A fehérhátú fakopáncs (Dendrocopos leucotos BECHSTEIN, 1802) minden tekintetben a legérdekesebb harkály fajunk. A tarkaharkályok között a legnagyobb termetű, családját tekintve európai szinten is a legritkább fajok közé tartozik, életmódja és élőhelyei szerint pedig a leginkább specialista. A harkályok evolúcióját górcső alá véve az egyik „legidősebb” faj, mely igen különleges élőhelyi igényekkel bír. Közép-Európában jellemzően a bükkösök, a középhegységi gyertyános-tölgyesek, valamint ezek átmeneti erdőtípusainak lakója. Az olyan erdőket igényli, melyek igen változatos szerkezetűek a fafajokat, és a faegyedek korösszetételét illetően egyaránt. Emellett kimondottan igényli a nagy mennyiségű holtfa meglétét is. Palearktikus elterjedésű faj, Közép-Európától és Skandináviától kezdődően, Ázsia boreális régióin keresztül, egészen Kínáig, Kamcsatkáig, a Koreai-félszigetig, és Japánig tart areája. Bár Európán belül jelenleg keleties elterjedésű fajként kezeljük, de feltételezhetően valaha az egész kontinenst benépesítette a nagyléptékű tájátalakítások, és az idős erdők eltűnése előtti időszakban.

 

A bevezetésben már szó esett arról, hogy a fehérhátú fakopáncs élőhelyi igényei rendkívül speciálisak. Az erdő szerkezetének változatossága, az elegyfák megléte, a holtfa mennyisége, az idős fák jelenléte mind rendkívül fontosak a faj szempontjából. A felsorolt tulajdonságok a jó állapotban lévő természetes, vagy természetközeli erdők jellemzői, ebből következik, hogy a faj nagyszerű indikátor. Jelenlétével vagy hiányával jelzi számunkra azt, hogy az erdő, amiben járunk, jó természetességi állapotnak örvend-e?

 

Sajnálatos módon jelenleg a hazai erdeink több, mint 90%-a gazdasági hasznosítás alatt áll, s ezek a gazdasági erdők nem tudják megfelelően biztosítani a fehérhátú fakopáncs életfeltételeit. Élőhelyei letermelésre kerülnek, mielőtt igazán idős kort érhetnének el, valamint a holtfák és az elegyfák mennyisége az erdőnevelési beavatkozások miatt igen alacsony lesz. A magyarországi fehérhátú fakopáncs állomány jelentős része ennek köszönhetően szuboptimális élőhelyeken költ.

 

Ezekben a gazdaságilag kezelt erdőkben nehéz, ám annál fontosabb feladat a minél jobb természetességi állapot elérése (pl. az álló és a fekvő holtfa arányának legalább 15-20 m3/ha-ra növelése, a különböző mikroélőhelyekkel ― nagy száraz koronaágak, sérült bekorhadó törzsrészek, odvak a törzsön és a koronában stb. ― rendelkező faegyedek megtartása, legalább 5-10 fafajú, elegyesebb erdők kialakulásának elősegítése, élőhelyein a véghasználatok megszüntetése). Ha ezt sikerül megvalósítanunk, akkor a fehérhátú fakopáncs állományait sikerülhet megvédenünk. Fontos megemlítenünk, hogy egy igazi ernyőfajról beszélünk, azaz a harkályunkra irányuló védelmi intézkedések az erdei ökoszisztéma egészére is pozitív hatást fognak gyakorolni, így például kedveznek a holtfában fejlődő szaproxilofág rovaroknak, az elegyfákhoz kötődő monofág rovarfajoknak, a kétéltűeknek és sorolhatnánk még. Ám nem pusztán a biológiai sokféleség megóvására lehet hatással e faj élőhelyeinek védelme. Az erdő nem csak a biológiai sokféleség fenntartását hivatott szolgálni, de rendkívül fontos ökoszisztéma szolgáltatásokat is nyújt (pl.: talajvédelem, vízmegtartás, klímavédelem…), s ezeket a szolgáltatásokat egy hagyományos, vágásos szemlélettel kezelt gazdasági erdő sokkal kevésbé tudja biztosítani. A fehérhátú fakopáncs élőhelyeinek védelmével az erdő ezen funkcióinak működőképességét is javíthatjuk! Vitathatatlan tehát, hogy e faj védelmével foglalkoznunk kell!

 

Hazai elterjedése, állományai

Hazai állományát jelenleg 250-760 fészkelő párra becsülik. Elterjedése középhegységi területeinkre korlátozódik. Legerősebb állományai az Északi-középhegységben vannak. A Zempléntől a Börzsönyig sokfelé találkozhatunk a fajjal, a bükkös és gyertyános-tölgyes zónákban. A középhegység területén az egyedüli nagyobb űrt a Cserhát tömbje jelenti, e hegységben csak a Karancs hegyen ismert egy jelentősebb állomány.

