Miért kutatjuk a kék vércséket?

Ahhoz, hogy tudjuk, mit és miként tehetünk az érdekükben, meg kell ismernünk mindennapjaikat, veselkedésük minél több elemét és ezek rendszerét.

A költések nyomon követése során például arra vagyunk kíváncsiak, hogy van-e mérhető különbség a természetes-mesterséges fészkekben, a telepesen vagy szórványosan (szoliter) módon fészkelő madarak:

• párválasztási befektetése,
• költéskezdése,
• tojásszáma,
• költési sikere,
• a kirepült fiókák kondíciója, vonuláskori túlélése között.

Emellett nyomon követjük a fiókák táplálék összetételét, a fészkek élősködő terheltségét (parazitáltságát) és zsákmányállatoknak való kitettségét. A vércsék vadászatra használt élőhelyein mérjük a zsákmányállat-csoportok állományalakulását és azok szezonális elérhetőségét.

A vizsgálatok alapját a madarak egyedi beazonosíthatósága jelenti. Ezért a fészekben ülő fiókák mellett kifejlett madarakat is megjelölünk egyedi színes gyűrűkkel (ezek teleszkóppal messziről is leolvashatóak), néhányan pedig műholdas jeladót is kapnak, melynek köszönhetően a madarak vonulását a lakosság is nyomon tudja követni Afrikába és vissza az MME satellitetracking.eu honlap oldalán.

Ezek az ismeretek azután a gyakorlati védelem olyan kérdéseire adhatnak választ, minthogy:

• hol és hogyan érdemes egymás mellé telepíteni a költőládákat;
• hogyan tartsuk fenn a ládatelepeket, például miként gátoljuk meg a nyestek tojás- és fiókazsákmányolását;
• milyen az ideális kékvércse-élőhely, miként kell kezelni a faj által lakott területeket és ebben miként lehet partnerré tenni a földtulajdonosokat;
• merre vonulnak a madaraink és milyen veszélyek leselkednek rájuk?

A hatékonyabb védelemhez, a faj hazai és nemzetközi állományának megőrzéséhez elsősorban tehát alapvető ismeretekre van szükségünk, amit szívós és tervszerű munkával, a terepen lehet megszerezni. Ehhez kínál szakmai hátteret a biológia egyik izgalmas kutatási ága – a viselkedésökológia. Ez, az 1970-es évek második felétől elkülönülő és máig dinamikusan fejlődő tudományág azt vizsgálja, hogy az élőlények egyes tulajdonságai (például a füstifecske-hímek farok- és farokvilla-hossza, a háziveréb-hímek torokfoltjának nagysága) miként befolyásolják az egyedek szaporodási és szociális sikerét, a különböző viselkedési formák pedig hogyan segítik a faj boldogulását, alkalmazkodását és túlélését az adott élőhelyen (Barta Z. – Liker A. – Székely T. szerk.: Viselkedésökológia – Modern irányzatok. Osiris Kiadó, Budapest, 2002).

 

Olvasóként mi vagyunk a nyertesek

Bár sok szempontból irigylésre méltó a terepi kékvércse-kutatók élete, a mintegy hat hónapos terepszezon, a szinte folyamatos, gyakran heti hét napos, napi 12–16 órás munkanapok és a terepjárós zötykölődés, az alvás- és a magánélet hiánya, a por és a hőség, a gyakran agyzsibbasztóan egyhangú vagy éppen megerőltető munka embert próbáló a javából. Ráadásul a kutatási munkaterv napról napra történő végrehajtása mellett az adott feladaton kívül másra nemigen van idejük és lehetőségük figyelni, vagy a munkájukat megörökíteni.

Ezt a célt az MME munkájában mind szélesebb körben alkalmazott „projektkamera” akció szolgálja. A módszer lényege, hogy egy vagy több, a terepi munkában, a madártanban és a természetvédelemben egyaránt jártas munkatársunk fotós és videós stábtagként követi és megörökíti az eseményeket, majd minderről terepi beszámolót készít (Hevesi ládakihelyezés >>, Hevesi gazdanap >>). Ezzel a megoldással az olvasók sokkal több mindennek a részesei lehetnek, hiszen cikkünknek köszönhetően olyan helyekre is eljuthatnak, és olyan dolgokat is láthatnak, amire a kutatóknak egyszerűen nincs ideje.     

