2011.12.31

2012 év madara - az egerészölyv




Az egerészölyv a leggyakoribb ragadozómadarunk, sík- és hegyvidéken egyaránt előfordul, így a laikusok által úton-útfélen látott „sasok” általában ennek a fajnak a képviselői. Ráadásul az egerészölyvek kifejezetten szeretnek is a forgalmas utak, autópályák mellett ücsörögni, hogy a kezelt (legeltetett, kaszált) gyepfelületek nyújtotta könnyebb zsákmányszerzési lehetőséget kihasználják. Azonban nem volt ez mindig így!


A múlt században az intenzív ragadozóüldözés és a fészkelésre alkalmas fák hiánya miatt az Alföld nagy részéről eltűnt a faj és szinte kizárólag csak a hegy- és dombvidéki erdős területeken költött. 


A védelem pozitív hatása
A ragadozómadár-pusztítás tiltásának hatására és a II. világháborút követő fásítások eredményeképpen az elmúlt 20-30 év során az egerészölyv visszafoglalta korábbi élőhelyeit és ma már az alföldi fasorokban és facsoportokban is jelentős számban fészkel. Legjobb élőhelyei azonban továbbra is azok a természetközeli mozaikos területek maradtak, ahol nyílt gyepek, szántók és zártabb erdők is megtalálhatóak egymás szomszédságában.




Bár a köznyelv leggyakrabban az egerészölyvet
illeti "sas" jelzővel, ezen a képen jól érzékelhető
egy rétisas (balra) és egy egerészölyv közötti
óriási méretkülönbség (Fotók: Morvai Szilárd)
.


Az egerészölyv néhány tízezer példányra tehető hazai állománya állandó, amely télen feldúsul a hozzánk északról érkező példányoknak köszönhetően, ezt számos gyűrűzött példány megkerülése is bizonyítja. Az egerészölyv hazánkban 1933 óta élvez lelövési tilalmat, 1954 óta törvény által védett, természetvédelmi értéke példányonként 10 ezer Ft.



A több mint fél évszázados védelemnek köszönhetően az
egerészölyv ma már gyakori madárnak számít Magyarországon.
Ha azonban nem vigyázunk rájuk, esetleg ismét lőhetővé
válik a faj
, az állomány - sok más hasonló, vele könnyen
összetéveszthető fajéval együtt - ismét összeomolhat
(Fotó: Majercsák Bertalan).


Hogyan szaporodik?
Fészkét szinte kizárólag fákra, általában a lombkorona középső részébe építi. A rendelkezésre álló fák méretétől és ágszerkezetétől függően a fészek föld feletti magassága akár 3 és 25 méter között is változhat. Fészekalja leggyakrabban 2-3, ritkán 1 vagy 4 tojásból áll, amelyeket általában március végén - április elején rak le. Az átlagosan 35 napig tartó kotlásban mindkét szülő részt vesz, de a tojó lényegesen több időt tölt a fészken. A fiókák júniusban hagyják el a fészket, de ezt követően még több hétig a szülőkkel maradnak.




Egerészölyv hagyományos ...



... és különleges, alig 4,5-5 m magasságban, mesterséges
szalakóta odúra épült fészke ...




... egy nagy fiókával a Jászságban
(Fotók: Orbán Zoltán).


Mivel táplálkozik?
Nevét arról kapta, hogy fő táplálékát a kisemlősök jelentik, azonban legfontosabb zsákmánya hazánkban nem egy egérfaj, hanem a mezei pocok. Mivel a rágcsálók száma jelentősen változhat egyik évről a másikra, ezért az ölyvek táplálék-összetétele és ezzel párhuzamosan a költésbe kezdő párok és a kirepülő fiókák száma is jelentős éves ingadozást mutat. Pocokgradációs években (évtizedenként néhány alkalommal bekövetkező robbanásszerű állománynövekedés) az alföldi területeken élő ölyvek szinte kizárólag (70-90%-ban) rágcsálókkal táplálkoznak, nagy hasznot hajtva ezzel a mezőgazdaságnak. A pocokpopulációk összeomlásakor a síkvidékeken is megnő az alternatív zsákmányfajok gyakorisága, amelyek egyébként a hegyvidéki területeken minden évben nagy részét teszik ki a tápláléknak. Így a területtől és az időszaktól függően rovarok, kétéltűek és hüllők, vagy kisebb testű madarak is meghatározó részét képezhetik a tápláléknak, de a kisemlősök aránya ilyenkor is jelentős marad (20-40%).



