Fotó: Lóki Csaba

Az idén rendhagyó módon, egyszerre két madárfajra esett a választás, hogy tényleges veszélyeztetettségükre, állománycsökkenésük okaira és a megoldási lehetőségekre egy egész éves program keretében hívjuk fel a figyelmet.

A kék vércse és a vetési varjú azért alkotnak párt, mert az előbbi rá van utalva az utóbbira. A telepesen költő kék vércsék a szintén telepesen fészkelő vetési varjak fészkeit használják a varjú fiókák kirepülését követően. Ha viszont kevés a varjú, akkor kevés költőhely jut a fokozottan védett vércséknek is.Más védett madaraink (pl. csóka, erdei fülesbagoly) is rászorulnak a -kulcsrakész lakásra-, de a kék vércse kifejezetten ezeket a fészektelepeket igényli.

Téli varjú - nyári varjú

Sokan nem tudják, hogy a késő őszi - téli hónapokban nálunk látható vetési varjak nagy része telelni érkezik hozzánk a tőlünk északkeletre fekvő, kiterjedt orosz és ukrán síkságokról. Számukat az adott évi téli időjárás határozza meg. Az enyhébb teleket költőterületükön is át tudják vészelni, azonban a náluk fellépő zord időjárás esetén a mi éghajlatunk kedvezőbb életfeltételeket kínál számukra, így átmenetileg megsokszorozódik varjaink száma.

A hazai vetési varjú költőállomány ezzel ellentétben, egész évben állandó; a kutatási adatok szerint télen sem hagyják el a Kárpát-medence területét. A madarak téli táplálékforrása lehet a hóval kevésbé fedett mezőgazdasági táblákon (pl. lucernásokban) ilyenkor is nagy sűrűségben előforduló mezei pocok. Parkokban, ligetekben gyűjtik a tápanyagokban dús diót, törökmogyorót, amit erős, vésőszerű csőrükkel könnyen feltörnek. Ugyanakkor a városszéli, fedetlen szeméttelepek szerves hulladékai és az odaszokott kis rágcsálók (egerek, patkányok) is vonzerőt jelentenek számukra.

A vetési varjú természetes táplálékában az állati eredetű táplálékforrások szerepelnek nagyobb arányban. Ezek fehérjében és energiában gazdagok, ami különösen a tojásrakás és a fióka nevelés időszakában fontos a madarak számára, hiszen ez az időszak megnövekedett tápanyagigénnyel jár. Főképp a talajlakó rovarok lárváit kedvelik (pl. drótféreg), melyek a talajművelés során kerülnek felszínre a szántóföldeken. Erre utal nevében a vetési szó! Kisebb mértékben növényi táplálékot is fogyasztanak.

Mennyi is a varjú valójában?

A hazai vetésivarjú-állomány tehát nem egyenlő a téli nagy varjú csapatokkal. Ez akkor válik majd nyilvánvalóvá, ha az enyhe idő beköszöntével vendégeink haza repülnek..

Ez nem volt mindig így! A múlt század első felében, 1942-ben történt első kiterjedt vetési varjú állományfelmérés adatai szerint az akkori költőállomány 270 költőtelepén mintegy 170 000 pár volt. A vetési varjak többnyire hatalmas fészektelepeken költöttek, olyannyira, hogy a felmérés részletesen csak a legalább 100 páros telepekkel foglalkozott. Körülbelül száz telep volt ennél kisebb, míg 36 ismert telep nagysága az 1000 költőpárt is meghaladta! Az állomány nagysága tovább emelkedett és a hetvenes évek végén érte el csúcspontját. Számuk ma mindössze 25 000 költő párra tehető, ami lényegében az 1980. évi, eddigi legnagyobb állománynak egy tizede!

Mára a vetési varjak kolóniái összezsugorodtak és sok helyről eltűntek. A hazai állomány alaposan megfogyatkozott az 1980-tól közel húsz éven át folyamatosan végzett mérgezések és állománygyérítés következtében.. 1997-2001 között 20-35 000 párra becsülték őket és egy átlagos telep mérete csupán 40-50 fészek volt. A 2006-ban, immár az MME kék vércse védelmi LIFE Nature programjának keretében végzett állományfelmérés az állomány további, lassú apadását és elaprózódását jelezte, hiszen mindössze két telepen volt 1000-nél több fészek, a kis telepek aránya ezzel szemben több, mint 60%-ot tett ki.

Számuk ma mindössze 25 000 költő párra tehető, ami lényegében az 1980. évi állomány maximum egytizede!

Összeütközés a gazdákkal

A nagymértékű létszámcsökkenésnek összetett oka van. Az elsősorban mezőgazdasági rovar- és rágcsáló kártevőket fogyasztó vetési varjú eredeti táplálékforrása az intenzív mezőgazdasági termelés erőteljes vegyszerhasználata következtében megfogyatkozott, a madár táplálékváltásra kényszerült. Nagyobb arányban jelentek meg táplálékában az energiadús magvak, zsenge növényi részek, amivel már érzékeny károkat okozott a gazdáknak. A varjút mezőgazdasági kártevőnek kiáltották ki. Eleinte időszakosan, majd 1971-től kezdve egész évben vadászható faj lett. Hatékony gyérítését azonban a lőfegyver és a mérgezés sem oldotta meg, ezért 1981-ben kezdték el alkalmazni az egyidejűleg betiltott "hagyományos" gyérítési módszerek helyett a varjúfélékre különösen erősen ható (ún. szuper-szelektív) méreggel kezelt tyúktojás csalétek használatát. Ezt a rendkívül hatékony gyérítési módot nevezték F1-es eljárásnak, melynek bevezetése jelentette a legnagyobb csapást a hazai vetési varjú állományra. A módszert 15 éven keresztül használták rendszeresen a tavaszi időszakban, melynek eredményeként az állomány az első három év alatt felére esett vissza és két évtized alatt drasztikusan tovább csökkent. 1996-ban emiatt újabb kíméletet rendeltek el, de az F1-es eljárás használatának tiltása joghézag miatt a gyakorlatban nem érvényesült. Ellentmondásos jogszabályok voltak érvényben még 2001-ben is, amikor védetté nyilvánították a fajt!

Hogyan tovább?

Amint az felmérések rámutatnak, a szinte korlátozás nélküli, indokolatlanul radikális pusztítást a védelmi intézkedések ellenére sem tudta még kiheverni az állomány. A vetési varjú fészektelepeinek csökkenése azonban más, az ezeket a telepeket kihasználó, védett fajok szaporodására is kedvezőtlenül hat.

A megoldást megtalálni szintén a mi felelősségünk! Szeretnénk, hogy az év egyik kitüntetett madara ne csak 2009-ben kapjon figyelmet, hiszen a problémák tartós megoldása ennél távolabbra mutat.

Támogatta Izland, Liechtenstein és Norvégia, az EGT Finanszírozási Mechanizmuson és a Norvég Finanszírozási Mechanizmuson keresztül.