 

Négy tavaszi nap a Vásárhelyi-pusztán

A „programkamera” május második hetében négy napra Kardoskút térségébe, a partner Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság (KMNPI) Vásárhelyi- és Csanádi-puszták Natura 2000 területére látogatott. A hazai kékvércse-kutatások fellegvárában húsz éve zajlik a faj fészkelőhelyeinek monitorozása, és közel tíz éve egyéb kiegészítő kutatásokat is finanszíroz itt a LIFE természetvédelmi program, melyeket az MME szakemberei koordinálnak.

Nem luxushotel, de tiszta, száraz, van ágy, fűtés, víz és villany a KMNPI
kardoskúti múzeumának kutatószállásán. Ezúton is köszönjük, hogy

már évek óta használhatjuk (Fotó: Orbán Zoltán)!

 

Ládatelepek ellenőrzése

A tavasz első és alapvető fontosságú kérdése, hogy mennyi kék vércse érkezik vissza az afrikai telelőterületekről és milyen ütemben? Ezt legjobban a 100 km²-es mintaterületen, elsősorban telepesen, de helyenként egyesével-kettesével elhelyezett mintegy 500 költőláda folyamatos ellenőrzésével lehet nyomon követni.

Jellegéből adódóan ezt, a költés elején és végén tíznaponként, a költési időszak dandárjában hetente, egyes telepeken pedig heti több alkalommal is megismételt munkát elsősorban Kotymán László, a KMNPI tájegységvezetője; valamint Solt Szabolcs és Horváth Éva, az MME főállású munkatársai végzik.

A kék vércsék védelme meglehetősen felszerelés-igényes munka, ami a nagy

távolságok, a gyakran úttalan terep és a rengeteg szükséges „cucc” szállítása

miatt terepjárók nélkül gyakorlatilag nem lenne elvégezhető.

A költőládák ellenőrzésének ebben a fázisában nem elegendő a tetőtükrök
alapján meggyőződni arról, hogy tojások (erdei fülesbagoly) …

… vagy fiókák (vörös vércse) vannak-e a fészekben?  Ezek pontos száma

mellett meg kell határozni a ládafoglaló fajt, meg kell becsülni a fiókák korát,

a fészekanyagot (a vércséknél ez gyakran a zsákmányállatok emésztetlen

részeiből álló, felöklendezet köpet) és a fészekben raktározott

zsákmányállatokat.

Ez viszont azt jelenti, hogy minden ládához fel kell menni, amihez a létrát folyton
le és fel kell pakolni a tetőcsomagtartóra, szét és össze kell húzni, a ládás

fához kell vinni. Mindezt legalább öt hónapon keresztül, havonta

négyszer, alkalmanként mintegy ötszázszor!

„A ládák ura” - Kotymán László, a KMNPI tájegységvezetője két évtizede

dolgozik a területen a kék vércsék védelmében is.

Május első felében a költőládák leggyakoribb ragadozó lakói a vörös vércsék,

hiszen a „kékek” még csak ilyentájt kezdenek megérkezni

afrikai telelőterületeikről.

Az enyhe tél és a gazdag mezeipocok-állomány (ilyen gradáció néhány évente

következik be) miatt idén általánosnak számítanak a nyolcfiókás

vörös vércse fészekaljak is.

A kutatómunka alapja a pontos adatrögzítés, amit Horváth Éva,

az MME munkatársa végez …

… abba a terepi naplóba, melyben minden ládának külön oldala van, ahova az

egyes ellenőrzési körök adatai kerülnek. A képen a 236. ládáé, ahol a

május 6-ai immáron a harmadik ellenőrzés volt
(Fotók: Orbán Zoltán).

A Kotymán László által diktált feszített munkatempó miatt a „riporteri” munkával
is igyekezni kellett – itt éppen a másik cikkben látható, fatörzs üregében levő
vörösvércse-fészekalj fényképezésével (Fotó: Solt Szabolcs). 