Az egerészölyv talajról zsákmányoló faj
(Fotó: Imre Tamás).


A legfőbb vád, amellyel az egerészölyveket illetik, hogy jelentős kárt tesznek az apróvadállományban. Nem kétséges, hogy az egerészölyvek alkalmilag  fácáncsibéket, kisnyulakat is elfogyasztanak, azonban az ölyvek, és általában a ragadozómadarak negatív vadgazdálkodási hatása egyértelműen megkérdőjelezhető, ha figyelembe vesszük a(z alábbi), tudományos kutatásokkal alátámasztott és publikált  tényeket (táplálkozáselemzés 1., táplálkozáselemzés 2., táplálkozáselemzés 3.):

1. Az apróvadfajok aránya az ölyvek táplálékában általában 1-5% között változik, és még a legpocokínségesebb években és a legjobb apróvadas területeken sem haladja meg a 15%-ot. 



Egy kifejlett mezei nyúl (Fotó: Orbán Zoltán) ...



... vagy vadlúd túl nagy zsákmány a "könnyűsúlyú" egerészölyvnek,
ezek tetemeit azonban előszeretettel fogyasztja ez a nem
vonuló faj, különösen a téli ínség idején. Az elhullott
állatról felrebbenő madarat könnyű a zsákmány
elejtőjének tekinteni, holott ez a legtöbb
esetben
nem fedi a valóságot
(Fotó: Csonka Péter).


2. Rengeteg apróvad pusztul el a mezőgazdasági munkák miatt, amelyet az ölyvek dögként találnak és fogyasztanak el, így a táplálékvizsgálatok során ez is „apróvadpusztításként” jelenik meg, hiszen a maradványok eredetét már nem lehet tisztázni.



A nem megfelelő vagy rosszul alkalmazott agrártechnológia
bármely ragadozónál több vadgazdálkodási szempontból
is fontos élőlény pusztulásáért felelős. Az elkaszált
tetemeket összeszedő ölyvekre (és más
ragadozómadár-fajokra) aztán könnyű
ráakasztani a "vadgyilkos" jelzőt.


3. A táplálékelemzések során a nagyobb testű apróvadfajok maradványait lényegesen nagyobb valószínűséggel lehet megtalálni és darabszámra elkülöníteni, mint például a kisemlősök, kétéltűek vagy rovarok maradványait, így ez további túlbecslését okozhatja az apróvadfajoknak.



A beggyel rendelkező egerészölyvek jobban megemésztik a
kisemlős táplálékot, mint a begy nélküli baglyok, ezért az
ölyvek visszaöklendezett köpeteiből (az emészthetetlen
szőrt és csontokat tartalmazó "gombócok") az
egerek és pockok finom csontjai kevésbé
mutathatóak ki.


4. Valamennyi állatfaj, így az apróvadak állományváltozását is az elterjedésüket, a pusztulási arányukat és a szaporodási sikerüket leginkább befolyásoló tényezők határozzák meg. Így amíg az agrár-élőhelyek természeti állapotának általános leromlását, az apróvadpusztító mezőgazdasági technológiákat és az apróvadak fő ragadozójának számító róka állományának növekedését nem tudjuk kezelni, addig értelmetlen a tizedrangú hatással rendelkező ragadozómadarakat emlegetni az apróvad-csökkenés mögötti legfontosabb háttértényezőként.





