A világviszonylatban veszélyeztetett parlagi sas európai uniós állományának jelentős, mintegy 60%-a hazánkban él, ezért a magyar természetvédelem egyik kiemelt feladata a faj stabil, lassan növekvő magyarországi létszámának megőrzése. Az MME kamerája azért csatlakozott a kutatókhoz, hogy a lakosság számára beszámolót készítsünk erről a kevesek által látható nagyragadozómadár-védelmi akcióról.

A terepi nap korai csapatgyülekezővel, ...

..., majd a szakmai stáb (balról jobbra: Juhász Tibor HNPI őrszolgálat és Bereczky Attila önkéntes, mászó emberek; Horváth Márton és Fatér Imre MME munkatársak, középen; valamint Zelenák Attila HNPI önkéntes) "Ki, merre megy?" tervkészítő megbeszélésével indult.

Ehhez a fészekhez nem tudtunk felmenni, mert az egyik jobb oldali oldalágon, nem mászható helyre épült.

Ezért először messziről, teleszkóppal nézett bele Horváth Márton, az MME fajvédelmi és parlagisas-védelmi programvezetője (egy fióka volt látható), ...

... majd a fészek alatt kerestünk zsákmányállat maradványokat és köpeteket (az emlős préda szőréből és csontjaiból álló visszaöklendezett gombócok).

Szerencsére volt mászható fás fészek is, ...

... ahonnan kötéltechnikával ...

... le tudtuk hozni a fiatal madarakat.

A földön először az ...

...... alumínium, ...

... majd a távcsővel, teleszkóppal messziről leolvasható színes gyűrű került a lábukra.

Végül a hónaljtollakból gyűjtöttünk mintát, ...

... melynek genetikai "ujjlenyomata" alapján, a majdani fészek alatt vagy a terepen gyűjtött tollakból ...

... a gyűrűszám nélkül is beazonosíthatók az egyedek. Amennyiben ez a módszer eredményes lesz, néhány év múlva akár a gyűrűzésre sem lesz szükség.

A néhány perces jelölés után már vissza is kerültek a fiókák a fészekbe, ahol ennek a hat hetes madárnak még körülbelül három-négy hetet kell eltölteni a röpképesség eléréséig.