A körülmények helyenként távol állnak az ideálistól. A legkevésbé kedvelt

környezeti tényező a foltos bürök alkotta, esőerdei hangulatot idéző, akár

három méter magas és rettentően  büdös aljnövényzet, amiben nem

egyszerű „cígölni” a létrát.

Ez a sűrű növénytakaró azonban a közlekedési izgalmak mellett madártani

meglepetéseket is tartogat, …

… például egy tőkés réce …

… tojásos fészekalját.

A ládatelepeken kis szerencsével hím erdei fülesbagollyal is összefuthatunk.

A képen látható példány az egyik ládában kotló tojó közelében várta az

éjszaka, a vadászat beköszöntét, hogy zsákmányt tudjon

vinni a párjának.

A fészekellenőrzés látható nyomot is hagy a résztvevőkön, a létrától például

ilyen alumínium foltos lesz az ember keze.

A „ládázás” előnye, hogy az ember folyton mozgásban van, ezért rengeteg
érdekességet láthat: magaslesen fészkelő fehérgólya-párt, …

… a fejünk felett átrepülő nagy kócsagot, …

… a földúton átváltó …

… mezei nyulat, …

...a telepek facsoportjában, alig fejmagasságban …

… levő fészekben üldögélő, egyke örvösgalamb-fiókát, …

… a kérgét vesztett ágakon pedig farontóbogár-lárvák fantasztikus

rágásnyomait (Fotók: Orbán Zoltán).

 

A madarak egyedi azonosítása

Május elejére már annyira előrehaladott a kék vércsék hazaérkezése és násztevékenysége, hogy a ládaellenőrzések mellett el kell kezdeni a további viselkedésökológiai kutatásokat megalapozó egyedi azonosítási munkát is. Ez nagyon hasonló ahhoz, amit a kutatók az afrikai elefántok egyedi fülcsipkézete, a fehér cápák és a különböző cetfajok farok- vagy hátúszóinak alakja és sérülései alapján egyre több fajnál alkalmaznak.

A hosszúszárnyú bálnák farokúszója

(Forrás: http://wildwhales.org/humpback-whale/), …

...kardszárnyú delfinek

(Forrás: http://greenandgold.uaa.alaska.edu/blog/20957/orcas-exxon-valdez/) …

… vagy a fehér cápa hátúszója (Fotó: Alison Knock) hasonlóan egyedi, …

… mint a kékvércse-tojóink fejmintázata.

Az egyöntetűen kék hímek (fent) a mintázat hiánya miatt a

megfigyelő számára egyformák, …

… azonosításukban a színes jelölőgyűrű-kombinációk

(a képen az idén már 8 éves „Fabó”) …

... vagy a karakteres színes gyűrűk segítenek (Fotók: Orbán Zoltán).

 

Nem csak az elv, de a munka „favágós” része is azonos – azaz meg kell keresni és a zavarásuk nélkül elég közel kell kerülni az állatokhoz ahhoz, hogy részletes feljegyzéseket és fotókat lehessen készíteni róluk.

Szép, napsütéses napokon, amikor a felmelegedő levegő a délelőtt közepétől késő délutánig remegőssé válik, az ilyen „leolvasós” akciókat kora reggelre és az esti szürkületet megelőző órákra érdemes ütemezni. Horváth Éva és Solt Szabolcs MME munkatársak segítségével − a fotók mellett immáron videofelvételekkel is − egy ilyen nap eseményeibe pillanthatunk be.

Szép reggeli fényeknél megérkezés az első telephez, …

… majd Solt Szabolcs kézi távcsővel méri fel a madarak tartózkodási
helyét és a legjobbnak ígérkező megfigyelőpontot.

Mivel ennél a munkánál viszonylag sokat kell mozogni, s mert a madarakat

a járművek sokkal kevésbé zavarják, a megfigyelés autóból történik, ...

… amihez a teleszkópokat egy speciális, a leeresztett oldalablak üvegére
felfogatható állványfejre rögzítjük.

