányainak felmérését, melyet a kutatók (Kane Brides és tsai, 2017) össze tudtak vetni az 1989 és 1990 januárjában ugyanezen országokban elvégzett hasonló felmérések eredményeivel. Míg az 1989-1990-es években 62% volt a hím barátrécék aránya, 2016-ban már a megfigyelt madarak 70%-a volt hím ivarú. Ezek az eredmények megerősítették több korábbi felmérés megállapítását, miszerint a barátréce állományában fokozatosan tolódik el az ivararány a hímek javára.

A barátréce populáció gyors csökkenése fényében elengedhetetlen, hogy kiderüljenek ennek az ivararány változásnak a pontos okai. A kutatók valószínűsítik, hogy a tojók nagyobb fokú mortalitása, és nem a kikelt fiókák ivararányának megváltozása áll a jelenség hátterében. Mivel az IWC nemzetközi felmérései alapján a tojók valamivel délebbre vonulnak telelni a hímeknél, a mediterrán országokra jellemző nagyfokú vadászati terhelés könnyen összefügghet a tojók számának gyorsabb csökkenésével. Az inváziós ragadozófajok terjedését szintén a lehetséges okok között tartják számon, melyek jobban veszélyeztetik a fészken ülő tojókat.

A fent leírt okokból szakosztályunk kiemelt célja, hogy hosszabb távon is nyomon kövessük a hazánkon átvonuló barátrécék mennyiségének és ivararányának a változásait. Az elkövetkező felmérések során szintén számítunk azon megfigyelőink áldozatos munkájára, akiknek a jelenlegi eredményeket is köszönhetjük:

Adorján Ágnes, Ampovics Zsolt, Balázsi Péter, Balla Dániel, Barna Péter, Bárdos Tibor, Bártol István, Berdó József, Bessenyei László Bence, Bodnár Katalin, Bodor Ádám, Bodzás János Sándor, Csibrány Balázs, Csonka István, Danku János, Dávid Jenő, Ecsedi Zoltán, Emri Tamás, Fenyvesi László, Gazdag Izabella, Gál Szabolcs, Gilányi Gábor, Görögh Zoltán, Gyömbér Zsolt, Habarics Béla, Hajdú Tamás, Dr. Halmos Gergő, Hanyicska Zsolt, Hegedűs János, Jandó Benedek, Kálmán Sándor, Karcza Zsolt, Katona József, Kecskés József, Kiss Ádám, Kiss János, Dr. Kiss Orsolya, Kókai Ákos, Dr. Kókai Károly, Dr. Kóta András, Kovács Viktor, Lendvai Gábor, Dr. Lengyel Szabolcs, Lőrincz Marcell, Lukács Katalin Odett, Márton Marcell, Meiszterics Zoltán, Menyhárt Gellért, Dr. Mester Béla, Mészáros Csaba, Monoki Ákos, Musicz László, Nagy Gábor, Nagy Miklós, Nagy Sándor András, Nagy Tamás, Dr. Németh Zoltán, Péntek István, Dr. Pigniczki Csaba, Polyák Ferenc, Pompola Krisztián, Práger Csaba, Puskás József, Sári Gergő, Seres Nándor, Simay Gábor, Szabó Gitta, Szász Előd, Szél László, Széll Antal, Dr. Szép Tibor, Szilágyi Attila, Tamás Ádám, Tar István, Tar János, Tihanyi Gábor, Dr. Tokody Béla, Tőgye János, Veszelinov Ottó, Vetró Gábor, Zöld Barna

Csibrány Balázs

MME Vízimadár-védelmi Szakosztály