A Fertőnél a megfigyelő toronyból láthattunk csörgő réce mellett cigányrécét, kanalas récét. Természetesen sok tőkés réce is úszkált a vízen és sok szép, nászruhás fütyülő réce is távcső elé került. A fajok eléggé elkülönültek, alig keveredtek egymással, így az egyik szegletben voltak a csörgők, középen a fütyülők, míg a másik szegletben a kanalasok csapatai. Tőlük eltérően a kercerécét csak néhány példány képviselte, míg cigányrécéből 2 példányt láthattunk összesen átrepülni előttünk. Böjti récéből azonban egyetlen egyedet sem pillantottunk meg. Igaz ez a faj jellegzetesen a növényzet szélén mozog és sokszor be is bújik a nádba, ezzel nehezítve meg a madarász dolgát. A teljesség miatt a barátréce és a kendermagos réce is ide kívánkozik.
Reméltük, hogy a területen pihenő ludak, récék és egyéb vízimadarak svédasztalos kínálata legalább 1 rétisast idecsábít és megfigyelhetjük hazánk legnagyobb sas faját. Szerencsénkre 2 példány is figyelte a víz melletti fákról a lehetséges ebédet és amikor az egyikük felemelkedett a fáról az összes vadlúd gyakorlatilag egyszerre kapott szárnyra előle.
Januárban ha az ember egy nagyobb méretű, fehér madarat lát akkor szinte biztos, hogy nagy kócsagról vagy bütykös hattyúról van szó. Márciusban azonban már jobban meg kell nézni, mert ekkor már érkeznek a kanalasgémek is, melyek elsőre még össze is keverhetők a kócsaggal. Repülés közben azonban a nyakukat kinyújtva tartják, míg a kócsagok begörbített nyakkal repülnek. A tó öreg nádasai fészkelőhelyet is adnak ennek a fajnak, melyből ez alkalommal csak 2 példány került elénk.
További néhány tavaszi faj, melyet hallhattunk vagy láthattunk: csilpcsalpfüzike, cigánycsuk, énekes rigó, bíbic, örvös galamb, barázdabillegető, erdei szürkebegy.
A nagy kiterjedésű nádas ezen felül olyan fajokat hozott elénk, mint a barkóscinege, nádi sármány, barna rétihéja, szürke gém, nagy kócsag, függőcinege. Ez utóbbi faj tavalyról megmaradt fészkét is megtaláltuk egy ágvégen himbálózva. A függőcinege ugyanis különleges fészket épít, melynek nincs párja hazánkban. Apró növényi pihékből szövi össze azt a zsákszerű fészeképítményt, melyet egy víz fölé hajló ágra készít el, jellemzően fűzfán. Korábban –XIX században- a szegény gyerekek ezt zokniként is hasznosították, hiszen elég meleg a sok pihe következtében.
A szerencsésebbek egy vidrát is láthattak, amint a fejét a víz fölé tartva úszik. Ritka alkalom, hogy őt is megfigyelhetjük, inkább csak a tavak menti csapásait vagy éppen vacsorájának darabjait fedezhetjük fel kirándulásaink során.
Összességében nézve most sem távoztunk élmények nélkül Dinnyésről és a tavasz előrehaladtával újabb és újabb fajok kerülhetnek szem elé, ha valaki visszalátogat ide.
Köszönjük minden túravezető segítségét!
 

Kincses László