Az apróvadállomány csökkenésének egyik legfőbb oka a számukra
is kedvező mozaikos élőhelyek megszűnése, a búvó- és
szaporodóhelyet nem vagy alig kínáló végtelen
monokultúrás agrárgazdálkodás.




Tarlóégetés (Fotó: Orbán Zoltán).
A tarlóégetés a vastag fákat is elpusztítja (Fotó: Orbán Zoltán). A tarlóégetés a vastag fákat is elpusztítja (Fotó: Orbán Zoltán).
Az illegális égetés nemcsak a gyepszinten pusztít. A mezővédő
erdősávok fáinak földközeli törzségés-sebei utat nyitnak a
fertőzéseknek és a farontó szervezeteknek, ami a
falopások mellett tovább csökkenti az apróvadak
természetes megújulásához is nélkülözhetetlen
fás-bokros élőhelyek kiterjedtségét.




A vadon élő rókaállomány országos immunizálásának ...

Róka immunizálási figyelmeztető plakát (Fotó: Orbán Zoltán).
... köszönhetően a veszettség többé már
nem fejti ki állománycsökkentő,
állományszabályozó hatását.




Ennek, valamint a vadászati szokások megváltozásának
és a természetes ragadozók hiányának köszönhetően a
rókák egyedsűrűsége az ország jelentős területén ...




... káros mértékűre növekedett, ami rendkívül hátrányosan
hat az apróvadfajok mellett számos védett és fokozottan
védett madárfaj állományának (pl. túzok), a biológiai
sokféleség alakulására.













A ragadozómadarak értelmetlen és igazolhatatlan gyérítése
helyett az apróvadállományt a biológiai sokféleség megőrzését,
helyreállítását segítő tájgazdálkodással: rovarbúvósávok és
füves mezsgyeszegélyek alkalmazásával, mezővédő erdősávok
telepítésével, és akár mesterséges itatóhelyek létesítésével
lehet megvédeni, erősíteni. Nem véletlen, hogy ezen
intézkedések jelentős részének megvalósításáért a
gazdálkodók különböző támogatási keretekből
pénzügyi forrásokhoz is juthatnak
(Fotók: Orbán Zoltán).


Természetvédelmi és gazdasági szerepe
Annak köszönhetően, hogy leggyakoribb ragadozómadarunk táplálékának messze túlnyomó többségét a mezőgazdasági kártevő kisrágcsálók, elsősorban a mezei pocok teszi ki, a faj sok-sok millió forint rágcsálóirtásra fordítandó költséget takarít meg a gazdáknak, az országnak. Ez az oka annak, hogy az
Agrár környezetgazdálkodási program nem termelő beruházásokra vonatkozó támogatási rendszerében a rágcsálóirtó ragadozók "munkáját" segítő T-fa kihelyezés is szerepel. Arról nem is beszélve, hogy ez a biológiai védekezés nagyságrendekkel csökkenti a környezet rágcsálóirtószer-terhelését, ami a technológiai fegyelem gyakori be nem tartása mellett fokozott veszélyt jelent a vadászatilag jelentős apróvad állományra is.



Az egerészölyvek az agrárterületek ingyenes rágcsálóirtó
napszámosai, táplálkozásukkal akaratlanul is óriási,
gazdaságilag is mérhető hasznot hajtanak
(Fotó: Csonka Péter).


Az egerészölyv a legfontosabb fészeképítő ragadozómadár-faj Magyarországon, mert az általuk évről-évre épített fészkek olyan, saját fészket nem építő védett és fokozottan védett fajoknak szolgálnak nélkülözhetetlen tojásrakó helyül, mint: a kerecsensólyom, a kabasólyom, a vörös és kék vércse, az erdei fülesbagoly vagy az uráli bagoly.



Egerészölyv fészekben növekvő vörös vércse
fiókák ...