 

A Dunántúli-középhegység területén már kevésbé örvendetes a helyzet. A Pilisben, a Visegrádi- hegységben, a Gerecsében és a Vértesben, az utóbbi időszakban teljesen bizonytalan a faj jelenléte. Néhány megfigyelés bizonyítja, hogy a fehérhátú fakopáncs előfordul ezeken a területeken, ám rendszeres megfigyelésekről, vagy ismert fészkelésekről sajnos nem beszélhetünk. Ezekben a hegységekben fontos tisztáznunk, hogy van-e még fészkelő állomány.

 

A Dunántúlon egyedül a Bakony és a Kőszegi-hegység esetében beszélhetünk biztos fészkelő állományokról. Sajnos ezek esetében azonban problémát jelenthet a populációk erős izoláltsága, egyik terület sem kapcsolódik közvetlenül más állományokhoz.

 

Országos felmérés 2021-ben

A fentiekben már részleteztük, hogy miért is fontos foglalkoznunk a fehérhátú fakopáncs hazai állományainak kutatásával. Így 2020-ban szakosztályunk elhatározta, hogy egy országos felmérést indít. Elsőként meghatároztuk a felmérés céljait, majd kidolgoztuk az ehhez kapcsolódó módszertant. Két fő célt tűztünk ki, egyrészt szeretnénk a jelenlegi országos állománynagyság becslést minél inkább pontosítani, másrészt szeretnénk a hazai elterjedési területeket minél pontosabban lehatárolni, aktualizálni.

Az állománynagyság becsléséhez mintanégyzetek totális felmérésével gyűjtöttünk adatokat. A felmérőknek 2,5 x 2,5 km-es UTM négyzeteket kellett a meghatározott tavaszi időszakban két alkalommal bejárni, és feljegyezni a fehérhátú fakopáncs előfordulások GPS koordinátáit, valamint a fészkelési valószínűség kódját. A kidolgozott protokoll betartása mellett így egy-egy felmért UTM négyzetből egészen pontos adatokat kapunk az ott fészkelő fehérhátú fakopáncs párok számára vonatkozóan. Ez nagyban segíteni fogja a környékbeli UTM négyzetekben is az állománynagyság becslését. A felmért négyzetekben a fehérhátú fakopáncs adatok mellett két másik fontos erdei indikátorfaj adatait is gyűjtöttük, a hamvas küllőét (Picus canus) és a kis légykapóét (Ficedula parva).

 

Az elterjedési terület pontos lehatárolására nem csak a teljes UTM négyzet bejárások módszerét alkalmaztuk. Lehetőség volt az alkalmas élőhelyek random jellegű bejárására is. Úgy gondoltuk, hogy ez olyan helyeken célravezető, ahol nem ismert, vagy bizonytalan a faj előfordulása, ilyenek például a

Vértes, a Gerecse, vagy a nagyobb állományokhoz kapcsolódó hegylábi területek.

 

Eredmények

Alapvetően elmondhatjuk, hogy a felmérésben résztvevők száma és a felmérések eredménye egyaránt felülmúlta várakozásainkat. 2021-ben közel 30 felmérő vett részt programunkban, és összesen 91 db UTM négyzetből kaptunk adatokat. A felmérések a fehérhátú fakopáncs elterjedési területének szinte az egészét érintették, egyedül a Heves-Borsodi-dombság területére nem sikerült felmérőket találnunk. Egyes hegységekben igen alapos felmérés zajlott (pl. Börzsöny), míg más területeken a felmérők hiánya miatt csak szerény adatmennyiséghez jutottunk (pl. Zempléni-hegység).

 

A felmérésnek köszönhetően összesen 152-157 fehérhátú fakopáncs revírt sikerült felderíteni az idei tavaszon. Ez igen kimagasló szám már önmagában is, és a felmért területek nagyságával összevetve, már csupán ebből sejteni lehet, hogy a becsült országos állomány 250 páros minimuma valószínűleg lényegesen magasabb szám lehet. Emellett 127 db hamvas küllő revír, és 8 db kis légykapó revír került még elő, bár sajnos ezen fajok adatainak gyűjtésére lényegesen kisebb hangsúlyt fektettek a felmérők.

Igen fontosak a bizonytalan dunántúli élőhelyeken gyűjtött adataink. A Vértesben és a Gerecsében a fészkelési időszakban sajnos nem került elő a fehérhátú fakopáncs, e két hegység esetében sajnos kérdéses, hogy hosszú távon jelen lesz-e még ez a faj. A Pilisben sikerült egy példányt megfigyelni a felmérések során, ám költésre utaló jelet sajnos itt sem találtunk.