A mindennapi életben nem kerülünk olyan helyzetbe, hogy belefáradjunk a

pislogásba. Aki azonban már próbált órákon át félig lehunyt szemmel

teleszkópba nézni, az tudja, hogy ez mennyire fárasztó. A terepi munka

legfontosabb ismérve a szükségmegoldások széleskörű alkalmazása – jelen

esetben a repülőgépeken alváshoz használt szemmaszk „kalózos”

felhasználása. Így a megfigyelőnek nem kell erővel csukva tartania vagy

kézzel befognia a nem használt szemét.

A madarak azonosítása nagyon aprólékos, nagy koncentrációt igénylő munka.

Először is meg kell találni az egyedeket a sűrű lombozatban, majd addig

kell várni vagy egy-két métert előre-hárta gurulni a terepjáróval, …

… amíg le nem lehet olvasni a madár („Fabó”, a 8 éves hím)

színesgyűrű-kombinációját …

… vagy a karakteres színes gyűrű „számát”. Ez a kékvércse-tojó a JK8 számú

jelölőgyűrű betűkódja alapján a „Jolánka” nevet kapta

(Fotók: Orbán Zoltán).

„Fabó” és „Jolánka”

A kutatási program előrehaladtával egyre több az évről évre visszatérő régi ismerős a kék vércsék között. Erre jó példa a fenti két képen szereplő madár.

Az idén 8 éves „Fabó” 2007.07.07-én, egy négyfiókás fészekben, fiókaként kapott jelölőgyűrűket. Azóta 2009-ben, 2010-ben, 2013-ban és idén is sikerült megfigyelni, amint évről évre különböző tojókkal párba állva sikeresen reptetett fiókákat.

A 2014-ben minimum 9 éves „Jolánka” 2008.07.16-án, egy négyfiókás fészekalj szülőjeként, minimum hároméves korában lett befogva és meggyűrűzve. Eddig az idei éven kívül 2009-ben, 2010-ben, 2012-ben és 2013-ban került elő, amint a befogás helyén újabb és újabb fészekaljakat nevelt.

A két madárnak ráadásul közös múltja is van! 2013-ban ugyanis egymással alkottak párt, és abban a költőládában (a párhuzamos cikkben a magaslessel szemben ebben költ a „nézelődő” csóka), melyből „Fabó” egykor kikelt, a négytojásos szaporulatból végül három fióka repült ki.  

     

Természetesen nem elég megtalálni és azonosítani az egyedeket,

gyűrű hiányában …

… részletes leírást is kell készíteni a madarakról (ennek aprólékossága jól

érzékelhető a fejezetvégi kisfilmeken).

Ráadásul a cikk utolsó fejezetében bemutatott viselkedésökológiai

megfigyelésekhez minél több kék vércse esetében a társas

kapcsolatokat, leginkább a lehetséges párokat is jelezni

kell. Ehhez is olyan fényviszonyokra van szükség

(ez pont nem ilyen), …

… hogy legalább a madarak egyike beazonosítható legyen. Erre példa ez a kép,

ahol leolvasható volt „Jolánka” gyűrűszáma (a hím sajnos még

gyűrűzetlen volt).

Végül, de nem utolsósorban ebben a munkafázisban történik meg

költőláda-telepek „belakásának” első körös megfigyelése és az

adatok helyrajzi rögzítése is azokon az …

… adatlapokon, melyek az egyes telepeken a ládák elhelyezkedését mutatják
(ehhez persze valamikor ezeket az adatlapokat is el kellett készíteni).

Nem csoda, hogy a kollégák eközben nemigen tudnak úgy nézelődni, mint

mi, pedig a tájban néma csöndben álló terepjáró közelében szinte

folyamatosan izgalmas események történnek. Például néhány

perc elteltével megmutatkozik az árpa kalászai között

mozgó agancs…

… gazdája, egy őzbak is (Fotók: Orbán Zoltán).

 

A „leolvasás” amellett, hogy bizonyos kérdésekre válaszokat ad és megalapoz más munkafolyamatokat, egyben feladatokat is kijelöl. Megmutatja, hogy melyek azok a jelöletlen egyedek (elsősorban a máshogy nem beazonosítható hímek), melyeket a következő évek kutatásait elősegítendő a költési időszakban be kell fogni és meg kell gyűrűzni.