Hazánkban a vadlibavadászat alatt leggyakrabban a nagy lilik (Anser albifrons) elejtését értik. Ez a tundraövezetben fészkelő lúdfaj Európában szinte csak Oroszország területén költ, a Hollandiában fészkelő kicsi állománya a vadászati célból elengedett példányok megtelepedésével jött létre. Hazánkban a nagy lilik nyáron csak ritkán kerül szem elé, ősszel azonban sokezres telelő csapataik érkeznek a Kárpát-medencébe. Az utóbbi évtizedben évente nagyjából 8.000-10.000 példányt lőttek ki Magyarországon a libavadászok, a 2019-2020-as vadászidényben pedig közel 15.000 példány került terítékre.

Nagy lilik csapat. A felnőtt madarak hasán sötét keresztsávok, a csőrtövüknél fehér hóka látható (Fotó: Csibrány Balázs)

Napjainkra a második leggyakrabban elejtett lúdfaj hazánkban a nyári lúd (Anser anser). Az egyetlen nálunk is fészkelő libafajt a múlt században már védetté nyilvánították a fokozott vadászat okozta kritikus állománycsökkenés miatt. A több évtizedes védelem és állománynövekedés után 2012-ben ismét vadászhatóvá tették, azóta évente mintegy 1500-3000 nyári ludat lőnek ki a vadászatok során hazánkban.

A nyári lúd szárnyán alulról és felülről is elütnek a sötétebb evezők a hamuszürke fedőtollaktól (Fotó: Csibrány Balázs)

A harmadik vadászható, számottevő mértékben elejtett lúdfajunk a tundralúd (Anser serrirostris), melyet a vadászok általában még vetési lúdként ismernek. Ugyanis csak az utóbbi években nyilvánították önálló fajjá a vetési lúd (Anser fabalis) hazánkban leginkább előforduló, kinézetében a törzsalakhoz igen hasonló alfaját. Ez az orosz tundrákon költő, nálunk szórványos csapatokban telelő alfaj a tundralúd nevet kapta. A vetési lúd név jelenleg a Nyugat-szibériai és skandináv tajgákon fészkelő törzsalakot jelöli, amely a telet leginkább Nyugat-Európában tölti, Magyarországon pedig kifejezetten ritkán tűnik fel a telelő libacsapatokban. Ezért a hazánkban vetési lúdként lőtt libák alatt nagyrészt a tundralúd értendő, melynek az utóbbi években az éves terítéke mintegy 1000 példány körül mozgott az Országos Vadgazdálkodási Adattár szerint.

Tundraludak (Fotó: Hegedűs Sándor)

A három vadászott lúdfaj eloszlása az éves hazai terítékekben 2010-2020 között. A nyári lúd csak 2012-től vadászható (Forrás: Országos Vadgazdálkodási Adattár)

Két nem őshonos, ún. inváziós lúdfaj is szerepel hazánk vadászható libái között. A kanadai ludat (Branta canadensis) az amerikai kontinensről telepítették be, és mára önfenntartó állományai alakultak ki az Észak- és Nyugat-európai országokban. A nílusi lúd (Alopochen aegyptiaca) az afrikai kontinensen őshonos, de a fogságból megszökött madarak Nyugat-Európában már szintén önfenntartó állományt alkotnak. Magyarországon mindkét faj előfordulása ritkának tekinthető, azonban agresszív természetük miatt európai állományuk fokozatosan növekszik. Természetvédelmi szempontból nem kívánatos faunaelemek, hazai terjedésük megakadályozásában kifejezetten fontos szerep hárul a vadásztársadalomra.

Kanadai lúd (Fotó: Horváth Csaba)

Nílusi lúd (Fotó: Bárdos Tibor)

A libavadászat során azonban nagy körültekintéssel kell eljárniuk a vadászoknak, mert az átrepülő libacsapatokban védett és fokozottan védett lúdfajok is előfordulhatnak. Az apácalúd (Branta leucopsis) és az örvös lúd (Branta bernicla) Észak-Európában és az arktikus tundravidéken fészkelnek, de magányos példányai a Kárpát-medencébe is eljutnak a telelő libacsapatokkal. Világállományuk nem veszélyeztetett. Hazánkban mindkét lúdfaj védett, természetvédelmi értékük 25.000 illetve 50.000 Ft.

Apácaludak és nagy lilikek (Fotó: Mészáros Csaba)

Örvös lúd nagy lilikek között (Fotó: Milinte Judit)

A vörösnyakú lúd (Branta ruficollis) világállománya ezzel szemben rendkívül sérülékeny. Költőterülete a szibériai tundrán található, telelni pedig a Kaszpi- és a Fekete-tenger vidékére vonul. Állománya sajnos rendkívül gyors csökkenésen ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Ennek megfelelően vonulási szokásuk is változik. Egyre gyakrabban vegyülnek a nagy lilikek csapatai közé, ezért napjainkban már több százas nagyságrendben tartózkodnak a Kárpát-medencében október és március között. Homogén csapatai hazánkban kifejezetten ritkák, az esetek túlnyomó részében a leggyakrabban vadászott nagy lilik csapataiban vegyülnek el. Feltűnő tollazata és kisebb mérete miatt a vadászok összetéveszthetetlennek gondolhatják, azonban a libavadászatokon jellemző borongós és ködös időben, rossz fényviszonyok mellett még az ilyen színpompás tollazatú madár is könnyen elveszhet a lilikcsapatok sűrűjében. A vörösnyakú lúd hazánkban fokozottan védett, természetvédelmi értéke 500.000 Ft.

A vörösnyakú ludak homogén csapatai hazánkban kifejezetten ritkák (Fotó: Csibrány Balázs)

Leggyakrabban a nagy lilikek csapataiban vegyülnek el (Fotó: Ampovics Zsolt)

A vadászok részéről a legnagyobb elővigyázatosságot a kis lilik (Anser erythropus) példányai követelik, amelyeket rendkívül nehéz terepen megkülönböztetni az igen hasonló nagy liliktől. A kis lilik kisszámú világállományának jelentősebb része Szibéria délebbi tundraövezeteiben költ. Európában egy kicsi, ún. fennoskandináv állománya is megtalálható, amely a Skandináv- és Kola-félsziget tundráin fészkel. Az utóbbi évtizedekben mindegyik populáció jelentős csökkenésen ment keresztül, a fennoskandináv állomány pedig különösen veszélyeztetett a megmaradt fészkelő párok kis száma miatt. Ezek a madarak jellemzően kora ősszel érkeznek hozzánk kis csapatokban, elsősorban a Hortobágy térségébe. Rövid időn belül tovább is állnak görögországi telelőterületeikre, a késő ősztől megjelenő példányok rendszerint már a szibériai költőállományhoz tartoznak. Fennoskandináv fajtársaikkal ellentétben ők legtöbbször nem alkotnak csapatokat, csak az az évi családok maradnak együtt, elvegyülve a nagy lilikek népes csapataiban. A kis lilik hazánkban fokozottan védett, természetvédelmi értéke 1.000.000 Ft.

A felnőtt kis lilikek valamivel kisebb termetük, rövidebb csőrük, magas hókájuk és sárga szemgyűrűjük alapján különíthetők el a nagy liliktől. A fiataloknál a hóka és a szemgyűrű még hiányzik. (Fotó: Ampovics Zsolt)

Egy nagyobb libacsapat esetében már nehezebb észrevenni terepen a határozóbélyegeket. A képen két felnőtt kis lilik látható a nagy lilikek között (Fotó: Ampovics Zsolt)

Röptükben még kevésbé szembeötlő a különbség. A csapat alsó felében kis lilikek, a felsőn nagy lilikek repülnek (Fotó: Balics Gábor)

Még a tapasztalt terepmadarászok számára, nagy nagyítású teleszkópjaik segítségével is nagy kihívás megtalálni egy-egy kis lilikeket a nagy lilikek helyben táplálkozó tömegeiben. Az átrepülő csapatokban megbújó példányokat pedig még ennél is nehezebb észrevenni. Minden elővigyázatosság ellenére, sajnos napjainkban is előfordul, hogy egy-egy védett vagy fokozottan védett lúdfaj teteme söréttel a testében kerül kézre. Ezúton szeretnénk felhívni tehát a libavadászat szerelmeseinek figyelmét, hogy kiemelt figyelemmel járjanak el a vadászatok során!

Csibrány Balázs